MYRKUR - Dal- és klippremier: Ulvinde

Decemberben koncert a Sólstafirral Budapesten

2017. július 27. (csütörtök) 23:55 | utoljára módosítva: 2017. július 27. (csütörtök) 23:57

Az izlandi Sólstafir vendégeként december 7-én érkezik majd Budapestre Myrkur, azaz Amalie Bruun, egy dán énekesnő és zenész, dalszerző, aki mielőtt black metalba váltott volna, egy popzenekarban játszott. Myrkur első albuma a 2015-ös M volt, amelyen Mayhem és az Ulver tagok is közreműködtek, de már a folytatás sincs nagyon messze, a második Myrkur lemez Mareridt (Rémálom) címmel jelenik meg szeptember 15-én.

A Mareridt album producere Randall Dunn (Earth, Sunn O)))) volt, és a lemez két dalában is vendég lesz Chelsea Wolfe. A két előzetes dal után most már a harmadik új nótával, a klippel kísért Ulvindével is lehet ismerkedni.


 



www.facebook.com/myrkurmyrkur



Az Ulvinde dalban Amalie Bruun hegedűn, gitáron és zongorán játszik, Aaron Weaver (Wolves In The Throne Room) dobol, Andreas Lynge és William Hayes gitározik, a kórusban pedig Veslemøy Heyerdahl és Ida Sandberg Motzfelt is hallható.

 

MYRKUR - Ulvinde (a 2017-es Mareridt albumhoz)




MYRKUR - Måneblőt (a 2017-es Mareridt albumról)




MYRKUR - Två Konungabarn (a 2017-es Mareridt albumról)








 


 


"Három év után visszatér Budapestre Izland egyik legkülönlegesebb zenekara, a Sólstafir! A megújult felállás idén adta ki első albumát, a Berdreyminn pedig bátran nevezhető az eddigi legjobbjuknak: örvénylő, magával ragadó és besorolhatatlan poszt-gitárzene, amit áthat a jellegzetes skandináv melankólia és folklór.

Nem túlzás azt állítani, hogy kreativitásuk csúcsán láthatjuk újra a kvintettet. Az este különlegességét tovább fokozza, hogy az előzenekar a szintén lemezbemutatót tartó Myrkur lesz. A dán dalszerző-multihangszeres black metalból, pasztoriális folkból és kórusművekből gyúr egyszerre súlyos és felemelő, brutális és törékeny dalokat, valahol a Sigur Rós és a Bathory metszetében.




A Sólstafir zenéje leginkább az izlandi tájakban gyökerezik: a sós hullámokban, a buja zöld mezőkben, a kitörő gejzírekben, a felszín alatt áramló, mélyvörös vulkáni magmában és a sarki jégesőkben. Ősi, de közben időtlen is. Ráadásul együtt változik és formálódik a tagokkal, akik eljátsszák. A debütáló Í Blóði og Anda még klasszikus black metal, tremolókaros riffeléssel és blastbeatekkel, de már azzal a jellegzetes, csak rájuk jellemző hangulattal, amit később tökélyre fejlesztettek.

Akárcsak a skatulyák elkerülését: az olyan előképeikhez hasonlóan, mint az Ulver, az In The Woods… vagy az Enslaved, ők is a saját képükre formáltak minden őket ért hatást. Elég csak a Masterpiece Of Bitterness húsz perces nyitómonstrumára, az I Myself The Visionary Headre gondolni, amiben a Vágtázó Halottkémek-féle őserejű sámánzenén át a poszt-rockos lebegetésekig szinte minden megtalálható.

De igazán a zenekar első korszakát lezáró csúcsmű, a Köld után léptek rá arra az útra, amin máig járnak. A Svartir Sandarra a kezdeti idők black metalba ágyazott folklórjából már csak utóbbi maradt meg, miközben egyre nagyobb teret nyertek a dallamok és a pszichedelikus lebegtetések. A három évvel ezelőtti Ótta pedig nem csak azt demonstrálta, hogy Aðalbjörn Tryggvason az évek során kiváló énekessé ért, hanem azt, hogy a Sólstafir-hangzás, akárcsak az anyaországuk gejzírjei, mindig képes új utakat törni magának és a végtelenségig tágítható. Elvégre, ki gondolta volna, a zongora, a vonósok vagy a bendzsó nem csak felbukkan egy számukban, de tökéletesen is illik majd bele? Az egyre inkább előtérbe kerülő hard rockos hatásokról már nem is beszélve.

Ennek a folyamatos evolúciónak a csúcsa az idei Berdreyminn, a négyes eddigi legzeneibb és legegységesebb lemeze. Hiába szóltak az előzetes hírek a zene helyett az alapító dobos Guðmundur Óli Pálmason kirúgásáról/kiválásáról, az albumot ugyanarról a tőről metszették, mint az Óttát vagy a Svartir Sandart. Ez pedig azt jelenti, hogy minőségében is felér hozzájuk, élőben pedig minden bizonnyal ugyanolyan katartikusan szólnak majd az új dalok, mint a mára már klasszikussá nemesült Fraja vagy a Love Is The Devil (And I Am In Love). 

 



 

Amalie Bruun karrierjét leginkább egy szóban lehetne összefoglalni: üstökösszerű. A Myrkur nevű projektje előtt csak egy popzenekarban (Ex Cops) játszó énekes-multihangszeres első lemeze rögtön a Relapse Recordsnál jelent meg, ráadásul a Mayhem és az Ulver tagjai is közreműködtek rajta. Az M pedig leginkább az utóbbi zenekar Bergtatt-korszakát idézi, valamint a korai Immortalt - gyakran egy számon belül is.

Bruun tökéletesen érzett rá rajta arra, hogy játsszon a klasszikus black metal és a misztikus erdei folk elemeivel, miközben fátyolos énekhangja mindenkit elbűvölt, aki csak hallotta. Nem csoda, hogy hamarosan már olyan zenekarok előtt nyitott, mint a Deafheaven, a Behemoth vagy az Opeth.

Idén pedig érkezik a folytatás, a Mareridt, amelynek dalai valószínűleg a decemberi koncert programját is dominálják majd. Ugyan eddig csak annyi tudható róla, hogy a producere a többek közt az A38-at megjárt Marissa Nadlerrel, a Sunn O)))-val és a Wolves In The Throne Roommal is dolgozó Randall Dunn volt, valamint hogy számos különleges hangszer (például nyckelharpán vagy mandolán) szól majd rajta, szinte biztosak vagyunk benne, hogy ismét valami különlegeset és túlvilágian gyönyörűt kapunk majd. Az pedig legkésőbb a tavalyi Mausoleum óta nyílt titok, hogy a Myrkur dalok élőben még inkább transzcendentális erővel bírnak.

 



A koncert Facebook oldala



Jegyár: 5900 Ft, elővételben: 4900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón."





 






MYRKUR - Mareridt
(09/15 - Relapse)

01. Mareridt
02. Måneblőt
03. The Serpent
04. Crown
05. Elleskudt
06. De Tre Piker
07. Funeral (feat. Chelsea Wolfe)
08. Ulvinde
09. Gladiatrix
10. Kætteren
11. Børnehjem

Bónuszdalok a digitális  és a deluxe LP verzión:
12. Death Of Days
13. Kvindelil (feat. Chelsea Wolfe)
14. Løven
15. Himlen blev sort
16. Två Konungabarn
















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SAXON - Biff sürgős szívműtétje miatt elmarad minden idei koncert
2019. szeptember 20. (péntek) 18:27

A brit metal legenda Saxon lemondani kényszerült minden további idei koncertjét, mert a frontembermek, Biff Byfordnak azonnali szívműtétre van szüksége. Az operáció utáni lábadozás eltart egészen 2020-ig. Az októberi londoni és manchesteri koncerteket jövő márciusra tették át, és már dolgoznak azon, hogy a glasgowi és düsseldorfi koncerteknek is új dátumokat találjanak. A jövő hétre meghirdetett stockholmi koncert sem marad el, azt majd jövő nyáron pótolják. Elmarad viszont a holland koncert, és nem tudnak fellépni a mexikói és kolumbiai fesztiválokon sem. Biff Byford: "Ahogy mostanra már mindenki tudja, néhány koncertünket 2020-ra kell halasztanunk, mert szívműtétre van szükségem, és arra a jövő héten kerül majd sor. Valójában nem is tudok ennél többet mondani, egyszerűen csak sajnálom, hogy csalódást okozok mindazoknak, akik betervezték maguknak ezeket a koncerteket. Tudom, hogy a világ minden sarkából jöttek...

PHIL CAMPBELL - Alice Cooper és a Motörhead-gitáros közös dala: Swing It
PHIL CAMPBELL - Alice Cooper és a Motörhead-gitáros közös dala: Swing It

A legendás Motörhead gitáros, Phil Campbell első szólóalbuma október 25-én lát majd napvilágot Old Lions Still Roars címmel, és most megérkezett a második előzetes nóta, a szöveges...

EDENBRIDGE - Dal- és klippremier a szimfo-metal csapattól: On The Other Side
EDENBRIDGE - Dal- és klippremier a szimfo-metal csapattól: On The Other Side

Dynamind címmel jelenik meg október 25-én a Sabine Edelsbacher énekesnő és Lanvall gitáros/billentyűs vezette Edenbridge tizedik albuma. A linzi szimfo-metal csapattól máris itt a...

GREEN DAY - Hivatalos klip az új dalhoz: Father Of All...
GREEN DAY - Hivatalos klip az új dalhoz: Father Of All...

Father Of All... címmel 2020. február 7-én jelenik meg az új Green Day album, a 2016-os Revolution Radio lemez folytatása, az új anyag első előzetes dalához, a címadó nótához pedig...

ECLIPSE - Dalpremier a svéd dallamrockerek októberi albumáról: Mary Leigh
ECLIPSE - Dalpremier a svéd dallamrockerek októberi albumáról: Mary Leigh

Paradigm címmel október 11-én jelenik meg a svéd dallamrocker Eclipse hetedik nagylemeze, a 2017-es Monumentum album folytatása, amelyről máris meghallgatható a harmadik előzetes dal, a...

AS I LAY DYING - Végighallgatható az új album: Shaped By Fire
AS I LAY DYING - Végighallgatható az új album: Shaped By Fire

A tavaly újra beindított As I Lay Dying az ősszel Európába jön, és jó hír hogy lesz a turnénak magyar állomása is. A koncert október 7-én lesz a Barba Negra klubban, Tim Lambesisék...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS