ANDARTAR - Az első koncertklip a debreceni bandától: Folyók útján

Nyáron veszik majd fel a debütáló EP-t

2016. április 10. (vasárnap) 11:14

Az egykori Angerseed zenészekből álló debreceni Andartar zenekar új koncertklipje a március 11-én a Kaptárban megrendezett Blackened Mysticism Fesztiválon készült a Folyók útján dalhoz.


A black, melodikus black vonalas brigád debütáló EP-jének rögzítése várhatóan a nyáron lesz esedékes a debreceni MMP Stúdióban.



www.facebook.com/andartar


ANDARTAR:
Bodnár "Darianth" Csaba - basszusgitár/vokál
Fehértóy Péter (ex-Angerseed) - gitár
Szendi Attila (ex-Domhring, ex-Angerseed) - dobok (session)



"Már 2015 szeptemberében kiszálltam az Angerseedből - mondta Bodnár Csaba basszer/énekes a fromundergroundnak. -  Ennek ellenére úgy éreztem, hogy úgy a korrekt, ha feljátszom a lemezt. Rengeteg munka előzte meg a felvételt és kár lett volna, ha emiatt kell a már amúgy is elég időszerű lemeznek tovább csúsznia. Együtt kezdtük, együtt is fejeztük be ezt a fejezetet, a végeredmény pedig önmagáért beszél.

A kiszállás legfőbb oka természetesen az Andartar újjászervezése volt - közel 5 év után elérkezettnek láttam az idejét, hogy saját útra lépjek. Ezúton is köszönöm a zenekar tagjainak az elmúlt évek rengeteg élményét, sok helyet bejártunk és számtalan embert ismertem meg ez idő alatt. Sok sikert a továbbiakban!"

 

ANDARTAR - Folyók útján (2016-os koncertklip)

 


Kicsit még az Angerseednél maradva, mi a véleményed a szerintem pöpecre sikerült Proclamation lemezről? Gondolom nem kis munka volt mögötte, amíg végre elkészült az első nagylemez. Mennyire segítették elő a lemez munkálatait, illetve megjelenését, hogy ezúttal már szerződésetek volt Nail kiadóval?

"Sok idő telt el a Dawn Of A New Kingdom EP és a lemezmegjelenés között, valahogy mindig akadtak olyan tényezők, amelyek nem segítették az előrelépést ez ügyben. Úgy vélem a türelem meghozta gyümölcsét és egy olyan anyag kerülhet a fanatikusok kezébe, amely megállja a helyét a mai death metal szcéna magasabb szintjein is. Meg kell említenem az MMP stúdió szakembereit, akik rengeteg ötlettel, szakmai tanáccsal látták el a zenekart a stúdiózás alatt.

A lemez felvételének egy részét még a Rockmaraton tehetségkutatójának megnyerése révén kaptuk, ez mindenképpen nagy segítség volt, emellett pedig az első példányok legyártásában is részt vállalt a Nail Records, megkímélve ezzel a zenekar költségvetését."



A múltról régmúltra váltva, bemutatnád röviden a zenekart? Mit érdemes tudni róla, Angerseed előtti időtökből?

2008-ban alakult meg a zenekar első koncertképes felállása, először kvartett formában, majd megválva az egyik gitárostól, a szintén az Angerseedből ismerhető Nagy Viktorral és Mohácsi Zsolttal folytattuk a közös munkát. Amatőr szinten mozogtunk, nem igazán volt még rálátásunk, hogy is zajlanak a dolgok az underground életben, évente 1-2 koncertet adtunk. Ahogy telt az idő, úgy épültek be a tagok az Angerseedbe. Először Zsolt került a dobok mögé, majd Viktor a gitáros posztra, végül pedig elvállaltam a basszusgitáros posztot. Ezzel teljes mértékben leállt a zenekar működése. Ettől függetlenül folytattam a zeneírást, de csak itthon, saját célra."

Az interjúhoz kattints ide!



ANDARTAR - Folyók útján (2016-os promo)


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS