PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Klipes dal Polonkai Tamás új csapatától: Sacred

2018 elejére várhatók az első koncertek

2017. szeptember 24. (vasárnap) 10:22

Pár hónapja jószerivel a semmiből bukkant fel a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A Gift című első dalukat már a nyár elején bemutattuk, most pedig itt egy új klipes nótájuk, a Sacred, amelynek premierje az ekulutura.hu ildalon volt.
A videót Magyar Dániel rendezte, és a Varsányi Pincészet támogatásával jött létre. A zenekar javában dolgozik az új dalain, hogy jövő év elején koncerten is bemutathassák azokat a nagyközönségnek.

"A Sacred szövege kérdéseket tesz fel, hogy valóban teszünk-e valamit a környezetünkért, hozunk-e elég áldozatot a Földért, miközben kellő öniróniát is gyakorol."

 



www.facebook.com/pearlsoflonglovedyears
 

Pearls Of Long Loved Years:

Polonkai Tamás – ének
Mészáros-Komáromy Dénes – basszusgitár
Kleinheincz Zoltán – gitár
Pap Dávid „Page” – dobok

 

 

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Sacred (2017-es dal és klip)



A hazai grunge egyik legkiemelkedőbb zenésze hosszú idő után állt újra frontemberként a mikrofon mögé. Tamás egy rövid interjú keretében pár gondolatot is megosztott velünk a bandáról és az új kezdetről.

"Mészáros-Komáromy Dénessel (Bálnalovas, Slowmesh) és Kleinheincz Zoltánnal (Bálnalovas, Doomsday Funk) már nyolcadik éve zenélünk együtt, és nagyon összeforrott kis csapatot alkotunk. Ehhez az egységhez csatlakozott Pap Dávid “Page” (Dereng, Doomsday Funk), aki dobolt még a Grand Mexican Warlockban, és segédkezett Isten Háta Mögött koncerteken is. A Jósolni bélbőlt általában ő dobolta, mikor Hortobágyi kijött billentyűzni. Page játéka egy új dimenziót nyitott számunkra, és sokat hozzátett a bemutatkozó dal végleges formájához.

A bemutatkozó dalban sikerült integrálni az eddigi munkáim legjavát, nagyon büszke vagyok rá! Mire is gondolok? A Polly Is Dead 'feelingjére', a Napok Romjai 'súlyára', a Bálnalovas 'spiritualitására', illetve az akusztikus dolgaim 'szépségére' is, és úgy, hogy mégis sikerült valami teljesen újszerű dolgot alkotnunk, hála a zenész társaim kreativitásának! (nevet) A felvételek nagyon jó hangulatban teltek, életünk egyik legjobb stúdió élménye volt, és reményeim szerint ez tükröződni is fog a felvételen. Már nagyon várom, hogy élőben is játszhassuk az új dalokat."

A teljes beszélgetéshez kattints ide!

 

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Gift (2017-es dal)




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MICHAEL SWEET - Dalpremier az októberi szólóalbumról: Ten
2019. szeptember 18. (szerda) 17:26

A Stryper frontembere, Michael Sweet gitáros/énekes/dalszerző a 90-es évek eleje óta rendszeresen készít szólólemezeket, a 10. önálló albuma pedig Ten címmel jön majd október 11-én. Máris megismerkedhetsz a szöveges videóval kísért harmadik előzetes dallal, a Tennel, amelyben a Fozzy és a Stuck Mojo soraiból ismert Rich Ward gitáros a vendég. A lemezen számos más vendég is játszik: Todd La Torre (a Queensrÿche énekese), Jeff Loomis (Arch Enemy, ex-Nevermore), Andy James, Tracii Guns (LA Guns), Ethan Brosh, Joel Hoekstra (Whitesnake), Gus G. (Firewind), Howie Simon, Marzi Montazeri, Will Hunt (Evanescence), John O’Boyle, valamint Mike Kerr és Ian Raposa a Firstbourne-ból. Michael Sweet: "Szinte minden dalban más és más zenész vendégszerepel. Eredetileg csak néhány vendéget terveztem, de aztán úgy döntöttem, hogy érdekes lenne minden dalba meghívni valakit. Elkezdtem felsorakoztatni a neveket, majd megkerestem őket, és sorba...

MYRATH - Márciusban az önálló turnéjukkal is eljönnek Budapestre
MYRATH - Márciusban az önálló turnéjukkal is eljönnek Budapestre

Shehili címmel még májusban jelent meg a prog/power vonalas tunéziai Myrath új stúdióalbuma, a 2016-os Legacy lemez folytatása. Novemberben a Beast In Black vendégeként érkeznek...

ENTRAILS - Dalpremier a régisulis svéd death brigádtól: The Pyre
ENTRAILS - Dalpremier a régisulis svéd death brigádtól: The Pyre

Rise Of The Reaper címmel október 11-én jelenik meg a 2008-ban újjáéledt svéd old school death metal brigád Entrails hatodik albuma, a 2017-es World Inferno lemez folytatása. Az új...

MEGADETH - Dave Mustaine orvosai nagyon pozitívnak érzik a kezelés hatását
MEGADETH - Dave Mustaine orvosai nagyon pozitívnak érzik a kezelés hatását

Még júniusban derült ki, hogy a Megadeth alapítóját, főnökét, Dave Mustaine-t torokrákkal kezelik, de azóta is folyik a munka az új stúdióalbumon, januárban pedig a Five Finger Death...

OZZY - Négy hét alatt elkészült egy új album
OZZY - Négy hét alatt elkészült egy új album

A The Sunnak adott friss interjújában Ozzy beszámolt arról, hogy elkészített egy 9 dalos új albumot, mindössze négy hét alatt. Mégpedig azután, hogy a rapper Post Malone friss...

PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"
PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"

Phil Anselmo nemrég az egyik chilei Illegals buli előtt adott interjú során azt mondta, hogy ha minden körülmény adott, ő benne lenne a korábban is többször emlegetett Pantera tribute...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS