MACHINE HEAD - Robb Flynn élete első koncertélménye

1982-ben látta az AC/DC-t a For Those About To Rock turnén

2017. július 17. (hétfő) 09:44

Az új stúdióalbumán dolgozó Machine Head frontembere, Robb Flynn az élete első koncertélményéről:

 



"Lehetséges jobb legelső koncert egy AC/DC-nél? Úgy 13 éves lehettem, amikor San Francisco-ban játszottak és egy barátom, Lisa mamája vitt el minket a bulira. Emlékszem, indulás előtt a mamám még figyelmeztetett: "Bármit is csinálsz majd, marihuanát ne szívj!' Akkoriban még azt sem tudtam, mi az, de nyilván egyből az jutott eszembe, hogy 'Erről többet meg kell tudnom!'  (nevet)

És persze ez volt az első alkalom, hogy fűszagot éreztem. Már befelé sétálva azt mondtam magamnak: 'ez biztosan az a marihuána!' (nevet) Manapság is, ha egy bulin megérzem a szagát, azonnal beugrik ez az emlék, ez az AC/DC koncert. És micsoda jó emlék ez!

Akkoriban nagyon őrültek voltak a bulik San Francisco-ban. Az emberek becsempészték a koncertekre ezeket a hatalmas petárdákat, amiket M-80-asnak neveztek. Ezeket eredetileg a hadsereg fejlesztette ki, lényegében egy M-80-as egy negyedrúdnyi dinamit volt, amit aztán feldobtak a levegőbe, ahol felrobbant. Jó esetben a levegőben, és nem a fejed mellett... Színtiszta elmebaj volt! És akkor még ott volt az AC/DC is, ami egy másik fajta elmebetegség!" (nevet)

Ez az 1982-es For Those About to Rock turné volt, amit többnyire a Hell's Bells dallal kezdtek és már az bámulatos volt, ahogy Brian Johnson csépelte azt a hatalmas harangot, a végefelé meg, a For Those About To Rock (We Salute You) dalnál jöttek az ágyúk. Tehát a látvány is leírhatatlan volt, de ez mind semmi volt ahhoz képest, hogy Angus két órán át headbangelt. Egyetlen percre sem állt le. És a biztonságiak még körbe is vitték a vállukon... Angus-szal kapcsolatban minden elképesztő volt és kissrácként semmi mást nem akartam, csak őt nézni a végtelenségig. 

Ez a buli számomra totálisan megváltoztatott mindent. Lisával akkoriban már gyártottunk magunknak papírmasé gitárokat, rajzolt húrokkal és azokkal léggitároztunk a tükör előtt, miközben vadul ráztuk a fejünket. Szóval, már rajta voltam ezen az ösvényen, de ez a koncert megerősített abban, hogy ez az én utam. Tudtuk, hogy ettől a naptól fogva a léggitározás már nem elég!

Egyedül azt bánom, hogy nem vettem semmilyen pólót a bulin - nem mintha a mai testemre képes lennék felhúzni egy akkori pólót!" (nevet)




Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GRASPOP 2018 - Teljes koncertek a fesztiválról: Avenged Sevenfold, Killswitch Engage, Avatar, Asking Alexandria...
2018. június 24. (vasárnap) 11:46

Még jelenleg is tart Belgiumban a Graspop fesztivál, de néhány teljes koncertet, illetve koncertrészletet máris megnézhetsz. Például Avenged Sevenfold, Skillet, Rise Against, Avatar, Killswitch Engage, Shinedown, Black Stone Cherry, Vixen, Asking Alexandria...   AVENGED SEVENFOLD - Graspop 2018 AVATAR - Graspop 2018 HOLLYWOOD UNDEAD - Graspop 2018 KILLSWITCH ENGAGE - Graspop 2018 SHINEDOWN - Graspop 2018 RISE AGAINST - Graspop 2018 BLACK STONE CHERRY - Graspop 2018 SKILLET - Graspop 2018 DIABLO BLVD - Graspop 2018 THE PINK SLIPS - Graspop 2018 VIXEN - Graspop 2018 ASKING ALEXANDRIA - Graspop 2018

KHEMMIS - Albumpremier a denveri doom bandától: Desolation
KHEMMIS - Albumpremier a denveri doom bandától: Desolation

Desolation címmel pár napja jelent meg a tradicionális doom metalt jó súlyosan nyomató denveri Khemmis harmadik albuma, a kiválóan sikerült 2016-os Hunted lemez folytatása. Az albumot...

MOONSPELL - A klasszikus Alma Mater dal a masszív koncertanyag előzeteseként
MOONSPELL - A klasszikus Alma Mater dal a masszív koncertanyag előzeteseként

Lisboa Under The Spell címmel egy masszív koncertanyaggal jelentkezik augusztus 17-én a portugál Mooonspell. A DVD, Blu-ray, 3CD-s anyagra annak a különleges lisszaboni koncertnek a...

ISKALD - 4 év után új album a norvég melodikus black csapattól, a címadó dal
ISKALD - 4 év után új album a norvég melodikus black csapattól, a címadó dal

Innhøstinga (aratás, betakarítás) címmel augusztus 31-én jelenik a négy év szünet után visszatért norvég melodikus blacker Iskald ötödik nagylemeze, amelyről máris megismerkedhetsz...

ISKALD - Négy év után új album a norvég melodikus black csapattól, itt a címadó dal
ISKALD - Négy év után új album a norvég melodikus black csapattól, itt a címadó dal

Innhøstinga (aratás, betakarítás) címmel augusztus 31-én jelenik a négy év szünet után visszatért norvég melodikus blacker Iskald ötödik nagylemeze, amelyről máris megismerkedhetsz...

BULLET FOR MY VALENTINE - Werkfilmek a pénteken érkező Gravity albumhoz
BULLET FOR MY VALENTINE - Werkfilmek a pénteken érkező Gravity albumhoz

Gravity címmel pénteken jelenik meg a Matt Tuck vezette Bullet For My Valentine hatodik albuma, amelyről már három előzetes dallal is megismerkedhettél, most pedig két videót is...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS