STULA - Miért léptél ki a Mobilmániából?

"Szép lassan haladunk előre, a magunk módján, így vidékiesen"

2016. november 27. (vasárnap) 12:48 | utoljára módosítva: 2016. november 27. (vasárnap) 12:50

A Mobilmánia éléről egy hónapja távozott Stula, azaz Molnár Péter, a csapat castinggal keresi majd az utódját, Stula pedig egy hosszú, két részből álló interjúban mesélt a pályafutásáról, a terveiről, az aktuális zenekarairól, projektjeiről a passzio.hu-nak. De arra is kitért alaposabban, hogy miért lépett ki a Mobilmániából.

 




Miért léptél ki a Mobilmániából?


"A válasz előtt mindenképpen el kell mondanom, hogy nekem csak pozitív tapasztalatom van az elmúlt három évről, de nyomasztott a zenekar vezetése. Volt, amivel nem voltam képes azonosulni, a jövőbeli tervek között is volt olyan, amivel nem értettem egyet. Egy ideje már fogalmazódott bennem, hogy ott kell hagynom a Mobilmániát. Sokáig húztam a döntést, mert nagyon csípem a társaságot. Nem voltak összeveszéseink, jól éreztük magunkat. Én egy kicsit másképp gondolom, hogy egy zenekart, hogyan kell irányítani. Úgy éreztem, hogy kezdtek egyre jobban szétcsúszni a dolgok.

Nem akartam azt, hogy a Mobilmánia zenekar olyan énekessel dolgozzon együtt, aki már nem tud 100%-osan azonosulni azzal, amit tennie kellene. Hiszen, mint frontember, valamit képviseltem. Ehhez elég elől álltam a színpadon, eddig tudtam 100%-osan hozni azt, amit elvártak tőlem, szívvel-lélekkel csináltam mindvégig, nagyon szerettem ezt a posztot, nagyon szerettem együtt énekelni Vikidállal, és óriási kihívásnak tekintettem Rudán Joe után. Magasra tették a mércét, de a visszajelzések nagyon jók voltak. Nagyon sok ember gondolja úgy, hogy ebben a három évben tényleg odatettem magam. Nagyon sajnálom, ha valakinek csalódást okoztam."


Miért így lépted meg a döntésedet?


Igazából azért tettem közzé az interneten ugyanúgy, mint ahogy egy évvel ezelőtt Donászy Tibi, vagy annak idején Szentkirályi Jani, mert most már a Facebook az egyik olyan internetes oldal, ahol a leggyorsabban terjednek a hírek. Másodperceken belül több százan, vagy ezren látják, olvassák a dolgokat. Úgy gondoltam, hogy nem csak pár sort írok, hiszen mind a zenekar, mind a rajongók megérdemlik azt, hogy lássák az arcomat is és az elbúcsúzást, megadva feléjük a tiszteletet.

Úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy úgy nyilatkozzak bármiről is, hogy a zenekart bántsam, nem is érdemelnék meg! Úgy éreztem, a realitás talaján maradva, szerintem így volt célszerű és normális kilépni. A mai napig is azt vallom, hogy meghoztam egy döntést, visszatáncolni nem akarok. Új dolgok foglalkoztatnak és új terveim vannak, de nem e miatt léptem ki a zenekarból. Az új tervek csak most járnak a fejemben, hogy újra szabad lettem.

A Vazul Vérét csinálom tovább természetesen, van egy-két zenekar, amire most egy kicsit több időm lesz. Egy régi, tizenhét éves zenekar, a Crazy Granat, és három és fél éve csinálom a Vegas Maffia zenekart, ezekre most több időm lesz. Van alakulóban a fejemben egy nagy zenekar megalapítása, amin már keményen dolgozunk. Annyira komolyan vesszük, hogy az első koncertünk dátumát is tudom már, január 06-án lesz Budapest szívében, a rockzene egyik fellegvárában."


Tehát lezártátok a történetet Zefivel?

"Amikor meghoztam a döntésemet, 2016 október 23-án, másnap reggel a Barba Negra koncert után, akkor úgy gondoltam, hogy ez egy nagy döntés, kell egy kis nyugi nekem, úgy, hogy ki is vettem egy hét szabadságot. Voltam közben Erdélyben. Visszajöttem, 27-én, négy nappal a kilépésem után jeleztem a zenekar vezetője felé - emailt váltottunk -, hogy mi volt a problémám, mivel úgy gondoltam ez nem tartozik másra. A történetet ezek után lezártnak lehet tekinteni, köszönöm a közönségnek és a zenekarnak ezt a három évet!"



Vazul vére:

Hogyan kerültél a Vazul Vére rockoperába, egyből címszereplőnek?

"Ermi (Vörösmarty Imre) keresett meg, egy régebbi beszélgetésünk kapcsán. Ő a Rómeó Vérzik gitárosa volt, én egy Jim Fizz nevű zenekarnak az énekese, és előttük játszottunk Székesfehérváron. A turné kellős közepén odalépett hozzám Ermi: 'Ember, én nem tudom te ki vagy, de nagyon jó hangod van, add már meg a telefonszámod!' Ez meg is történt, majd négy évvel később rám csörgött telefonon, hogy csinál egy történelmi rockoperát az István király utáni évekről, rám gondolt, hogy én lehetnék Vazul, vagy Torda. Kértem tőle anyagot, hagy olvassak bele. Amikor megkaptam és meghallgattam, nagyon megtetszett és azonnal igent mondtam. Az Akarom, ami jár című dalt fel is énekeltem, még 2014 januárjában. A szöveg, de összességében az egész történet annyira megfogott, hogy egyből tudtam, hogy én ezt csinálni akarom."


Miért lettél Vazul?

"Nem azért, mert főszereplő, egyébkéntis csak a címében az. Tetszett a kihívás, hogy megvakítanak, meghurcolnak, tekergetnek a földön, és mégis önmagam maradok. Tetszett ez a 'művészi' durvaság."


Amikor elindult a történet, mennyi fantáziát láttál a rockoperában?

"Fantáziát bőven láttam benne, és látok a mai napig! Hála a jó égnek, az elmúlt két és fél, három év alatt azt tudom mondani, hogy folyamatosan fejlődik a produkció. Az elején akadtak apróbb technikai zűrök az előadásokon, ezeket a hibákat folyamatosan igyekszünk kiküszöbölni. Elkezdtünk mindent együtt a nulláról, innen-onnan kaptunk támogatást, szereztünk magunk mellé barátokat, úgy gondolom, hogy kezdetnek ez így volt jó. Van még egy kis hiányérzetem, mert létezik egy kialakult kör, akik nagyon szeretik ezt a rockoperát, és szinte mindegyik előadáson ott vannak, de jó lenne, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, jó lenne nagyobb teret kapni a médiában is. 2017 ebből a szempontból vízválasztónak ígérkezik, talán most jön el a mi időnk."



Hogyan került a képbe Vác most, december 29-én?

"Sokat agyaltunk azon, hogy melyik lehetne az a Budapesthez közeli hely, ami még nagyjából az ország közepe, de már nem a főváros, ahol két-három havi rendszerességgel tudnánk az előadást lebonyolítani. Én ajánlottam Vácot, mert ott születtem, ott jártam iskolába, nagyon a szívemhez nőtt. Ráadásul az akusztikus zenésztársam, Terman Laci ott dolgozik a Madách Imre Művelődési Központban, így az ő segítségével kerestük meg az igazgatót. Egy éve munkálkodunk ezen a történeten, most révbe ért végre. Megegyeztünk, ha sikeres lesz az előadás, akkor rövid időn belül megismételjük ugyanitt."



VAZUL VÉRE - Vác, december 29., beharangozó


 



A Dirty zenekarról:

"A Dirtyben van most már négy 'Vazulos', azért mondom, hogy négy, mert akit bevettek, új dobost, azzal együtt muzsikálok három és fél éve, ő Lendvai János. Janival igazán egységes a Dirty. Nem rég volt az első közös koncertjük, ami nagyon jól sikerült. Készül a lemezanyaguk is, egyre több buli lesz. Eddig, a tagcserék miatt, kicsit lassan haladtak a srácok, de végre összeállt a csapat. Hallottam már vagy öt új dalukat, nagyon tetszik és nagyon modern. Hívtak engem is, gitározni, vagy csak énekelni, vagy bármi, nagyon csípjük egymást.

Most elfoglalt vagyok, annyira gyorsan jött az ajánlat tőlük, hogy kértem fél év gondolkodási időt. Olyan "teljes jogú tag" nem tudok lenni a Dirtyben, hogy minden koncerten ott legyek. Meg is beszéltük azóta, hogy nem leszek gitáros a csapatban, csak vokálozom, esetleg közösen kapok énekszerepet Kicsivel. Duettben énekeljük el a dalokat, amikor színpadra lépek velük. Úgy fogalmaznék, hogy meghívott vendég leszek a zenekarban."



A Crazy Gránátról:

A Crazy Granat egy olyan zenekar, ami a saját szívügyem, én alapítottam. Tavaly valamikor, a nyár végén egy Crazy Granat koncert után odalépett hozzám egy fiatal hölgy, aki azt mondta, hogy ő vámosmikolai származású (ahol jelenleg lakom), de a rokonsága is ott él, van egy bátyja, aki mindamellett, hogy kaszkadőr, most elkezdett filmeket készít. Annyira szereti a hölgy a zenekarunkat, hogy úgy gondolta, beajánl minket a testvérének. A srácnak is megtetszett a zenekar, ezért úgy gondolta, hogy a mozifilmjében szerepelhetnénk.

 

COP MORTEM - Hivatalos filmelőzetes

 


Nagy megtiszteltetés volt, van egy jelenet, amit anno a Club 202-ben, tavaly októberben rögzítettünk. Kocsmai verekedés, Kamarás Iván szerepel benne, Gesztesi Károly, Ganxsta Zoli, ők is ott voltak. November 24-étől lesz a mozikban, Cop Mortem a címe, nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk, ráadásul kettő dalunkat is leadják a filmben. Cserébe kaptunk egy klip készítési lehetőséget, ami ebben a hónapban jön ki, aminek a felében mi zenélünk, másik fele pedig a filmből lesznek bevágások. A film húz minket, ez egy jó dolog. Ilyeneket valószínűleg még fogunk gyártani, minden évben, vagy kettőt. Szép lassan haladunk előre, a magunk módján, így vidékiesen."


Fiery teljes interjújához kattints ide:
I. rész, II. rész

 


A Crazy Gránát legfrissebb videoklipje:

 


CRAZY GRÁNÁT - Miénk minden (2016)


 




 

 

Hozzászólások

[016999]
Sabatonno1
Sajnálom, hogy elhagyta a zenekart, mert jó frontembere volt. Se Tunyó, se Rudán Joe, most már Stula sincs, Vikidál is csak részlegesen tagja a zenekarnak...kíváncsi vagyok, hogy ki lesz a következő énekesük. Főleg így, ennek a nyílt castingnak a keretében...
Láttam már néhányszor a Mobilmániát élőben, mindig remek koncerteket adtak, azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem láthattam az eredeti felállással, három énekessel, valamint Vikidállal sem sikerült még sosem sajnos.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ARCHAIC - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásukkal: Dühös nemzedék
2020. október 19. (hétfő) 17:44

Világvégre címmel november 6-án jön majd ki az új Kalapács stúdióalbum, de lesz mellé jó néhány nagyon érdekes meglepetés is, amelyekről kicsit bővebben is olvashatsz, ha lejjebb görgetsz. Ismerkedj meg a meglepetéshez kapcsolódó legfrissebb felvétellel, a thrasher Archaic zenekar Kalapács feldolgozásával, amelyben Köhler Ági (InSeason) a különleges vendég. A Dühös nemzedék című dal eredetileg a Kalapács zenekar 2010-ben kiadott Dühös nemzedék albumán jelent meg.   ARCHAIC feat. Köhler Ági - Dühös nemzedék (Kalapács feldolgozás - Kikalapált dalok album 2020) AZ ARCHAIC ZENEKAR ÜZENETE: Kikalapált dalok CD 2020. Hammer Records (HMR Music Kft.) Feldolgozás album a Kalapács zenekar 2020-as, 20 éves fennállása alkalmából. Világvégre (új Kalapács stúdióalbum) és Kikalapált dalok (Tribute lemez) előjegyzés: kalapacs.net   Kalapács...

CORONER - Hivatalos: keményen dolgoznak egy új anyagon!
CORONER - Hivatalos: keményen dolgoznak egy új anyagon!

A thrash metal progresszív ágát képviselő svájci Coroner még 1995-ben oszlott fel, de 2010 óta ismét aktív a csapat. Ron Royce basszer/énekes és Tommy T. Baron gitáros mellé Diego...

ARTILLERY - Dal született az egy éve elhunyt Morten Stützer gitáros emlékére: The Last Journey
ARTILLERY - Dal született az egy éve elhunyt Morten Stützer gitáros emlékére: The Last Journey

Tavaly októberben hunyt el a dán thrasher Artillery egyik alapítója, Morten Stützer gitáros, a Stützer gitárduó egyik fele, Michael Stützer testvére. Morten emlékére egy The Last...

EDDIE VAN HALEN - Az Olympique Marseille fantasztikus megemlékezése a legendás gitárosról
EDDIE VAN HALEN - Az Olympique Marseille fantasztikus megemlékezése a legendás gitárosról

Szombat este a marseille-i Orange Vélodrome-ban csapott össze az Olympique Marseille és a Bordeaux a Francia Bajnokság keretében, a pandémia miatt üres stadion lelátóján pedig egy...

AZARATH - Dalpremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Sancta Dei Meretrix
AZARATH - Dalpremier a Behemoth dobosának blackes death csapatától: Sancta Dei Meretrix

Saint Desecration címmel november 27-én jelenik meg a Behemoth dobosaként ismert Inferno másik csapatának, a blackes death metalt nyomató lengyel Azarath új album. A 2017-es In Extremis...

ORDEN OGAN - A korona velük is kiszúrt, az új album csak márciusban jön majd ki
ORDEN OGAN - A korona velük is kiszúrt, az új album csak márciusban jön majd ki

Eredetileg úgy volt, hogy a power metalos német Orden Ogan szeptemberre tervezett új albuma a járvány miatt csak november 13-án lát majd napvilágot, most azonban egy még újabb kiadási...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS