LED ZEPPELIN - Megkezdődött a Stairway To Heaven dal plágiumpere

"Page és Plant kijelentette, hogy saját szerzeményük a dal"

2016. június 15. (szerda) 12:08

Kedden egy Los Angeles-i bíróságon megkezdődött a Led Zeppelin Stairway To Heaven című száma miatt indított plágiumper - írja az MTI.



"A tárgyaláson azt akarják tisztázni, hogy a Stairway To Heaven nyitódallamát valóban az egykori Spirit együttes 1968-as Taurus című hangszeres szerzeményéről másolták-e a Led Zeppelin tagjai.

Az ügyben a Spirit néhai gitárosa, Randy Wolfe vagyonát kezelő Michael Skidmore ügyvédje nyújtott be keresetet, amely szerint Wolfe 1966-67-ben írta a Taurus című számot, évekkel a Led Zeppelin 1971-ben bemutatott Stairway to Heavenje előtt.


A felperesek azt akarják elérni, hogy Wolfe-ot a rocktörténelem egyik legjelentősebb balladájának társszerzőjeként ismerjék el. A polgári jogi perben kedden a dal szerzőit, Robert Plant énekest és Jimmy Page gitárost is meghallgatta a bíróság. A felperest képviselő ügyvéd nyitóbeszédében az ügyet összefoglalva úgy fogalmazott: 'ahol indokolt, jelölni kell a szerzőséget'. Hangsúlyozta, hogy Page és Plant 'fantasztikus előadók és nagyszerű zenészek, de más szerzők zenéjét adták elő, és sajátjukként akarták feltüntetni'.

 

SPIRIT - Taurus


 

Peter Anderson, a Led Zeppelin ügyvédje ugyanakkor leszögezte, hogy a Stairway to Heaven című számot a szerzők teljesen függetlenül, a Taurustól semmit sem kölcsönözve alkották. Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy hallották volna a Taurust a dal születése előtt.

A számban hallható zenei futam pedig teljesen megszokott, az 1600-as évekre visszamenőleg találni olyan dallamokat, amelyek felhasználják – tette hozzá.

A tárgyaláson Page és Plant kijelentette, hogy saját szerzeményük a dal, amelyet annak idején Walesben írtak egy eldugott házban.

A felperes az elmaradt szerzői jogdíjért és kompenzációként 40 millió dollárt (11,2 milliárd forintot) követel. A Bloomberg Businessweek szerint a Stairway To Heaven 562 millió dollárnyi (157 milliárd forint) bevételt hozott 2008-ig."

 

LED ZEPPELIN - Stairway To Heaven


 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SLIPKNOT - Jövőre újabb magyar koncert!
2019. július 19. (péntek) 11:23

We Are Not Your Kind címmel augusztus 9-én jön ki a Slipknot új albuma, és ha június végén nem láttad őket a soproni Volt fesztiválon, semmi gond, mert a 2020-as turnéterveik között Budapest is szerepel. További részletek hamarosan! Jim Root gitáros: "Ennél több időnk még sosem volt egy album megírására, valamint arra, hogy együtt dolgozzuk ki a számokat. Ezúttal az egyik inspirációmat azok a művészek jelentették, akik teljes albumokat vettek fel, nem csupán dalokat. Miközben a zenepiac a kislemezek, az önálló dalok felé mozdul el, a Slipknot egy albumos élményt akart - elejétől a végéig." Live Nation Magyarország: A Slipknot 2020-ban európai turnéra indul, és a lent látható városokba látogat el. Ahhoz, hogy a felsorolt koncertekre jegyelővásárlási lehetőséghez juss, rendeld meg elővételben a banda hamarosan megjelenő ‘We Are Not Your Kind’ című albumát a Roadrunner Store oldaláról, a következő...

FREEDOM CALL - Dal- és klippremier: M.E.T.A.L.
FREEDOM CALL - Dal- és klippremier: M.E.T.A.L.

Azt már jó ideje tudni lehet, hogy a 20 éves jubileumát ünneplő Freedom Call őszi turnéjának lesz budapesti állomása, és hogy a Visions Of Atlantis jön majd velük hozzánk is,...

SUM 41 - Metallica egyveleget nyomtak, videó is van róla
SUM 41 - Metallica egyveleget nyomtak, videó is van róla

A múlt hónapban a Budapest Parkban adott egy nagy sikeres koncertet a Deryck Whibley vezette kanadai Sum 41, a mai napon pedig megjelent az Order In Decline című hetedik albumuk, a második...

IGGY POP - A szeptemberi album címadó dala: Free
IGGY POP - A szeptemberi album címadó dala: Free

Július 24-én játszik a Budapest Parkban Iggy Pop, az új albuma pedig Free címmel lát majd napvilágot szeptember 6-án. A lemez első előzetes dala a címadó tétel, ami már meg is...

SABATON - Friss előzetes a holnap megjelenő The Great War albumhoz
SABATON - Friss előzetes a holnap megjelenő The Great War albumhoz

The Great War címmel július 19-én, azaz holnap jelenik meg a kilencedik Sabaton album, amelynek borítóját ezúttal is Sallai Péter készítette. A 2016-os The Last Stand lemez folytatása...

KORN - Hivatalos klippremier: You'll Never Find Me
KORN - Hivatalos klippremier: You'll Never Find Me

The Nothing címmel szeptember 13-án lát majd napvilágot az új Korn album, a 2016-os The Serenity Of Suffering lemez folytatása, amelynek első előzetes dalához, a korábban bemutatott...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS