MAGYAR METAL - A legnagyobb hatású magyar metal albumok - végeredmény

Közel 200-an szavaztak, zenészek, webes szakírók, egyéb szakmabeliek

2016. január 3. (vasárnap) 09:23

Aranyos "Ary" Imre nevéhez fűződik a hazai webzine-ek szavazása alapján évente kialakuló Hangsúly Zenei Díj, és Ary most egy még átfogóbb szavazás végeredményével lepett meg minket:


"Befejeződött a 2014. novemberében indított és egy éven át tartó kutatásom, ami arról szólt, hogy a hazai rock/metal színtéren tevékenykedő zenészek, újságírók, bloggerek, hangmérnökök, grafikusok, szervezők stb. szerint a magyar metal zene elmúlt 30-35 évnyi történetéből (attól függően, hogy az első magyar metal zenekarok megalakulásától, vagy az 1986-os Totális metal című Pokolgép album megjelenésétől számítjuk-e) mely albumok, zenekarok voltak a legnagyobb hatásúak, melyek nevezhetők klasszikusnak."

Ary mailjéből az derül ki, hogy közel kétszázan szavaztak (olyan webzine-ektől, mint a Kronos Mortus, a Zenevilág, a Rockgyémántok, az Underview, a Passzió, as Now vagy a Fémforgács), továbbá szavazott rengeteg zenész, valamint szervezők, boltosok, stúdiósok is. Tudomásunk szerint a HammerWorld-stábból Uzseka Norbi, Kánya Feri és Farkas Lajos adott le szavazatokat..


A legnagyobb hatású magyar metal albumok:

01. Moby Dick - Ugass kutya! (1990)
02. Pokolgép - Pokoli színjáték (1987)
03. Watch My Dying - Klausztrofónia (2004)
04. Pokolgép - Éjszakai bevetés (1989)
05. Pokolgép - Totális metal (1986)
06. Omen - Jelek (1994)
07. Pokolgép - Adj új erőt (1991)
08. Moby Dick - Kegyetlen évek (1991)
09. Subscribe - Sanity Has Left the Building (2004)
10. Neck Sprain - Heavyweight - 3rd Round (2006)
11. Ossian - Acélszív (1988)
12. Akela - Farkastörvények (1993)
13. The Bedlam - Inside Ash (1994)
14. FreshFabrik - Drive My Hand (2000)
15. Tormentor - Anno Domini (1989)
16. Ossian - Ítéletnap (1991)
17. Moby Dick - Körhinta (1992)
18. Nevergreen - Game Over (1994)
19. Stonehenge - Angelo Salutante (2001)
20. Thy Catafalque - Rengeteg (2011)




Legjobb magyar metal albumok stílusonként

Stílusonként a legalább 5 pontot kapott lemezek szerepelnek a listában. Azonos pontszám esetén a korábban kiadott album lett előrébb sorolva. Azok a lemezek, melyek több stílusba is besorolhatók, több listán is szerepelhetnek.

HEAVY METAL, POWER METAL, GLAM METAL
01. Pokolgép - Pokoli színjáték (1987) 23 pont
02. Pokolgép - Éjszakai bevetés (1989) 21 pont
03. Pokolgép - Totális metal (1986) 20 pont
04. Omen - Jelek (1994) 20 pont
05. Pokolgép - Adj új erőt (1991) 18 pont
06. Ossian - Acélszív (1988) 14 pont
07. Ossian -- Ítéletnap (1991) 13 pont
08. Ossian - Keresztút (1994) 10 pont
09. Omen - Feketében (1991) 9 pont
10. Ossian -- A rock katonái (1990) 7 pont
Akela - A fenevad (1992) 7 pont
Ossian - Emberi dolgok (1993) 7 pont
Tankcsapda - Jönnek a férgek (1994) 7 pont
14. Lady Macbeth - Lady Macbeth (1991) 6 pont
15. Ossian - Félre az útból!!! (1989) 5 pont
Dance - Love Commando (1990) 5 pont
Ossian - Kitörés (1992) 5 pont
Wellington - A döntő lépés (1995) 5 pont
Demonlord - Helltrust (2002) 5 pont


THRASH METAL, GROOVE METAL
01. Moby Dick - Ugass kutya! (1990) 27 pont
02. Moby Dick - Kegyetlen évek (1991) 16 pont
03. Neck Sprain - Heavyweight - 3rd Round (2006) 15 pont
04. Akela - Farkastörvények (1993) 14 pont
05. Moby Dick - Körhinta (1992) 13 pont
06. Remorse - Harc! (2005) 9 pont
07. Ektomorf - Kalyi Jag (2000) 8 pont
08. Undertaking - V12BB4U (demo) (1989) 7 pont
Akela - Fekete bárány (1995) 7 pont
Neck Sprain - Overgain (1999) 7 pont
11. Moby Dick - Golgota (2003) 6 pont
Cadaveres De Tortugas - Versus (2004) 6 pont
13. Moby Dick - Fejfa helyett (1994) 5 pont
Strong Deformity - A fájdalom hatalma (Power Of Pain) (1996) 5 pont
Cadaveres - Mindstream (2010) 5 pont


DEATH METAL

01. Watch My Dying - Klausztrofónia (2004) 22 pont
02. Extreme Deformity - Internal (1993) 9 pont
Gire - Gire (2007) 9 pont
04. Watch My Dying - Moebius (2009) 7 pont
05. Dying Wish - Never-ending Road (2001) 6 pont
Watch My Dying - Fényérzékeny (2006) 6 pont
07. Testimony - Inhale The Sadness (2000) 5 pont
Casketgarden - This Corroded Soul Of Mine (2003) 5 pont
Sicitur Adastra - New Beat In A Dead World (2010) 5 pont


BLACK METAL

01. Tormentor - Anno Domini (1989) 13 pont
02. Thy Catafalque - Rengeteg (2011) 11 pont
03. Sear Bliss - The Haunting (1998) 10 pont
04. Thy Catafalque - Róka hasa rádió (2009) 7 pont
05. Sear Bliss - The Pagan Winter (demo) (1995) 6 pont
Sear Bliss - Eternal Recurrence (2012) 6 pont
07. Tormentor - Recipe Ferrum! 777 (2000) 5 pont


PROGRESSZÍV METAL
01. Watch My Dying - Klausztrofónia (2004) 22 pont
02. Subscribe - Sanity Has Left The Building (2004) 15 pont
03. Stonehenge - Angelo Salutante (2001) 11 pont
04. Aebsence - Unusual (2002) 8 pont
Subscribe - Stuck Progress To Moon (2007) 8 pont
06. Watch My Dying - Moebius (2009) 7 pont
Mytra - Beta (2014) 7 pont
08. Watch My Dying - Fényérzékeny (2006) 6 pont
Sear Bliss - Eternal Recurrence (2012) 6 pont
10. Wellington - A döntő lépés (1995) 5 pont
Nemesis - Nemesis (1998) 5 pont
Nemesis - Abraxas (1999) 5 pont


DOOM METAL
01. Nevergreen - Game Over (1994) 12 pont
02. Nevergreen - Az éj szeme (1996) 8 pont
03. Mood - Slow Down (1997) 6 pont
04. Mood - Wombocosmic (1999) 5 pont


ALTERNATÍV METAL

01. The Bedlam - Inside Ash (1994) 14 pont
FreshFabrik - Drive My Hand (2000) 14 pont
03. Strong Deformity - Magic Syrup (2002) 9 pont
04. Wackor - Methanolid (2004) 6 pont
05. FreshFabrik - Nerve (1998) 5 pont
Angertea - Nr. 4: Songs Exhaled (2012) 5 pont


HARDCORE METAL
01. Blind Myself - Négyszögöl (2012-2014) 10 pont
02. Necropsia - Mélység (1995) 8 pont
03. Necropsia - A magány rítusai (1997) 7 pont
Blind Myself - Heaven't (1999) 7 pont
05. Action - Összeomlás (1994) 6 pont
06. Blind Myself - Budapest, 7 fok, eső (2009) 5 pont


SLUDGE METAL, STONER METAL

01. Isten Háta Mögött - A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás (2005) 10 pont
02. Isten Háta Mögött - A kényelmetlen lemez (2008) 7 pont
Apey And The Pea - Hellish (2014) 7 pont
04. Apey And The Pea - Devil's Nectar (2013) 5 pont


FOLK METAL

01. Aebsence - Unusual (2002) 8 pont
02. Echo Of Dalriada - Jégbontó (2006) 7 pont
03. Dalriada - Szelek (2008) 5 pont
Niburta - Scream From The East (2012) 5 pont




 

Hozzászólások

[016401]
rockzs
Kösz meg Rock! Remorse
[016395]
tibike74
Látszik , hogy valóban egy underground közeg szavazott .Ha ezen az oldalon jelent volna meg a szavazás , biztosan más lenne a sorrend .Én több albumot is hiányolok a listáról .
[016394]
miskaba
Minden tiszteletem a szavazóknak, de azt is tudom hogy ez biztos egy kicsit az én elfogultságom is de hiányolom egy kicsit erről a listárol a Replikát!!! Tudom, ők stadionokat nem töltöttek meg de én úgy hiszem a munkásságuk a magyar metál színtéren úgyszintén nyomot hagyott!! De azért a nagy részével egyet tudok érteni!! Amúgy minden metal rajongó barátomnak Gyurcsány, Orbán és stb mentes boldog új évet kívánok!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
AMON AMARTH - Az ex-Candlemass énekessel adták elő a Hel dalt, videóval
2017. július 20. (csütörtök) 11:22

Az augusztus 23-án a Barba Negra Trackben játszó Amon Amarth pár napja a svédországi Gefle Metal Fesztiválon az ex-Candlemass énekessel adta elő a Hel című dalt, amely eredetileg a 2008-as Deceiver Of The Gods albumon jelent meg - Messiah Marcolin vendégeskedésével. Egy rajongói videót meg is nézhetsz a közös akcióról. Pár napja egy új videóval jelentkezett az Amon Amarth. A tavalyi Jomsviking album The Way Of Vikings dalához a lengyel Grupa 13 stábbal (Behemoth, Kreator stb.) forgatták a cseppet sem vikinges klipet, amelyben még régi magyar 100 forintos is felbukkan.   A koncert Facebook oldala   A Hammer Concerts bemutatja: Jomsviking European Tour 2017 AMON AMARTH Augusztus 23. Budapest Barba Negra Track   Jegyek 6999 Ft - Elővételben 7999 Ft - A koncert napján AMON AMARTH w/ MESSIAH MARCOLIN - Hel (Gefle Metal Festival, Gävle) AMON AMARTH - The Way Of Vikings (a 2016-os...

ATTIC - Új dal King Diamond legnagyobb rajongóitól: Sanctimonious
ATTIC - Új dal King Diamond legnagyobb rajongóitól: Sanctimonious

Sanctimonious címmel augusztus 18-án jelenik meg a King Diamond, Mercyful Fate hangulatú klasszikus metalt játszó német Attic második albuma, a 2012-es The Invocation lemez folytatása. A...

ACCEPT - A harmadik előzetes az augusztus elején érkező albumhoz
ACCEPT - A harmadik előzetes az augusztus elején érkező albumhoz

The Rise Of Chaos címmel jelenik meg augusztus 4-én az Accept új stúdióalbuma. A klipes címadó dal után a harmadik albumelőzetes is megérkezett a teuton metal legendától. A 2009-es...

SPORTALSHOW 2017 - „Az a tapasztalatunk, hogy kevésbé tematikus napokat kell csinálni"
SPORTALSHOW 2017 - „Az a tapasztalatunk, hogy kevésbé tematikus napokat kell csinálni"

A mai napon startol Esztergomban a harmadik Sportalshow fesztivál. Az alapvetően rockzene orientált rendezvény idén a koncerteken kívül sok egyéb mást is kínál a látogatóknak, többek...

THE AGONIST - Klippremier: The Raven Eyes
THE AGONIST - Klippremier: The Raven Eyes

Five címmel jelent meg még tavaly szeptemberben a Vicky Psarakis énekesnő vezette kanadai The Agonist ötödik stúdióalbuma, amelynek The Raven Eyes most kapott klipet. A Five a csapat...

PARADISE LOST - Friss előzetes a szeptemberi Medusa albumhoz
PARADISE LOST - Friss előzetes a szeptemberi Medusa albumhoz

Szeptember 1-jén jön ki a doomosnak ígért új Paradise Lost album, a Medusa, amit Jaime Gomez Arellano producerrel vettek fel Angliában, a wiburni Orgone stúdióban. A tizenötödik...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS