TRIVIUM - Júniusban első ízben Magyarországon

Lesznek vendégcsapatok is - infó később jön majd

2016. április 27. (szerda) 15:02

Miután a Facebook oldalunkon már kellőképpen felcsigáztunk mindenkit azzal, hogy júniusban egy Magyarországon eddig még sosem járt banda érkezik hozzánk, a mai napon végre büszkén jelenthetjük be a Matt Heafy vezette amerikai Trivium első magyar buliját, amelynek időpontja június 30., a helyszíne pedig a Barba Negra Track.

 



A koncert Facebook oldala



A 2000-ben alakult floridai Trivium az utóbbi másfél évtized egyik legsikeresebb újvonalas metal bandája, amelynek legutóbbi, hetedik nagylemeze októberben jött ki Silence In The Snow címmel.

 



- A banda neve a latin útelágazódás kifejezésre utal, és a csapat szerint azért választották a Trivium nevet, mert zenéjükben összetalálkozik a dallamos death metal, a thrash és a metalcore

- 2003-ban Embers To Inferno címmel kiadott debütáló lemez felvétele idején a frontember Matt Heafy mindössze 17 éves volt

- Második albumukat, a 2005-ös Ascendancyt már a Roadrunner gondozta, és ezen a nagy áttörést hozó lemezen mutatkozott be Corey Beaulieu gitáros és Paolo Gregoletto basszer

TRIVIUM - Pull Harder On The Strings Of Your Martyr (2005)


- A 2006-os The Crusade albumon szinte teljesen eltűntek a metalcore stílusjegyek, a Trivium egyfajta metallicás thrash irányba fordult

- A Nick Raskulinecz producerrel felvett, 2008-as Shogun lemez is a thrashes vonalat követte, de már 7-húros gitárokkal, 5-húros bőgővel. Ez volt az utolsó albumuk Travis Smith dobossal, akiről azóta sem sokat hallani, pedig egy rettentően tehetséges ütős volt.

- A Nick Augusto dobossal felvett 2011-es In Waves lemez néhány dalában visszakanyarodtak a korábbi zenei világhoz, és ezt a rajongótábor örömmel nyugtázta, de a korábbi lendület itt kissé megtört

- A 2013-as Vengeance Falls album producere a Disturbed frontembere, David Drainman volt, és ez a dallamokra is rányomta a bélyegét néhány helyen. A sikeres turné közben kiszállt Augusto dobos helyét Mat Madiro vette át

- A 2015 őszén kiadott Silence In The Snow albumon a Trivium-féle modern heavy metal itt-ott arénarockos hangulatokkal egészült ki, és a lemez fogadtatása is jó volt, azonban a tavaly decemberi mexikói Knotfesten már egy új srác ült a Trivium dobcucca mögött, Paul Wandtke. Azóta is vele turnéznak.


A budapesti koncerthez további bandák is csatlakoznak majd, ezekről azonban csak később ad tájékoztatást a Trivium.



Jegyárak:
Early Bird: 5000 Ft - CSAK BARBA ONLINE (500 db) -
Katt ide!
Elővételben: 6000 Ft
A helyszínen: 7000 Ft


www.facebook.com/Trivium

TRIVIUM - Dead And Gone (a 2015-ös Silence In The Snow albumhoz)








TRIVIUM - Blind Leading The Blind (a 2015-ös Silence In The Snow albumról)




TRIVIUM - Silence In The Snow (a 2015-ös Silence In The Snow albumhoz)




TRIVIUM - Until The World Goes Cold (a 2015-ös Silence In The Snow albumhoz)




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS