ALCOHOL - Új klip készült: A káosz birodalma

A tavaszi turné ingyenes lesz

2016. január 28. (csütörtök) 15:48 | utoljára módosítva: 2017. január 18. (szerda) 14:51

Pár napja debütált az Alcohol zenekar harmadik nagylemezének előfutára, A káosz birodalma című dalhoz forgatott klipje (és ezzel egy időben a felvétel is elérhetővé vált a digitális terjesztőknél).


Az új klip kapcsán Csövi, a zenekar basszusgitáros/énekese a következőket árulta el:

"A káosz birodalma a készülő lemez egyik legsúlyosabb dala, mind zeneileg, mind szövegileg. Harapós gitárriff, dallamos refrén és egy kis zúzda is van a dalban. Szövegileg talán a Semmilyen rendszer dalunkra hajaz kicsit, de teljesen más köntösben.

A mindennapok, az ország a világ helyzete a saját szemszögünkből, amit szerintem jó néhányan magukénak fognak érezni. Aki többre kíváncsi, nézze és hallgassa meg! A klipet a dal mondanivalójára, hangulatára formáltuk, tehát elég 'erőszakos' lett, na de pont ilyen napokat élünk."


www.facebook.com/Alcoholzenekar


ALCOHOL - A káosz birodalma (2016)




"Az év elején ugyan a Psychogang zenekar révén már felröppent a közös tavaszi turné híre, a részletekre viszont várni kellett. Káosz Tour-a néven valósul meg a 15 állomást tartalmazó turné, amelynek állandó vendégei a Patriots Rock Band és a Rozsda zenekarok lesznek, de számos helyszínen különleges vendégként szerepel a legutóbbi nagylemezét népszerűsítő csallóközcsütörtöki Phoenix RT, valamint első ízben Érden, májusban a nyugati országrészbe érve pedig két alkalommal a Magor is csatlakozik a turnéhoz.

A két hónapon át tartó országos koncertkörút április elsején indul, bár így tréfának tűnhet, a hír mégis igaz: végig INGYENES lesz!"


Káosz’ Tour-a 2016 Tavasz

2016.04.01. Tatabánya - Roxxy Music Café
2016.04.08. Révkomárom - Rock Club 25
2016.04.09. Esztergom - Sportalsó (Phoenix RT)
2016.04.15. Érd - Borgödör
2016.04.22. Székesfehérvár - Nyolcas Műhely
2016.04.23. Veszprém - Metró (Phoenix RT)
2016.04.29. Nyíregyháza - Romkert
2016.04.30. Debrecen - Kaptár Klub
2016.05.07. Győr - Subway ToRock Pub (Phoenix RT)
2016.05.13. Dunaújváros - Kaptár Music Pub (Phoenix RT)
2016.05.14. Gyöngyös - Start Műhely (Phoenix RT)
2016.05.20. Sopron - Hangár Music Garden (Phoenix RT)
2016.05.21. Szombathely - Végállomás
2016.05.27. Miskolc - Helynekem (Phoenix RT)
2016.05.28. Kazincbarcika - Diamond Rock Club (Phoenix RT)

 


 



A Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GEOFF TATE - Végighallgatható a második Sweet Oblivion lemez: Relentless
2021. április 10. (szombat) 08:52

Sweet Oblivion a neve annak a projektnek, amelyet a Frontiers kiadó pár éve szervezett az ex-Queensryche, ma Operation: Mindcrime énekes, Geoff Tate köré. 2019 nyarán jelent meg az első album, most pedig már végighallgatható a Relentless címet viselő második nagylemez. A 2019-es album Simone Mularoni (a prog metalos DGM gitáros/főnöke) vezetésével készült el, és a tavasszal érkező új lemezen is olasz muzsikusok szerepelnek majd, de ezúttal egy teljesen új gárda sorakozott fel Geoff Tate mellé. Aldo Lonobile gitáros (Secret Sphere, Archon Angel, Timo Tolkki's Avalon) volt az anyag fő zeneszerzője és producere. Geoff Tate: "Az utóbbi években egyre több időt töltöttem Olaszországban, az ottani kultúra és az ott élő emberek rabul ejtették a szívemet. Nagyon élveztem azt is, ahogy az olasz társaimmal elkészítettem ezt a klasszikus metal albumot."   SWEET OBLIVION 2021: Geoff Tate énekes Aldo Lonobile gitáros...

THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2
THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2

A klasszikus Dokken felállás zenészei, George Lynch gitáros, Jeff Pilson basszer és Mick Brown dobos, valamint a Warrant énekeseként ismert Robert Mason (ex-Lynch Mob) még 2018-ban hozta...

RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn
RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn

Tavaly nyáron már bemutatott egy Time To Die című, klippel kísért lemezelőzetes dalt a stoner/sludge vonalas budapesti Red Swamp, most pedig itt egy másik klipes, friss nóta, a Goddamn....

LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light
LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja. Első...

SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard
SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard

Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal...

FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky
FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky

Blood In The Water címmel június 4-én jelenik meg a veterán arizonai metalos Flotsam And Jetsam új albuma, a 2019-es The End Of Chaos lemez utódja. Jason Newsted eredeti bandájának ez lesz...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS