MAGOR - Péntektől turné, ismét a Tankcsapda vendégeként

Januárban a Magor is ott lesz a Barbában az Eine Kleine Thrash Music Fesztiválon

2016. november 30. (szerda) 09:05 | utoljára módosítva: 2017. január 18. (szerda) 13:41

A tavaly megjelent Magor lemez, a Testamentum turnéja ugyan nemrég lezárult, de a jászberényi csapat a hétvégén ismét útra kel, hogy az ország különböző pontjain a Tankcsapda vendégeként lépjen színpadra. De koncerteznek majd a Depresszió és az Ektomorf társaságában is, mégpedig már egy új dalt bemutatva a készülő Magor lemezről.

 



www.facebook.com/magorzenekar


"A Magor 2007-ben alakult Jászberényben. A jövőre 10 éves csapat sok viszontagságot megélt, mire 2015-ben - 3 EP megjelenése után - végre az első nagylemezük is napvilágot láthatott. Saját műfaji definíció szerint 'heavy metal core' stílusban utazik a banda, amely modern metalcore és klasszikus heavy metal zenei megoldások elegyét jelenti tiszta énekkel és üvöltéssel, magyar szövegekkel tálalva.

A Testamentum album a Hammerworld magazin extra CD-mellékleteként jelent meg, s elnyerte a Hangsúly zenei díj legjobb debütáló lemeze titulust, osztatlan kritikai sikert aratva, valamint tovább bővítve a zenekar bázisát. Saját bevallásuk szerint azonban a Magor az élő koncertek alkalmával tudja igazán átadni ami bennük van, és az elmúlt években erre számos alkalmuk is volt.


A Rockmaratontól kezdve az EFOTT-on és a Campuson át a SZIN-ig egyre jobb időpontokban lépnek a fesztiválok színpadaira, a Sepultura előtt bizonyíthattak Budapesten, turnéztak a Roaddal, az AWS-sel, és a Moby Dickkel.


A másfél éves lemezbemutatót egy Tankcsapdával közös hétvégével zárták saját városukban, Jászberényben és egy fővárosi nagykoncerten. Ez a vendégeskedés olyan jól sikerült, hogy a Tankcsapda turnéjának 6 állomására meghívást kaptak, így 2010 után ismét együtt koncertezhetnek a legendás debreceni trióval.


Az évet azonban a csallóközcsütörtöki Rockkarácsonyon zárják, ahol a házigazda Phoenix Rt mellett a Depresszió és a Nova Prospect társaságában térhetnek vissza Felvidékre. A téli turné utolsó állomása
a januári Eine Kleine Thrash Music Fesztivál 2. felvonása lesz, ahol az Ektomorf, az Akela és a Bloody Roots mellett a Magor is a nyakizmok pusztítására pályázik.

 



A lemezbemutató turnéhoz képest felfrissített dalsorrenddel támad a zenekar, a készülő új albumról is bemutatva egy új dalt. A Magor tavasszal stúdióba vonul, egy darabig nem koncerteznek ezután, így aki el akarja csípni őket annak az alábbi dátumok után egy ideig nem lesz lehetősége."

12.02. - Kisújszállás, Művház
12.03. - Vecsés, Kult. Központ
12.09. - Zalegerszeg, Keresztúri VMK
12.10. - Kiskunfélegyháza, Rocktár
12.16. - Szeged, IH
12.17. - Budaörs, Jókai Mór MK
12. 27. - Csallóközcsütörtök, Rockkarácsony
01. 13. - Budapest, Barba Negra

 





MAGOR - Ez vagyok én (a 2015-ös Testamentum albumhoz)






A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




 

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SOILWORK - Új EP érkezik decemberben, dal- és klippremier: The Nothingness And The Devil
2020. október 23. (péntek) 13:46

A Whisp Of The Atlantic címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezik december 4-én a Soilwork, friss előzetesként pedig a klippel kísért The Nothingness And The Devil dallal lehet ismerkedni. Az EP-re felkerül a korábban dalonként bemutatott Our Feverish Trinity trilógia három dala, vagyis a címadó dal az, amit még nem ismerünk. www.facebook.com/soilwork   SOILWORK - The Nothingness And The Devil (a 2020-as A Whisp Of The Atlantic EP-hez) SOILWORK - A Whisp Of The Atlantic EP (12/04 - Nuclear Blast) 01. A Whisp Of The Atlantic 02. The Nothingness And The Devil 03. Feverish 04. Desperado 05. Death Diviner Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, a trilógia harmadik, utolsó tétele pedig a videokippel kísért Death Diviner. A három kislemeznóta együttes elnevezése: Our...

PYRAMAZE - Dalpremier a dán prog-power csapattól: Particle
PYRAMAZE - Dalpremier a dán prog-power csapattól: Particle

Epitaph címmel november 13-án jelenik meg a Jacob Hansen gitáros/producer (Volbeat, Epica, Evergrey stb.) nevével fémjelzett melodikus, progos power metalt játszó dán Pyramaze hatoik...

THE PRETTY RECKLESS - Csak jövőre lesz új album, de itt egy új Halloween-daluk: Broomsticks
THE PRETTY RECKLESS - Csak jövőre lesz új album, de itt egy új Halloween-daluk: Broomsticks

A jelen körülmények miatt csak 2021-ben jön majd ki a Taylor Momsen énekesnő vezette The Pretty Reckless negyedik albuma, a 2016-os Who You Selling For lemez folytatása, bár a címadó...

KATATONIA - Premier a novemberben érkező Dead Air DVD-ről: Behind The Blood
KATATONIA - Premier a novemberben érkező Dead Air DVD-ről: Behind The Blood

Tavasszal egy kiváló új albummal jelentkezett a komor, nyomasztó hangulatok terén verhetetlen svéd Katatonia, a City Burials lemezzel azonban a nyilvánvaló okok miatt nem tudtak turnézni,...

ARMORED SAINT - Hallgasd végig John Bushék új albumát: Punching The Sky
ARMORED SAINT - Hallgasd végig John Bushék új albumát: Punching The Sky

Punching The Sky címmel megjelent és végig is hallgatható a legendás amerikai power metal banda, az Armored Saint új stúdióalbuma, a 2015-ös Win Hands Down lemez utódja. Joey Vera...

HATEBREED - November végén új album, dalpremier: Instinctive (Slaughterlust)
HATEBREED - November végén új album, dalpremier: Instinctive (Slaughterlust)

A Hatebreed nyolcadik nagylemeze november 27-én jön majd ki Weight Of The False Self címmel, harmadik előzetesként pedig már itt is van az Instinctive (Slaughterlust) daluk. Eredetileg...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS