BUZSIK GYÖRGY - Újra zenél a Tankcsapda alapító dobosa

"hamarosan szeretnénk kijönni egy 3-4 számos EP-vel"

2018. január 14. (vasárnap) 09:10

Újra zenél a Tankcsapda eredeti dobosa, Buzsik Gyuri, aki 1989-ben alapító tag volt a bandában, játszott az összes klasszikus anyagon (Baj van!, Punk & roll, A legjobb méreg, Jönnek a férgek, Az ember tervez, Connektor :567:), majd 1997-ben kiszállt a Tankcsapdából. Gyuriról leginkább azt lehetett hallani, hogy a Dunakanyarba költözött a családjával, december végén azonban felbukkant a Főnix Csarnokos Tankcsapda bulin, a friss terveiről pedig a fülesbagoly blognak mesélt.

"14 dal szerkezetkész, és még fel kell öltöztetni őket. Van, ahol még billentyű kell bele, van, ahol gordonka vagy bármi, amit jónak hallunk. Vannak szövegötletek, azokat is be kell fejezni. Nem egy tipikus zenekar leszünk, közreműködő zenészekkel szeretnénk játszani, különös tekintettel egy női hangot keresünk. Határidők nem befolyásolnak minket, mindenesetre hamarosan szeretnénk kijönni egy 3-4 számos EP-vel. 20 év után kinyílt egy csap, és most 2-3 lemez itt van bennem..."
 





 

"Ezek a dalok, amik kijöttek most belőlem, már régóta bennem voltak. De dobbal nyilván nem lehet őket megformálni, előadni. Úgyhogy kezembe vettem egy gitárt, és elkezdtek kijönni belőlem a dalok. Hozzáteszem, csak a magam módján tudok rajta játszani, mégis így alakult..."

 

Sokak meglepődésére ott voltál a Tankcsapda debreceni év végi koncertjén. Hogy kerültél a Főnix Csarnokba?

"Ott kezdeném a történetet, hogy 20 éve kiszálltam a zenekarból, 1997-ben véget ért a Tankcsapda-kaland. Érkezett az első gyerekem, aztán jött még kettő, és a családról szólt az életem. Hivatalosan családi okok miatt váltam ki, de ennél azért lehetett volna erősebb a kommunikáció. Hirtelen történt az egész, gyors döntések születtek és maradtak elvarratlan szálak. De ez már a múlt. Pár éve aztán eljött hozzám Lukács, két alkalommal is, hogy átbeszéljünk és tisztázzunk ki nem mondott dolgokat. Ami egyébként tök jó volt, de még el kellett telni egy kis időnek ,hogy letisztuljanak bennünk a dolgok.

Tavaly ősszel meghalt az apám, ami egy fordulópont volt. Változások és átalakulások indultak el bennem és körülöttem, amik azóta is zajlanak. Energiák szabadultak fel bennem, ami odáig vezetett, hogy gitárt vettem a kezembe és elkezdtem dalokat írni. Ezzel egy időben “véletlenül” összefutottam egy régi barátommal, Bujdosó Bandival, aki anno az Ölveti Blues Bandban muzsikált, és nemrég költözött haza Portugáliából. Megkérdeztem tőle, hogy van-e kedve zenélni, és ő igent mondott. Elmentem hozzá Debrecenbe, bezárkóztunk 1 hétre a faházába, és írtunk 4 dalt az addigi ötleteimből. Akkor rájöttünk, az életünkben a legjobb dolog amit tehetünk, hogy zenélünk. Egyik alkalommal, amikor Debrecenben voltam, felhívtam Lukácsot, hogy találkoznánk-e. Mondta, hogy ráér, összefutottunk."

 



Milyen volt a találkozó?

"Egy ebédre ültünk be, de aztán hamar kinyitottuk az első sört... Mondtam Lukácsnak, hogy ugorjuk át ezt a 20 éves szakadékot, és ő is egyetértett ebben. A régi sérelmek felülíródtak, nincs rossz érzés bennem, túltettem magam a dolgokon. Frankó minden körülöttem. És hogy az eredeti kérdésedre válaszoljak, Laci ezen az estén meghívott a Főnix Csarnokba, én pedig elmentem."


Hogy érezted magad a bulin?

"Eleinte kicsit fura volt ennyi idő elteltével ott lenni a koncerten, de összességében nagyon jó érzés volt találkozni régi barátokkal, zenészekkel, rajongókkal."


Hogyan emlékszel vissza a '89-'97 közötti időszakra?

"Az életem volt a Tankcsapda akkoriban. Szép és jó emlékek élnek bennem. Persze utána voltak bennem fájdalmak, de a család megadta nekem azt, amit korábban a zene adott."

A teljes interjúhoz kattints ide!


 

TANKCSAPDA - Kit érdekel (Sziget 1995)



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chymera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS