ROZSONITS TAMÁS - "Mindenféle ízlés és szakértelem nélküli, beképzelt, rosszindulatú, korrupt talpnyalók"

Az év elején nyilvánosságra hozott, és netes újságírók, bloggerek, hangmérnökök, zenészek, szakmabeliek által megszavazott "A legnagyobb hatású magyar metal albumok" lista kapcsán készült egy friss és nagyon jó kis interjú a Moby Dick egykori dobosával, Rozsonits Tamással, aki egyben a Kaptafa címmel nemrég megjelent Schuster Lóránt könyvet is jegyzi.
(Fotó: Horváth Péter Gyula - nullahategy.hu)

Rozsival a nullahategy.hu oldal főszerkesztője, Poós Zoltán beszélgetett.



Korábban Földes Lászlóról is írtál könyvet. Schuster Lóri ebben a Kaptafában talán Vikidál mellett őt szidja a legtöbbet. Ezt hogy élted meg?

"Nem Földes Lászlóról, hanem a Hobo Blues Bandről szól Az út vadabb felén című könyvem. Mint mondtam, tartalmi kérdésekben nem nyilvánítottam véleményt. Ha Lórántnak ez Hobóról vagy Vikidál Gyuláról a tapasztalata, véleménye, az ő ügye. Szerintem nem szidalmaz senkit. Attól, hogy Lóri hogyan vélekedik egy-egy pályatársáról, az én véleményem eltérhet. Ez nem az én, hanem Lóránt önéletrajzi kötete. Hobo szerintem a legnagyobb magyar rock-költők egyike és szuggesztív színpadi személyiség. Hosszú évekig szorosan együtt dolgoztunk. 2011 márciusa óta ez megszakadt. Vikidál Gyula pedig minden idők egyik legnagyobb magyar rockénekese az én emlékezetemben."



Számos ún. nagy kiadónál (Sony, Universal, EMI) dolgoztál, ismered a kiadói mechanizmusokat. A magyar zenészek folyton arra panaszkodnak, hogy nem játssza őket a rádió. Szerinted miért reménytelen a magyar rockzene helyzete a kereskedelmi médiumokban? Te tudtál valamit tenni anno, amikor PR-managerként dolgoztál, hogy ez ne így legyen?

"Tapasztalatom szerint azért, mert a farok csóválja a kutyát. A lemezkiadók heti rendszeres marketing értekezletein a kiadók vezetői döntötték el, hogy az adott művész melyik dalát futtassuk meg a rádiókban. Nem a művész! A rendkívül rossz emlékű meetingeken folyton arról volt szó, hogy a rádiók zenei szerkesztőit hogyan lehet lekenyerezni, hogy az ő tesztjükön átmenjen a dal és rotációba kerüljön. A rádiók zenei szerkesztői – tisztelet a kevés kivételnek – mindenféle ízlés és szakértelem nélküli, beképzelt, rosszindulatú, korrupt talpnyalók voltak, akiket csak a manipulált közvéleménykutatások hamis adatait tartalmazó táblázatok és kimutatások érdekeltek. Csak a tulajdonosok kegyeit keresték a horribilis fizetésükért remegve.

A kereskedelmi rádiók mindegyike ugyan azt a pár száz dalt forgatta, mintha más nem is létezett volna. Tudnék most neveket sorolni, de alapelvem, hogy nem piszkítok oda, ahonnét azelőtt ettem. (Természetesen nagyon sok egykori munkatársamra nagy szeretettel és tisztelettel emlékszem vissza, ahogy sok hazai rádió, újság, televízió és koncertszervező cég szakembereire is.) A kiadók vezetői és a rádiós szerkesztők döntötték el, hogy mi kell a hallgatóknak, ők meg fenntartották a rendszert azzal, hogy hallgatták az ordenáré zenei kínálatot és megvásárolták az ott hallott előadók lemezeit (pár éve még divat volt CD-t vásárolni). Ehhez társultak a kereskedelmi televíziók 'tehetségkutató' sorozatai, na, akkor ment végképp tönkre minden.

Élénken él az emlékezetemben, amikor egy híres zenei szerkesztő hosszas előkészítő munka után hajlandó volt fogadni minket, az egyik legnagyobb kiadó marketing-igazgatóját és két produkciós menedzser kollégámat. Megérkeztünk, megvárakoztatott minket, majd az asszisztense bekísért hozzá. Az íróasztalára lazán felpakolt lábai közül kandikálva unottan hallgatott meg minket, közben szotyolát zabált és köpködött. A sporttáskányi CD-t és DVD-t, amit ajándékba vittünk neki, laza unalommal hajította félre, meg sem nézte az általunk gondosan összeválogatott nagyon értékes csomagot, majd ásítva közölte, hogy eddig ért ránk, mert most már nagyon fontos más dolga akadt és amúgy sem tehet értünk semmit, majd a teszten eldől minden… természetesen soha nem játszotta azokat az előadókat és dalokat, amit javasoltunk.

Más: előfordult, hogy az egyik legnagyobb magyar rádió teljhatalmú zenei főszerkesztője odáig merészkedett, hogy saját maga átkeverte az egyik leghíresebb magyar rockzenekar új felvételét, hogy 'rádióbaráttá' tegye a dalt. Aztán úgy sem játszotta. A máig egyetlen, de csúfos véget ért hazai rockrádió munkatársaként elmondhatom, hogy óriási zeneértő és rockzenét szerető hallgató várja, hogy végre megszólaljon egy igazi rockzenét sugárzó magyar adó, ahol nem dilettánsok és hazardőrök a tulajdonosok, a munkatársak értenek a rockzenéhez és szeretik azt, nem mellesleg kitűnően beszélik az anyanyelvüket és gondot fordítanak arra, hogy a műsoridő nagyobb részében hazai felvételeket forgassanak több tízezres adatbázisból. Hiszem, hogy lesz ilyen adó hamarosan, és ha elindul, ott a helyem!"



Napokban tette közzé a HammerWorld magazin a 200 szakmabeli véleményét tömörítő listáját, amely szerint a legnagyobb hatású magyar metal lemez egykori zenekarod, a Moby Dick Ugass kutya! című albuma, ezen a listán a Kegyetlen évek pedig a nyolcadik. A Legjobb thrash albumok listáján is első az Ugass kutya!, míg a második lett a Kegyetlen évek. Hogyan élted ezt meg? Van ebben némi elégtétel is?

Nagyon boldoggá tett és büszke vagyok arra, hogy a Moby Dick első három albuma, amelyeken én dobolok, bekerült a legnagyobb hatású magyar metal albumok szakmai szavazásának első húsz lemeze közé. Mi az, hogy bekerült? Az Ugass kutya! a szakma véleménye szerint minden idők legjobb és legnagyobb hatású magyar metal albuma, a Kegyetlen évek a nyolcadik, a Körhinta a tizenhetedik, de a thrash műfaj első öt legfontosabb lemeze közül három Moby Dick album, sőt, az első kettő a mi lemezünk!

A Moby Dickben töltött tíz évem meghatározóan fontos, gyönyörű időszak volt. Máig érzem azt a szeretetet, tiszteletet és sok esetben rajongást, ami megható számomra. Rangot adott a Moby Dick tagjának lenni, egy életen át elkísér. Amikor a zenekar tagja lettem 1982-ben, olyan közösségbe kerültem, ahol rendkívül fegyelmezetten, szigorúan és következetesen tettünk meg mindent azért, hogy az általunk imádott rockzenét művelhessük és eljuttathassunk minél több emberhez. Nagyon erősek voltunk mi négyen, hittünk abban, hogy amit elhatároztunk, az sikerül és így is történt.

 

Ebben a pillanatban a köszönet és a szeretet jut eszembe, amit szeretnék ez úton is kifejezni elsősorban a Moby Dick minden egykori és mai tagjának, a fantasztikus közönségünknek, a családtagjainknak, szeretteinknek, akik támogatása nélkül soha nem juthattunk volna idáig. Hálás szívvel gondolok a zenekar segítőire, technikusaira, szállítóira, a lemezeink hangmérnökeire, a borítók alkotóira, a koncertek szervezőire, az újságírókra, rádiós és TV-s szerkesztőkre, mindenkire, aki részese és segítője a mi sikerünknek. Talán nem túlzás, ha azt mondom, nem éltünk hiába."

A teljes interjúhoz kattints ide!


A Kaptafa című könyvet ide kattintva rendelheted meg (1499 Ft).