VUUR - Az első dal az ex-Gathering énekesnő új csapatától: Days Go By - London

Októberben jelenik meg a debütáló album

2017. június 2. (péntek) 12:55

Máris meghallgatható az első dal az ex-Gathering énekesnő, Anneke Van Giersbergen decemberben bejelentett új csapatától, a Vuurtól. A súlyos, progos vonalú metal banda debütáló albuma októberben jön majd ki az InsideOutnál, de a lemez címe felől még nem döntöttek Annekéék. A "vuur" amúgy egy holland kifejezés, szó szerint tüzet jelent, de az új zenekar esetében inkább a szenvedélyre utal.

Anneke a folkos, akusztikus világa mellett a metalos énjét is szeretné itt megmutatni, mégpedig olyan társakkal,  mint Ed Warby dobos (Hail Of Bullets, Ayreon, ex-Gorefest), Jord Otto gitáros (My Propane, ex-ReVamp), Ferry Duijsens gitáros, Johan van Stratum (Stream Of Passion) basszer.
 



www.facebook.com/vuurband


VUUR - Days Go By - London (a 2017-es debütáló albumról)




VUUR - Készül az első album



A Vuur bemutatkozó lemezének elkészítése miatt 2017 év első felében Anneke nem is koncertezett, a banda azonban nyáron már színpadra lép a Tuskán, a Dynamón és a cseh Masters Of Rockon, ősszel pedig az Epicával turnéznak majd Európában.


"Kicsit olyan ez, hogy keresem is az ellentéteket - mondta korábban Anneke a csapatról. - A súlyos oldalamat igazán súlyosnak akarom, a lágy, akusztikus dolgaimmal pedig egészen csendes és befelé forduló lehetek. Igyekszem meglelni a külső határaimat. Továbbra is írok dalokat és együttműködöm különféle emberekkel, így a Vuur stílusa valamennyire el fog térni a The Gatheringtől és a The Gentle Stormtól is.

Talán úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy a Vuur zenéjében benne van a Gathering melankóliája és sok elem a Gentle Stormból, de azoknál némiképp komorabb, és kevesebb benne a folkos elem is. Továbbra is dallamos és meleg hangulatú a zene, de súlyos is.


A Vuurban ugyan játszanak páran a The Gentle Storm koncertező verziójából, de a két csapat azért más.


"Ennek a csapatnak más a neve, mert a zene is kissé eltér majd a The Gentle Storm világától, de a legtöbb tag azért benne van, és a muzsika is súlyos lesz, szóval ilyen szempontból nem túl sok minden változik, különösen ami a koncerteket illeti.

Szerintem az emberek koncertbandaként fogják igazán elfogadni a Vuurt, mert ebben a csapatban csupa sztár van! (nevet) Hollandia legjobb heavy metal muzsikusai közé tartoznak, így aztán nem akartam elengedni őket!"

www.facebook.com/annekevangiersbergenofficial
 


VUUR - Bemutatkozik Anneke új súlyos, progos metal bandája




 

Hozzászólások

[017340]
Nagaarum
Pont ettől féltem... Unalmasan tökéletes, szénné sterilizált, überprodukció lett. Anneke hangja megmenti valamelyest. Ed Warby meg inkább hozná össze újra a Gorefestet, és csapnák szét a fejünket egy újabb La Muerte-vel... Mindegy, ez csak egy dal, megvárom a végét...
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BÜTCHER - Új dal és klip a belga speed metal csapattól: Iron Bitch
2020. január 20. (hétfő) 12:58

666 Goats Carry My Chariot címmel január 31-én jelenik meg a speed metalos belga Bütcher második nagylemeze, a 2017-es Bestial Fükkin' Warmachine debüt folytatása, amelynek harmadik előzetes dala a videóval kísért Iron Bitch. Az eredetileg 2002-ben alakult, de 2014-ben újra beindított Bütcher tagjaira a német és amerikai speed metal mellett hatással volt a klasszikus heavy metal, a 90-es évek skandináv vonala, de a dél-amerikai és ausztrál black/thrash is. "Az új lemezt mindössze egy hét alatt rögzítettük, ami egy analóg felvétel esetében nagyon rövid idő, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a címadó számhoz mind a 24 sávot felhasználtuk. Ráadásul LV Speedhämmer dobos csupán a stúdiózás előtt 1-2 héttel csatlakozott hozzánk. A tavalyi év elég sűrű volt számunkra, voltak utolsó pillanatos tagcserék és közben folyamatosan koncerteztünk. De a befektetett energia megtérült és győzelemként értékeljük, hogy...

DEFILED - Brutális death metal Japánból, albumpremier: Infinite Regress
DEFILED - Brutális death metal Japánból, albumpremier: Infinite Regress

Infinite Regress címmel január 24-én lát napvilágot a brutális death metalt nyomató japán Defiled hatodik albuma, a 2016-os Towards Inevitable Ruin lemez folytatása, amely már végig is...

SODOM - Újra teljes a felállás, megvan az új dobos
SODOM - Újra teljes a felállás, megvan az új dobos

Csupán egy hete annak, hogy két év és három EP után kiszállt a Sodomból a dobos Husky, azaz Stefan Hüskens (Asphyx, Metalucifer, ex-Desaster stb.), a teuton thrash legenda felállása...

AC/DC - Ezúttal Ausztráliából érkeztek pletykák az új albumról és turnéról
AC/DC - Ezúttal Ausztráliából érkeztek pletykák az új albumról és turnéról

Hivatalos infó továbbra sincs arról, hogy Brian Johnson énekes visszatért-e az AC/DC élére, de a legfrissebb ausztrál hírek arról szólnak, hogy hamarosan bejelentik az új albumot és a...

METALLICA - Elhunyt Cliff Burton édesapja, Ray Burton
METALLICA - Elhunyt Cliff Burton édesapja, Ray Burton

Január 15-én, 94 éves korában elhunyt Ray Burton, a néhai Metallica basszusgitárosának édesapja. A szomorú hírt, Cliff Burton egyik nővére, Connie osztotta meg a közösségi oldalán:...

SUICIDE SILENCE - Új klip a februári albumhoz: Two Steps
SUICIDE SILENCE - Új klip a februári albumhoz: Two Steps

Become The Hunter címmel február 14-én jön majd ki a Suicide Silence hatodik albuma, a hangsúlyos tiszta ének és a nu metalos jellege miatt igencsak megosztóra sikerült 2017-es Suicide...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS