THE UNGUIDED - Novemberben friss lemez, az első dal az új énekessel: Legendary

Ez lesz a svéd modern metalosok negyedik albuma

2017. szeptember 15. (péntek) 17:09

A Sonic Syndicate két egykori tagja által vezetett modern metalos svéd The Unguided november 10-én adja ki a negyedik albumát, amely az első lesz az új énekesükkel, a hivatalosan tavaly csatlakozott Jonathan Thorpenberggel (Faithful Darkness, Ruined Soul), Roland Johannson utódjával.

Az And The Battle Royal albumról máris itt az első előzetes dal, a szöveges videóval kísért Legendary.
 



www.facebook.com/TheUnguided


"Kétségtelen, hogy a lelkeinket beleáldoztuk ebbe az új anyagba. Mind az öten tudtuk, hogy ez a lemez meghatározza a pályafutásunkat, hiszen búcsút kellett vennünk a nagyra tartott tesónktól, Rolandtól, de nem állt szándékunkban sem a rajongóknak, sem önmagunknak csalódást okozni. Megírtuk hát ezt a dinamikus szörnyeteget, amit egy innovatív producer, Dino Medanhodzic segítségével rögzítettünk.

Mindenki a maximumot hozta ki magából az új lemezen, Jonathan pedig még valami újat is letett az asztalra. És erre szükségünk is volt."


Az új album limitált verziójának DVD-jére Roland Johansson falkenbergi búcsúbulijának felvétele kerül fel.

 

THE UNGUIDED - Legendary (szöveges videó a 2017-es And The Battle Royal albumhoz)












 








THE UNGUIDED - And The Battle Royal
(11/10 - Napalm Records)

01. Death's Sting
02. The Heartbleed Bug
03. Legendary
04. Dark Metamorphosis
05. A Link To The Past
06. Anchor Stone (Of The World)
07. Manipulate Fear
08. Force Of Nature
09. King's Fall
10. Nighttaker (bónuszdal)
11. Daybreaker (bónuszdal)
12. Nighttaker (Live) (bónuszdal)



















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MICHAEL SWEET - Dalpremier az októberi szólóalbumról: Ten
2019. szeptember 18. (szerda) 17:26

A Stryper frontembere, Michael Sweet gitáros/énekes/dalszerző a 90-es évek eleje óta rendszeresen készít szólólemezeket, a 10. önálló albuma pedig Ten címmel jön majd október 11-én. Máris megismerkedhetsz a szöveges videóval kísért harmadik előzetes dallal, a Tennel, amelyben a Fozzy és a Stuck Mojo soraiból ismert Rich Ward gitáros a vendég. A lemezen számos más vendég is játszik: Todd La Torre (a Queensrÿche énekese), Jeff Loomis (Arch Enemy, ex-Nevermore), Andy James, Tracii Guns (LA Guns), Ethan Brosh, Joel Hoekstra (Whitesnake), Gus G. (Firewind), Howie Simon, Marzi Montazeri, Will Hunt (Evanescence), John O’Boyle, valamint Mike Kerr és Ian Raposa a Firstbourne-ból. Michael Sweet: "Szinte minden dalban más és más zenész vendégszerepel. Eredetileg csak néhány vendéget terveztem, de aztán úgy döntöttem, hogy érdekes lenne minden dalba meghívni valakit. Elkezdtem felsorakoztatni a neveket, majd megkerestem őket, és sorba...

MYRATH - Márciusban az önálló turnéjukkal is eljönnek Budapestre
MYRATH - Márciusban az önálló turnéjukkal is eljönnek Budapestre

Shehili címmel még májusban jelent meg a prog/power vonalas tunéziai Myrath új stúdióalbuma, a 2016-os Legacy lemez folytatása. Novemberben a Beast In Black vendégeként érkeznek...

ENTRAILS - Dalpremier a régisulis svéd death brigádtól: The Pyre
ENTRAILS - Dalpremier a régisulis svéd death brigádtól: The Pyre

Rise Of The Reaper címmel október 11-én jelenik meg a 2008-ban újjáéledt svéd old school death metal brigád Entrails hatodik albuma, a 2017-es World Inferno lemez folytatása. Az új...

MEGADETH - Dave Mustaine orvosai nagyon pozitívnak érzik a kezelés hatását
MEGADETH - Dave Mustaine orvosai nagyon pozitívnak érzik a kezelés hatását

Még júniusban derült ki, hogy a Megadeth alapítóját, főnökét, Dave Mustaine-t torokrákkal kezelik, de azóta is folyik a munka az új stúdióalbumon, januárban pedig a Five Finger Death...

OZZY - Négy hét alatt elkészült egy új album
OZZY - Négy hét alatt elkészült egy új album

A The Sunnak adott friss interjújában Ozzy beszámolt arról, hogy elkészített egy 9 dalos új albumot, mindössze négy hét alatt. Mégpedig azután, hogy a rapper Post Malone friss...

PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"
PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"

Phil Anselmo nemrég az egyik chilei Illegals buli előtt adott interjú során azt mondta, hogy ha minden körülmény adott, ő benne lenne a korábban is többször emlegetett Pantera tribute...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS