HELLOWEEN - Új dal a különleges retro turné startjához: Pumpkins United

Pozsonyban november 26-án játszanak majd

2017. október 13. (péntek) 07:42 | utoljára módosítva: 2017. október 13. (péntek) 15:16

Október 19-én Mexikóban startol majd a Helloween különleges 2017-es és 2018-as turnéja, a Pumpkins United, kiegészülve Michael Kiske énekessel és Kai Hansen gitárossal. Ebből az alkalomból készült is egy vadonatúj dal, a Pumpkins United, amit máris meghallgathatsz. Magyarországon egyelőre nem lesz buli, 2017-ben biztosan nem, de Pozsonyban, november 26-án elcsípheted a bandát.

A Pumpkins United turnén hét zenész vesz majd részt, azaz a mostani Helloween felállásból is ott lesz Andi Deris énekes és Sascha Gerstner gitáros. A program pedig a Helloween teljes - több mint 3 évtizedes pályafutását felöli majd.

 


A pozsonyi koncert Facebook oldala


Egy csaknem 3 órás programot ígérnek a Helloween mai és egykori zenészei.

"Már a Hellish Rock part 1 & 2 turnékon is fantasztikusan éreztük magunkat, de ezúttal kétségtelen, hogy dupla olyan jó lesz minden!" - Kai Hansen.

"Biztosan lesznek olyan dalok, amiket már nagyon régóta nem játszottunk, vagy esetleg még egyáltalán nem." - Markus Grosskopf.

"Annyira várom már, hogy Michi és az én dalaimat együtt adhassuk elő a színpadon. Maximálisan kivételes lesz az egész!" - Andi Deris.

Ez egy speciális világturné lesz, tehát nem egy tartós újjáalakulás, és minden bizonnyal nem is lesz több ilyen.


A Pumpkins United turnén az alábbi zenészek vesznek részt:

Michael Kiske - énekes
Kai Hansen - gitáros
Michael Weikath – gitáros
Markus Grosskopf - basszusgitáros
Andi Deris - énekes
Sascha Gerstner - gitáros
Daniel Löble - dobos


HELLOWEEN - Pumpkins United (2017-es dal)

 

Az új dal ingyenes letöltéséhez kattints ide! (csak mailes regisztráció kell hozzá)


Az új nóta kislemez verziója december 8-án jelenik meg.





 


 



pumpkins-united.helloween.org

 

HELLOWEEN - Jön a Pumpkins United turné Kai Hansennel és Michael Kiskével

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
OCEANS OF SLUMBER - Dal- és klippremier: The Decay Of Disregard
2017. december 15. (péntek) 12:05

Egy új videoklipes dallal jelentkezett a prog metalos texasi Oceans Of Slumber. A Cammie Gilbert énekesnővel még 2015-ben megerősített banda új albuma március 2-án jön majd ki The Banished Heart címmel, annak első előzetese ez a 9 perces The Decay Of Disregard című tétel.   www.facebook.com/oceansofslumber   OCEANS OF SLUMBER - The Decay Of Disregard (a 2018-as The Banished Heart albumhoz)    

VOODOO CIRCLE - Az első dal az új énekessel: Running Away From Love
VOODOO CIRCLE - Az első dal az új énekessel: Running Away From Love

Raised On Rock címmel február 9-én jelenik meg a melodikus metalt játszó Voodoo Circle ötödik albuma, a 2015-ös Whisky Fingers lemez folytatása. Máris megismerkedhetsz az első előzetes...

TORMENTOR - Áprilisban budapesti koncert!
TORMENTOR - Áprilisban budapesti koncert!

2018-ban újra színpadra áll a legendás magyar black metal zenekar, a Csihar Attila vezette Tormentor, és végre biztossá vált, hogy lesz hazai koncert, mégpedig az A38 hajón, április...

WATAIN - Dalpremier a januári albumról: Sacred Damnation
WATAIN - Dalpremier a januári albumról: Sacred Damnation

Trident Wolf Eclipse címmel január 5-én jelenik meg az Erik Danielsson vezette svéd ultrablacker Watain hatodik albuma, a 2013-as The Wild Hunt lemez folytatása. Az album felvezetéseként...

DINAMIT - Karácsonyi nagykoncert a Barba Negrában
DINAMIT - Karácsonyi nagykoncert a Barba Negrában

December 26-án karácsonyi nagykoncertet ad a Dinamit zenekar a Barba Negra klubban. "A Dinamit mindig is egyedi színfoltja volt a hazai rockzenének, így karácsony második napján sokan...

KARTHAGO - Örökbe fogadtak egy öthetes kiselefántot
KARTHAGO - Örökbe fogadtak egy öthetes kiselefántot

Arun november 8-án született, az állatkerti kiselefántot pedig a Karthago tagjai jelképesen örökbe fogadták. A Fővárosi Állat- és Növénykertben élő kiselefánt Angele második...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS