WILL HAVEN - Jön a Muerte album, dalpremier: Winds Of Change

Stephen Carpenter társszerzője is volt az El Sol nótának

2018. március 1. (csütörtök) 07:42 | utoljára módosítva: 2018. március 1. (csütörtök) 07:57

Muerte címmel március 23-án jelenik meg a hardcore noise vonalas sacramentói Will Haven hatodik albuma, amelyről már megismerkedhettél az első előzetes dallal, a videóval kísért El Sollal, amelyben a Deftones gitárosa, Stephen Carpenter a vendég. Carpenter azonban nem csupán gitározik a dalban, hanem társszerzőként is részt vett a megírásában. Most pedig itt a második előzetes tétel, a Winds Of Change.

Az új albumon lesz egy másik vendég is, Mike Scheidt a stoner/doom metalos YOB frontembere, aki a sludge-jellegű No Escape dalban hallható majd.


 


www.facebook.com/willhavenband


 

WILL HAVEN - Winds Of Change (a 2018-as Muerte albumról)


Jeff Irwin gitáros:

"Ha a Will Havennek és a Deftones-nak lenne egy gyereke, az pontosan ilyen lenne. Az első bandámban annak idején együtt zenéltem Stephennel. Ez tényleg egy családi dolog volt. Már a stúdióban dolgoztunk, amikor átküldött nekünk egy mailt, ahhoz pedig csatolt egy 8 perces dalt, tele riffekkel. Én csak az elszállós témákat tettem hozzá.

Az énekesünk, Grady egy ismert verset mond el benne, ami arról szól, hogy legyünk rendesek az embertársainkkal, vigyázzunk egymásra. Ez a szöveg nagyon is passzol a mai időkhöz."



WILL HAVEN feat. STEPHEN CARPENTER - El Sol (a 2018-as Muerte albumhoz)







 








WILL HAVEN - Muerte
(03/23 - Minus Head Records)

01. Hewed With The Brand
02. Winds Of Change
03. Kinney
04. The Son
05. 43
06. No Escape (feat. Mike Scheidt)
07. Unit K
08. Ladwig No. 949
09. Bootstraps
10. Now In The Ashes
11. El Sol (feat. Stephen Carpenter)



























Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható
2020. május 30. (szombat) 16:42

Bő egy évvel ezelőtt mutatta be Fekete nap című második EP-jét a groove metalos budapesti Hypocrites Breed, most azonban már a 205 címet viselő új lemez dalait teszik közzé - szép sorjában. Már öt nótával lehet ismerkedni, a teljes anyagot pedig június elejére ígérik. A Hypocrites Breed még az évtized elején alakult, de igazán csak 5 éve aktív a csapat, a tagjai között pedig olyan arcokat találunk, mint Németh "Ball" Ádám gitáros (ex-Insane, ex-Subliminal Merger) és Fehér Sándor (Sunset, Wrong Side), aki az ének mellett január óta újra basszusozik is. A trió dobosa Eisenhoffer Péter.   www.facebook.com/hypocritesbreed HYPOCRITES BREED - Elmén kívül (a 205 album előzeteseként) HYPOCRITES BREED - Idegen (a 205 album előzeteseként) HYPOCRITES BREED - Árnyék ül rajtam (a 205 album előzeteseként) HYPOCRITES BREED - Egyedül (a 205 album előzeteseként) HYPOCRITES...

SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner
SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner

Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, most pedig itt a trilógia...

XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív...

ATTILA - Új dallal jelentkeztek: Cancelled
ATTILA - Új dallal jelentkeztek: Cancelled

Cancelled címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett az amerikai metalcore színtér egyik legmegosztóbb csapatának számító Attila. A Chris Fronzak vezette, metalcore/deathcore mixet...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS