THY CATAFALQUE - "Nekem a hegy még mindig csoda, alföldi ember lévén"

Az októberi Hammerben megjelent Kátai Tamás interjú teljes verziója

2015. december 27. (vasárnap) 14:10

Sgúrr címmel októberben jelent meg a Thy Catafalque hatodik nagylemeze, a 2011-es Rengeteg album folytatását.


Kátai Tamás avantgarde metal formációjának új anyaga dupla LP, illetve limitált példányos, digibook CD verzióban jött ki, és az októberi HammerWorld magazinban egy interjút is olvashattál Tamással.

Most pedig elolvashatod Uzseka Norbert teljes interjúját, amely valamivel hosszabb, mint a Hammerben megjelent verzió.



www.facebook.com/thycatafalque



Azt olvastam, hogy egy komplett lemezanyagot kidobtál, mert nem voltál elégedett vele. Rajongóként az első reakcióm az volt, hogy menten tökön szúrom magam. Mi volt a gond azzal a cuccal? És semmi esély, hogy hallhassuk azokat a dalokat?


„Amikor már teljesen kész volt, maszterrel együtt, végighallgattam és azt gondoltam, hogy ez nem jó. Megmutattam két-három másik embernek is, akiknek bízom az ízlésében és olyan nagyon senki nem volt lelkes. Pár napig eltartott, mire feldolgoztam magamban, hogy egyévnyi munkát hátrahagyok és elkezdem elölről. Enerváltnak, lassúnak, panelesnek éreztem azt az anyagot, akkoriban akadtak nehézségek, haláleset, más problémák. A következő lemezre néhány dalt rendbe raktam azóta, nem veszett el minden.”



Ezen kívül miért tartott négy évig, hogy elkészülj az új albummal, és mi fontos történt közben veled?

„Csak három évig tartott, már tavaly kész volt ez a lemez. Előtte egy évig meg a másikat csináltam, szóval csak kettő. Több munkahely mellett lassabban halad a dolog, és voltak írás közben nehézségeim, volt, hogy megakadtam. A következő lemez biztos, hogy hamarabb elkészül.”



A Sgùrr kapcsán hamar észrevenni néhány különbséget az utóbbi anyagokhoz képest: kevesebb szöveg, sokkal kevesebb tiszta ének, komorabb, metalosabb témák, de egyúttal néhány új területet is elkezdtél felfedezni. Mindegyik kapcsán kérdem: miért?

„Attila ugye a saját projektjében énekel most már (Bakos Attila - Aranyhajnal album), emiatt nincs tiszta vokál, a zene meg úgy alakult, hogy nem éreztem, hogy túl sok szöveget kívánna. És kevesebb a billentyű is a dalokban, a gitár viszont szinte mindenhol ott van.

Volt sok teljesen másmilyen hangulatú dal is, sokkal közérthetőbb, de nem úgy, mint a Rengetegen, másképpen, elektronikusabban, de egy idő után úgy döntöttem, hogy ezeket különválasztom és a TC-ben ott hagyom a metalt, a popot meg máshova teszem, mert kezdett a zene annyira eklektikus lenni, ami már nem lett volna egészséges. De még így is maradt azért furcsaság a Sgùrrön.”



Hogy írtad meg az albumot, hogy zajlott a felvétel, s legfőképp: mik hatottak rád, a dalokra?

„Ugyanúgy otthon vettem fel mindent, ahogy szoktam. Ezt úgy értem, hogy a szobámban Edinburgh-ban, kivéve az Alföldi kozmoszban a klasszikus gitáros részeket, mert azokat Makón. Van otthon egy rossz Kremona gitárom, ugyanaz, amivel annak idején a Zölderdőt is felvettem, és mikor hazamentem tavaly, játszogattam rajta és kijött ez a téma, de nem volt mivel felvenni, ezért felhívtam egy régi ismerősömet, akinek volt egy diktafonja és arra gyorsan feljátszottam. A többit Skóciában tettem hozzá. A szopránt pedig egy Bolognában élő makói lány, Sipos Gabi énekelte, azt ott vették fel, egy ottani stúdióban. A maszteringet most nem én csináltam, nem volt már rá lelki erőm, Ken Sorceron az Abigail Williamsből tette rendbe Los Angelesben.

S hogy mik hatottak rám? Nagyrészt a skót Felföld. A hegyek, a folyók, a köd, a végtelenség. Nekem a hegy még mindig csoda, alföldi ember lévén. És ott van a magyar Alföld is, ami a másik véglet, a másféle végtelenség. Ez mindig bennem van."
 


THY CATAFALQUE - Sgúrr (a 2015-ös album)



Kik voltak most még a vendégszereplők, s mit tettek ők hozzá az albumhoz?

„Dimitris Papageorgiou hegedül két dalban, ő egy görög barátom, imádom ahogy játszik, még fogunk is együtt zenélni. A Gire-ból megint itt van mindenki: Hermann Balázs nagybőgőzik a Keringőben, Kónya Zoltán pedig énekel egy másik dalban. Varga Viktória a narráció, csakúgy, mint a Róka hasa rádión.”



És miért van az, hogy ez alkalommal jóval rövidebbek a szövegek? Nekem úgy tűnik, tömörebben, már-már haiku-szinten fogalmazol, de az, amiről írsz, nem változott olyan sokat. De akkor mi változott, s miért?

„Igen, az utóbbi időben nagy hatással van rám a minimalizmus, ez érződik a grafikákban és a szövegekben is. Ennek ellentmond ugyan, hogy megint lett két negyedórás dal a lemezen, de tényleg tömörebben, egyszerűbben fogalmazok újabban. Annyira tömören, hogy néha még szöveg sincs!” (nevet)



Az eddigi kiadványaid is különlegesek és gyönyörűek voltak, de az új album borítója azokat is felülmúlja, miközben el is tér az eddigi sötét, komor vonaltól. Mit kell róla tudni?


„A kiadó ötlete volt ez az extravagáns kivitel a digibook formátummal. Én azon is csodálkoztam, hogy a vinylkiadást szó nélkül felajánlották, nemhogy ezt a méregdrága 36-oldalas könyvet, aminek a frontborítója elvileg még dombornyomásos is. Ezt nem tudom, mert még nem kaptam, de meg kellett terveznem a nyomást is rá. A fotóim, grafikai munkáim vannak belül a szövegekkel. Nem tartott olyan sokáig, pár délután alatt összeraktam, mert sok fényképem van, épp az okozott nehézséget, hogy a megfelelőeket összeszedjem. Maga a front egy vízfestékkép három háromszöggel. A kép a vizet szimbolizálja, a háromszögek a hegyeket. Egyszerű, minimalista, hideg, letisztult koncepciót szerettem volna most, amiben van titokzatosság is.”



Milyen a kapcsolatod a Season Of Misttel, ahol már a Rengeteg is megjelent?

„Nagyszerű. Sosem szóltak bele a kreatív folyamatokba, de ha tanácsot kértem, adtak. Ha ők javasoltak valamit, mindig megkérdeztek előtte. Ez mind a fizikai megvalósításra vonatkozik, a zenét elküldtem, amikor kész lett, rá két órával már jött a válasz a főnöktől, hogy 'awesome, ebből lesz vinyl is', és onnantól már a produkciós részleg vette át a beszélgetést. Én azt hittem, hogy elhajtanak vele, mert nem éreztem olyan erősnek, de szó sem volt erről.

Mindazonáltal azt tudni kell, hogy a TC a Season Of Mistnél egy nagyon-nagyon kicsike zenekar, épphogy rentábilis, viszont szeretik, és nagyon fontosnak tartják, hogy legyen néhány ilyen produkció is náluk a nyilvánvaló nagy nevek mellett. Ezt elmondták, mikor voltam Marseille-ben, ahová nagyon kedvesen meginvitáltak márciusban.

Egy csomó régi Thy Catafalque CD-R-jük volt az irodában, amiket 10-15 éve még én írtam fel, a korai lemezek. Megvolt nekik még a régi időkből, nem is egy embernek. Hatalmas szerencsém van ezzel az egész szituációval kapcsolatban.”



Párhuzamosan a Sgùrr lemezzel, két egyéb, hozzád kapcsolódó kiadvány is megjelenik, igaz, más kiadónál. Mit kell tudni a The Early Works tripla albumról? Változtattál bármit is a rá kerülő anyagon? Ma mit jelentenek neked ezek az anyagok?

„Semmit nem változtattam, de a maszterrel valamit varázsoltak rajta a vinyl miatt. De nincs sok különbség elvileg, én nem hallottam még. A demóról és az első két albumról van szó tripla CD és vinyl box formában, de az a box már elfogyott az előrendelés kezdete után 24 órával. Mondjuk csak 100 darab volt belőle, szóval ez nem akkora fegyvertény. A Blood Music erőltette, én makacsul ellenálltam sokáig, mert nem olyan jók azok, de be kellett látni, hogy némi igény van rájuk. Ezzel együtt is kicsit igazságtalannak érzem, hogy ilyen rissz-rossz demókat, mint a mienk volt, ilyen teljesen dilettáns anyagokat legyártanak vinylen, miközben nem jut lehetőséghez számtalan értékes zene.”



És hogy jött az egyetlen Gire album újrakiadása?

„Az ugyanez a kör volt, kivéve hogy az tényleg egy összeforrt lemez, amit nagyon is lehet vállalni minden hangzásbeli hiányosságával együtt, és nagyon örülök neki, hogy újra megjelenik. Az szerintem egy nagyon szép lezárása a zenekarnak, hogy 20 évvel a megalakulás után újra megjelenik az egyetlen, összefoglaló lemezünk vinylen, CD-n, külföldi kiadásban. Büszkék vagyunk rá mind.”



A két volt Gire-os társad a Sgùrrön is szerepel, ráadásul felvettetek újra egy régi Gire demós dalt a Gire anyag újrakiadásához. Talán felcsillant végre a remény, hogy újra együtt zenéljetek, netán színpadra álljatok?

„Nem megy jelen állapot szerint sajnos, túl nagy a logisztikai akadály. Napi kapcsolatban vagyunk, nem ezen múlik. Fizikai síkon áthidalhatatlan a helyzet.”

 


GIRE - A teremtés és a tisztaság (a 2007-es Gire album 2015-ös újrakiadásának bónusza)


 



Azt olvastam, hogy a Thy Catafalque lemez címe skót gael nyelven hegytetőt jelent. De mit jelent az egyik dal címe, a Sgùrr Eilde Mòr?


„Az konkrétan egy hegy neve. Azon nem jártam, de láttam messziről. Mikor egyszer otthon voltam, egy vadász ismerősöm mondta, hogy szeretne eljutni a Felföldre, mert ott olcsón lehet szarvast lőni. Én sokat járok ott, végiggyalogoltam három éve a West Highland Way-t is, ami egy hét menet, egyedül, hátizsákkal, ott találkoztam szarvasokkal, soha nem felejtem el, ahogy hajnalban poroszkáltak mellettem a ködben. Meghökkentett, hogy valaki csak azért utazna el erre a csodálatos helyre, hogy agyonlőhessen egy gyönyörű állatot. Lehet beszélni vadgazdálkodásról, szakmáról, de ez színtiszta, alantas vérszomj. Kegyetlenség. Az a dal erről szól. Az az egyetlen valóban dühös szám a lemezen, a többin sincs ilyen.”



Mindezen egyértelmű skót hatások mellett ott az instrumentális Alföldi kozmosz. Hiányzik még Makó? Jársz néha haza? És ha igen, mit látsz?


„Persze, járok haza, két-három alkalommal évente. Most is voltam otthon, szeptemberben, nagyon élveztem, szeretem Makót, Szegedet is. Hiányzik, hogyne. De leginkább a családom hiányzik.”



És milyen az élet Skóciában?


„Skóciát is rajongva szeretem. Néha már-már lelkiismeret-furdalásom van, mennyire jól érzem magam itt. Dolgozni kell, három munkahelyem van, minden reggel 5:10-kor kelek, de lehet szépen élni, lehet nyugodtan és boldogan élni, hagynak, béke van. Én magam is derűsebb, egészségesebb, boldogabb vagyok, odafigyelek arra, mit eszek, futok, túrázok. Otthon ezek annak idején eszembe sem jutottak: a körülmények nem engedték, hogy eszembe jussanak. És azért minden borzalmas nehézség mellett vagy eredményeképpen ott van ez az általános negativitás is odahaza, amit cipelünk magunkkal, mint egy nehéz bőröndöt, de szerintem ez kezd változni jó irányba.”



Immár hosszú íve van azon dalaidnak, melyek az élet és halál, az anyag körforgásáról szólnak, az új albumon ott van például a Jura.

„Nekem szimpatikus az egyszerű körforgás-teória. Ahogy a fizikai halál után lebomlik a test és a földben más alakot öltenek a részek, az oldódó formák a halál titokzatos birodalmában. Föld lesz, fű lesz, fa lesz, a levélből pára csapódik ki, ez felhőt képez, abból csapadék hull vissza az élőlényekre, földre, tengerbe. A tenger minden élet kezdete.”



Egy másik, szintén sűrűn felbukkanó téma vagy szimbólum a Sgùrrön a víz. Mit jelent ez neked?


„Ez összefügg az előző kérdéssel. A vízből indult minden.”



Nem tudom, hallottál-e már Masaru Emoto vízzel kapcsolatos teóriáiról, amiket pl. A víz rejtett bölcsessége c. könyvben fejteget. Szerinte a víz átvesz minden rezgést, aminek ki van téve, és aszerint alakulnak benne a kristályok. Olyan fotókat lehet látni nála, hogy például egy meditáló szerzetes mellett elhelyezett víz, vagy ami mellett imádkoznak, gyönyörű, hópehely szerű kristályalakzatokat vesz fel, míg az a víz, aminek az üvegére akár csak ráírják egy negatív érzés elnevezését, csúful fog kinézni. Van, aki szerint ez merő, tudománytalan baromság, én még nem tudtam kísérletileg bizonyítani egyik fél véleményét sem, de most az érdekelne, szerinted lehet-e ebben valami?

„Igen, ismerem ezt az elméletet. Szeretném, ha így lenne, ebben van költészet. Bár nem tudom, hogy a Thy Catafalque milyen formát idézne elő. Remélem, értékelné a víz.”



Volt úgy tizenkét éve egy Távolodó, távolodó című versesköteted, amit ma már nem lehet kapni. Annak újrakiadása, netán újabb verseskötet van kilátásban?

„Nincs. Most inkább dalszövegeim vannak, ami nem pont ugyanaz a műfaj. A Távolodó újrakiadására sincs egyelőre tervem.”



A lemezborítóidból is világos, hogy szeretsz és remekül tudsz is fotózni. Nem rég egy képed díjat is nyert, bekerült a The Fifth Annual Exposure Award 2015 című kiadványba, sőt egy külön fogadáson a Louvre-ben is bemutatták, Párizsban. Ez pontosan mit jelent? És mit jelent számodra a fotózás? Várható saját fotóalbumod kiadása, netán kiállítás a munkáidból?

„Ez az Exposure Awards nem olyan nagy szám, legalábbis a kötetben van egy csomó pocsék fotó, de örülök, hogy bekerült egy képem, ami ráadásul Magyarországon készült. A Louvre-ben volt két nagy monitor, ott mentek egymás után a fotók és az egyik közülük az enyém volt, ennyi az egész.

Szeretek fotózni, de van, hogy hetekig nem veszem kezembe a gépet. Ez olyankor szokott lenni, amikor inkább zenélek. Vagy egyik, vagy másik megy hosszabb ideig. Tud inspiráló lenni, de inkább közvetve. Hogy például elmegyek valami Isten háta mögötti szakadékba fotózni északra, ami hatással lesz a zenére és a szövegekre is. Volt otthon három kiállításom is, mielőtt kijöttem, de erre már nincs időm és energiám. Fotóalbumnak meg jó lesz a mostani lemez bookletje."




 

Tamás fotós oldala a Facebookon:  www.facebook.com/neukolor
 



THY CATAFALQUE - Rengeteg (a 2011-es album)








 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
2020. május 31. (vasárnap) 10:33

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison Alley), Fellegi Ádám gitáros/dobos/basszer (Newborn, Bridge To Solace) és Herczeg László (Sedative Bang, Magma Rise, Penalty Kick) egyesítette erőit. A lemez limitált példányszámban színes bakeliten is előrendelhető, a rendeléseket a nyár folyamán postázzák. A vásárláshoz természetesen letöltő kód is jár. De a csapat Bandcamp-oldalán is letölthető az album, és minden vásárló jó ügyet támogat, mert a Bandcamp-értékesítésekből befolyt teljes összeget, illetve minden előrendelésből 1000 forintot jótékony célra fordít a This Calling.   www.facebook.com/thiscallingpunk   Fellegi Ádám: "A dalaink első hallásra egyértelműen magukban hordozzák a kötelező, definitív hardcore-elemeket, rövidek,...

HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható
HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható

Bő egy évvel ezelőtt mutatta be Fekete nap című második EP-jét a groove metalos budapesti Hypocrites Breed, most azonban már a 205 címet viselő új lemez dalait teszik közzé - szép...

SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner
SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner

Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, most pedig itt a trilógia...

XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS