ROMANTIKUS ERŐSZAK - Dal- és klippremier: Koronás címer a szíved felett

Március 14-én RomEr nagykoncert a Club 202-ben

2016. március 10. (csütörtök) 06:52 | utoljára módosítva: 2016. március 10. (csütörtök) 17:04

Koronás címer a szíved felett címmel egy Romantikus Erőszak válogatásalbum lesz az áprilisi HammerWorld extra CD-melléklete, és a lemezre egy vadonatúj RomEr dal is felkerül majd, a címadó tétel. Ezt az új számot máris megismerheted, méghozzá a hozzá forgatott klippel együtt.


www.facebook.com/romantikuseroszak


"Új videóklippel jelentkezett a Romantikus Erőszak, de a banda körül amúgy is elég sok minden történik mostanában.

Március 14-én Budapesten, a Club 202-ben tartják majd a hagyományos tavaszi nagykoncertjüket, de a nemzeti rockerek közben már az utolsó simításokat végzik a stúdióban az áprilisi Hammer ingyenes CD mellékleteként megjelenő, Koronás címer a szíved felett című válogatásalbumukon is.

A lemez címadó, vadonatúj dalának keverését ezúttal a szakma nagy öregjére, a hangmérnökként közel 500 lemezen, közte klasszikus Pokolgép, Edda, Ossian, Sing Sing, Moby Dick vagy Akela albumokon dolgozó Rozgonyi Péterre bízták. Az újdonságok kapcsán tettünk fel néhány kérdést Sziva Balázsnak, a RomEr frontemberének.


Gondolom sejted, hogy a klip üzenete bizonyos körökben nem fog osztatlan siker aratni?

"Nem baj, legyen úgy. Én nem akarok olyanok véleményével foglalkozni, akik a hazaszeretetet cikinek tartják. Lehet gúnyolódni ezeken a dolgokon, de az, hogy ez a nép és ez az ország a történelem viharaiban mindmáig létezik, sokszor csak azokon a bátrakon múlott, akiknek a szívében ott volt ez az érzés. Én ezt az útravalót kaptam és ezt is szeretném továbbadni."


ROMANTIKUS ERŐSZAK - Koronás címer a szíved felett (2016-os dal és klip)


 


És mi a helyzet a bevándorlókra való képi utalásokkal?

"Az, hogy nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol féltenem kell majd a lányomat egyedül kiengedni az utcára. De nem pusztán erről van szó! Az európai kultúra folyamatos és szándékos háttérbe szorítása mára nem csak egy vízió, hanem maga a valóság. Nézd meg, mi folyik például Németországban! Nehogy azt gondolja bárki is, hogy ebből, mi majd csak úgy szépen kimaradunk. Ez az egész kontinensre hatással lesz. Rajtunk is múlik, hogy száz év múlva is legyen Magyarország."



Hogyan jött a spéci Hammer-mellékletes válogatásalbum ötlete?


"Tudom, hogy ma divat szidni a magyar focit, de az, hogy a válogatott 30 év után újra nagy nemzetközi tornán vehet részt majd idén nyáron Franciaországban, azért az egy jó dolog. Szerintem ez a korong, amely a legátfogóbb gyűjtemény lesz az együttes csatadalaiból, azaz jó kis aláfestő zenéje lesz majd ennek a júniusnak.

A RomEr története több ponton is összekapcsolódott a hazai futballszurkolói színtérrel. A média általában szereti leegyszerűsíteni a dolgokat és agyatlan, balhés kukaborogatóknak beállítani ezt a közeget, pedig az csak egy nagyon szűk réteg. A többség ugyanúgy dolgozik vagy tanul, mint bárki más. A különbség az, hogy büszkeséggel és szenvedéllyel élik az életüket a társaik, a csapatuk és a hazájuk iránt. Biztosan nem véletlen, hogy a többség rockzenét hallgat! (nevet)

Ez a mentalitás megegyezik az enyémmel. A magyar ultra mozgalomban a RomEr egy ismert és kedvelt zenekar. A meghívásukra tavaly és 2013-ban is 12 ezer ember előtt koncerteztünk a budapesti magyar-román meccsek előtt. Három éve, mivel zártkapus volt a meccs, a labdarúgó szövetség is rendezett egy hivatalos 'ellenrendezvényt' a Hősök terére, óriás kivetítővel, Magna Cum Laude zenekarral, de ott csak pár százan lézengtek."



Köztudott rólad, hogy a Fradinak szurkolsz, azonban a válogatásalbum borítóját egy ismert koncertfotós, a történetesen Újpest-drukker Réti Zsolt készítette el.


"És azt is tedd hozzá, hogy az Óbudán található Puskás szobornál készült a kép, aki meg a Kispestben játszott! (nevet) Zsoltot egy egyéni látásmódú fotósnak tartom, aki egy aréna koncerten, de egy hardcore buli dühöngőjében is otthonosan mozog, ahogy a futballpályák szélén is."



Március 14-én lesz egy nagyszabású koncertetek a Club 202-ben. Mit lehet tudni erről a buliról?

"Évek óta hagyomány nálunk, hogy március idusán a fővárosban koncertezünk. A RomEr mellett ott lesz a tavaly ősszel új lemezzel jelentkező mohácsi Nemzeti Front, akikkel már 1994-ben is együtt koncerteztünk párszor, valamint a hazafias hardcore muzsikát nyomató Hűség is fellép majd. A mi műsorunkban előkerül majd néhány ritkán játszott dal és a legutóbb nagy sikert aratott akusztikus blokk sem marad majd ki."

 




 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
VARG - Újra felvették az első lemezüket, premier: Das alte Feuer
2019. április 19. (péntek) 11:56

Újra feljátszotta az eredetileg 2007 tavaszán még egy kis kiadónál napvilágot látott bemutatkozó albumát a pagan, death, black metalos német Varg. A Wolfszeit lemez új verziója a Wolfszeit II címet kapta, június 7-én lát majd napvilágot, és most már azt is meghallgathatod, hogy milyen lett a Das alte Feuer daluk friss verziója. Készül persze egy vadonatúj Varg album is, előbb azonban jelezni akarták, hogy visszatérnek a zenei gyökereikhez. Októbertől a Varg és az Ektomorf együtt turnézik majd Németországban.   www.facebook.com/VargOfficial     VARG - Das alte Feuer (szöveges videó a 2019-es Wolfszeit II albumhoz)  

CELLAR DARLING - Animációs klippel egy új dal az ex-Eluveitie zenészektől: Freeze
CELLAR DARLING - Animációs klippel egy új dal az ex-Eluveitie zenészektől: Freeze

The Spell címmel nemrég jelent meg a második albuma annak a Cellar Darling névre hallgató progos folk rock csapatnak, amelyben a svájci Eluveitie-ből 2016-ban kivált Anna Murphy...

RAMMSTEIN - Borító és dallista a májusi albumhoz
RAMMSTEIN - Borító és dallista a májusi albumhoz

A Rammstein klipes dalát, a Deutschlandot nyilván ismered, de most már a május 17-én érkező új stúdióalbum borítójával és a komplett dallistával is lehet ismerkedni. A hetedik...

ACCEPT - Egy vadonatúj dal: Life's A Bitch
ACCEPT - Egy vadonatúj dal: Life's A Bitch

Egy Life's A Bitch című vadonatúj és máris meghallgatható dallal jelentkezett a német-amerikai metal legenda Accept. Az új nótát kislemezen is kiadták, a B oldalán a Restless And Wild...

SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: Divine Serenity
SYMMETRY OF THE VOID - A Wolfheart főnökével készült az új dal, klippremier: Divine Serenity

Még tavaly januárban jelent meg a dallamos death metalt nyomató budapesti Symmetry Of Void első nagylemeze, a folytatáson pedig nem mással dolgoznak, mint a finn Wolfheart főnökével,...

VÁMOS ZSOLT - Jubileumi koncert, számos vendéggel: 50 év Lélekjelenlét
VÁMOS ZSOLT - Jubileumi koncert, számos vendéggel: 50 év Lélekjelenlét

Vámos Zsolt idén áprilisban tölti be az 50. életévét, valamint 30. éve, hogy koncerteken és lemezeken is egyaránt találkozhatunk gitárjátékával, szerzeményeivel. A kerek...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS