SUNSET - Klippremier: Önfogságban

Április 23-án a Dürerben a Sunset is fellép az Insane lemezbemutató buliján

2016. április 4. (hétfő) 17:55

A tavaly nyáron hatosfogattá alakult budapesti Sunset mára ígérte az új klipjét, és a videó meg is érkezett.

"A Szívroham kislemezünk harmadik, egyben utolsó dala az Önfogságban címet kapta. Zeneileg és szövegileg is súlyosabb a korábban megjelent daloknál. Az önfogság egy belső izzasztó kamra szimbolikája, amit az évek során lerakódott negatív érzelmi blokkok feloldására használtam és használom. József Attila Reménytelenül című műve pedig kiválóan egészítette ki ennek állapotnak a bemutatását.

 



A dalban rengeteg vendégénekes hallható. Fontos volt számunkra, hogy olyan arcok is kieresszék hangjukat a dalban, akiket tisztelünk és otthonosan mozognak ebben a stílusban. Páratlanul szerencsések vagyunk, hogy minden közreműködő azonnal igent mondott!

Ezúton is köszönet Tóth Gergőnek a Blind Myselfből, Veres Gábornak a Watch My Dyingból, Kókai Barnabásnak a The Southern Oracle-ből, a korábbi énekeseinknek, Kerecsen Lászlónak és Siklósi Örsnek (New Friend Request, AWS), valamint Köhler Ágnesnek!



SUNSET - Önfogságban (2016 - a Szívroham kislemezhez)



Április 23.-án a Dürer Kertben újra színpadot fogunk bontani az Insane lemezbemutató koncertjén! Érdemes eljönni, hiszen az év második felében érkező lemezünk elkészültéig csupán néhány koncertet fogunk adni. "

A Dürer Kertes buli Facebook oldala
 







 


www.facebook.com/sunsethungary

www.youtube.com/user/SunsetHungaryMusic
 
myspace.com/sunsethungary

www.hotdog.hu/sunsethun

www.sunsetmusic.hu

info@sunsetmusic.hu



SUNSET - Szívroham




SUNSET - Inszomnia




SUNSET - Counting Stars (OneRepublic feldolgozás)



Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS