HELL:ON - Slayer feldolgozás az ukránoktól: Dead Skin Mask

Jeff Hannemann emlékére

2016. május 16. (hétfő) 09:53

Egy Slayer feldolgozással melegítette be a stúdiót új lemezének felvételei előtt az ukrán extrém metal egyik legismertebb bandája, a Hell:on.


A Hell:on a tavalyi Once Upon A Chaos... albumot követő anyag stúdiómunkáit rendhagyó módon nem egy saját nótával, hanem egy Slayer klasszikussal, a Dead Skin Maskkel kezdte.

Hogy miért, arról Alex Pasko gitáros-bandafőnök beszélt néhány szót.


"Most ünnepeljük a zenekar fennállásának tizenegyedik évfordulóját, és azt gondoltuk, hogy egy feldolgozással lepjük meg a rajongóinkat. Ez egy olyan dal, amit több százszor játszottunk már a koncerteken. Már a legelső koncertünkön is. Imádjuk. Valami nagyon különleges hangulatú nóta.

Többször is elhatároztuk már, hogy felvesszük lemezre bónuszként, de a kiadóink mindig lebeszéltek. Most megint előszedtük az ötletet és megcsináltuk kizárólag internetes megjelenésként, minden kereskedelmi célzat nélkül, csak szórakozásból. És tiszteletből persze. Főhajtásként a hatalmas Slayer öröksége, és a nagybecsű Jeff Hanneman emléke előtt.

Igyekeztük mi is különleges módon csinálni, és ahogy átengedtük a fantáziánkon, pont olyanná vált, mintha az új dolgaink tükröződnének vissza belőle. Az utóbbi néhány évben némileg megváltozott a stílusunk. Soha nem voltunk egy szögegyenes thrash banda, de mára igencsak előtérbe kerültek a death metalos hatásaink és népi hangszereket sem félünk használni a dalainkban - ilyen lesz az új lemez is."


A Hell:on tavaly nem csak egy bivalyerős új lemezzel, hanem egy különleges felvételeket is tartalmazó válogatással ünnepelte meg a tizedik születésnapját. A Decade Of Hell a banda eddig megjelent összes albuma mellett meghallgatható a
Bandcampen.

A banda korábbi lemezfelvételei alkalmával dolgozott Jeff Waters-szel, Andy LaRocque-kal és Andreas Kisserrel, az új anyagról és a stúdiómunkákról viszont egyelőre még semmi közelebbit nem tudni.

www.facebook.com/HellonOfficial

 

HELL:ON - Dead Skin Mask (Slayer feldolgozás, 2016)




HELL:ON feat. ANDREAS KISSER - Salvation In Death (a 2015-ös Once Upon A Chaos... albumról)







 

Hammer TV

 
CARCASS - "Túl butának éreztem a szokásos sátános, belezős szövegeket"
2021. október 27. (szerda) 18:13

Ha azt vesszük, hogy 17 évet vártunk a Carcass visszatérő albumára, nem is tűnik olyan soknak az a nyolc év, ami a Surgical Steel lemez óta eltelt. Az egykori goregrind-úttörők a Torn Arteries című új albumon is azt a sajátosan carcassos death metalt nyomják, amely az első éra végét és a visszatérő anyagot jellemezte, de a cinikus-ironikus megközelítésük talán még nyilvánvalóbb, mint eddig. A cinizmus nagymesterének, Jeff Walkernek tettük fel kérdéseinket. Részlet az októberi HammerWorld magazinban megtalálható interjúból.       www.facebook.com/OfficialCarcass    Amikor először végighallgattam az új anyagot, az volt a benyomásom, hogy a Carcass minden korszakából van benne ez-az, a grindtól a Heartwork-féle melodikus death metalon át egészen az inkább death’n’rollos későbbi vonalig. Tudom, hogy a Surgical lemeznél előástatok néhány régi témát is. Most is vannak ilyen...

K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"
K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"

Sermons Of The Sinner címmel a hónap elején jelent meg a debütáló albuma annak az új metal bandának, a K.K.'s Priestnek, amit az ex-Judas Priest gitáros, K.K. Downing az utóbbi években...

AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone
AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone

A Dream Of Wilderness címmel november 19-én jelenik meg a szimfonikus, melodikus death metalt játszó francia Aephanemer harmadik albuma, a 2019-es Prokopton lemezük (kritika itt) utódja,...

THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur
THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur

A Dying Wish címmel pénteken jelenik meg a melodikus black/death vonalas Thulcandra negyedik nagylemeze, a 2015 elején kiadott Ascension Lost album utódja, harmadik előzetesként pedig már...

STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában
STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában

Arjen Lucassen (Ayreon) prog metal projektje, Star One egy új albummal jelentkezik február 18-án, a Revel In Time lemez első előzeteseként pedig már itt is van a Lost Children Of The...

RIVERSIDE - Új klipes dallal jelentkezett a lengyel prog rock csapat: Story Of My Dream
RIVERSIDE - Új klipes dallal jelentkezett a lengyel prog rock csapat: Story Of My Dream

Story Of My Dreams címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a a lengyel prog rock mester Riverside, mégpedig a zenekar húsz éves jubileuma alkalmából. A születésnapra két...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS