RÓMEÓ VÉRZIK - Szombaton startol az Újra négyen turné

Az első helyszín Kiskunfélegyháza, vendég: Fullánk

2018. január 31. (szerda) 16:28 | utoljára módosítva: 2019. január 6. (vasárnap) 06:18

Tavaly adta ki Újratervezés című albumát a Rómeó Vérzik, de az igazi újratervezés csak nemrég következett be, ugyanis a 2014 nyara óta trióban játszó felvidéki bandát ismét négyen alkotják. Az új másodgitáros nem más, mint Kálmán Ákos, akit a Phoenix Rt.-ből ismerhetsz. A négyes felállás turnéja február 3-án startol Kiskunfélegyházán.

"Izgalmasan indul a 2018-as év! A Rómeó Vérzik tagsága négy év után ismét négy főből áll. A zenekarhoz egy fiatal gitáros, Kálmán Ákos csatlakozott. Ákos tavaly ősszel hagyta ott a Phoenix RT zenekart. Január eleje óta a próbák már vele folynak...
 


www.facebook.com/romeoverzik


Kovács Koppány frontember:

'Ákos személyében fiatalos lendület és iszonyatos energia érkezett a zenekarba. Gyerekkora óta rajongója a zenekarnak, hatalmas tisztelettel és alázattal nyúl a dalokhoz. Amióta hárman maradtunk az eddigi legsikeresebb albumainkat írtuk meg.

Viszont az is igaz, hogy éreztük, élőben a dalaink nem úgy dörrennek meg, ahogy mi azt hallani szeretnénk. Ákos és Ricsi nagyon jól kiegészítik egymást és a zenekaron belül is jó a hangulat. Már nagyon várjuk a tavaszi turnét, hogy újra odacsaphassunk az asztalra!'
 












 



A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chymera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS