APEY & THE PEA - Egy jobbikos képviselő gigareklámot intézett a "sátánista" bandának

Betiltani nem tudták a kecskeméti koncertet, de nem lesz póló és lemez árusítás

2017. szeptember 21. (csütörtök) 04:56

Pénteken játszik Kecskeméten a nemrég kiadott Hex albumával turnézó Apey & The Pea, de a bulin nem árulhatják majd a pólóikat és a lemezeiket, miután Radics Tivadar, a Jobbik helyi önkormányzati képviselője előbb a saját Facebook oldalán kelt ki a banda ellen, majd megkereste a TEKA (Technika Háza Kávézó) illetékeseit azzal, hogy szerinte egy sátánista zenekar nem való az egykori zsinagóga helyén kialakított koncerthelyszínre. 

A jobbikos képviselő nyomására a TEKA bérlője kifejezetten azt kérte a zenekartól, tudta meg a Lángoló Gitárok blog, hogy Kecskeméten közösen beszéljék meg a felmerült problémát. Radics Tivadar és a TEKA bérlője, valamint tulajdonosa azt mondták a tárgyaláson az Apey szervezőjének, hogy betiltani nem tudják a koncertet, de kizárólag azzal a kompromisszummal léphet fel a zenekar, ha semmiféle kereszténygyalázó szimbólum nem jelenik meg az eseményen.  

 


www.facebook.com/apeyandthepea



A HVG azt írja az eset kapcsán, hogy Apey-ék szervezője szerint a jobbikos képviselő az angol dalszövegek magyar fordításával érkezett a megbeszélésre, melyeket 'verselemezve' - és a zenekar vizuális világát sajátosan górcső alá véve - továbbra is azzal érvelt, hogy az Apey & The Pea "sátánista".

"A szervező hiába érvelt azzal, hogy szó sincs erről, ez a szövegvilág és vizuális készlet esetükben a művészi kifejezés eszköze (sok esetben ironikus eszköze), és hiába utalt arra, hogy ennek mi a tágabb összefüggése a hard rock/heavy metal kultúrában, a megbeszélés egyre abszurdabb fordulatokat vett.

'Azt kérték tőlünk, hogy ne áruljunk lemezeket és pólókat, mert azok sértik a keresztények érzéseit. Mire mi megkérdeztük, hogy a fiúk a tetoválásaikat is takarják-e le. Erre azt a választ kaptuk, hogy ha lehet, igen. Mire azt is megkérdeztük, hogy a közönség tagjai viselhetik-e a pólóikat. Erre azt mondták, hogy abba nem szólhatnak bele.' - mondja Marosi Nikolett, Apey-ék szervezője."


A jobbikos képviselő már szeptember 12-én az alábbi szöveget posztolta ki a Facebook oldalára:


"Hmm. Érdekes. Egy nemzeti rock zenekar (Hungarica) szellemisége nem fér bele a rabbi számára, hogy a régi zsinagógában a mostani technika házában koncertet adjon, de egy sátánista, a kereszténységet gyalázó zenekar (Apey & the Pea) már belefér... Pentagrammok, kecskefejek és fordított keresztek. Ez való egy zsinagógába ezek szerint. ?"

A Hungarica 2010 őszén valóban nem léphetett fel a Tekában, mert több szervezet tiltakozott a koncert ellen.


Az Apey & The Pea egy kompromisszumos megoldás mellett döntött, tekintettel a kecskeméti rajongókra, erről szól a Facebook posztjuk:


"Pénteken nem árulhatunk merchöt, sem az új lemezünket, nagyon sajnáljuk, de egy nem várt fordulat folyományaképp egy helyi politikai képviselő olyan helyzetbe hozta a TEKA döntéshozóit, hogy ne árulhassuk a termékeinket a klubban az este folyamán, mivel sért egyes vallási csoportokat.

Nem igazán értjük a problémát, és a nyomás hatására fontolgattuk, hogy inkább lemondjuk a koncertet, és nem megyünk bele ebbe a méltatlan kompromisszumba. De tudnotok kell, hogy nekünk ez az este ennél fontosabb, szóval a tanácsunk holnap estére: ha szeretnétek vásárolni a HEX merchből, a webhsopon tudjátok megtenni, mi pedig kárpótlunk titeket élőben egy kisebb mészárlással."


Budapesten is lesz lemezbemutató koncert,
szeptember 30-án az A38 Hajón a Stubborn társaságában, de a bulira már minden jegy elkelt.
 
 





APEY & THE PEA - Hex (a 2017-es album)




"Több mint két éve jelent meg a legutóbbi Apey & The Pea album, a Hellish, a Hex című folytatás pedig a Bandcampről megrendelhető.

Apey-ék februárban a szegedi Miracle Sound Stúdióban rögzítették az új dalokat.

'Tavaly nyáron kezdtünk ezen a lemezen komolyabban dolgozni - mondta a frontember Apey a Lángolónak. - A 'Hex' az egyik legősibb latin kifejezés az átokra, innen jött a koncepció ötlete, hogy ha már az előző lemezzel eljutottunk Cerberusig, a pokol kapujához, akkor igazán kár lenne nem kinyitni azt.

Tíz próbatételen át vonszol minket a pokol hét hercege egészen a purgatórium mélyéig. Egyelőre számomra még teljesen leírhatatlan ez az egész album, de az biztos, hogy a hideg kiráz tőle, és nem hívőként néha azért elmélázom, hogy talán olyan energiákkal játszom, amik ha esetleg léteznek, akkor elég nagy szarban vagyok.'


A banda fontosnak érzi leszögezni:

'Továbbra sem vagyunk sátánisták. A Hex tematikája és narratívája inkább csak egyfajta művészeti elképzelés, egy olyan koncepció, amit szerettünk volna jobban kibontani és elmesélni a közönségünknek. Úgy hisszük, ez az eddigi legjobb lemezünk.'




Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS