ANNA AND THE BARBIES - Túl az Utópián, interjú a csapattal

Folyik a koncertezés

2018. március 20. (kedd) 16:25

Nem újdonság az Anna And The Barbies háza táján, ha a korábban felvázolt terveik menet közben megváltoznak, ahogy az sem, ha egy-egy aktuális lemezük megjelenése csúszik, a tavaly év eleji interjúnk óta azonban beért mindaz, amin az elmúlt időszakban dolgoztak. Nem csak az új CD, az Utópia került kiadásra, de révbe ért az a koncertes-dokumentum filmes projekt is, amely a legutóbbi Hammer-interjú során még alakulófélben volt, és amiről így akkor csak érintőlegesen tudtunk beszélgetni.

 


www.facebook.com/annaandthebarbies



Mindeközben a tempó sem lassult, a csapat talán többet játszik, mint valaha, s mivel Annának már a második gyermeke is nagyobbacska lett, újra teljes odafigyeléssel tud a csapatra is koncentrálni. A csapat magján, azaz a Pásztor Anna énekesnőn és Pásztor Sámuel gitároson kívül ezúttal a dobos Bubnó Marci is Szilvás Gergő diktafonja köré ült.

Anna mellékesen épp egy tetováló szalonból érkezett, majd rögtön meg is mutogatta a frissen készült micordermal piercingjet, ami bevallása szerint már régi vágya volt - mindez jó belépőnek bizonyult egy újabb oldott hangú beszélgetéshez. A felvetést, hogy miért is várt ezzel negyven éves korán túlig, egy jellegzetesen Annás félmosollyal kapásból el is hessegette...

Anna: "Á, tudod, kapuzárási pánik! (nevet) Valójában sokkal jobban érzem magam, mint eddig bármikor, amúgy."



És mikor kezdődött ez a bizonyos 'kapuzárási pánik' nálad? Mert valahogy elég rég fiatalon tart.

Simi: "17 évesen…" (nevetnek)

Anna: "Most, amikor a második szülés után, hosszú idő után végre először kialudtam magam, akkor kezdődött. De tényleg, a baba előtt van ugye ez a rettenetes kilenc hónap, amikor végig halálosan rettegsz, hogy mi van, meg lesz, minden rendben lesz-e, aztán jön a még rettenetesebb szülés, utána pedig próbálsz 'kilábalni' az egészből…

Igazából fölgyűlt bennem egy csomó élhetnék. Főleg azért, mert a zenekar közben fullosan funkcionált, és mindazt elérte, amit valaha szerettünk volna. Gigafesztiválokon, nagyon nagy színpadon, nagyon jó időkben, nagyon jó műsorral szerepeltünk, és bennem végig az volt, hogy Jézusom a baba, még benn a pocimban, vagy mindjárt kinn lesz, vagy már kint is van… Végig lefojtott üzemmódban voltam. Amikor végül föllélegeztem, hogy oké, minden rendben van, megy az élet tovább, és babával együtt is teljesen jól funkcionál, plusz még ki tudtam magam aludni, ami egy kardinális pont, hogy nem arcon csúszol a fáradtságtól, na, akkor mindez összeállt. Ez tavaly tavasszal történt meg először.

Először az, hogy tudok aludni, hogy tudok mást is csinálni, kezembe tudom venni a gitárt, új album születik, aztán, hogy baba nélkül megindult a turné, hogy olyan vehemenciával vághatom bele magam, mint régen. Nyilván ezek szélsőséges megnyilvánulások, a piercing például, de ezeket is mindig ki akartam próbálni. Csak mindig ott volt a sport, meg ilyenek… Nem lehetett, tudod, nyomja, húzza. Magamat tesztelgetem. Az, hogy végre teljes értékű frontemberként részt vehetek a zenekar életében, meg megint végre velük utazok a büdös buszban, és utána együtt beszórakozunk, vagy opcionálisan még a koncerteken kívül is van szórakozási rész, érted, az elmúlt öt évben fölgyűlt bennem az ez iránti vágy, és ezt most kiélem.

Nyilván majd beáll az egyensúly, csak ugye szélsőségesen elmentem abba az irányba, a családanya és háziasszony felé, és csak vágytam a rock'n'roll után. És végre ezt most bepótolhatom. Szerintem nyárra ez be fog állni. Vagy nyár utánra. Legkésőbb nyugdíj körül!" (nevet)



A második gyerekkel ez az egész nem volt azért könnyebb? Azt gondoltam az elsőnél volt ez inkább para.

Anna: "Abban a tekintetben nem, hogy a félelem, meg a rettegés ugyanaz marad, még ha az egyik picit jobb alvó is volt, mint a másik. A zenekarnak is ugyanolyan nehéz volt, a hatodik, hetedik, nyolcadik hónapban, hogy elkezd görcsölgetni, meg a basszust, hogy lejjebb kell venni, meg a színpadi hangosítást is, ez ugyanaz a kör volt. És le a kalappal a előttük, hogy ezt így végigcsinálták. De most már itt vagyok fullosan, szivacs is back, azt szoktam mondani!" (nevet)



Jó egy éve, amikor utoljára ültünk 'hivatalosan' beszélgetni, pont az utómunkálatai zajlottak az Álmatlan című Anna And The Barbies filmnek, akkor vettétek fel épp az interjús részeket. Azóta a film elkészült, és lassan már ki is futja magát. Menet közben ti sejtettétek azért már, hogy mi lesz ebből, vagy még számotokra is átugrotta saját magát ez a történet?

Simi: "Szerintem az lett, amit sejtettünk. Emlékszem olyan beszélgetésekre, hogy négy-öt vetítésre gondoltunk, hogy az reális Pesten. Csak közben elkezdtünk össze-vissza menni az országban, és volt egy olyan árukapcsolás, hogy a legtöbb helyre mentünk mi is dedikálni, meg interjút csináltak velünk rögtön a filmvetítés után, ez egy kicsit húzta magával a nézettséget. Így sokkal több helyre el tudtunk jutni, és jobb nézőszámokkal futott, mint ha csak simán mindenféle különösebb körítés nélkül behajítják a filmet egy moziba mondjuk egy egyszeri esti vetítésre."



 



Bevallom, más lett a végeredmény, mint eredetileg gondoltam, de akkor még nem is bontottátok ki egészen pontosan, hogy mit is lehet várni.

Simi: "Három lábon áll ez, a legnagyobb a koncertanyag, amit a Nagycirkuszban adott koncertünkön vettünk fel, aztán vannak hozzáforgatott klipszerű valamik, amihez Anna csinált egy narrált alámondást, amúgy tök jó szövegek kerültek bele. Hogy ez a része mennyire volt meg a rendezők fejében előre, azt nem tudom, de nyilván össze kellett ezt fogni, hiszen ahhoz mérten kellett helyszíneket keresni, tehát nekik megvolt azért egy koncepciójuk.

Mi igazából annyit láttunk, hogy mennyire jól megcsinálták a koncertes részeket, így azonnal elkezdtünk bízni bennük, hogy ami még jön hozzá, az ugyanaz a minőség lesz. És hála istennek az is lett. És még egyszer kiemelem, hogy azok a szövegek, amiket Anna hozzátett, nagyon-nagyban növelik az erejét az egésznek.

A harmadik lábat pedig az interjúk adják. Azokból, amikor először láttam egy keveset, úgy éreztem, lehet, hogy azon a ponton döcögni fog a dolog. Nagyon nagy vehemenciával megy a koncert, vannak ezek a nagyon szép szöveges részek, és hogy emellé ezek az interjúk, tudod, nem lesz-e ez nagyon civil? És most, hogy a kész filmet már láttam vagy százszor, úgy érzem, hogy ez teljesen jól működik, ezek a részek jól kiegészítik egymást."


Anna: "Részemről ezek a szöveges monológ egyfajta végtelenített gondolatmenet volt. Benyomtak egy stúdióba, bezártak, egyedül egy pici szobába egy mikrofonnal, és elkezdtem beszélni arról, amiről csak szerettem volna a filmmel, meg a zenével kapcsolatban. Végül egy másfél órás, parttalan szöveg-folyamból emelték ki a felhasznált részeket, és arra építették fel a film dramaturgiáját."




A filmnek ez a része annyira „Pásztorannás”, amennyire csak lehetséges. Amit a koncerteken néhány mondatban próbálsz közvetíteni, az itt töményen jön át, nem tudom, ezért pl. kellett-e küzdeni.

Anna: "A narrációs részre gondolsz? Ott tartalmilag semmilyen irányítás nem volt. Beszéljek az életemről, a cirkuszi dologról, és az zenéről. És szabadon jöttek a dolgok. De azt rájuk bíztam teljesen, hogy ebből mit választanak ki, számomra az egész abszolút önazonos volt. Vállaltam bármit, amit mondtam. Ami a hozzá forgatott dolgokat illeti, volt egy furcsa megbeszélésünk egy Lehel piac melletti tákolmányban, ott jött az ötlet ezekhez a pluszban felvett részekhez. Képzeld el, fel van állítva ott egy ilyen talponálló-sátor, vagy mi.

Emlékszem, ott ültünk négyen, majd belénk fagyott a lélek, és próbáltunk agyból kitalálni valamit hideg sör mellett. Nagyon-nagyon hideg volt, és ott ültek az alkeszek, meg mi… Akkor találtuk ki ezeket, aminek körülbelül a húsz százaléka volt talán az én ötletem, és nyolcvan a rendezőké, meg a többieké. Ott is csak pár dolog volt, amit vétóztam. Pl., hogy inkább meztelenül táncoljak a hegytetőn, öt perccel a naplemente előtt. De mondtam, hogy nincs az a jó isten, bármennyire is ez a forgatókönyv! Amit amúgy akkor én még nem is láttam…" (nevet)



Ezek szerint mondhatjuk, hogy spontán alakult ki, hogy melyik helyszínen pontosan mi, és hogy hogyan fog történni?


Anna: "A jó magyar sufnituning, persze. Az összes jelenetet egy nap alatt forgattuk le amúgy, reggel fél öttől másnap hajnal háromig. Egy napra kaptuk meg a kamerát, és így volt olcsó. Úgyhogy mind a nyolc helyszínen egy nap alatt fogattunk, be a lábat a vízbe, csónakázni, és a többi. Meg Porkoláb Norbert, az egyik rendező azért egy eléggé erőszakos figura. Megvan a saját elképzelése mindennel kapcsolatban, nekünk annyi vétójogunk volt, hogy amikor már nagyon erőteljesen 'kurvanénikéztünk', akkor pár dolgot elengedett! (nevet). De általában ilyen sem nagyon volt, mert jó dolgokat csinált."



Akkor nem volt túl sok idő kísérletezgetni.

Anna:
"Nem. Kitalálták, hogy mit szeretnének látni, fölvenni, mi a helyszín, az alapján tartottunk előzetes megbeszélést, ott a helyszínen voltak ebből viták, hogy mibe milyen mélyen menjünk bele. Ők szerettek volna picit több erotikát belevarázsolni, de mondtuk, hogy ez nem az a film."



Ezzel mi volt a céljuk?

Anna: "Hát férfiak! (nevet) Férfiak, és el akarták adni a filmjüket, és gondolták, hogy annyiszor vagyunk benne atom rondán, hogy a művésznőből mutassunk már valamit, hátha akkor megveszik (nevet). 16 kamerával felvették a koncertet, nagyjából össze is voltak vágva azok a számok, amiket mi is, és ők is fontosnak gondoltak. Ehhez forgatták még az ominózus dokumentum jellegű interjúkat, de azt is nagyon-nagyon szépen kitalálva. Mindenki, a saját egyéniségéhez formált helyszíneken."

Marci: "Plusz én, aki épp csak akkor értem rá!" (nevet)

Simi: "Az is a te egyéniséged! (nevet)



Ti eleve ketten együtt szerepeltek Dáviddal, nem?

Marci: "Igazából én értem úgy rá, Dávidod meg rászervezték. Amitől egyébként sokkal erősebb lett az egész. Az az összenézős jelenet, ami a trailerbe is belekerült, tényleg elég jól eltalált pillanat."

Simi: "A két öregember a Muppet Show-ból! (nevet)

Marci: "Most azért elmondanám, hogy ott arra a kérdésre, hogy 'Amikor elképzeltétek, hogy lesz egy zenekarotok, akkor ez lett volna az a zenekar, amire azt mondjátok, hogy: Igen! Ilyet akarok!', nem az a válasz, hogy hát lóf…t, dehogy is! Hanem az, hogy, hát… Tudod…"

Anna: "Jó mentés, nem? (nevet)



Ezt hányszor kérdezték meg tőled azóta?

Marci: "Sehányszor."

Simi: De volt bekészített válasza! (nevet)



Amikor összeállt a film, azt gondoltam, hogy ez a hatvanegy-két perc lehet, kicsit sovány lesz, aztán megnéztem, és végül nem éreztem rövidnek.

Anna: "Sok is volt, mi?"

Simi:
"Volt az nyolcvan-kilencven perc eredetileg, de aztán megvágtuk némiképp. Volt egy nulladik vetítés, illetve hát kettő-három is, még tavaly tavasszal a Gödör Klubban, és ott még egy hosszabb verzió ment. Ott láttuk mi is egészben először egyébként, úgy érkezett meg a vetítésre öt perccel a kezdés előtt!" (nevet)





És végül mi lett kivágva?

Simi: "Volt egy nóta, a Karjadiban, amihez a forgatókönyv nem volt túl erős, ráadásul egymás követték a Márti dalával, így annyira nem kívánkozott oda, ezért úgy döntöttünk, hogy szedjük ki. Más is volt még, ami kikerült, de erre emlékszem most pontosan."

Anna: "Az egésznek az íve kicsit frappánsabb lett."

Marci: "Meg az is fontos volt, hogy ne legyen benne annyi ló.

Anna: (nevet) "Ezt azért mondja Marci, mert a Woodstock az Ugaron kapcsán is készült egy rövid film…"



És sok volt benne a ló?

Anna: "Igen, és ugyanez a rendező brigád csinálta. És mivel drónt is kaptak a kezükbe, nem tudták kihagyni ezt a Marlboro-reklámszerű grandiózus lóvágtát, mert ugye egy pusztában voltunk, ahol volt jó sok ló. Úgyhogy televágták azt az öt és fél percet."

Marci:
"Az öt és fél percből négy perc ló…"

Anna: "Azóta ez a szlogen a zenekarban, bármiről van szó, hogy kicsit sok benne a ló! (nevet) 'Jó lesz Norbikám, csak kicsit sok benne a ló!'" (nevet)



Mikor szabadult el a film annyira, hogy a pár tervezett vetítésből végül vidéki mozi-turné lett?


Anna: "Az a szerencsés helyzet van, hogy most már nem csak én, de az Adélka is (Dénes Adél, menedzser – Sz.G.), mint teljesítmény- és megfelelés-kényszeres ember van jelen a zenekar életében, és ketten güzüből toljuk a dolgokat. És ő nagyon-nagyon jól ért a menedzsmenthez és a marketinghez, ezt is tanulta. Ez által én tudom csinálni a saját feladatomat teljes elánnal, Adél meg 24 órában azon töpreng, hogy a zenekart milyen szinten és milyen fokon tudná még inkább a közízlés elé terjeszteni. Ez ugyanúgy jelenthet szponzorációs vonalat, ahogy pl. ő találta ki, hogy vegyük fel a cirkuszt, ő teremtette meg ennek az anyagi feltételeit, ő tartotta a kapcsolatot, az ő idegeire mentek rá a rendezők, és mi is, meg a cirkuszosok, meg a stáb, összetartotta ezt az egészet.

Ő találta ki, hogy nagyfilm legyen belőle, ott volt végig a forgatáson, rohangált a kellékek után, és ő találta ki azt is, hogy egy nagy forgalmazóval üljünk le tárgyalni, és nagy mozikba, ne csak művész-mozikban legyen jelen. Ő tárgyal mind a mai napig a mozikkal, a mozigépészekkel, a téeszelnökökkel, bárkivel, akivel csak kell. Elképesztő teherbírása van, és mindenen keresztülvitte a zenekart, úgy, mint a filmet is."



Magyarországon anyagi értelemben alig hiszem, hogy rentábilisan ki lehet egy ilyen projektet futtatni. Nyilván van egy erős promóciós értéke, de eleve nem gondolnám, hogy arra számoltatok volna, hogy ez valaha meg is térül majd.

Anna: "Sokkal egyszerűbb, mint gondolnád, mert nem kell nagy pénzekben gondolkozni. Itt olyan fiatal rendezőkről beszélünk, akik hatalmas lelkesedéssel szinte a semmiből hozták létre ezt a filmet. Szerencsére mi sem vagyunk az a nagyon-nagyon híres zenekar, akitől már mindenki rengeteg pénzt akar, és még vannak olyan emberkék is, akik fantáziát látnak bennünk, nem csak lehetőséget, és szívesen eljönnek, hogy velünk karöltve csináljanak valami olyasmit, amihez nem kell irdatlan pénzösszeg.

Konkrétan nevetségesen kevés pénzből lett kész ez az egész film. Általában tíz-húsz-harminc milliókról szoktak ilyen projektek esetében beszélni, a mi filmünk másfél millió forintba került, tokkal-vonóval. Az egész cirkusz, a forgatás, a kamera, az összevágás, a speciális effektek, a kellékek, a díszletek, az utaztatás, a minden. Úgyhogy végül még az is lehet, hogy talán jegyekből kifut, és nullára kijön a zenekar."



Milyen tárgyalási alappal kell nekifutni a nagy moziknak, hogy egyáltalán szóba álljanak veletek?

Simi:
"Egy létező, komoly terjesztő vette a szárnyai alá a filmet. Neki megvan a kapcsolatrendszere, és a hitele, hogy azt mondhassa, hogy itt van ez a film, egyszer-kétszer rakjuk be a mozikba, ami nyilván valóan senkinek nem fáj, nekik nagy költségük nincs is vele. Nekünk kellett legyártatni a kópiákat is, például. Innentől kezdve ezt tud menni.

Ha belegondolsz, amikor elmész moziba, simán előfordul, hogy egy nagyon komoly külföldi filmen is húsz-harminc ember ül bent mondjuk egyszerre. Ez ahhoz képest sokkal jobb házakkal ment, csak ugye kevesebb volt a vetítésszám. Ilyen formán ez működött. De a dolog lényege, hogy a kérdésedre válaszoljak, hogy nem mi megyünk oda, hanem a terjesztő."



Oké, de a terjesztőt mivel sikerült megnyerni, hogy ez a film meg fogja állni úgy a helyét, hogy nem tizenöt ember lesz az átlag húsz helyett?

Simi:
"Meggyőzték magukat. Arra gondoltak, hogy ez egy zenekar, ami játszik országszerte, és ha ebből véges számú vetítés van, az alapján a közönségbázis alapján nem lesz blama abból, hogy ez nem egy amerikai szuperprodukció. És azt gondolom, hogy jól számoltak, ők is pozitívan csalódtak, hogy végül meddig jutott a dolog, és mi is."

Anna: "Itthon picit hiánypótló is a film, mert nem igazán vannak ilyen jellegű dokumentumfilmek, nagyfilmes jelenetekkel. Elvétve csak, és pont a büdzsé miatt nem nagyon mernek belevágni. Ráadásul úgy is gondolta a terjesztő, hogy nagyobb koncertekre picit rá is lehet húzni, hogy ha pl. Sopronban játszunk, mellé még van egy vetítés is. Illetve sok helyre mi is mentünk, és közönségtalálkozó, dedikálás, és az már önmagában összeterel népeket, ha odamegyünk. Lehet minket simogatni, és adunk plakátot, és együtt megnézzük a mozit. A törzsrajongók már azonnal ott voltak. És van még csomó ember, aki nem jönne el mondjuk koncertre, egy idősebb generáció például, de érdekli, és megnézi, hogy mi ez az Anna And The Barbies őrület, mert a lánya mondjuk szereti. Ezekből elég szép nézőszámunk volt, vidéken, és itt Pesten is."

Simi: "Pesten tegnap is volt még egy vetítés, a szüleim voltak is, és megnézték."

Anna: "Tényleg? Megnéztek anyámék? És mit szóltak hozzá?"

Simi: "Édesapánk azt mondta, hogy nagyon jó volt, tetszett neki alapvetően. Anyám először nem nagyon akart eljönni, de aztán mondtam neki, hogy mégis csak a gyerek van a moziban, ilyen nem gyakran fordul elő! (nevet)

Anna: "De jó! Simi amúgy nagyon jól tudja őket, főleg muteromat kezelni. Ellentmondást nem tűnő hangon azt mondja szép csöndben, kijelentő módban 'Nem, most szépen föl kell állni, és el kell menni'. És erre hallgat anyám."



Ezt sosem kérdeztem még tőletek, de ők hogy állnak ehhez az egész Anna And The Barbies történethez?

Anna:
"Egyre jobban, nem? Múltkor képzeld, Dabason játszottunk, ahol Simiék, meg ők is laknak, és hát én be voltam tojva, hogy jönnek, meg minden…"



Tényleg, vagy csak úgy mondod?

Anna: "Tényleg. Egy piercingtől nem vagyok betojva, de ha anyámék jönnek, attól igen. Meg, ha szöveget kell felolvasnom, attól is, de az meg a diszlexia! (nevet). De tényleg, szóval, hogy, ha ott lesznek, akkor bizonyos elemeket nem engedek annyira szabadjára, mint mostanában. Az interjú elején is említett 'kapuzárási pánik' kapcsán eléggé bedobtam a lovak közé a gyeplőt. Tehát szabad szájú vagyok koncerten. Simi szerint nem kéne ennyit beszélnem a szexről, de ez is elmúlik majd. Vagy még rosszabb lesz! (nevet)

Szóval gondoltam, ha ott vannak, picit másról is beszélek, világmegváltásról, és más nagy dolgokról, aztán felmentünk, és nem láttam őket. Mondom jó, akkor lehet a szokásos ereszd el a hajamat, és akkor csapatjuk habzó szájjal. Aztán lejöttünk a színpadról, és mondtam is, hogy azért örülök, hogy ezt azért nem látták. Erre mondja Simi, hogy de, ott voltak. Ááááá… (nevet)

És képzeld el, először láttam anyám arcán, hogy így vigyorog, tehát, hogy az ő fiatalkori fekete báránysága abszolút ott volt a huncut vigyorban. Hogy az a fajta ideg- és megfelelés-kényszer nem volt, ami mondjuk egy MüPás koncertben van, amire néha eljönnek, egy ilyen ücsörgős hangulatú koncertben. Ott a zenekar is mindig picit feszül, hogy minden rendben lesz-e, meg a kivetítő, meg leereszkedik-e rendben a nem tudom micsoda. Azt nem nagyon szereti látni, hogy görcsölünk, de, hogy ennyire szabadon és örömmel léteztünk a színpadon, bármilyen zabolátlanul is, abszolút összetalálkozott az ő fiatalkori énjével. Örültem, hogy nem fogtam vissza magam."





DVD megjelenést terveztek a film kapcsán? Vagy bármilyen hivatalos formában hozzá lehet majd férni?

Marci: "Az van, hogy ez valameddig még ennek a terjesztőnek a tulajdonában van, már a lejátszási jog, következésképpen addig nem lehet közzétenni semmilyen formában."

Simi: "Egy év alatt ez lejár, viszont én nem ragaszkodnék kézzel fogható verzióhoz. Ha szerencsén van, a UPC videotárhoz hasonló helyekre esetleg be lehetne még vinni, és ha ez a kör is lejárt, akkor valószínűleg kitesszük majd a Youtube-ra. Semmi értelme csinálni egy DVD-t, amit aztán egy perc múlva feltesznek az ncore-ra, és mindenki letölti magának. Inkább kerüljön fel Youtube-ra, és akkor ingyen eljut mindenkihez, és legalább van egy visszajelzésünk, hogy mennyien megnézték. És tényleg szélesre tudjuk tárni a kaput, mindenki megnézheti. A saját érdekünk, és a filmeseké is az, hogy minél több ember lássa. Ez nem egy bevételi forrás, egyáltalán nem piaci alapon szerveződött, nem úgy készült, és nem is az lesz a kifutása. Bár tudom, hogy te gyűjtő típus vagy, és neked az ilyesmi fontos."

Anna: "Gergőnek csináltassunk egy példányt, na!"



Akkor már rögtön egy dupla verziót rendelnék, bónusz melléklettel.

Simi: "Vagy ne is DVD-t, hanem video-CD-t, tudod, 12”-eset! Na, azt legyártatni, az lenne jó drága, és teljesen értelmetlen!" (nevet)

Anna: "Azt amúgy tényleg javasolták most, hogy miért nem csinálunk mi is bakelitet. Rendesen, a MediaMarkt tele van bakelittel."

Simi: "Négy-ötezer forint egy vinyl a boltban. De rohadt drága gyártatni is, és nem tudsz nagy darabszámot, szóval ez megint inkább csak különlegesség, nem feltétlen rentábilis."

Anna: "De az a recsegés, te…!"



CD viszont van, szép, igényes digipak csomagolásban, ráadásul ezúttal már titeket is a benzinkutakon lehetett beszerezni, ami a terjesztés tekintetében az egyik leghatékonyabb modellnek tűnik az utóbbi években. Hogy kerültetek át ebbe a rendszerbe?

Simi: "A kiadónk, a Supermanagemant, akik egyben a koncertszervezőink is, ők intézték. Ketten csinálják a céget, Ferik Balázs és Tóth Gergő." (ex-Blind Myself – Sz.G.)

Anna: "Jókor voltunk jó helyen. Három vagy négy zenekaruk van, amiből kettő a nagyobb kaliberű, a Wellhello és mi. Egészen véletlenül alakult úgy, hogy pont akkor váltottak a zenekarosdiból a management felé, és a Blind Myself is épp akkor oszlott fel, amikor megkerestem őket, hogy mi lenne, ha ők lennének a bookingunk? Annyira szimpatikusak, és annyira jó velük együtt dolgozni, hogy most tényleg azt érzem, minden a legjobb úton halad. Van Adél, mint menedzser, és ők, mint booking, akik a koncertekért felelnek. Nagyon profik, nagyon dinamikusan fejlődnek is."



Adta magát, hogy ők legyenek a kiadótok is?

Simi: "Igen. Kérdezték, hogy ha lesz majd lemez, hogy fog kijönni, mi meg mondtuk, hogy per pillanat épp nincs kiadónk, és épp azon gondolkodtunk, hogy kiadjuk mi magunk. Csak hát nem értünk hozzá semmit. Viszont, hogy nekik meg van kiadójuk. És tök jó dealt ajánlottak, és most végre van egy lemezünk, amit kapni is lehet. És elérhető, jól néz ki, és jó áron lehet beszerezni, annyiért, amennyiért én is vennék lemezt. Ez a hármas csodákat tett az eddigi eladásokhoz képest."

Anna: "Aranylemez lett!"

Simi: "Igazából azóta már azon is bőven túl vagyunk, lassan már dupla aranylemez lesz belőle."



A korábbi interjúkban már említetted, hogy ezúttal más típusú hangszerelésben gondolkodtál, mint a nyers, garázsrockos Szabadesés. Produceri szemszögből elégedett vagy utólag az Utópiával?

Simi: "Igen. Nagyjából úgy sikerült, ahogyan elképzeltem. A közönség, aki ezt hallgatja, amúgy ugyanaz, aki az előzőt is hallgatta, azaz ettől, hogy a hangszereléssel most ilyen irányba mozdultunk, senki nem tántorodott el a lemeztől. Ahhoz képeset, hogy óvatosan egy pici tartás azért bennünk is volt, hogy mi lesz, ha most elmegyünk egy másik irányba."



Volt egyébként ilyen félelem?

Simi: "Olyan komoly nem. Annyira azért nem foglalkoztam ezzel, mert azt gondoltam, hogy akkor leszünk erősek, ha valami olyasmit csinálunk, ami érdekel minket. Az a helyzet, hogy ez a műfaj, amiben mi vagyunk, most világszinten ebbe az irányba mozog. Nem lóg ki annyira, a közönségünk pedig követi ezt. Soha senkitől nem hallottam egy kritikát sem, vagy fanyalgást, hogy ez már nem olyan már, mint a régi."

Anna:
"Tőletek hallottuk ilyet utoljára! (nevet)



Persze, de hát mi eleve a sötét oldalról érkeztünk.

Simi: "Jó hogy, ti ortodox rockerek vagyok."

Anna: "Mondjuk nálatok is csak a Frankes nóta cseszte ki a biztosítékot! (nevet) És az sem most volt! A nótákkal nincs is baj, és ha emlékszel, akkor is mondtam, hogy amikor az Óz darabban később áthangszerelve előkerült az ominózus Polaroid című dal, hogy akkor végül az is helyére állt."

Simi: "Az azért szöges ellentétben állt az élő megszólalásunkkal, az a nóta. Az egy jó nóta volt, amit nem sikerült jól megcsinálni. Anna azóta is egy csomószor mondta, hogy szedjük elő, dolgozzuk már újra, mert sokkal erősebb, mint amilyen a végeredmény lett. Mindegy, az egy ilyen kísérletező fázis volt."

Anna: "A zenekarban van egy olyan átbeszéletlen egyezség, hogy a végső áment Simi mondja rá a dolgokra. Arra, hogy a számok végül merre fognak kunkorodni, és meg is bízunk benne. Eleve is nagyon kevés dolog van, amin mi civódnánk, főleg nem a hangszerelés miatt. Az elektronika persze mindig picit ijesztő, de a végső formátum mindig indokolttá teszi, amit Simi mondott. Egyre kevésbé állunk ellen ennek."

Simi: "Azért arra én is rájöttem, hogy úgy érdemes csinálni, hogy először egy alig kész nótát leviszünk a próbaterembe, ahol csinálunk belőle valami verziót, és végül azt tupírozom már föl. Így mindenki a sajátjának is érzi, nem az van, hogy én vittem le egészben és készen. Régebben volt pár ilyen, de az nem szokott jól működni. Azt érzi mindenki a magáénak, amibe bele tudja tenni a kis dolgait. Attól lesz jól játszható.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy más egy olyan zenekar, ami összeáll gimis korában, és más, ami tizenvalahány év alatt csiszolódott össze, hogy kik legyenek a tagok benne. Ez a felállás már lassan nyolc éve van együtt, és akkor sem voltunk már gyerekek. Le voltak osztva a kártyák, én felelek alapvetően a zenei dolgokért, de ez nem jelenti azt, hogy rá szoktam volna telepedni mindenkire."



Most ami a lemezen van, az mind kerek egész? Nem volt azóta olyan érzés, hogy itt-ott még kicsit szívesen bütyköltél volna valamelyik részen?

Simi: "Most viszonylag már meg tudom hallgatni, nagyon sokáig egyáltalán nem tudtam. Azzal, hogy az egésznek a végét én fogtam össze, és iszonyatosan sokat dolgoztam rajta, végül nagyon tele lett vele a hócipőm. Nem úgy, hogy megutáltam, hanem a végén már mindenben csak hibát hallottam. És most, hogy picit távolodtam már, egészében tudom látni, és egész rendben van."

Anna: "Nálam kettő dalnál van, hogy tudtam volna jobbat énekelni. Az egyik a T.K., amit ha meghallgatok, főleg a végénél, van egy kis hiányérzetem. De hát ehhez otthoni körülmények közt tudtam volna rendesen elengedni magam, ahhoz, hogy szabadabb legyen, meg kicsit progresszívebb. A másik meg az utolsó pillanatban bekerült Utópia nóta. Ott már annyira fáradt volt a hangom, hogy vagy akkor feléneklem, vagy soha, és nem került volna fel az albumra. Ott egy nagyon pici kis napsugarat még el tudtam volna képzelni a hangomba."

Simi: "De látod, hogy milyen ez, mert én azt meg tök erősnek érzem. Az olyan volt az a dal, hogy a leadás előtt két nappal mondtam, hogy azt még mindenképp meg kell csinálni."

Anna: "Zéróról!"

Simi: "Beszéltünk a hangmérnökkel, figyeljetek, van egy napunk, meg tudjuk-e csinálni, tokkal-vonóval, felvétellel, feléneklés úgy, hogy megkevered? És sikerült összehozni. Vele és Annával hármasban rögtönöztük majdhogynem az egészet. Ez is adta meg a báját."

Anna: "Nagyon édi volt, volt egy olyan jelenet is, hogy az egész komplett zenekar bent volt, ez már a 80-as dalnál, és mint az óvodások körbeálltunk, Marci pedig vezényelt minket, és ilyen tapsokat kellett hozzá felvenni. De nem volt mindegy, és nem volt annyira egyértelmű sem, hogy mikor kell tapsolni, úgyhogy remegve néztük Marcit, hogy mikor üssük össze a tenyerünket. És persze nem volt szabad röhögni, úgyhogy mindenkinek az orrcimpája remegett csak!" (nevet)





Függetlenül a hangzáskép más irányba való terelésétől, azt, hogy ne legyen minden dalban élő dob, miért érezted szükségesnek?

Simi: "Engem ez a lehetőség most jobban érdekelt. Ez volt a lényege. Hálisten Marci olyan, hogy egyáltalán nem csinál ebből presztízskérdést, csak legyen a végeredmény jó. És engem ez mozgatott most. Lehet, hogy a legközelebb visszább lépünk, egyfajta hibrid lesz, picit zenekarosabb, de ezt még én sem látom pontosan. Eddig is mindenki benne volt a lemezben, mindenki játszik is rajta. Ennél a lemeznél amúgy zeneileg már majdnem megvolt, hogy legyen egy homogén stílusa, de aztán jött a T.K., meg az Utópia, és pffff… Megint fölrobbant az egész!"(nevet)

Anna: "Az a helyzet, hogy az album után én azért megkövettem Simit, mert én először nagyon betojtam. Ahhoz képest, hogy a koncerten hogy megszólalt a 4-es 6-os mondjuk, és egy jó kis rock dolog volt, meg a 7 lépés is, az albumverzió eléggé elektronikus hangvételű lett. Zavart, mert hozzászoktam, hogy mennyire brutálul szól ez koncerten. És mindenki engem talált meg, az is, aki Siminek nem merte ezt mondani. Szóval bizonytalan voltam, mennyire jó ez az irány, úgyhogy próbáltam rohamozni a falakat, hogy nem öngyilkosság-e elmenni ebbe az irányba?

De hála istennek van egy piros lámpa is bennem, ami azt jelzi, hogy mindenki engedje meg a másiknak azt, hogy kísérletezhessen azzal, amihez ért. Úgy, ahogy ő elnézni nekem a hülyeségeimet, meg amilyen döntéseket hozok, lásd cirkusz, meg a többi ilyesmit. Úgy hogy azt mondtam, nem tudom, merre megyünk, és kicsit félelmetes, de nézzük meg. Aztán amikor kijött az album, akkor szembesültem azzal, hogy tulajdonképpen, és ezt félve merem kijelenteni, de annak a tősgyökeres alter hangzásnak picikét tényleg mintha a vége felé járnánk, ami korábban jellemző volt.

Ma már pl. a Kiscsillag zenekar is másban gondolkodik, pedig ők úttörők, úgyhogy nagyon örülök neki, ha időben ki tudtunk pattanni abból a bizonyos Petőfi rádiós alter kategóriából, amiből amúgy mindig is kilógtunk. Túl rockosak voltunk ahhoz, ami ott alapértelmezett volt. Talán pont emiatt is, de ahogy megjelent az Utópia, azonnal tudtam hallgatni is, és most is úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült az íve az albumnak. Borzasztó büszke is vagyok rá. Itt érett meg a szövegírásom azzá, amit mindig is szerettem volna, hogy legyen."



Ezen a téren miben érzed a különbséget e téren a korábbiakhoz képest?


Anna: "Könnyed, és mégis van mélysége. Nagyon színes és annyira épp popouláris, hogy szerethetően lehet énekelni, semmi nyögvenyelés nincs. Arról nem is beszélve, hogy elképzelésem nem volt, hogy a második gyereknél hogy a bánatba lesz nekem arra időm, hogy bármit is alkossak. Hogy dalt szerezzek, vagy szöveget írjak. Időt csinálni csak az élet tud, és mégis, a fontossági sorrendben annyira elől van, hogy a többi részét kiegyensúlyozzam azzal, amit nagyon szeretek, hogy az élet időt csinált rá. A mai napig nem tudom, hogy sikerült, és ennyire jókat írni. És ez nem a reklám helye. Tényleg őszintén, a legeslegbüszkébb erre az albumra vagyok."

Simi: "Onnan is adódik az, hogy ilyen erősek lettek a szövegek, hogy egy olyan metódust vezettünk be, ami eddig nem volt. Hogy Annának van egy kész szövege, és leülünk, és arra írunk dalt. Egy csomószor volt, hogy nekem volt kész dalom, és arra kellett szöveget írni, aztán végül néha cipőkanállal kellett belevésni egy-egy sort abba a ritmikába, ami ott meg volt írva."



Mintha már legutóbb is lett volna ilyen irányú dalszerzési kísérletetek.

Simi: "Erről a legutóbbi album megjelenése után beszélgettünk, de akkor már ezek a dalok formálódtak, úgyhogy gyakorlatilag ez ugyanaz, amire én gondolok, és amit te említesz. A másik, hogy Marcinak is egy-két baromi jó nótája került fel a lemezre. Szokott egy-egy lenni, de most kettő is van, és mind a kettő sokkal jobb, mint az eddigiek."

Anna: "A személyes kedvencem a Sajnálom. Az erről az albumról a legprogresszívebb szám."



Ez tokkal-vonóval a tiéd, Marci?

Marci: "Ilyen igazából nincs, mert amit én hozok, az tök nyers. Tehát ahogy én csinálom, az még full nyersanyag, inkább egy demó, és utána teljesen átengedem Siminek a kormányzást, a produceri munkát, ami által aztán végső formát kap a dal. A Sajnálom esetében direkt ódzkodtam attól, hogy a szöveget véglegesre próbáljam kalapálni. A refrént én írtam, Annának tetszett ez a gondolat, de ez által is csak még jobban a miénk, hogy együtt dolgoztunk rajta."

Anna: "Marcika lehozta ezt a demót, és otthon nem tudom, milyen szerkesztő programmal dolgozik, de elképesztő hangszínek voltak benne, szóval az, hogy abban fantáziát láttam, azért az én géniuszom nagyságát mutatja! (nevet) De nagyon-nagyon megtetszett a ritmikája, a hangvétele az egész dalnak. Akkor már kész volt a refrén, és mentünk le valahova koncertre, Marci vezetett, és emlékszem, hogy ott rögtön a kocsiban megírtam az egész szöveget. Verzénként olvastam fel, hogy jól lesz, jó lesz? Aranyos volt, onnét tudtam, hogy jó, hogy rögtön fölhívta a barátnőjét, ahogy leértünk, hogy 'Ú, b…meg, Anna annyira jót írt! Mindjárt átküldöm!' (nevet) Tényleg egy nagyon hirtelen felindulásból megszületett, szerencsés szöveg."



És melyik volt Marci másik nótája?

Anna: "Az Egyre inkább idegen."

Marci: "Azt gyakorlatilag ától-zéig én írtam, a szöveget is, mindent. Az egy régi szám, sokkal régebbi, mint ez a lemez, csak aztán most sikerült így tető alá hozni. Bár próbálkoztunk vele korábban is."

Simi: "Megpróbáltuk volna felvenni, de aztán félbe maradt. Valahogy nem állt össze."

Anna: "Nekem tetszett, sokszor Marci is énekelte akkoriban."



Ez az az ukulelés nóta, amit annak idején koncerteken is játszottatok?

Marci: "Igen. Nekem csak az volt a bajom vele, hogy ez nem egy Anna and The Barbies szám, hanem egy Bubnó Marci szólószám. Az akkor abban az ukulelés verzióban is lett felvéve, de eléggé kilógott, nem is került fel a Szabadesésre. És ezt nem is bánom, mert ide felkerült ebben a sokkal inkább zenekari verzióban."

Anna: "Pont azért nem került fel, mert annyira kilógott. Szép egysége volt a Szabadesésnek, az meg így puff, olyan érthetetlen lett volna. Most megtalálta a helyét. Emlékszem, ez egy olyan dal volt, amivel Marci visszavágott a hajnali telefonálgatásaimra! (nevet) Felhívott, hogy hogy 'figyelj, írtam egy számot', mert eddig mindig az volt, hogy én csörögtem rá lehetetlen időpontokban, hogy 'figyelj Marci, ráérsz? Hallgasd ezt meg, gitár, figyelj, jól vagy?' 'Aha, épp OTP-ben állok…'. 'De, figyelj, azért eljátszom, jó?' (nevet) Most ugyanez volt fordítva, és azonnal nagyon-nagyon megtetszett, teljes parolázás volt, ahogy meghallottam. Szerintem a verzék nagyon jók lettek, a refrént mondjuk talán megpróbálhattam volna még jobban elénekelni. De akinek fontos, hogy igazán tetsszen, az a Marci, és neki tetszik."

Marci: "Én örülök neki, ha valamit csinálok, és ahhoz kreatívan hozzá van nyúlva. Nem bánom, hogy ez nem marad meg teljesen az én zsebemben."



Ha szigorúan az új lemezt nézzük: amit ti gondoltatok befutónak, és ami közönségkedvenc lett, az nagyjából egyezik azért?

Simi: "Nincs nagy eltérés, én azt gondolom, hogy amiről azt gondoltuk, hogy erős, az a közönségnél is működött. A Sena vendégszereplésével készült dal (I Belong To You - SzG) talán az, amiben nagyon hittünk, és mostanában előszedtük néhányszor, de soha nem működött. Az valahogy nem találta meg az utat. Amikor még nem volt meg a lemez, a legelején, akkor az volt az egyik új szám, meg ugye volt még a T.K. István, ami szintén kapufa lett élőben, úgyhogy végül el is hagytuk."



Amikor a lemez kijött, az nekem pl. tök ismeretlenül jött szembe.

Anna: "Igen, mert azt korábban tök más formában játszottuk. Fél, vagy háromnegyed évig próbálgattuk, ilyen reggae formában, de a közönség sem értette. És úgy, ahogy pl. a Túl az Óperencián, ami szintén hasonló jellegű, és remekül működik, a T.K. valahogy nekünk is rosszul esett, és a közönség sem vette. Aztán egyszer megcsináltuk ilyen modernebb hangvételre, lassú, 6/8-os ütemben, akusztikusra, és ülős bulikon így már nagyon jó játszani is."

Simi: "Tomi (Vághi Támás, billentyű – Sz.G.) ezt valami nagyon szir-szar, öreg Vermona orgonán játszotta fel, ami elképesztő hamis volt, nem lehetett behangolni, de adta meg a báját a dolognak. Azt persze nem mondom, hogy egyszerű volt vele dolgozni, mert letört a fülem fél óra után a keverésnél. Úgyhogy általában azt ilyenkor kívül toltam, és a többi sávval dolgoztam! (nevet) Majd a végén visszarakom, tudod!" (nevet)

Anna: "Nagyon tetszik. Abban a billentyűnek eszméletlen hangulata van! Amúgy is nagyon szeretem a fekete soul zenét, és ez abszolút belevarázsolja azt a hangulatot. Fehér embernek ugyan túl sok köze ahhoz a lelkülethez nem sok lehet, főleg nekünk, ugye hogy jövünk mi ahhoz, de nagyon örülök, hogy egy picit megmártózhattunk azért benne."



És ki valójában T.K. István?

Anna: "Amikor van népszavazás, én jó állampolgárként én az ilyesmire néha elmegyek, már amikor itthon tartózkodom. Szóval elmentem, és néztem, hogy Papp Szabi, akivel egy kerületben lakunk (Supernem – Sz.G.), még nem tudott fölkelni a tegnap éjszakai aktívból, mert ott volt kettővel alattam, tudod, Pásztor, Papp, be kell ugye ikszelni, hogy ott voltam. Aztán néztem, kik vannak még, picit belelapoztam, mivel ismert a csávó, aki ott ült a papírral. Nem tudom, milyen felindultságból, mert hát mi a bánatért ismertem volna bárkit Szabin kívül.

És ott volt egy valamilyen Tóth K. Karcsi, vagy milyen István, és ez úgy megült bennem, hogy ő nagyjából bárki lehet. Én szociálisan mindig kicsit érzékeny voltam, és gondoltam, legyen neki is egy dala. T.K. István az mindenki, egy felismerhetetlenség homályába elbújt mindenki. Hogy ebben a masírozásban, ami az állampolgárság, sorszámod van, tajszámod, mindenféle számod, kartotékod, hogy ezek mögött a számokból és betűkből álló állampolgárok mögött emberek vannak. Nem csak T-k, meg K-k. Sokkal cizelláltabb, mint a számon tartás, erről szól. Te vágod egyébként az Apey And The Pea-t?"



Hogyne.

Anna: "Jó hogy, az a te vonalad. Együtt voltunk tavaly turnén Apey-vel, na, és ő volt még, aki rákérdezett, hogy ki a bánat az a T.K. István."



Tényleg, vele hogy kerültetek kapcsolatba?

Anna: "Úgy, hogy a Hangfoglaláson a mellettünk lévő színpadon játszottak. És zenekarilag ledöbbentünk, elképesztő. Ahogy az a gyerek énekel, meg amilyen muzikalitása az egész zenekarnak van… Elkezdtünk dumálni, meg viccelődni, belekérdeztem csomó minden dologban, ő meg mutatott nekem rengeted mindent. Az, hogy most a kocsiban pl. végig az Apey, meg az ő akusztikja szól, nem véletlen, nagyon izgalmas dolgok vannak benne. Ő meg kísérletezett velem, hogy mi az a metal, ami nálam még megy. Először hallgassam meg a Slayert, mert onnantól kezdve nagyon egyszerű eldönteni, hogy merre induljunk el.

És meglepődtem, hogy nagyon tetszett, ennyire a keményebb oldallal nem kísérleteztem még. Az Apey elkezdte szépen a torkomon letuszkolni a metalt, A-tól Z-ig, elkezdte szépen a Panterától a Slayeren keresztül mindenféléket adagolni. És képzeld el, hatalmas érdeklődést mutat a szervezetem, a lelkem a metal iránt."



 

 



Ezúttal mi alapján dőlt el, hogy mi legyen az első, vagy úgy általában a klipes nóta? Mint most pl. a 1980-valahány, vagy korábban a Segges a Balatonba.

Simi: "A Segges viszonylag korán készen volt, még a lemez előtt, és már akkor ki is jött. Akkor azok közül a dalok közül, amik már készen voltak, azt éreztük a legerősebbnek, hogy pont jó lesz így nyárra."

Anna: "Meg azért szezonális is, tudod, hogy mikor mi jön ki. Mint a Karjaimban, Karácsony körül, ami ugye egy bensőségesebb hangulatú dal. A Segges meg egy tipikus nyári nóta."



Mondjuk seggest valóban nem ugrasz télen a Balatonba.

Simi: "Nem! (nevet) De tavasz volt még akkor, valójában az sem volt annyira mókás, csak az emberünk úgy megitta magát, hogy azt gondolta, hogy mégis csak beugrik…"



Ezen a ponton tisztázzuk a világ felé, az a pucér hátsó a klipben, az Hernádié? (Hernádi Dávid, basszusgitár – Sz.G.)

Anna: "Persze+ (nevet)



És a másik pucér segg, ami látható a videóban...

Simi: "Már nem látható, kivágták!"

Anna: "Ó! Nos, az a menedzserünké, Adélkáé volt. A vizuálban viszont azóta is lehet látni! Amikor koncerteken egy nagyon szép kerek popsit láttok felvillanni neccharisnyában a zenekar mögött, az Adélkáé."



Ezt nevezhetjük egyfajta Anna and the Barbies-féle "easter egg"-nek?

Anna: "Igen! (nevet) Aki elég szemfüles, megtalálhatja!"



A másik viszonylag friss videótok az 1980-valahányra készült, rendhagyó módon saját házi felvételekből.

Anna: "Simi találta ki, hogy legyenek ilyen régi felvételekből bevágások."

Simi: "A dal adta magát, hogy ilyen régi felvételek legyenek felhasználva hozzá. Az volt az elképzelés, hogy szedjünk össze ilyen jellegű anyagokat, mert milyen helyesen nézne ki. Aztán jött a következő ötlet, hogy hát nekünk is van egy régi 8 mm-es filmünk, amin rajta van az egész család. Egy olyan házban laktunk, ami egy régi tanyasi iskola, illetve egy három tanyából álló falu volt, ez, vagy tanyaközpont, nem tudom, hogy is mondják ezt.

Ott volt ez a régi iskola, abban laktunk mi. De azon vakolat nem volt, a tető így állt, víz nem volt, csatorna nem volt, az egyetlen luxus, hogy volt villany. Ebbe a közegbe leköltöztünk, és amikor megjelent édesanyám családja, szerintem annyira elképedtek ettől a helyzettől, hogy mindenki elkezdett ott tenni-venni. Mindenki fát vágott, meg talicskázta a földet jobbra-balra, szóval volt egy ilyen hirtelen megmozdulás."

Anna: "Szociális szempontból megpróbálták ezt elrendezni magukban!" (nevet)

Simi: "De mi ezt abszolút az emlékeimben nem úgy él, hogy egy ilyen lepusztult, világháborús helyzetben lettünk volna."



Ebbe a helyzetbe hogy került oda bárki egy kamerával, ami azért akkoriban nem volt minden háztartásban?

Anna: "A faterunknak ez hobbi volt, szeretett fotózgatni."

Simi: "Meg ez a 8 mm-es kamera annyira nem volt drága, csak senki nem használta, mert nagyon kevés fért rá, egy igazi hobbista valami volt. Mi meg igazi csodabogarak voltunk, akárhova mentünk, Pestről jöttünk ki eleve. De annál sokkal szarabb helyeken is laktunk amúgy… Az kifejezetten komfortos volt. Volt ahol villany sem volt! (nevet)

Képzelj el egy rendes vályogtanyát, egy kurva nagy tüskés puszta közepén, ahol 5-10 km-re volt egy orosz laktanya, és jó napot kívánok. Ment oda egy földút több kilométeren keresztül, ilyen homokos vacak. Volt egy lóistálló, aminek ki volt törve a fala, de ilyen kurva nagy részen, az volt az autóbejárat. De azt nem mi csináltuk! Viszont, ha már ott volt…" (nevet)

Anna: "Gémeskútban hűtöttük a dinnyét, mert nem hogy hűtőnk nem volt, de elektromosság sem. Ott laktunk, de olyan szinten, hogy amikor onnan elköltöztünk, egy hétre rá összedőlt a tanya. Egy vihar elmosta az egészet. Visszamentünk, és addigra összenyeklett minden, a ház, a búboskemence… De ha visszagondolok, elképesztően jó emlékeim vannak. Mászunk fel az eperfára, a macskával a meleg kemencesutban ülök…

Az emlékeimben ez tényleg nem úgy élt, mint egy háború sújtotta övezet, de amikor visszanéztük most, hát, mint egy Kusturica film, légitámadás után. Amikor megnéztük, meg is döbbentünk picit."



És ezeket tényleg jó harminc éve nem láttátok?

Anna: "Nemcsak mi, senki, mivel senki nem hívta elő mostanáig a filmeket."



És hogy kerültek most elő?

Simi: "Egyszer csak meglett. Megkérdeztem a fateromat, hogy megvan-e, és megvolt. De úgy, hogy azóta költöztünk ide-oda, mindenféle helyeken laktunk, szóval nagyon nem is ambicionáltam, hogy ez valójában meglesz. Annának meg volt egy nagy vödörnyi régi VHS kazettája is, amiről szintén előkerültek régi anyagok, mert később vett egy VHS kamerát, és azzal utazta körbe a világot, és mindent vett föl, hogy ne maradjon emlék nélkül. Abból már könnyebb volt válogatni. Ja, meg nekem is elhozta két-három éve az egyik barátom az életem első koncertjéről készült felvételt, a teljes koncertet. Pár snitt onnan is van, meg a próbáról is, ezekből állt össze végül."



Nosztalgia?

Simi: "Kijött, de pont fordítva. Annának is, meg nekem is, hogy 'ú, basszus, de jó, hogy már nem…'




 

 




Honnan jött a borító ötlete? Újfent nem egy hagyományos kép sikerült.


Anna: "Ez szürreális. Eleve az utópia, mint műfaj egy nagyon furcsa, megfoghatatlan valóság, ami az emberek képzeletében, meg vágyaiban él. Egy picikét a mostani fesztiválozós délibábot akartam elkapni. Minden fesztiválszezonnak megvan a maga divatőrülete. A csillámporok, vagy hippinek öltöznek a lányok, minden évnek van egy erőteljes lenyomata. Ezek a lófejek tavaly tűntek föl, és furcsa, hogy egy gyerekvilágból átemelt unikornis-fej beb...ottsági állapotmérő lett.

Egészen groteszk, amikor látod, hogy valaki egy ilyen ferde, rácsavarodott lófejjel, meg egy sörrel a kezében horpaszt egy fesztiválon hajnali fél hatkor, mikor már kel fel a nap. Ez egy furcsa realitása a tündérmesének és a modern valóságnak. Úgy éreztem, hogy ha ezt rányomjuk az évre, vagy arra a két évre, amikor ez a lemez született, akkor ez nyomot hagy maga után, hogy hova, milyen időszakhoz tartozott ez az album."

Simi: "Eszembe jutott, amikor kerestük a megfelelő lófejet, és az egyik roadunk behozott egy ilyet. Egy kurva nagy, nagyon ronda gumilófejet, mondván, hogy neki van otthon!" (nevet)



Ez azért felvet kérdéseket...

Anna: (nevet) "Na erről beszélek! Az original felhasználó! Az albumborító fotózása egyébként Pécsett történt, ott volt egy olyan stáb, aki víz alatt tudott fotózni. A Fishing On Orfűre mentünk, és össze szoktuk kötni a dolgokat, mint a mellékelt ábra is mutatja. Másnap játszottunk, aznap pedig még beszórakoztunk, megnéztünk pár zenekart, mert hát éjféltől lett volna a fotózás. És olyan jól sikerült a beszórakozás, hogy fél háromra értünk Pécsre, ahol már remegő, jéggé fagyott könnyűbúvárok tartották a fényképezőgépet, meg a kamerákat, mi meg megérkeztünk ezzel a viszonylag igénytelen lófej-álarccal.

Volt egy olyan koncepcióm, hogy eltakarjuk a testemet csillámmal, meg lealapozzuk, hogy ne látsszon semmi, ám ugye hirtelen szégyentelenre szórakoztam magam, és attól eltekintve, hogy azt mondták a búvárok, hogy a művésznő ilyen állapotban semmilyen esetre se merüljön, nem hogy lófejben, de sehogy sem, én azért ugrottam egy bicskát! (nevet)

Ez a cizellált verzió, ez a hosszú estélyis. Előtte azért lehúztam négy hosszt az 50 méteres medencében, hogy kijózanodjak, meg hideg volt a víz is ugye, és nagyon-nagyon kellemetlen volt, mert ruha rám gubancolódott, és rátapadt a fejemre ez a maszk, ami azért is volt nehéz, mert ha megfulladva épp ott lebegek a víz alatt, akkor sem veszik észre, hogy most valami gáz van. És hát minél tovább lent kellett maradni ilyen elernyedt állapotban, ami nagyon hasonló a vizihulla-állapotához.

De képzeld el, volt egy olyan verzió, hogy full pucéran is megcsináltuk ezeket. Na, az is easter-egg, lehet keresni a vizuálban! Lehet látni engem is egy villanás erejéig full pucéran egy lófejben, meg egy békatalpban! (nevet) Az Utópiánál szokott lenni. Persze nem nagyon szoktuk játszani, de azért előfordul, úgyhogy néha van a koncerteken Adél-fenék, meg full pucér Pásztor Anna!" (nevet)



Élőben ma is koncertről koncertre variáltatok a programon, néha szinte spontán módon is. Ez ösztönös, vagy csak épp a helyzethez idomultok, ha úgy alakul?

Simi: "Az általában nem szül jó vért, ha nagyon nagy devianciákat veszünk elő. Eleve próbáljuk úgy összeállítani a műsort, hogy ne legyenek benne nagy punnyadások, aztán vannak néha olyan túlkapások, amikor Anna épp úgy állítja össze a sorrendet, hogy egy idő után érzem, hogy jó lenne ide egy Karjaidban, vagy egy Márti dal, vagy a Néha mondjuk. Aztán végül van a közepén egy hat-nyolc számos mélyrepülés (nevet).

Annának van egy különleges képessége arra, hogy mindig azokat a számokat hívja spontánul elő, amihez minimum két gitárt kell cserélni, át kell állítani egy csomó mindent, tulajdonképp egy zenekari sorcserére van szükség. 'Na, gyerünk, játsszátok! Lábat lóbálva!' Roadok be, molyolás… Jó, addig mondjál vicceket! (nevet)

21 számos sorrendet eleve nem lehet megjegyezni, főleg, hogy minden bulin más, úgyhogy általában az történik, hogy amikor lemegy a közönség közé, elő-elő fordul, hogy 'ugrik a lemez'. De az is, hogy mi nézzük be, mert éppen akkor csinál a fényes sötétet, amikor lenézek, hogy mi lesz a következő szám, és beszámolok, hogy Ördögre kacsintva, csak nem az jönne…"



És ilyenkor klasszikus módon kétfelé indul el a zenekar?


Simi: "Ritkán. Olyan volt már, hogy tök más számra készültünk, mivel kézzel készülnek a számsorrendek a buli előtt, és nekem pl. nem volt rajta az a nóta, ami nekik igen… (nevet)

Anna: "Mert akkora trógerek vagyunk, hogy Adélka addig ordibál velünk, amíg végre fölböffentünk egy számsorrendet az utolsó pillanatban, amit aztán a sminkes, meg Adélka, meg aki még ott van, úgy körmölnek le. Aztán néha kimarad egy szám… Az Efotton volt, ugye? Amikor valami negyven fok volt ellennapban, délután hatkor játszottunk, és a zenekar öt-ha-hét-éééés… És két teljesen más számot kezdtek el játszani! (nevet) Simi még be is mondta: 'Te hülye…!' (nevet) Vagy mit is mondtál?"

Simi: "Volt egy jófajta intrónk, és ott volt egy ilyen grandiózus pillanat, Marci meg játszotta tovább, de úgy, hogy volt hozzá alap is! (nevet) Aztán jött, a nagy csöndben, hogy 'Hülye!'" (nevet)



Az ilyenekből akár jól is ki lehet jönni.

Anna: "Hát ebből pont nem!" (nevet)



Úgy értem, ha jól kezeli le a zenekar, az ilyesmi inkább dob, semmint ront a hangulaton.

Anna: "Ja, nem szoktunk ilyenekből nagy ügyet csinálni. Nincs itt ilyen fegyelem…"

Simi: "Nincs az, hogy ki hol rontotta el. Soha senkinek nem szóltam be."

Anna: "Annyiszor elrontjuk. Persze ezek csak apróságok, amit mi azért észreveszünk, de nem tragikus dolgok. Meg hát a zenekar már olyan, mint egy rágógumi. Én ahányszor megfordultam már… Meg lent vagyok a közönség között, az arcukon rángatózok, azt sem tudom, hogy járunk, és úgy jönnek utánam, hogy öröm. Marci az konkrétan görbíti a teret, össze se néznek, és úgy fordulnak meg utánam, ha kell."

Simi: "Azért össze szoktunk néha nézni… Mert Dávid pl. ebben sportot lát. Már az összenézésben! (nevet) De hát mégis csak ő a forgószél! Ez nála hallási viszony, mert ugye Dávid a fél fülére süket, így tényleg nem mindegy, hogy melyik fülével fordul a hangforrás felé. Mert ha a bal fülével, akkor bármi lehet. Onnantól kezdve simán benne lehet, hogy ő a visszaverődő hangot hallja, ami a klub másik faláról jön vissza. Az adott számban ez akár egy tizenhatod eltérés is lehet. Aztán jön ugye az, hogy 'Hol a francban járunk?!' (nevet)

Anna: "A legrosszabb az volt, amikor az utóbbi Woodstock az Ugaron táborban koncert közben lejöttem a színpadról, és elfutottam a teljes közönséggel együtt a tábortűzig, ami olyan ötszáz méter lehetett. És a füles ugye, a fülkontroll a fülemben csak bizonyos távolságig élt. Egy ideig még hallottam nagyjából, hogy mi történik a színpadon, de aztán meg már nem…"

Simi: "Mi viszont hallottuk a te mikrofonodat nagyon jól!" (nevet)

Anna: "Olyan fáziskésés volt, hogy rendesen fejbe lőtték magukat a színpadon."

Simi: "Hát, jó másfél másodperc késés baromi sok egy nótában. De miután a komplett közönséggel elment a tábortűzig, onnantól kezdve mindegy is volt.., (nevet) Minden mindegy volt, végül már feljött valaki a stábból, ő is gitározott kicsit…" (nevet)

Anna: "Meg hát a Nyuszika a tábortűz körül! Amikor az amúgy sem 'topon lévő' kongás kollégákkal próbáltunk a tűztől elhúzni, mert kissé megpunnyadt a kongájuk!" (nevet)



Mostanra sikeres, valóban sokat koncertező zenekar lettetek. Nem nyírta ki a kötelesség az egésznek az élményértékét?

Anna: "Azért megszűrtük, nagyon-nagyon ritkán vállalunk el lélekölő haknikat, nem vállalunk ilyen dolgokat. És azért megkértem a zenekart is, hogy heti két koncertnél, ha lehet, nagyon ne legyen több. Családi szempontból is, meg nagyon nem szeretném azt sem, hogy kiégjek. Az egy nagyon élhető dolog. Ha esetleg becsúszik három, az már olyan, hogy, még jó, de kicsit a hangot is próbálja, és ha évente, mondjuk kétszer van olyan, hogy heti négy is összetorlódik, ott a negyediknél már a meleg levegő jön csak, szinte elhasználódok.

A Wellhello tavalyelőtt valami kétszáz körüli koncertet játszott le, ott azért az idegektől, az ízületeken át minden mindent megvisel. Azért őket mondom, mert ugye egy menedzsmentnél vagyunk. Mondtam is Gergőnek, hogy csináljunk egy olyan rendszert, ami hosszútávon is jó lesz, és ami mellett éhesek maradunk. Most, hogy heti átlag két buli van, annyira tud hiányozni a zenélés, mint egy falat kenyér. Az őszi-tavaszi szezonban, amikor a klubkoncertek mennek, az meg a másik része a beszórakozásnak! (nevet) Ez az elmúlt év… Elképesztő sztorik vannak! Szerintem havi négy ilyen brutál szórakozásba simán belefutottunk."

Simi: "Meg itt nem tudsz annyit játszani, hogy abba belefásulj, és robotolj, mint egy gyárban. Pont az ellenkezőjét látom. És pont én, aki nem tudok úgy szórakozni, mert állandóan vezetek a nap végén! (nevet) De azt látom, hogy mindenki arra figyel, hogy úgy kerüljön azért fel a buszra a végén, hogy másnap is van nap, másrészt eleve a legjobb szórakozásunk van a világon. Ha úgy megyünk el, hogy játszunk valahol, és még mellé szórakozunk is, annál jobb nincs a világon. Ha csak simán elmész szórakozni, az öttel rosszabb, mintha játszanál is…"


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SZEGEDROCKS 2018 - A Dóm téren így nyomta a Tankcsapdát a közel 400 zenész
2018. április 22. (vasárnap) 08:57

Közel négyszáz rockzenész gyűlt össze a szegedi Dóm téren egy nagy örömzenélésre. Amatőr és profi zenészek jöttek Nyírbátorból, Pestről, a Dunántúlról, Bécsből és a Vajdaságból is. Olasz ötlet alapján hazánkban első alkalommal népszerűsítették ily módon a rockot és az élőzenét. A Szegedma beszámolója szerint a flashmobot a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt Szurdi Zsolt emlékére szervezték, de dr. Sipos Zoltán előtt is tisztelegtek az összegyűlt rockerek. A szombat délutáni villámcsődület lényege az volt, hogy amatőr és profi zenészek együtt játszanak el négy ismert számot. A gitárosok, basszusgitárosok, dobosok és énekesek már kora délelőtt ellepték a Dóm teret, mindenki hozta saját hangszerét, igyekeztek berendezkedni a rockerek. Jöttek Nyírbátorból, Pestről, a Dunántúlról , Bécsből és a Vajdaságból .   www.facebook.com/SzegedRocks Szeged szívében először...

SZEGEDROCKS 2018 - Így nyomta a Tankcsapdát a közel 400 zenész a Dóm téren
SZEGEDROCKS 2018 - Így nyomta a Tankcsapdát a közel 400 zenész a Dóm téren

Közel négyszáz rockzenész gyűlt össze a szegedi Dóm téren egy nagy örömzenélésre. Amatőr és profi zenészek jöttek Nyírbátorból, Pestről, a Dunántúlról, Bécsből és a...

SZEGEDROCKS 2018 - Így nyomta a Tankcsapdát a közel 400 zenész a Döm téren
SZEGEDROCKS 2018 - Így nyomta a Tankcsapdát a közel 400 zenész a Döm téren

Közel négyszáz rockzenész gyűlt össze a szegedi Dóm téren egy nagy örömzenélésre. Amatőr és profi zenészek jöttek Nyírbátorból, Pestről, a Dunántúlról, Bécsből és a...

AZ IRODALOM VISSZAVÁG - Magyar írók és a rock/metal zene - 8. rész
AZ IRODALOM VISSZAVÁG - Magyar írók és a rock/metal zene - 8. rész

Arra, hogy sok metalos szeret olvasni, maga a HammerWorld magazin a bizonyíték. Persze, nem csak fémmel él az ember, néha jól esik elmerülni egy regényben, visszaásni a különféle...

GRIMNER - A svéd viking/folk banda szeptemberben nálunk is bemutatja az új albumát
GRIMNER - A svéd viking/folk banda szeptemberben nálunk is bemutatja az új albumát

Vanadrottning címmel februárban jelent meg a viking/folk metalos svéd Grimner harmadik nagylemeze, amit nálunk is bemutatnak majd a friss anyagot, mégpedig a folk metalos orosz Kalevala...

TALES OF EVENING - Előzetes az új albumhoz, már előrendelhető
TALES OF EVENING - Előzetes az új albumhoz, már előrendelhető

A fény nyomában címmel a májusi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként lát majd napvilágot a Tales Of Evening harmadik albuma, amely már előrendelhető a zenekar honlapján. A...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS