JUDAS PRIEST - Halford szerint KK Downing posztja teljesen felesleges volt, erre jött a tisztázás

Júliusban Budapesten is bemutatják a Firepower albumot

2018. március 1. (csütörtök) 16:17 | utoljára módosítva: 2018. március 1. (csütörtök) 16:18

Firepower címmel március 9-én jelenik meg az új Judas Priest album, az pedig nemrég derült ki, hogy Glenn Tipton gitáros a Parkinson-kórja miatt nem fog már turnézni. Glenn a csapat tagja marad, de a helyén az új lemez egyik producere, Andy Sneap (Hell, ex-Sabbat) gitározik majd. A Judas Priest klasszikus gitárpárosának másik tagja, a bandából hivatalosan 2011. áprilisában távozó K.K. Downing pár napja egy posztjában megdöbbenésének adott hangot, hogy nem hívták vissza a zenekarba, Rob Halford énekes ezt a posztot egy rádióműsorban teljesen feleslegesnek minősítette, a gitáros pedig közzétett egy tisztázó nyilatkozatot...

Downing annak idején azért lépett ki, mert megromlott a kapcsolata a társaival és a menedzsmenttel. Az ő helyét Richie Faulkner vette át, aki friss lendületet adott a legendás brit metal csapatnak.

 


 

www.facebook.com/OfficialJudasPriest

 

K.K. Downing eredeti közleménye:

"Mély sajnálattal és szomorúsággal töltött el a hír, hogy Glenn végül kénytelen volt szembesülni a már hosszú ideje jelentkező sajnálatos állapotával. A gitárduónk korszakának lezárultát nekem is hasonlóan kellett elfogadom. Azt a csillapíthatatlan étvágyat, amit Glenn és jómagam éreztünk az évtizedeken át szerte a világon kedvelt, inspirált és egyedi zene megalkotása iránt, soha semmi nem képes eltörölni. Ugyanakkor mindenkinek, aki tanúja volt a szeretett zenénk fejlődésének, el kell fogadni a tényt, hogy a dolgok elkerülhetetlenül változnak, vagy egyszerűen csak lezárulnak...

Nagy szomorúsággal kell megállapítanom azt is, hogy sokkolt és megdöbbentett, hogy nem kaptam felkérést a visszatérésre az eredeti pozíciómba, hogy újra a Judas Priest gitárosa legyek. Amikor kiszálltam, meg sem fordult a fejemben ez a lehetséges szituáció, hogy vajon képes lennék-e visszatérni, vagy sem - noha hivatalosan és jogi szempontból ma is a Judas Priest tagja vagyok. 

 



Azonban most már minden korábbinál tisztábban tudom, hogy helyesen döntöttem az akkori kilépésemmel, minthogy úgy tűnik, a bandában töltött időm, hozzájárulásom ehhez az óriási örökséghez, ma is alulértékelt, ahogy korábban is az volt, mégpedig nem pusztán egyetlen tag által. Őszintén remélem, a rajongók érdekében, hogy a döntés, miszerint meg sem keressenek, nem anyagi jellegű volt.

Ismerem Andy Sneapet, aki egyike azoknak, akik a legtöbbet tettek a rockért és a metalért,
és ilyen értelemben kétségem sincs afelől, hogy az új Judas Priest album esetében is jóval több volt a hozzájárulása, mint csupám egy produceré. Számotokra, rajongók számára itt a lehetőség, hogy élvezzétek a mai bandát, hogy teljessé válhasson a zenetörténelem egy olyan része, amelyben minden egyes rajongó annyira fontos szerepet játszott."



Rob Halford reagálása:


"Hadd mondjam azt, micsoda öröm, hogy a Judas Priest sosem ment bele az ilyesfajta nyilvános vitákba. Manapság annyira könnyű beleesni ebbe a csapdába a közösségi médiában. Például a sport területén is megannyi ember volt már, aki valami elhamarkodott kommentárt tett közzé a Twitteren, hirtelen érzelmi felindultságból.

Tudod, mind emberek vagyunk, vannak érzéseink, és szokásunk, hogy azonnal kimondjuk, amit gondolunk, helyesen vagy tévedve, aztán ezek a dolgok visszaüthetnek, negatív hatással lehetnek ránk.

Mindaz, ami KK közleményében áll, annak nagy része, számomra, teljesen felesleges. Egy dolgot azonban szeretnék tisztán láttatni és külön kiemelni. Azzal az utalással kapcsolatban, miszerint Andy Sneap tolta volna fel Glenn gitártémáit a Firepower albumra, kategorikusan kijelenthetem, hogy 1000 százalékosan nem igaz.

Végig jelen voltam, amikor Glenn feljátszotta a gitártémáit, az összeset, és nagyon, nagyon keményen melózott. Képzeld el ezt az embert a Parkinsonja 10. évében. Sosem láttam még senkit ennyire elszántnak, hiszen minden egyes dal egy új kihívást jelentett számára. De következetesen végignyomta az egészet, egyik nap a másik után...

...Szóval, most tisztába tehettem ezt a dolgot, így mindenki tudhatja, hogy amit Glenn Tiptontól hall majd a Firepower lemezen, az valóban a fantasztikus Glenn Tipton játéka."


K.K Downing reagálása:

"Csak, hogy én is tisztázzam: az Andy Sneappel kapcsolatban kifejezett elismerésem nem volt több annál, mint amit más gitáron is játszó producerről mondtam volna, akik korábban szintén az elvártnál többet tettek hozzá a régebbi lemezeinkhez.

Az olyan hatalmas tehetségek, mint Chris Tsangarides (RIP) és Roy Z, szintén nem csupán producerek voltak, hanem a dalötletekhez, a riffekhez, a témákhoz, a szövegötletekhez stb. is hozzátették a magukét. Ennek megfelelően, nélkülük az olyan albumok, mint a Painkiller vagy az Angel Of Retribution, sem lettek volna olyanok, mint amilyenek lettek.

Még George Martin is, azt hiszem, több volt a Beatles számára, mint egy hagyományos producer. Egy extra zenész a stúdióban, akárcsak az említett remek producerek, ténylegesen nagy előnyt jelent."

 

A márciusi HammerWorld magazin -már országszerte az újságosoknál




Rob Halford a Kerrangnak korábban a következőket mondta Glenn döntése és a zenekari bejelentés kapcsán:

"Érzelmileg nagyon komoly volt ez a bejelentés, de örülünk Glenn-nek, annak hogy képes volt meghozni azt a döntést, ami jó neki és a jelen állapotának. Glenn szempontja az volt, hogy ez a bandáról szól. Csakis a bandáról, semmi másról. Mi pedig azt mondtuk, hogy 'nem, ez arról szól, hogy számodra mi a legjobb', ő meg: 'Nem, én azt akarom, ami a zenekar számára a legjobb'. És ez tökéletesen példázza, hogy mennyire helyén van a szíve...

"A legfontosabb az, hogy Glenn továbbra is a Judas Priest tagja. Egyszerűen csak más lesz a szerepe. Nem képes turnézni, az viszont óriási lesz a rajongók számára, amikor alkalmanként megjelenik majd a színpadon, hogy aztán együtt elnyomjuk a Breaking The Law-t vagy a Living After Midnightot. Az a szeretet, amit eddig is kaptunk, fantasztikus, és tudom, hogy amikor feljön majd a színpadra, az valami egészen különleges lesz."

 



A Judas Priest  közleménye:

"Glenn Tiptonnál tíz évvel ezelőtt diagnosztizálták a Parkinson-kór korai stádiumát, s egészen mostanáig úgy élte az életét, ahogy mindig is, egy óriási heavy metal gitárosként, hozva a maga által is elvárt színvonalat és minőséget. Jelenleg Glenn képes arra, hogy eljátssza, előadja a kevésbé nehéz Judas Priest témákat, de a betegsége természete miatt mindannyiotokkal tudatni akarja, hogy nem fog turnézni. A 'show must go on' metal szellemiségének megfelelően - Glenn kérésére - Andy Sneap fogja majd pótolni ót a színpadon..."


Glenn Tipton:

"Tudatni akarom mindenkivel, hogy létfontosságú a Judas Priest számára a turné és hogy nem lépek ki a csapatból - szimplán csak a szerepem változott meg.

Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy színpadra álljak, amikor képesnek érzem magam arra, hogy zúzzak némi Priestet! Szóval, valamikor a nem túl távoli jövőben találkozni fogunk és nagyon várom, hogy újra lássalak titeket, csodálatos metal mánikákusok."


Rob, Richie, Ian és Scott:


"Kivételezett helyzetünknél fogva szemtanúi lehettünk az évek során Glenn elkötelezettségének, elszántságának, a Priest dalszerzése, lemezkészítése idején, valamint a koncerteken mutatott szenvedélyének és önbizalmának - Glenn egy igazi metal hős!

Nem lepődtünk meg azon, hogy Glenn ragaszkodott a Firepower turné végigvitelén és Andynek köszönhetően Glenn kívánsága valóra válhat.

Ahogy Glenn is mondta, mi is alig várjuk, hogy velünk legyen bármikor, bárhol a turné során...

Szeretünk Glenn!"

 


 

Július 24-én a Budapesti Sportarénában játszik a legendás brit metal csapat. A Firepower anyagnak két producere is volt: Tom Allom, akivel az 1979-es Unleashed In The East koncertlemeznél kezdtek dolgozni, majd az 1988-as Ram It Down albumig minden anyaguk vele készült, valamint Andy Sneap, akivel viszont most stúdióztak először.
 


JUDAS PRIEST - Firepower (a 2018-as Firepower albumról)





JUDAS PRIEST - Lightning Strike (a 2018-as Firepower albumhoz)





 


"Csak nagyon kevés olyan zenekar van, aki ennyi mindent elért karrierje során, és ilyen sok bandára volt hatással, mint a Judas Priest. A csapat - Rob Halford énekes, Glenn Tipton és Richie Faulkner gitárosok, Ian Hill basszusgitáros és Scott Travis dobos - bejelentette jövő júniusban kezdődő, vadonatúj európai turnéját, amely a várva várt új albumuk, a Firepower megjelenéséhez kapcsolódik.

1974-es debütálása óta a Judas Priest az egyik legnépszerűbb heavy metál csapattá vált, olyan klasszikus albumok fűződnek a nevükhöz, mint az 1980-as British Steel, a '82-es Screaming for Vengeance, vagy az 1990-es Painkiller - és olyan rockhimnuszok, mint a Breaking The Law, Living After Midnight vagy You've Got Another Thing Coming.

A Firepower a 2014-es Redeemer of Souls megjelenését követően az első lemez a heavy metal legendáktól, amely 2018 elején fog a boltokba kerülni. A Judas Priest, akik több anyagukkal is szerepelnek a Rolling Stone magazin minden idők 100 legjobb metal albumának listáján, idén végre jelöltek lettek a Rock and Roll Hírességek Csarnokára is.


 



Az énekes, Rob Halford erről a következőképpen nyilatkozott a Billboard számára:

"Ez a mi Oscarunk - mondta - és ha bejutunk, akkor az egy abszolút valóra-vált-egy-álom pillanat lesz." Rob Halford idén már elnyerte a Lemmy Életmű-díjat, így a rajongók reménykednek, hogy csapatuk végre elfoglalhatja megérdemelt helyét a rock panteonjában is.

A budapesti koncertre a normál belépők mellett limitált számú, közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is vásárolható."






 




 








JUDAS PRIEST - Firepower
(03/09 - Epic)

01. Firepower
02. Lightning Strike
03. Evil Never Dies
04. Never The Heroes
05. Necromancer
06. Children Of The Sun
07. Guardians
08. Rising From Ruins
09. Flame Thrower
10. Spectre
11. Traitors Gate
12. No Surrender
13. Lone Wolf
14. Sea Of Red
























 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Klippel az első angol nyelvű daluk: Comin' Around
2020. június 3. (szerda) 14:40

Comin' Around címmel elkészült a Fatal Error első angol nyelvű dala, és az is különleges, hogy az új nótát Balázs Mihály billentyűs énekli. A Dal 2020-ból is ismert banda klipet is forgatott a nótához, mégpedig a veresegyházi főhadiszállásukon, ahol a dalt is rögzítették. A klip operatőre Bikali Sándor volt, a vágást pedig maga Balázs Mihály végezte. "A Comin' Around a mondanivalóját és az atmoszféráját tekintve is agresszívebb a megszokottnál; kitörés, kiugrás a komfortzónából. Az embert néha, a sok átgondolt koncepció közepette elkapja az érzés, hogy 'azt csinálok, amit akarok', és ezt ösztönös formában ki kell adnia magából, akár az árral szemben is úszva."   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   FATAL ERROR - Comin' Around (2020)  

WARKINGS - Klippel a maszkos power metalosok első új dala: Warriors
WARKINGS - Klippel a maszkos power metalosok első új dala: Warriors

Revenge címmel jelenik meg július 31-én az epikus power metalt játszó Warkings második albuma. A 2018-as Reborn lemez folytatásának első előzetes dala a Warriors címet viseli, és máris...

WARKINGS - Jön a maszkos power metalosok új albuma, dalpremier: Warriors
WARKINGS - Jön a maszkos power metalosok új albuma, dalpremier: Warriors

Revenge címmel jelenik meg július 31-én az epikus power metalt játszó Warkings második albuma. A 2018-as Reborn lemez folytatásának első előzetes dala a Warriors címet viseli, és máris...

MORDRED - Új dallal jelentkezett a thrash/funk kult csapat: Not For You
MORDRED - Új dallal jelentkezett a thrash/funk kult csapat: Not For You

Legutoljára 2015-ben lehetett hallani a San Francisco-i Mordredről, akkor egy The Baroness című új dalt tettek közzé, amely szintén felkerül majd a június 18-án megjelenő Volition...

CANNIBAL CORPSE - Már a stúdióban vannak, készül az új album
CANNIBAL CORPSE - Már a stúdióban vannak, készül az új album

Azt már az idei év legelején bejelentette a Cannibal Corpse, hogy készülnek egy új lemez felvételére, George "Corpsegrinder" Fisher énekes legfrissebb posztjából pedig az derült ki,...

ANTHRAX - Így nyomják a Skid Row gitárosával a Transylvania dalt az Iron Maidentől
ANTHRAX - Így nyomják a Skid Row gitárosával a Transylvania dalt az Iron Maidentől

Miközben az Anthrax a 40 éves jubileumát egy új stúdióalbummal készül megünnepelni, és már 6-7 nótát meg is írtak a lemezhez, Charlie Benante dobos fáradhatatlanul készíti az...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS