SATELLES - Az első új dal a budapesti melodikus hardcore csapattól

Februárban megjelenik az első nagylemezük

2016. január 31. (vasárnap) 18:15 | utoljára módosítva: 2016. február 23. (kedd) 08:12

The Wolf You Feed címmel február 22-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas budapesti Satelles első nagylemeze, a 2014-es EP folytatása. Az EP-n még kisegítő jelleggel Fellegi Ádám dobolt, azóta már van állandó dobosuk: Hornyák Kristóf. Az első Satelles nagylemez felvezető dalával, a címadóval máris megismerkedhetsz.
(Fotó: Mester Gábor)

 



Bali Dávid basszusgitáros így fogalmazott a Lángoló Gitárok blognak a dal premierje alkalmával:

"Az elmúlt másfél-két évet turnézással és dalszerzéssel töltöttük, a Faminehill oldalán igyekeztünk eljutni az ország különböző pontjaira, a nyarat pedig már az új album összeállításának szenteltük, mert a Storyteller után megírt dalainkat finomítottuk, és rendeztük össze. Emiatt kevesebb koncertet is vállaltunk, de az mindig élmény volt számunkra - játszhattunk a Triallel, a Comeback Kiddel, a Polar énekese a mi pólónkban állt színpadra, és a Bane búcsúkoncertjén is mi nyithattunk.

Decemberben, a nagymarosi Zengőkertben rögzítettünk nyolc dalt Bánházi Gábor (Apey & The Pea, Óperentzia) felügyelete mellett, ahol egyben játszottuk fel a lemezt - szerettük volna, hogy élőben szólalhasson meg, és minden, az albumon lévő hang igazi és természetes lehessen, így mi is leköltöztünk a stúdióba, együtt keltünk és feküdtünk a körbejátszásokkal, és a végtelenül inspiráló környezettel.

A The Wolf You Feed egy cseroki-példázatból ered, a lényege az, hogy az ember mindig maga választja meg a saját útját az általa hozott döntések formájában - ő dönti el, a jó vagy a rossz farkast eteti. Ennélfogva a lemeznek is személyes, természetközeli tartalma van, a dalszövegekben is egy, a saját helyét kereső, bolyongó embert követünk végig az album dalain keresztül.


A The Wolf You Feed viszont nem egy konceptalbum, és nem is így tekintünk rá, hanem a leginkább letisztult, legösszeszokottabb dalcsokrunkként, ami az elmúlt két évünket foglalja össze, azt a folyamatot, ahogy Hornyák Kristóf (ex-Subliminal Merger) belépésével összekovácsolódtunk barátokként a mindennapi életben. Ezért is vagyunk büszkék az új lemezünkre, mert úgy éreztük, közelebb kerültünk a saját hangunk megtalálásához, mint valaha, és olyan zenét játszunk, amiben minden benne van, amit a saját magánéletünkben szeretünk hallgatni."

www.facebook.com/satellesband
 


SATELLES - The Wolf You Feed (a 2016-os The Wolf You Feed albumról)


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától
2021. január 15. (péntek) 18:52

Alchemical Warfare címmel megjelent és végig is hallgatható a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapatának új albuma. A harmadik Dread Sovereign lemez She Wolves Of The Savage Season egyúttal egy klip is született. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt, azt követte a 2014-es All Hell's Martyrs album, 2017-es tavaszán pedig a For Doom The Bell Tolls lemez.   www.facebook.com/DreadSovereign   "Az ír Dread Sovereignt nem kisebb név alapította, mint Alan Averill Nemtheanga, a Primordial énekese. Nemtheanga itt nem csupán frontember, de basszusgitáros és fő dalszerző is egyben, a stílus pedig saját bevallása szerint a doom és a jelzők nélküli metal között mozog valahol, olyan zenekarok hatásait vegyítve, mint a Venom, a Saint Vitus, a Cirith Ungol. Az új banda megvalósításában egyrészt a Primordial-béli kollégája, a dobos Simon O’ Laoghaire segítette, valamint egy fiatal rockgitáros,...

TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light
TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light

Hét év után egy új albummal jelentkezik a Mike Portnoy dobos, Neal Morse énekes, billentyűs, gitáros (ex-Spock's Beard), Roine Stolt gitáros, énekes (The Flower Kings) és Pete...

SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től
SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től

Pár hete jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók előtt,...

WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear
WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear

Curse Of Autumn címmel március 5-én jelenik meg a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja....

WARDRUNA - Egy hét múlva új album, dalpremier: Skugge
WARDRUNA - Egy hét múlva új album, dalpremier: Skugge

A koronajárvány globálissá válása előtt még úgy volt, hogy 2020 nyarán kijön a folk/ambient vonalas norvég Wardruna ötödik albuma, a Kvitravn (White Raven, Fehér holló), a lemez...

ANNEKE VAN GIERSBERGEN - Videoklippel a februári szólóalbum második dala: Hurricane
ANNEKE VAN GIERSBERGEN - Videoklippel a februári szólóalbum második dala: Hurricane

The Darkest Skies Are The Brightest címmel egy személyes hangulatú szólólemezzel jelentkezik 2021. február 26-án az egykori The Gathering énekesnő, Anneke Van Giersbergen. A 11 dalos album...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS