EKTOMORF - Előzetes a májusi Warpath DVD-hez

Zotyáék kedden a Barba Negrában játszanak az Ill Nino-val

2017. április 2. (vasárnap) 07:30

Már az év elején a honlapunkon megjelent Ektomorf interjúban is említette Farkas Zotya, hogy idén nem csupán egy új stúdióalbum és egy DVD várható tőlük, de terveznek egy még komolyabb USA-turnét is, mint amilyen a tavalyi volt. Az amerikai turné április végétől egészen június elejéig tart majd, a partner pedig egy kaliforniai banda lesz, a White Knuckle Riot.

Az új Ektomorf DVD címe Warpath lesz, május 5-én jelenik meg, és máris megnézheted a friss előzetesét.

 



www.facebook.com/EktomorfOfficial


Mielőtt azonban újra a tengerentúlra utazna az Ektomorf, lesz egy hazai koncert is, április 4-én, kedden az Ill Nino vendégeként a Barba Negra klubban. Az Ill Nino a 15 éve kiadott debütáló lemezét (Revolution Revolución) ünnepli ezzel a tavaszi turnéval, az összes dalt el is nyomják majd az albumról. Az Ektomorf a március 5-én startoló Európa-turné minden állomásán játszik majd, akárcsak Richie Cavalera csapata, az arizonai Incite.
 
A budapesti Ill Nino - Ektomorf koncert Facebook oldala

 




A május 5-án megjelenő Warpath című Ektomorf DVD-re és CD-re Zotyáék tavalyi Wacken-fesztiválos koncertjének teljes anyaga kerül fel, a DVD extrája pedig egy több mint 60 perces, "brutálisan őszinte és súlyosan szórakoztató" road movie lesz (Live And Life On The Road), azaz betekintés a turnééletükbe.



EKTOMORF - Előzetes a Warpath DVD-hez












A második Ektomorf amerikai turné - 2017


 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS