APEY & THE PEA - Itt az új videoklip: Hex

Március 17-én a Barba Negra klubban játszanak

2018. február 20. (kedd) 06:54 | utoljára módosítva: 2019. január 6. (vasárnap) 06:29

Az Apey & The Pea harmadik albuma Hex címmel jelent meg tavaly szeptemberben, a címadó dalhoz pedig most egy klip készült, amit Szombath Máté rendezett. Máris megnézheted!

Március 17-én a Barba Negrában játszik az Apey & The Pea, mégpedig a Stubborn, a The Southern Oracle és a Satelles társaságában.

 



www.facebook.com/apeyandthepea


"Mátéval tavaly dolgoztam először együtt egy Trillion videoklip alkalmával, ami borzasztóan jól sikerült, és ezzel egy időben kezdtünk el beszélgetni a HEX-ről - mondta a klip kapcsán a frontember Apey a Lángolónak. - Konkrét ötletem nem volt, de szerettem volna valami sötétebb atmoszférikus képi elemeket tartalmazó kísértetet, ami ott kúszik, mászik a szám alatt.

Érdekes volt ahogyan boncolgattuk magát a számot, néha már a rendező úr olyanokat kérdezett, amit én sem tudtam, de próbáltunk rájönni, hogy miért is volt ez az egész fikcionális eljövetel a fejemben - ez inspirálta Mátét és az ötleteket. Maga a szám egy eljövetelről szól, ami hosszú időkön át szunnyadt, de most ébren van és visszaveszi az emberiségtől, ami az övé."
 
 







APEY & THE PEA - Hex (a 2017-es Hex albumhoz)




APEY & THE PEA - Slaves (a 2017-es Hex albumhoz)




APEY & THE PEA - Black November (a 2017-es Hex albumról)




APEY & THE PEA - Death (a 2017-es Hex albumról)

 

 

 



A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DEMONS & WIZARDS - 15 év után új album az Iced Earth és a Blind Guardian frontembereitől, végighallgatható!
2020. február 21. (péntek) 08:25

15 év után a mai napon egy új albummal jelentkezett a Blind Guardian és az Iced Earth frontembereinek közös projektje, a Demons & Wizards. Jon Schaffer és Hansi Kürsch első közös lemeze 2000-ben jelent meg (Demons & Wizards), 2005-ben jött ki a Touched By The Crimson King, a szimplán a III címet viselő friss lemezt pedig máris végighallgathatod. Jon Schaffer, az Iced Earth főnöke: "Az az érzésem, hogy valami igazán különleges anyagot sikerült összeraknunk, és persze alig várom, hogy kiderüljön, mit gondolnak róla a rajongók. Én rendkívül büszke vagyok erre a lemezre. Nem kétséges, hogy ez egy epikus méretű utazás." Hansi Kürsch, a Blind Guardian frontembere: "Egészen bizonyos, hogy ez a harmadik album a pályafutásunk csúcsa. Jól jegyezzétek meg a szavaimat... Ti is imádni fogjátok!"   www.facebook.com/demonsandwizardsofficial DEMONS & WIZARDS - III (a 2020-as album) DEMONS &...

OZZY OSBOURNE - Megjelent és végighallgatható az új album: Ordinary Man
OZZY OSBOURNE - Megjelent és végighallgatható az új album: Ordinary Man

Ordinary Man címmel megjelent és végig is hallgatható az új Ozzy Osbourne album. A 11 dalt tartalmazó új album felvételei Los Angelesben zajlottak, a dalokban Andrew Watt producer...

LUCIFER - Klipes új dal az okkult retro-rockerek márciusi lemezéről: Midnight Phantom
LUCIFER - Klipes új dal az okkult retro-rockerek márciusi lemezéről: Midnight Phantom

Lucifer III címmel március 20-án jelenik meg a Johanna Sadonis énekesnő (ex-The Oath) vezette Lucifer zenekar harmadik albuma, amelynek második előzeteseként máris itt a klippel kísért...

OZZY OSBOURNE - Holnap kijön az új album, friss dal Post Malone-nal: It's A Raid
OZZY OSBOURNE - Holnap kijön az új album, friss dal Post Malone-nal: It's A Raid

Ordinary Man címmel holnap jelenik meg az új Ozzy Osbourne album, a 11 nótás lemezről pedig itt az It's A Raid dal, amelyben Post Malone a vendég. Az új Ozzy album felvételei Los...

CIRITH UNGOL - CSaknem 30 év után új album a kaliforniai metal úttörőktől, az első dal: Legions Arise
CIRITH UNGOL - CSaknem 30 év után új album a kaliforniai metal úttörőktől, az első dal: Legions Arise

Forever Black címmel április 24-én jelenik meg az epikus, doomos heavy metalt játszó, eredetileg még a 70-es évek első felében elindított kaliforniai Cirith Ungol ötödik albuma. Ez lesz...

DEATHSTARS - Már egy új albummal jönnek újra Budapestre
DEATHSTARS - Már egy új albummal jönnek újra Budapestre

Eredetileg tavasszal indult volna egy új turnéra az indusztriális gót/glam vonalas svéd Deathstars, de az ötödik lemezük munkálatai miatt csak ősszel kezdik a koncertezést, viszont...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS