RÓMEÓ VÉRZIK - Az Év Dala lett az Ébresztő!

Gratulálunk Koppányéknak!

2016. november 20. (vasárnap) 12:05 | utoljára módosítva: 2017. január 18. (szerda) 13:36

A Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj Polgári Társulás idén is meghirdette a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat. Az ünnepélyes ötödik díjátadóra tegnap került sor Nagykaposon, a Bosák Centrum – Energosun épületében. Az Év Dala díjat a Rómeó Vérzik vihette haza a tavaly decemberben bemutatott Ébresztő című nótájával.

A Rómeó Vérzik 2014-ben az Év Zenekara díjat kapta, 2012-ben pedig Az utca az én hazám nótájuk lett az Év Dala. Az idei nyertesek névsora itt található: katt!

Gratulálunk Koppányéknak!

 



www.facebook.com/romeoverzik



RÓMEÓ VÉRZIK - Ébresztő (2015-ös dal, szöveges videóval)



 


Az Ébresztő dalról ezt mondta a megjelenés idején a Rómeó Vérzik a Hammernek:


"Az utóbbi időben a turnék folyamán sok emberrel találkoztunk, rengeteg emberrel beszélgettünk, és elég elszomorító, hogy sokan az életnek inkább az árnyékos oldalát látják. Nem azt hirdetjük, hogy minden rohadt jó, meg rózsaszínben kell mindent látni, de a siránkozással soha nem ment még senki semmire.

Rengeteg példát tudunk felmutatni, hogy ha valamit el akar érni az ember, akkor szinte bármire képes. Nézzük akár a mi példánkat! Kitartó munkával akár egy felvidéki zenekar is lehet sikeres, csinálhat évi két országos turnét és játszhat a magyarországi fesztiválok nagyszínpadain.

De lehetsz sikeres orvos vagy egyszerű munkás, aki kurvára meg van elégedve az életével, mert van egy szép családja és leszarja, hogy a szomszéd fűje sokkal zöldebb.

Ami meg a videót illeti, a budapesti Bad Moon Filmet bíztuk meg a szöveges klip elkészítésével. Szabad kezet kaptak, nem akartunk beleszólni a munkájukba. Egy-két apró javításon kívül nem is kellett sokat tökölnünk vele. Nagyon jó munkát végeztek!"






A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CADAVER - Friss klipes dal a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól: Reborn
2020. október 24. (szombat) 08:13

Reborn címmel egy újabb klippel kísért albumelőzetes dallal jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos (Megadeth, ex-Soilwork), 16 év után pedig megjelenik a negyedik nagylemezük, annak második beharangozója a Reborn. A 2004-es Necrosis lemez utódja Edder & Bile címmel jön majd ki november 27-én, az albumon pedig két vendég is lesz: Jeff Becerra, a legendás Possessed főnöke, valamint Kam Lee, a floridai Massacre énekese, aki az egészen korai Death-ben is dobolt és hörgött. Neddo: "Dirkkel még 2014-ben találkoztam, amikor a 70000 Tons Of Metal fesztiválon a Satyriconban helyettesítette Frostot. Gyorsan kiderült, hogy hatalmas rajongója a Cadavernek, én pedig akkoriban már dolgoztam pár új dalon, amelyeket egy esetleges szólóalbumra szántam. De aztán jött az ötlet, hogy Dirkkel összehozhatnánk a Cadaver...

SCOUR - Jön Phil Anselmo extrém, blackes projektjének Black EP-je, videós beharangozó
SCOUR - Jön Phil Anselmo extrém, blackes projektjének Black EP-je, videós beharangozó

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour november 27-én hozza ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket, amelyhez már egy beharangozó is...

SEPULTURA - Rá sem ismersz a Sof Cell slágerére, friss feldolgozás: Tainted Love
SEPULTURA - Rá sem ismersz a Sof Cell slágerére, friss feldolgozás: Tainted Love

Quadra címmel még februárban jött ki a Sepultura új nagylemeze, a karanténhelyzet miatt pedig tavasszal SepulQuarta néven indítottak egy videósorozatot, különleges vendégekkel....

ARMORED SAINT - Az új album mellé friss klip John Bushéktól: Missile To Gun
ARMORED SAINT - Az új album mellé friss klip John Bushéktól: Missile To Gun

Punching The Sky címmel tegnap jelent meg a legendás amerikai power metal banda, az Armored Saint új stúdióalbuma, a 2015-ös Win Hands Down lemez utódja, a Missile To Gun dalhoz pedig egy...

OZZY OSBOURNE - Amikor Eddie Van Halen részegen énekesnek hívta a Van Halenbe
OZZY OSBOURNE - Amikor Eddie Van Halen részegen énekesnek hívta a Van Halenbe

A Sirius XM-en futó Ozzy Speaks legfrissebb epizódjában Ozzy felidézte, hogy akár a Van Halenbe is beszállhatott volna énekesnek. Legalábbis felkérést kapott erre a kissé illuminált...

AC/DC - Hétfőn érkezik az új videoklip, előzetese már van
AC/DC - Hétfőn érkezik az új videoklip, előzetese már van

Előzetest tett közzé az AC/DC a Shot In The Dark daluk hétfőn bemutatásra kerülő videoklipjéhez. November 13-án jön ki az új lemezük, annak első hivatalosan bemutatott dala a Shot In...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS