DEPRESSZIÓ - Jön az új album, lesz egy duett is, a Nova Prospect énekesnőjével

Szeptember 20-án indul az előrendelés

2017. szeptember 7. (csütörtök) 10:01 | utoljára módosítva: 2018. január 30. (kedd) 10:24

Válaszok után... címmel október 20-án jelenik meg a nyolcadik Depresszió album, melynek felvételei ismét a klasszikus négyes felállásban zajlottak, hiszen hét év közös munka után a zenekar és a sampleres Soda útjai még az év elején különváltak. Az új lemezen lesz egy duett is, Besnyő Gabival, a Nova Prospect énekesnőjével.

Az új album előrendelése szeptember 20-án indul majd, a budapesti lemezbemutató buli pedig december 16-án lesz a Barba Negrában a Burnout és egy, még meg nem nevezett különleges vendég társaságában. Az őszi turné állomásait a csapat honlapján már meg is találod.

 



www.facebook.com/depressziomusic


A decemberi lemezbemutató Facebook oldala




"Soda, a sampleresünk 2009 óta volt a zenekar tagja, egészen az idei év januárjáig - mondta Halász Feri Humelnek az új album kapcsán. - A vele készült lemezek esetében is az a módszer volt jellemző, hogy mi négyen írtuk a dalokat, ő ezekhez adta aztán hozzá a saját elképzeléseit. Tehát a zeneszerzést illetően nem érzek nagy változást. Voltak persze olyan dalok is, amiket együtt írtunk, mint például a Jön a reggel, ami egy zongorás tételre épül, de ez egy ritkább példa.

A különbséget most talán abban érzem, hogy a korábbi lemezeknél mindig volt egy adott tag, aki aktívabb volt a többieknél. Most mindenki egy emberként ugyanannyi munkát tett bele a dalokba, sőt, kétszer-háromszor annyi munkát fektettünk bele ebbe a lemezbe, mint bármely korábbi album esetében. Ezen kívül sikerült újabb módszereket is kipróbálnunk, a demózás kellős közepén például lementünk vidékre egy egész hétre, kibéreltünk egy házat, vittünk magunkkal egy kis házi stúdiót, és csak a zenéléssel foglalkoztunk.

A lemez rögzítésének a metódusa is változott, most nem mentünk le a dalok megírása után másfél hónapra a stúdióba. Próbálunk kicsit frissíteni a dalok szemléletén. Varga Zoltán korábban is részt vett már a produceri munkában, most volt végre időnk több ötletet és javaslatot is kidolgozni vele. Nem kellett azon görcsölnünk, hogy nem lesz elég időnk. Volt olyan időszak, amikor csak egy adott dal felvételén dolgoztunk, és a felvetett ötleteket és javaslatokat próbálgattuk."

 



 




A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MICHAEL SWEET - Dalpremier az októberi szólóalbumról: Ten
2019. szeptember 18. (szerda) 17:26

A Stryper frontembere, Michael Sweet gitáros/énekes/dalszerző a 90-es évek eleje óta rendszeresen készít szólólemezeket, a 10. önálló albuma pedig Ten címmel jön majd október 11-én. Máris megismerkedhetsz a szöveges videóval kísért harmadik előzetes dallal, a Tennel, amelyben a Fozzy és a Stuck Mojo soraiból ismert Rich Ward gitáros a vendég. A lemezen számos más vendég is játszik: Todd La Torre (a Queensrÿche énekese), Jeff Loomis (Arch Enemy, ex-Nevermore), Andy James, Tracii Guns (LA Guns), Ethan Brosh, Joel Hoekstra (Whitesnake), Gus G. (Firewind), Howie Simon, Marzi Montazeri, Will Hunt (Evanescence), John O’Boyle, valamint Mike Kerr és Ian Raposa a Firstbourne-ból. Michael Sweet: "Szinte minden dalban más és más zenész vendégszerepel. Eredetileg csak néhány vendéget terveztem, de aztán úgy döntöttem, hogy érdekes lenne minden dalba meghívni valakit. Elkezdtem felsorakoztatni a neveket, majd megkerestem őket, és sorba...

MYRATH - Márciusban az önálló turnéjukkal is eljönnek Budapestre
MYRATH - Márciusban az önálló turnéjukkal is eljönnek Budapestre

Shehili címmel még májusban jelent meg a prog/power vonalas tunéziai Myrath új stúdióalbuma, a 2016-os Legacy lemez folytatása. Novemberben a Beast In Black vendégeként érkeznek...

ENTRAILS - Dalpremier a régisulis svéd death brigádtól: The Pyre
ENTRAILS - Dalpremier a régisulis svéd death brigádtól: The Pyre

Rise Of The Reaper címmel október 11-én jelenik meg a 2008-ban újjáéledt svéd old school death metal brigád Entrails hatodik albuma, a 2017-es World Inferno lemez folytatása. Az új...

MEGADETH - Dave Mustaine orvosai nagyon pozitívnak érzik a kezelés hatását
MEGADETH - Dave Mustaine orvosai nagyon pozitívnak érzik a kezelés hatását

Még júniusban derült ki, hogy a Megadeth alapítóját, főnökét, Dave Mustaine-t torokrákkal kezelik, de azóta is folyik a munka az új stúdióalbumon, januárban pedig a Five Finger Death...

OZZY - Négy hét alatt elkészült egy új album
OZZY - Négy hét alatt elkészült egy új album

A The Sunnak adott friss interjújában Ozzy beszámolt arról, hogy elkészített egy 9 dalos új albumot, mindössze négy hét alatt. Mégpedig azután, hogy a rapper Post Malone friss...

PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"
PHIL ANSELMO - Egy Pantera tribute turnéról Zakk Wylde-dal: "Miért ne?"

Phil Anselmo nemrég az egyik chilei Illegals buli előtt adott interjú során azt mondta, hogy ha minden körülmény adott, ő benne lenne a korábban is többször emlegetett Pantera tribute...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS