PATRIA - Dalpremier a brazil black metal csapattól: Axis

Március elején jelenik meg az ötödik nagylemez

2017. január 12. (csütörtök) 07:58 | utoljára módosítva: 2017. január 12. (csütörtök) 07:59

Magna Adversia címmel március 3-án jelenik meg a black metalos brazil Patria ötödik albuma, amelynek társproducere a Borknagar főnök Øystein G. Brun volt, de az anyag keverését és maszterizálását is ő végezte. A 2008-ban alakult Patria két fő alakja, a gitáros/basszer Mantus (korábban dobos is) és az énekes Triumphsword mellett az új albumon Asgeir Mickelson (Ihsahn, Sarke, Borknagar, Spiral Architect) is hallható, ezúttal minden nótát ő dobolt fel.

Az első előzetes dallal, a szöveges videóval kísért Axis-szel máris megismerkedhetsz.

 



www.facebook.com/patriaofficial
 

A Magna Adversia borítóját maga Mantus gitáros készítette, azaz Marcelo Vasco, aki olyan bandáknak is dolgozott korábban, mint a Slayer, a Kreator, a Machine Head, a Soulfly, a Dark Funeral és a Hatebreed to name a few. Az új dalokban hallható szimfonikus témákat Fabiano Pennának (Rebaelliun) köszönheti a Patria.


PATRIA - Axis (szöveges videó a 2017-es Magna Adversia albumhoz)




PATRIA - Beharangozó a 2017-es Magna Adversia albumhoz



 


 







PATRIA - Magna Adversia
(03/03 - Soulseller Records)

01. Infidels
02. Axis
03. Heartless
04. A Two-Way Path
05. Communion
06. Now I Bleed
07. Arsonist
08. The Oath
09. Porcelain Idols
10. Magna Adversia



















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SORRONIA - Túl a nehéz időszakon, új dal: Tear You Down
2017. június 25. (vasárnap) 08:53

Tear You Down címmel egy pár hónapja rögzített dalt tett közzé a szimfo-metalos Sorronia, s mellé azt is jelezték, hogy noha egy súlyos időszakon vannak túl, hamarosan egy vadonatúj klipes nótával jelentkeznek majd. A nehéz időszak nyilván összefügg azzal, hogy egy beharangozott különleges koncertet le kellett mondaniuk menedzselési, szervezési háttérproblémák miatt, majd az idei év elején megváltak Bíró István billentyűstől, az eddigi fő dalszerzőjüktől. Az a klipes új dal, amellyel hamarosan előrukkolnak, már egy új irányt, egy új vonalat fog képviselni, hiszen a dalszerzés feladatát Gábeli László gitáros vette át.   www.facebook.com/SorroniaOfficial "Zenekarunk egy nehéz időszak, egy hosszabb kihagyás után most új szerzeménnyel jelentkezik. A Király Anna énekesnő vezette Sorronia az elmúlt fél évben csendesen munkálkodott a színfalak mögött és egyetlen nyilatkozatot tett az elmúlt...

ABORTED - Dalpremier a belga death brigádtól: Fallacious Crescendo
ABORTED - Dalpremier a belga death brigádtól: Fallacious Crescendo

Az idei Rockmaraton zárónapján, július 15-én lép fel az Aborted zenekar, a belga death metal gépezetnek pedig kijön Bathos címmel egy új kislemeze július 7-én, amelyről a B oldalas...

QUEENS OF THE STONE AGE - Vadonatúj dalt nyomtak a bulin: The Evil Has Landed
QUEENS OF THE STONE AGE - Vadonatúj dalt nyomtak a bulin: The Evil Has Landed

Augusztus 25-én jelenik meg az egykori Kyuss vezéralak Josh Homme vezette Queens Of The Stone Age új albuma, a Villains, amelynek egyik producere az a brit sztárproducer, Mark Ronson (Adele,...

DYING FETUS - Végighallgatható az új album: Wrong One To Fuck With
DYING FETUS - Végighallgatható az új album: Wrong One To Fuck With

Tegnap jelent meg az amerikai death metal intézmény Dying Fetus új albuma, a Wrong One To Fuck With címmel, ősszel pedig lesz Európa-turné, magyar állomással. A marylandi brutál trió...

EPICA - Dal- és klippremier: The Solace System
EPICA - Dal- és klippremier: The Solace System

Ha olvastad a Hammerben a tavaly ősszel kiadott The Holographic Principle album kapcsán a lapunknak adott Epica interjút, akkor nem ér meglepetésként, hogy a lemezen kiadott 12 nótával...

RAMMSTEIN - Két újabb hivatalos Rock Im Park videó: Amerika, Engel
RAMMSTEIN - Két újabb hivatalos Rock Im Park videó: Amerika, Engel

A nyári Rammstein-turnéjából már csak két koncert van hátra, a Paris című koncert DVD-jük pedig nemrég jelent meg. Az idei Rock Im Park fesztiválról két újabb hivatalos videót tett...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS