DIMMU BORGIR - Tavasszal új album, februárban jön a kislemez

2010-ben jelent meg a legutóbbi stúdiólemezük

2017. december 19. (kedd) 10:36

Tavasszal jön majd ki az új Dimmu Borgir album, amely 2010 óta az első stúdiólemezük lesz, előzetesként pedig egy kislemezzel jelentkeznek majd február 23-án.

A kislemez A oldalára egy friss nóta kerül majd fel, az Interdimensional Summit, a B oldalra pedig a Puritania című tételük Oslo-ban felvett élő verzióját teszik majd fel.

 


www.facebook.com/dimmuborgir

 

Shagrath korábban ezt mondta az új lemezről:



"Annyit mondhatok a készülő lemezről, hogy a Dimmu Borgir minden periódusából vannak benne elemek. Ilyen például az a riffelés, amelyről 1994 óta ismertek vagyunk, de ugyanígy ott vannak az új dalokban az Abrahadabrán hallott cuccok is.

Amolyan kombinációja lesz egy csomó különféle világnak, hangulatnak, szóval, izgatott vagyok miatta. Az biztos, hogy a legjobb anyagaink egyike lesz.

A Dimmu Borgir mindig is az előrehaladásról szólt, nem a visszalépésről. Sosem szabad félni az új megközelítések, az új témák kipróbálásától. A legutóbbi lemeznél fehér ruháink voltak, ami sok rajongót megijesztett. Most ugyanez történt a visszafogott, komor új fotó közzétételénél. Bármit is csinálunk, mindig lesznek olyanok, akik panaszkodnak, kárognak, és az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy haladunk előrefelé, mégpedig abba az irányba, amit jónak tartunk. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk."

 





DIMMU BORGIR - Progenies Of The Great Apocalypse
(a 2017-es Forces Of The Northern Night DVD-ről)

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS