SAQQARA - Két dallal mutatkozik be az új hazai csapat

Tavasszal már az első albumuk jön majd ki

2018. február 24. (szombat) 17:31

Két dal máris meghallgatható attól a 2017 augusztusában alakult Saqqara zenekartól, amelynek élén a Crossholderből és a Rebelből ismert Szaládi "Devil" Károly áll. A bemutatkozó albumuk április végén, május elején jelenik majd meg, várhatóan 10 dallal, javarészt modern metalos stílusjegyekkel, sok samplerrel, valamint némi tradicionális metallal fűszerezve.

"A Saqqara története tavaly augusztusig nyúlik vissza, amikor felkérést kaptunk Nagy Viktor barátommal egy dal megírására a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány részére. Ekkor még szó sem volt zenekarról, sem további közős munkáról. Az elkészült nóta viszont megváltoztatott mindent, olyan szinten élveztük a közös munkát, hogy összehoztuk ezt a projektet. Szeptemberben kezdtük a közös munkát és három hónap alatt 10 dal is rögzítésre került. Akkor már elgondolkodtunk hogy ez élőben hogyan is szólalna meg, tettünk is egy kísérletet és minden kételyünk elszállt: megszületett a zenekar..."

 


www.facebook.com/saqqara.music


Szakkara:

"Szakkara egy egyiptomi falu Gíza tartományban, Kairótól 30 km-re, nem messze Heluántól. Itt található az ókori Egyiptom egyik fővárosának, Memphisznek a legősibb temetője, 7 km hosszú nekropolisza. Nevét egyes források szerint a Beni Szoqar törzstől, mások szerint Szokar óegyiptomi istentől kapta.

Magántemetkezésekre és uralkodók nyughelyéül egyaránt használták mintegy 3 ezer éven át. Uralkodókat a II. dinasztia korától a XIII. dinasztiáig temettek ide. Közülük a leghíresebb Dzsószer fáraó, akinek síregyüttese, közepén az első piramissal, az ún. lépcsős piramissal az egyik legismertebb egyiptomi műemlék. A piramis tervezője és építője Imhotep volt, akit később istenként tiszteltek."

SAQQARA - Ördög vagy Angyal




SAQQARA - Arany Nap








SAQQARA:
Nagy Viktor - gitár/sampler
Szaládi Károly - ének
Magyar Zoltán - gitár
Berecz György - basszusgitár
Seiben Sándor - dobok .










 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GRASPOP 2018 - Teljes koncertek a fesztiválról: Avenged Sevenfold, Killswitch Engage, Avatar, Asking Alexandria...
2018. június 24. (vasárnap) 11:46

Még jelenleg is tart Belgiumban a Graspop fesztivál, de néhány teljes koncertet, illetve koncertrészletet máris megnézhetsz. Például Avenged Sevenfold, Skillet, Rise Against, Avatar, Killswitch Engage, Shinedown, Black Stone Cherry, Vixen, Asking Alexandria...   AVENGED SEVENFOLD - Graspop 2018 AVATAR - Graspop 2018 HOLLYWOOD UNDEAD - Graspop 2018 KILLSWITCH ENGAGE - Graspop 2018 SHINEDOWN - Graspop 2018 RISE AGAINST - Graspop 2018 BLACK STONE CHERRY - Graspop 2018 SKILLET - Graspop 2018 DIABLO BLVD - Graspop 2018 THE PINK SLIPS - Graspop 2018 VIXEN - Graspop 2018 ASKING ALEXANDRIA - Graspop 2018

KHEMMIS - Albumpremier a denveri doom bandától: Desolation
KHEMMIS - Albumpremier a denveri doom bandától: Desolation

Desolation címmel pár napja jelent meg a tradicionális doom metalt jó súlyosan nyomató denveri Khemmis harmadik albuma, a kiválóan sikerült 2016-os Hunted lemez folytatása. Az albumot...

MOONSPELL - A klasszikus Alma Mater dal a masszív koncertanyag előzeteseként
MOONSPELL - A klasszikus Alma Mater dal a masszív koncertanyag előzeteseként

Lisboa Under The Spell címmel egy masszív koncertanyaggal jelentkezik augusztus 17-én a portugál Mooonspell. A DVD, Blu-ray, 3CD-s anyagra annak a különleges lisszaboni koncertnek a...

ISKALD - 4 év után új album a norvég melodikus black csapattól, a címadó dal
ISKALD - 4 év után új album a norvég melodikus black csapattól, a címadó dal

Innhøstinga (aratás, betakarítás) címmel augusztus 31-én jelenik a négy év szünet után visszatért norvég melodikus blacker Iskald ötödik nagylemeze, amelyről máris megismerkedhetsz...

ISKALD - Négy év után új album a norvég melodikus black csapattól, itt a címadó dal
ISKALD - Négy év után új album a norvég melodikus black csapattól, itt a címadó dal

Innhøstinga (aratás, betakarítás) címmel augusztus 31-én jelenik a négy év szünet után visszatért norvég melodikus blacker Iskald ötödik nagylemeze, amelyről máris megismerkedhetsz...

BULLET FOR MY VALENTINE - Werkfilmek a pénteken érkező Gravity albumhoz
BULLET FOR MY VALENTINE - Werkfilmek a pénteken érkező Gravity albumhoz

Gravity címmel pénteken jelenik meg a Matt Tuck vezette Bullet For My Valentine hatodik albuma, amelyről már három előzetes dallal is megismerkedhettél, most pedig két videót is...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS