HAMMERWORLD - A februári számunk részletes tartalma

124 oldalnyi tömény fém és szikla

2017. február 12. (vasárnap) 07:04

A HammerWorld magazin első 2017-es száma, a februári, országszerte kapható az újságárusoknál, a tavaly bevezetett és nagy-nagy sikert aratott, megújult arculattal és + 8 oldallal, továbbá FLOOR JANSEN - NIGHTWISH és AXL & SLASH – GUNS N’ ROSES poszterekkel.


Címlapunkon a SABATON frontembere, Joakim Brodén és az ACCEPT gitárosa, Wolf Hoffmann, mégpedig annak kapcsán, hogy a mai metal színtér egyik legsikeresebb csapata, valamint a 80-as évek metaljának egyik igazi legendája együtt indult Európa-turnéra. A Sabaton és az Accept közös turnéjának március 5-én a Hungexpo B pavilonjában lesz a magyar állomása.


Februári számunknak két extra CD-melléklete is van, az egyik az ØRDØG zenekar második nagylemeze, a Sötétanyag, a másik pedig a székesfehérvári BURNOUT harmadik albuma, az Új évezred rapszódia.



A lapban exkluzív infókat olvashatsz a márciusban az eredeti frontemberrel Budapestre érkező ASKING ALEXANDRIA zenekarról, a kengururocker AIRBOURNE 2017-es terveiről, a GHOST következő albumáról, feltettünk pár kérdést az AWS gitárosának, Brucker Bencének is, az ØRDØG tagjai bemutatják a második nagylemezük dalait, a februárban Budapesten koncertező JEFF SCOTT SOTO énekes (Malmsteen, Talisman stb.) pedig a kedvenc lemezeiről nyilatkozik.


Ahogy minden évben, ezúttal is a februári számunkban találod meg a Közönségszavazásunk eredményeit, akárcsak a HammerWorld szerkesztőségének éves listáit.



Hangpróba táblánk ebben a hónapban is tele van friss anyagokkal, de azt, hogy az új KREATOR, az új OVERKILL, az új EX DEO, az új ØRDØG, vagy netán a BATTLE BEAST friss lemeze foglalta el végül az első helyet, már csak a lapból tudhatod meg.


Poszteren a NIGHTWISH énekesnője, FLOOR JANSEN, valamint SLASH és AXL ROSE a GUNS N’ ROSES két vezéralakja.

 







 



Interjúk az alábbi zenekarokkal, zenészekkel:




JOAKIM BRODÉN – SABATON ÉS WOLF HOFFMANN – ACCEPT

Joakim: „Túl azon, hogy a klasszikus Accept lemezeken nőttem fel, az új korszak albumait is imádom, és Wolfék mindig is a maximumot nyújtották a színpadon. Sokkal nehezebb dolgunk lesz ezen a turnén, mint bármelyik korábbin, mert egy igazi metal legenda után kell felmennünk a színpadra. Amikor ez az ötlet felmerült, egyedül amiatt aggódtam, hogy vajon az Accept után is helyt tudunk-e állni. De úgy gondolom, hogy egy fantasztikus turné vár ránk, a rajongókra pedig fantasztikus koncertek.”


Wolf: „Számunkra semmilyen problémát nem jelentett ez a sorrend, vagyis az, hogy a turnén Joakimék különleges vendégeként játsszunk. Amióta megismertük őket, követjük a ténykedésüket, és tiszteljük mindazt, amit elértek. De azt is hozzátenném, hogy nem tudnék túl sok újabb metal bandát felsorolni, akikkel el tudnék képzelni egy ilyen turnét. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy a Sabaton táborában van nagyon sok olyan fiatalabb metal rajongó, aki maximum egy-két Accept dalt ismer. Pusztán azért, mert mi egy másik korszak zenekara vagyunk. De ez az összeállítás bizonyosan jól fog működni, ezt már az érdeklődés is bizonyítja. Nyilván az Accept rajongók sem mennek majd haza, miután levonultunk a színpadról. Ez a közös túra mindkét bandát erősíteni fogja, és persze a rajongók számára is hatalmas élmény lesz!”



MILLE PETROZZA – KREATOR

„Én az eszképizmust látom a magam számára célravezető megoldásnak. Olvasok, filmeket nézek, zenéket hallgatok, kvázi átlépek egy másik világba, kikapcsolom magam. A metalt sokan lenézik, holott van egy közösségteremtő ereje, összekapcsolja az embereket, tekintet nélkül nemre, korra, vallásra, politikai meggyőződésre. És ez egy óriási pozitívum. Ad egyfajta világlátást, gondolkodásmódot. És erőt is. Tudom, hogy ez manowarosan hangzik, de annak idején nagy Manowar rajongó voltam. Szerettem az ilyen típusú szövegeket. Mindezt a Hail To The Hordes dalban igyekeztem most megfogalmazni, de azért egyfajta filozofikusabb, mélyebb megközelítéssel. Számomra a metal több, mint puszta sörözés, bulizás a cimborákkal..."



ANDREAS KISSER – SEPULTURA

„Nem is annyira a jövőről van szó, hanem a jelenről, a máról. Egy olyan korban élünk, amikor sokkal inkább függünk a gépektől, a robotoktól, a komputerektől, mint bármikor korábban. Ma már minden nagyon okos, a telefon, a mosógép, de még a kávéfőző is! (nevet) Tudom és értem, hogy megvannak ennek az előnyei is, de nem vagyok híve a túlzottan hi-tech világnak, ellentétben az énekesünkkel, Derrickkel. Éppen emiatt nagyon érdekes és inspiráló eszmecseréket szoktunk folytatni. Például arról, hogy nem adunk-e fel túl sok mindent önmagunkból, az emberi mivoltunkból, nem bízunk-e túl sok mindent a robotokra, a gépekre. Eljutunk-e oda, hogy lelke is lesz a gépeknek? És ha így lesz, vajon lesz-e valamifajta vallásuk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok adták most a kiindulópontot, de vannak egész más jellegű témák is. Konkrét szöveget most csak egyetlen dalhoz írtam, az I Am The Enemy-hez, az meg arról szól, hogy az ember legnagyobb ellensége éppen önmaga. A hibát sosem másban vagy a körülményekben kell keresni, hanem abban, akit a tükör elé állva látsz."



GUS G. – FIREWIND

„Henning Basse már 2007-ben is turnézott velünk, amikor Apollo épp szabadságolta magát. Aztán Apollónak volt még egy ilyen húzása, akkor Mats Levén ugrott be a helyére, de az Apollo-sztori már vagy öt éve lezárult. A vicces az, hogy Henning már az akkori turné közben is mondogatta, hogy szívesen beszállna a Firewindbe, és ha úgy alakul, gondoljak rá. A mai eszemmel már azt gondolom, hogy akkor rögtön be kellett volna venni a csapatba. Egy csomó kellemetlenséget megspóroltam volna magamnak. A Few Against Many album is sokkal jobban sikerülhetett volna... Arról nem is beszélve, hogy egy idő után már a legnagyobb rajongók sem tudták követni, hogy épp ki énekel nálunk. Most tiszta a kép: Henning az énekesünk, és ő is marad."



MGŁA

„Engem egyáltalán nem érdekel, hogy aki hallgatja a dalainkat, hány black metal csapatot ismer, vannak-e a polcán kultikus demók vagy ritka lemezek a 80-as évekből. Akik ilyesmi szabályok alapján osztályoznak embereket, zenekarokat, azok pont a black metal lényegét nem értik. Mi ugyanezt a zenét játszanánk akkor is, ha csak tucatnyian ismernék a nevünket. A black metal az én felfogásomban azt jelenti, hogy nem állsz be a sorba, nem azt csinálod, amit a többiek, hanem a belső ösztöneidre hallgatsz. Az sem érdekel, hogy a színpad előtt hányan állnak. Többet ér tíz értő hallgató, mint egy hatalmas birkanyáj."



ROGER GLOVER – DEEP PURPLE

„A harmadik Hall Of Fame jelölésnél már tényleg úgy voltam ezzel, hogy ez egy vicc. Persze, ilyenkor illik elmondani, hogy mekkora megtiszteltetés, mennyire örülünk, de őszintén szólva, nem gondolok túl sokat erről a cirkuszról. Ha valóban komolyan vennék a dolgukat, akkor a Deep Purple-nek már legalább 20 éve a Hall Of Fame-ben lett volna a helye. És akkor Jon Lord barátom is ott lehetett volna velünk... De hát a figurákat, akik döntenek a jelölésről, a beiktatásról, cseppet sem lehet komolyan venni. Az egyikük konkrétan azt bírta kiköhögni rólunk, hogy a Deep Purple egyslágeres csoda. Erre most mit lehet mondani? (nevet) Ez egy cirkusz, egy vakítás, semmi több. Az számít, amit az ember a színpad előtt lát. A többi mind csak humbug. Ez az én véleményem."



CHRIS BOLTENDAHL – GRAVE DIGGER

„Én úgy indultam neki a zenélésnek, hogy világsztár akarok lenni. Az ugyan nem lettem, de a Grave Digger neve a metalosok között világszerte ismert, és ahogy az évek teltek, ezt sokkal többre is értékeltem. Sokkal jobb ez, mint feltűnni, aztán pár sikeres év után süllyesztőbe kerülni. Büszke lehetek egy csomó lemezünkre, dalunkra, egy csomó mindenre, amit elértünk. Még akkor is, ha követtünk el néhány hibát menet közben. De a Grave Digger a metal közösség egyik megbecsült csapata, és nekem, nekünk ennyi éppen elég. Óriási dolog volt, amikor 1984-ben először hallottam az egyik dalunkat a rádióban, de örök emlék az is, amikor 2010-ben a Wackenen a komplett Tunes Of War albumot elnyomhattuk 70 ezer metalosnak, vendégekkel, skótdudásokkal. Ha előveszem az ott készült DVD-t, ma is beleborzongok. Nem is vágyom másra, csak az ilyen pillanatokra. Amikor százak, ezrek állnak a színpad előtt és éneklik a szövegeket. Ezt semmi másra nem cserélném el…”



DYING WISH

„Számunkra ez inkább volt folyamatos változás, mintsem váltás. Amikor újra beindultunk 2011-ben, nem jelöltünk ki irányt, vagy ilyesmit, de az hamar kiderült, hogy nem tudunk és nem is akarunk olyan stílusú dalokat írni, mint régen. Született akkor az online EP-hez két dal, egy magyar és egy angol. És azért lett magyar a Lopott idők, mert Balázs nagyon kardoskodott a magyar szöveg mellett. És írt is egy baromi jót. Pozitív is volt a visszajelzés, mindenkinek tetszett, mi meg azt mondtuk Balázsnak, hogy mehet a magyar szöveg, de csak akkor, ha továbbra is ilyen jókat ír! (nevet) És így is lett. Közben azért jött egy új basszer, Olivér, azaz friss vér is érkezett, és mi is kísérleteztünk, például új hangolásokkal. És mindeközben a zene is változott, letisztultabb lett, akár rockosabb is, vagy tökömtudja, milyen... (nevet) A lényeg, hogy hagytuk lélegezni a nótákat."



MATT HEAFY – TRIVIUM

„Amikor az első lemezünk megjelent, a kutyát nem érdekelte a Trivium. De már akkor is ugyanazok a célok lebegtek a szemünk előtt, mint most. Nyomot akartunk hagyni a metal színtéren, le akartuk tenni a névjegyünket. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly pályafutás és ennyi pozitív élmény vár rám. 13 év telt el azóta, és kis túlzással a bolygó minden pontján voltak már koncertjeink. Az egész világon vannak Trivium rajongók. Ez kész csoda, ha jobban belegondolok. Akkoriban csupán egy voltunk a sok ezernyi névtelen kis metal banda közül. Nem hiszem, hogy az első lépcsőfokokat át lehet ugrani. Nem is volna értelme. Az első daloknak, az első felvételeknek épp az a varázsuk, hogy jószerivel nulla tudással és ténylegesen nulla tapasztalattal készülnek el. Nélkülük ma nem lenne Trivium. Ha meghallgatja valaki például a Thrust című számot, ami a legelső dalunk volt, szerintem simán felfedezheti benne az olyan későbbi nóták nyomait, jellegét, mint a Dying In Your Arms vagy az Until The World Goes Cold. A fő hatásaink ma is ugyanazok, mint akkoriban voltak. Nyilván sokat fejlődtünk azóta, minden tekintetben, a zenei ízlésünk is szerteágazóbb, de az alapstílus nem változott."



KÖTELES LEANDER – LEANDER KILLS

„Én még inkább azt az irányt szeretném továbbvinni, amit a Leander Kills jelentett a Rising után. Ez alatt azt értem, hogy még letisztultabb, még fogósabb dalokat szeretnék, persze nagy riffeléssel, szólókkal, és még több népzenei elemet. Ez persze most csak egy terv, mert az Élet dalt és a Tankcsapda feldolgozást, a Lopott könyveket leszámítva még egyetlen szám sincs a következő albumhoz. De lesz, az biztos. Csak most egy nagyon hajtós időszakunk volt. A Máté - András váltás, A Dalhoz kapcsolódó tévéfelvételek, a promózás, ilyesmi. De lesz március 25-én ez az önálló bulink a Barbában, és ott már szeretnénk egy vadonatúj Kills dalt bemutatni. Van tehát egy határidő kitűzve. Sőt, ez dupla határidő, mert abban az időszakban lesz Pesten Martina is, aki a legelső dalok óta a videós társam volt, és az egyelőre még meg nem írt új dalhoz azokban a napokban egy klipet is forgatnánk. Szóval, látod, minden terv összeállt. Már csak a dalt kell megírnom! (nevet) De ettől amúgy nem tartok, mert ha odaülök, biztosan eszembe jut majd valami."



PHIL CAMPBELL – MOTÖRHEAD

„Sokan csak egy nagyhangú, öntörvényű, ellenszenves metal zenésznek tartották Lemmyt, de azt kevesen tudták, hogy mennyire figyelmes, kedves tudott lenni azokhoz, akiket igazán szeretett. És nagyon olvasott, tájékozott volt, a legkülönfélébb témákban. De talán a legmeglepőbb a Kinder-tojás mániája volt. Nem is a csokit szerette, azt sokszor meg sem ette, inkább összerakosgatni azokat a kis figurákat. Amikor a betegsége miatt már saját kézzel nem volt erre képes, mindig hívta a roadokat, hogy segítsenek neki. Volt, hogy épp valami technikai problémával küzdöttem a beálláson, mikor szóltak, hogy azonnal menjek, mert Lemmy hív. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet ennyire fontos, erre kiderült, hogy összerakott egy kétcentis biciklit! (nevet) Azt kellett lóhalálában megnéznem! (nevet) Most már csaknem egy év telt el a halála óta, de nincs nap, hogy ne jutna eszembe…”



BORNHOLM

„A 90-es évek végén, a 2000-es évek elején a pogány metal nekem a Bathoryt jelentette. Meg a korai Satyricon hangulatvilágát, az Unleashedet. Volt egy olyan vonulat, amit komolyan lehetett venni, ami egyáltalán nem volt kommersz, sőt, inkább magasztos, különleges volt. Egész más, mint amivé 2008-tól kezdett válni, ma meg már másról sem szól, mint a vedelésről. Ostoba lett az egész, nem érzem vállalhatónak. Sokszor belefutottunk abba, hogy tőlünk is ezt várják, és nem értették, miért nem ezt kapják. A legkommerszebb szemetet sikerült létrehozni abból, ami anno a legígéretesebb dolog volt; egy új világszemlélet, olyasvalami, ami a metal egész történetében példátlannak számított. Sikerült ebből megcsinálni a legostobább szennyet, amolyan fesztiválszemetet. Ha megnézem ezeket a szövegeket, semmi önálló gondolat nincs bennük, másod- és harmadkézből összeszedett dolgok, átgyúrva egy kommersz, vicces valamivé. Nagyon fontos az is, hogy soha ne vegyék magukat komolyan, mintha ez elvárás lenne. Mi pedig ettől nagyon távol helyezkedünk el."



TOMMY VETTERLI – CORONER

„Annak idején az újjáalakulásnak én voltam a fő elindítója, a többieket eleinte baromi nehéz volt rávenni arra, hogy 14 év kihagyás után adjunk magunknak egy második esélyt. Mindenkinek kialakult egy civil élete, családdal, munkával, és abban is kételkedtek, hogy képesek leszünk egy olyan produkcióval kiállni a színpadra, ami méltó a Coroner névhez. Eleinte nem is volt szó másról, mint néhány koncertről, de ezek aztán annyira jól sikerültek, hogy azóta is rendszeresen játszottunk. Még olyan távoli helyekre is eljutottunk, például Ausztráliába, Dél-Amerikába, ahol annak idején egyáltalán nem voltak koncertjeink. És az is kiderült, hogy az internetnek köszönhetően nem csupán a régi rajongók kíváncsiak ránk, hanem egy csomó új arc is. Fiatalok, akik még nem is éltek a Coroner első életszakasza idején. Mi valahogy mindig úgy éreztük, hogy nem vagyunk szinkronban a körülöttünk levő világgal. Talán azt is megkockáztathatom, hogy a zenénkkel, a kiállásunkkal, a felfogásunkkal megelőztük a korunkat. Most viszont mintha végre utolért volna minket a világ. Ennek is nagy szerepe volt abban, hogy végül is azt mondtuk: most már muszáj valami újat is felmutatnunk, készítsünk el egy új Coroner lemezt!"



NAGYFI LÁSZLÓ – GITÁRCENTRUM, OMEN

„Az utóbbi években a hangszer nagykereskedelem jelentős változásokon ment át. Lényegében megszűntek a helyi képviseletek, vagy ha megmaradtak, inkább csak koordinációs funkciójuk van. Minden bolt közvetlenül rendel az európai központi raktárakból és emiatt az árak is kiegyenlítődtek. Ma már ugyanazokat az árakat tudjuk tartani, mint a külföldi boltok, sőt, van, hogy olcsóbbak vagyunk. Én egyébként sem értettem soha, hogy miért jó hangszert venni online? Lehet, néhány ezer forinttal olcsóbb, de egyrészt nem tudod kipróbálni, ami szerintem egy hangszernél elsődleges fontosságú, másrészt csak külföldön tudod elvégeztetni az esetleges garanciális javításokat, ami a drága oda-vissza postázás miatt teljesen értelmetlenné teszi a külföldről online történő vásárlást.”



MAKÓ DÁVID, JAKAB ZOLTÁN – ÉLŐSZÖVET FÉMVÁZON

Dávid: „Nyolc évvel ezelőtt, májusban, a Misfits zenekarral közös lerészegedés után hajnalban eszméletlenül feküdtem a Lónyai és Ráday utca sarkán és éppen hajléktalanok próbáltak kirabolni. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elhatároztam, hogy többet nem iszom és újra elkezdek sportolni.”
Zoli: „Én pánikbeteg lettem a zenész életmódtól. És ezt az italozás csak felerősítette. Nekem négy évvel ezelőtt jött el a pillanat, amikor Debrecenben olyan rohamot kaptam, hogy nem bírtam kimenni az utcára. Akkor mondtam azt, hogy ebből elég volt.”



JÁNOS “CICÓ” SZABOLCS - NOMAD

„Ez a dal a háborúellenesség jegyében íródott, és több dolog ihlette. Az egyik ezek közül az I. világháborúban harcoló John McCrae patológus orvos, költő Flandria mezején című verse. A költő, aki az elesett katonákat temette, észrevette, hogy a vérrel áztatott csata helyszínét órákkal később beborítják a pipacsok. Később persze találtak erre tudományos magyarázatot, hogy miért is nő hirtelen ez a sok virág, de maradjon ez misztérium. Akárhogy is, a pipacs a háborúban elesett katonák jelképe lett, és minden év november 11-én világszerte erre emlékeznek. Az utolsó katona, mint személy, egyelőre sajnos csak az én elképzeléseimben létezik. Szeretnék egy olyan világban élni, ahol többé nincs háború, ahol majd valaki sírjára egyszer olyan felirat kerül, hogy ő volt az utolsó katona, és többé már nem lesz olyan, aki fegyvert fog."



KÖRMI – CADAVERES


„Tavaly volt egy Lovecraft-évforduló, annak apropóján meg Amerikában egy amatőr filmes fesztivál, és oda készült ez a film. Egy 45 perces, jó kis cucc lett, From Beyond a címe, és már egy ideje megegyeztünk abban, hogy felhasználhatunk belőle részeket egy klipünkhöz. Ez is egy olyan videó lesz, amiben mi nem szerepelünk. Én amúgy is unom ezeket a 'zenélünk, nézzetek' jellegű klipeket. Ez megint valami más, és ugyanakkor több is annál, mint egy szimpla Youtube-videó a lemez borítójával. Azért van image-klipünk is, lesz szöveges is, igyekszünk mindet egy kicsit másképp megcsinálni. A lemezbemutatón is forgatni fogunk a Dürerben, abból pedig egy koncertes klip lesz. Pontosabban felvesszük az egész bulit, talán ki is adjuk majd valamilyen formában. És még van egy nagyszabású elképzelésünk, ugyanis volt két korábbi komoly látvánnyal kísért videónk, sztorival, mindennel, korábbi lemezek dalaihoz, az újhoz pedig a harmadik rész születik majd meg. De ez nem holnap lesz, mert egy komoly feladat, sok idő kell hozzá. Két-három hónapoig fogja rajzolni egy elég speckó brigád. Szeretnénk ebből az új lemezből a lehető legtöbbet kihozni, aztán hogy a magyar valóság mennyire szól közbe, az más kérdés. De ha már csinálunk valamit, akkor csak így érdemes."



SLOGAN

„Szerintem az a fajta művészi kommunikáció, ez a termék, nagyjából az emberek 95%-ának nincs benne a világképében, ők ezen a síkon nem érdekeltek, ezt a fajta kommunikációt nem értik, nem érzékelik. Ez persze erős kijelentés, és ezek nem fekete-fehér dolgok, de szerintem alapvetően van egy ilyen része a témának. A másik kulcskérdés, hogy milyen szándékkal állít elő az ember egy kommunikációs terméket. Az alapvető szándék ugye a művészi motivációnak a leképezése, ráadásul ez egy csoport jellegű kommunikáció, és nagyon jó ebben együttműködni, és figyelni, hogy mi jön létre."



URFAUST


„A zene folyamatosan fejlődik, és mi sem képezünk kivételt ezen univerzális szabály alól. Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért nem készítünk egy második Geist ist Teufelt. Miért tennénk? Nincs értelme, a Geist ist Teufel az Geist ist Teufel. Ha egy olyan lemezt akarsz hallani, akkor van egy egyszerű megoldás: hallgasd meg azt az albumot! Soha nem tudnánk újra felvenni, még ha akarnánk, akkor sem. A magunk kedvéért zenélünk, hogy kiengedjük a démonjainkat, és nem azért vagyunk itt, hogy a tömegek kegyeit keressük. Szeretünk kipróbálni új dolgokat, látni, hogy az ötleteink hová vezetnek, és hogy a pillanat heve hová visz bennünket... Számunkra a fejlődés természetes, ahogy a visszafejlődés is... A 2016-os lemezünk, az Empty Space Meditation sok új elemet tartalmaz, és az egyik legtisztább produkcióval bír, amit valaha kiadtunk a kezeink közül: ez maximálisan illik a koncepcióhoz és a dalokhoz. Ám ez nem azt jelenti, hogy a következő Urfaust lemez még tisztább hangzású lesz. Lehet, hogy visszalépünk és valami nagyon kegyetlen dolgot rögzítünk egy 8-sávos felvevővel. Meglátjuk, hová jutunk majd."



NEIL MORSE BAND

„Mike Portnoy-jal nagyon-nagyon régóta, már 20 éve zenélünk együtt, és soha korábban nem voltak vitáink vagy nézeteltéréseink, ezútttal azonban tényleg csúnyán összekaptunk. Már megvolt 45 percnyi muzsika, amit én nagyon jónak éreztem, de még csak a könyv 30. oldala táján tartottunk. Tudtam, hogy ezt a sztorit nem tudom jól lezárni további 20 percnyi muzsikával, tehát szükség van arra, hogy dupla albumban gondolkodjunk. Mike viszont makacsul ragaszkodott a szimpla CD-hez. És úgy felkaptuk a vizet, hogy rácsaptam az ajtót és ott hagytam a stúdióban! (nevet) Igazából ki sem derült számomra, hogy mi a gondja, de eltelt pár nap, és akkor újra találkoztunk. Mivel úgy éreztem, hogy talán nem tartja elég jónak a megírt zenéket, még többet agyaltam az új ötleteimen, és mire ismét felbukkant, megírtam három további dalt. Mike egyből azzal jött, hogy elnézést kér, túlreagálta a dolgot, és akkor derült ki, hogy mi volt a gondja. Mivel a korábbi bandája, a Dream Theater nem sokkal előtte adott ki egy dupla konceptlemezt (The Astonishing), azért nem akarta, hogy dupla albumunk legyen, nehogy bárki is azt gondolja, a régi csapatát másolja. De belátta, hogy ez olyasmi, amivel nem kell törődnie, ráadásul neki is volt egy rakás remek zenei ötlete, úgyhogy a következő két nap alatt szinte az egész anyagot megírtuk, befejeztük. És amikor a végére értünk, Mike még hozzátette, hogy szerinte ez a lemez a pályafutása eddigi csúcspontja."



SICU – ZORALLINA, VASMACSKA

„Ha nem is következő Guns N’ Roses vagyunk, abban egyértelműen hiszek, hogy folyamatosan fejlődünk. Szeretném, ha minél nagyobb sikereket érnénk el, de egyelőre csak kisebb lépésekben, kisebb álmokban gondolkodunk. Igyekszünk reálisan tervezni, újabb és újabb célokat kitűzni magunk elé, s azokat folyamatosan elérni. A következő ilyen célkitűzésünk a Dáma Lárma koncert lesz, amit a Showbarlangban tartunk március 18-án. Ennek az a lényege, hogy minél több női zenészt tereljünk egy színpadra. Jelenleg 4-5 új Vasmacska dal van készen, s ezeket már teljes egészében mi írtuk. A megjelenést egyelőre az anyagi háttér korlátozza, ezért arról még nem tudok nyilatkozni, hogy mikor tarthatjuk kezünkben a lemezt. Talán mondanom sem kell, de szeretnénk minél előbb kijönni vele."



BÖLZER

„A Bölzer koncepció, valamint a szövegeim nagyban támaszkodnak a filozófiára, a történelemre, az egzisztencializmusra, meg általában a természet iránti szeretetre. A mai társadalom iránt viszont inkább undort érzek. Meggyőződésem, hogy a felfokozott fogyasztási kényszer, a pénz, a javak mindenek felettisége és a modern technológia tökéletesen kifordította önmagából az embert. Vissza kéne találnunk a gyökereinkhez, az ideáljainkhoz, a régi hősök eszményeihez. Ami ezen a világon jó és szép, azt ez az erőltetett globalizáció szisztematikusan pusztítja. Amit ma Európában látunk, az a totális válság. Nem vagyok sem balos, sem jobbos, sem konzervatív, sem liberális, és mivel az apám félig nigériai, nehéz lenne bármilyen bélyeget rám sütni, de úgy gondolom, hogy az emberek megfosztása az identitásuktól, a kultúrájuktól egy konkrét, gonosz mesterterv része. Ez a homogenizálás teljesen erőltetett és nyilvánvalóan tragikus eredménnyel fog járni. Ennek előjeleit már jó ideje tisztán látni. És mielőtt bármi is jobbra fordulhatna, még a mostaniaknál is sokkal súlyosabb szituációkkal fogunk szembesülni. Az erőszak és a rombolás propagálását ugyanakkor totálisan elvetem, én pozítív üzeneteket akarok közvetíteni, egyfajta kulturális erőt létrehozni a Bölzer dalokkal és szövegekkel, és ezzel a pozítív, kreatív energiával igyekszem mások gondolkodását megváltoztatni. És ezt akkor is így kell tennem, ha ez egy sziszifuszi feladatnak látszik."

 

És ahogy mondani szoktuk, ez csak egy kis ízelítő mindabból, amit a februári Hammerben találsz...


Az újság megrendeléséhez kattints ide!

Vagy mail: rendeles@hammerworld.hu


 

 

Hozzászólások

[017171]
Melkor
Óriási poén! Ja nem. Kurva szar. A sepultura már régen elsüllyedt a posványban. Látom szerelmes vagy Andreas Kiss(er)-be. :D Sok sikert hozzá! :DDD
[017165]
Nagaarum
Ja, ez már sokaknak feltűnt :-D
Viszont az Andreas Kisser vagy 20 éve megállt az öregedésben. Ugyanúgy néz ki, mint a Roots idején. A nyilatkozata alapján meg maradok továbbra is nagy tisztelője.
[017158]
vivaemptiness
off:

Kollegam megnezte a Hammer cimlapot:

Bruce Willis melyik bandaban van?
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CELTIC FROST - 50 éves korában elhunyt Martin Eric Ain basszusgitáros
2017. október 22. (vasárnap) 13:08

50 éves korában elhunyt az egykori Celtic Frost és Hellhammer basszusgitáros, Martin Eric Ain, akit utoljára a Celtic Frost 2006-os, legutolsó albumán, a Monotheisten lehetett hallani, a 2008-ban megalakult Triptykonba már nem követte gyerekkori zenésztársát, Thomas Gabriel Fischert, azaz Tom G. Warriort.  A civil életben egy zürichi bár mellett társtulajdonosként egy Mascotte nevű klubot is üzemeltető Martin Eric Ain szívrohamban hunyt el október 21-én. Nyáron töltötte be az 50. életévét...  Nyugodj békében, Martin!   CELTIC FROST - A Dying God Coming Into Human Flesh (a 2006-os Monotheist albumhoz)    

CELTIC FROST - 50 éves korában elhunyt Eric Martin Ain basszusgitáros
CELTIC FROST - 50 éves korában elhunyt Eric Martin Ain basszusgitáros

50 éves korában elhunyt az egykori Celtic Frist és Hellhammer basszusgitáros, Eric Martin Ain, akit utoljára a 2006-os, legutolsó albumán, a Monotheisten lehetett hallani, a 2008-ban...

CELRIC FROST - 50 éves korában elhunyt Eric Martin Ain basszusgitáros
CELRIC FROST - 50 éves korában elhunyt Eric Martin Ain basszusgitáros

50 éves korában elhunyt az egykori Celtic Frist és Hellhammer basszusgitáros, Eric Martin Ain, akit utoljára a 2006-os, legutolsó albumán, a Monotheisten lehetett hallani, a 2008-ban...

CRASHLANDER - Új EP a fővárosi poszt/melodikus hardcore csapattól: Life Is Strange
CRASHLANDER - Új EP a fővárosi poszt/melodikus hardcore csapattól: Life Is Strange

Life Is Strange címmel megjelent és végig is hallgatható a poszt-hardcore, melodikus hardcore vonalas fővárosi Crashlander második EP-je, a 2015-ös Dawn Of The Living EP folytatása. Az 5...

SERENITY - Klippel a második előzetes dal a Lionheart albumról: United
SERENITY - Klippel a második előzetes dal a Lionheart albumról: United

Lionheart címmel október 27-én jelenik meg a szimfonikus power metalt játszó osztrák Serenity hatodik albuma, amelyről már a második klipes előzetes dallal is megismerkedhetsz, a...

METALLICA - Kiváló klipes Nothing Else Matters feldolgozás egy gyöngyösi gimnáziumi zenekartól
METALLICA - Kiváló klipes Nothing Else Matters feldolgozás egy gyöngyösi gimnáziumi zenekartól

A gyöngyösi Berze Nagy János gimnázium sulizenekara egy remek klipes feldolgozást készített a Metallica örökzöld Nothing Else Matters balladájából és még a csapat menedzsmentjétől...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS