FIVE MORE MINUTES - Klippremier a stoneres, hard rockos szegedi csapattól: I Wanna Know

2018 elején jön majd a második EP

2017. november 21. (kedd) 09:24

Egy éve jelent meg a stoneres, hard rockos szegedi Five More Minutes első EP-je, a 3 tételes Go Away, most pedig az első videoklipjükkel jelentkeztek a srácok. Az I Wanna Know című friss dalt is a Miracle Soundban rögzítették, a klipet pedig az Elephant Studio-val forgatták le.

"Az I Wanna Know dal egy elképzelt hősről szól, akinek minden összejön, szeretik az emberek, nincsenek anyagi gondjai, éli az életet. A lírai én - aki a dalban megszólal - igyekszik a közelébe férkőzni, és megtudni a titkát, mindeközben lemarad az élet kínálta lehetőségekről, amelyeket kihasználva azzá válhatna, akire felnéz."

 


www.facebook.com/fivemoreminutesband


"A zenekart 2015 novemberében, Szegeden alapította a két gitáros, Ecseki András és Purgel Máté. Hamar trióra bővült a csapat, Földi Bence társulásával, elkezdődtek a próbák és csatlakozott Móré Sándor basszusgitáros. Mérges Zoltán 2016 februárjában került a mikrofon elé, s innentől vált teljessé a felállás.

Íródtak a dalok és egyre koncertképesebbé vált a formáció, így 2016 nyarán a szegedi Miracle Sound stúdióban felvették első háromszámos lemezüket, melyet Go Away EP címen október 1-jén hoztak nyilvánosságra. Aztán következett a debütáló koncert.


2016 őszétől kezdve a zenekar folyamatosan koncertezik, miután a helyi közönség megnyerése után több tehetségkutatón is pozitív visszajelzéseket kaptak. 2017 őszén indult Dark Side Tour névre keresztelt országjáró turnéjuk, amely keretein belül szerepel többek között Pécs, Budapest, Szeged, Székesfehérvár és Siófok is. A turnédátumok megtalálhatóak a Facebookon."

 

FIVE MORE MINUTES - I Wanna Know (2017-es dal és klip)

Az ősz folyamán Földi Bence és a zenekar útjai elváltak, így a turnét már az új dobossal, R. Nagy Zoltánnal folytatja a formáció.

 



2018 elején a zenekar egy újabb, átgondoltabb koncepció szerint felépített kislemezzel fog jelentkezni, kiforrott arculattal és az ehhez készülő merch-cuccal."

 






FIVE MORE MINUTES - Go Away EP (2016)




A zenekar a legtöbb számottevő online platformon megtalálható:

Weboldal:
www.fivemoreminutesband.com

Facebook:
www.facebook.com/fivemoreminutesband

YouTube:
www.youtube.com/channel/UCpjXocFIavRFdwbqUdJ_L1Q

Spotify:
open.spotify.com/artist/5cwlIaZ6U6XEV9p8gwVieR

iTunes:
itunes.apple.com/hu/album/go-away-single/id1166916113

Instagram:
www.instagram.com/fivemoreminutesband


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KALT VINDUR - Albumpremier a lengyel black metal csapattól: …And Nothing Is Endless
2020. augusztus 7. (péntek) 11:29

.​.​.​And Nothing Is Endless címmel megjelent és végig is hallgatható a black metalos lengyel Kalt Vindur második albuma, a 2017-es Delusions lemez utódja. www.facebook.com/kaltvindurband   KALT VINDUR - .​.​.​And Nothing Is Endless (a 2020-as album) ...And Nothing Is Endless by Kalt Vindur KALT VINDUR - Eyes Ov Gods (a 2020-as .​.​.​And Nothing Is Endless albumhoz) KALT VINDUR - The Blind Sin Hunter (a 2020-as .​.​.​And Nothing Is Endless albumhoz) KALT VINDUR - .​.​.​And Nothing Is Endless (08/07 - Witching Hour Productions) 01. Solar Cross 02. Inner War 03. The Blind Sin Hunter 04. Eyes Ov Gods 05. Dirty Yields 06. Red Glow 07. .​.​.​And Nothing Is Endless 08. Golden Age 09. Crescent Moon Of Chors  

FINNTROLL - Ősszel jön az új album, animációs videóval a második dal: Forsen
FINNTROLL - Ősszel jön az új album, animációs videóval a második dal: Forsen

Vredesvävd (Wrath-woven) címmel  nem az eredetileg tervezett időpontban, augusztus közepén, hanem szeptember 18-án jelenik meg a Finntroll hetedik albuma. A finn folk mesterek hét éve...

BENEDICTION - Jön a Dave Ingrammel felvett új lemez, klippel az első dal: Rabid Carnality
BENEDICTION - Jön a Dave Ingrammel felvett új lemez, klippel az első dal: Rabid Carnality

Az még tavaly nyári hír volt, hogy a veterán death metal banda, a brit Benediction élére visszatért a régi vokalista, David Ingram, az pedig a friss infó, hogy október 16-án jelenik...

AVATAR - Új lemez a svédektől, végighallgatható a Hunter Gatherer album
AVATAR - Új lemez a svédektől, végighallgatható a Hunter Gatherer album

A svéd Avatar még 2018 elején adta ki a hetedik albumát, az Avatar Country lemez utódja pedig a mai napon jött ki Hunter Gatherer címmel. A 10 dalos új lemezt azonnal végig is...

OMEGA DIATRIBE - Klippel a második dal a szeptemberi albumról: Mirror Neuron
OMEGA DIATRIBE - Klippel a második dal a szeptemberi albumról: Mirror Neuron

Metanoia címmel szeptember 4-éln lát napvilágot az extrém groove metalos Omega Diatribe negyedik lemeze, a videóval kísért második előzetes dallal, a Mirror Neuron tétellel pedig már...

DEEP PURPLE - Albumpremier, végighallgatható a Whoosh! lemez
DEEP PURPLE - Albumpremier, végighallgatható a Whoosh! lemez

Eredetileg úgy volt, hogy június 21-én jelenik meg az új Deep Purple album, április elején azonban bejelentette a legendás hard rock csapat, hogy a Whoosh! lemez csak augusztus 7-én jön...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS