KIES - Dal- és klippremier: Tűz, víz, repülő

December 29-én az év utolsó Kies bulija a Corvin Klubban

2015. december 24. (csütörtök) 09:20

Még a nyáron jelentkezett első EP-jével a Kecskemét/Kerekegyháza irányából érkezett Kies, most viszont egy vadonatúj nótát tettek közzé, klippel együtt. A Tűz, víz, repülő dallal máris megismerkedhetsz!



"Ez a klip egy merőben más koncepció alapján készült, mint az előző kettő Eddig inkább a sztorira fektettük a hangsúlyt, mi pedig a háttérben zenélgettünk. Na, ez változott most meg.

Itt az volt a célunk, hogy a néző arcba kapja egy Kies koncert hangulatát 3 és fél percben, és ezáltal kedvet kapjon hozzá. Arról nem is beszélve, hogy ezzel szeretnénk kedveskedni így év végén azoknak, akik eljöttek valamelyik turné állomásunkra, felszálltak velünk a körhintára és támogattak minket, bármilyen formában.

Ez az év elég sűrű volt számunkra, hiszen márciustól egészen december 29-ig dolgoztunk/dolgozunk megállás nélkül, így tudtunk összehozni: egy EP-t, 3 klipet és egy országos turnét a Fish! vendégeként.


Reméljük tetszik a klip/dal és találkozunk még az év utolsó Kies koncertjén!"
 


KIES - Tűz, víz, repülő (2015-ös dal és klip)



 


 

 

A Kies négyese idén állt össze, de a tagokat lehet ismerni a korábbi bandáikból (Maddolls, Black Sound), ketten pedig a Stubborn sorait erősítik a Kies mellett. A muzsika pörgős rockzene, klasszikus rockos és grunge-os elemekkel.

"Az Ez még csak a kezdet című EP-nkre 3 szám került fel, plusz az egyik dal rádiós verziója. Megtalálható rajta a már klippel bemutatott, gitártörős Tönkretenni mindent című szám is. Az EP meghallgatható, és ingyen le is tölthető a Bandcamp oldalunkról."

www.facebook.com/kiesband

 


KIES - Ez még csak a kezdet (a 2015-ös EP)




KIES - Szelíd (a 2015-ös debütáló EP-hez)

 


KIES - Tönkretenni mindent (a 2015-ös debütáló EP-hez)

 
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
LEAVES' EYES - Viking Spirit címmel dokufilm született az új album mellé, itt az első rész
2020. október 22. (csütörtök) 08:37

The Last Viking címmel holnap jelenik meg a szimfo-metalos Leaves' Eyes új stúdióalbuma, amely már a második nagylemezük lesz a finn Elina Siirala énekesnővel (EnkElination). 2016 tavaszán váratlanul megváltak Liv Kristinétől, Elinával pedig már 2016 őszén kiadtak egy Fire In The North című EP-t. 2018-ban-jött ki a Sign Of The Dragonhead album, tavaly decemberben kihozták a Black Butterfly EP-t, amelynek három friss dala is felkerül majd az új lemezre. Az új lemez mellé készült egy Viking Spirit című 3-részes, 95 perces dokufilm is a vikingek világáról és az északi mitológiáról. A teljes doku az új CD limitált Artbook kiadására is felkerül, de idővel a Youtube-ra is kiteszik majd, részenként. Az első epizód már meg is nézhető. Az új nagylemez producere Alexander Krull énekes volt, a borítót Stefan Heilemann (Lindemann, Epica, Kamelot stb.) készítette.     www.facebook.com/leaveseyesofficial...

THE DAMNED - A legendás punk rockerek az eredeti felállásban lépnek színpadra jövő nyáron
THE DAMNED - A legendás punk rockerek az eredeti felállásban lépnek színpadra jövő nyáron

Eredeti felállásában tér vissza a színpadra a legendás brit punk banda, a The Damned. Dave Vanian énekes, Brian James gitáros, Captain Sensible basszer és a dobos Rat Scabies négy...

ROTOR - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásukkal: Jekyll és Hyde
ROTOR - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásukkal: Jekyll és Hyde

Világvégre címmel november 6-án jön majd ki az új Kalapács stúdióalbum, de lesz mellé jó néhány nagyon érdekes meglepetés is, amelyekről kicsit bővebben is olvashatsz, ha lejjebb...

TOMBS - Vámpíros klippel kísért új dal a brooklyni banda novemberi albumáról: The Hunger
TOMBS - Vámpíros klippel kísért új dal a brooklyni banda novemberi albumáról: The Hunger

Under Sullen Skies címmel november 20-án jelenik meg a black metalos brooklyni Tombs új albuma, a klippel kísért harmadik előzetes dallal, a The Hungerrel pedig már lehet is ismerkedni. A...

TROLLFEST - A Napalmhoz szerződött a norvég bulibrigád, új videó: Der Jegermeister
TROLLFEST - A Napalmhoz szerződött a norvég bulibrigád, új videó: Der Jegermeister

A Napalm kiadóhoz szerződött a folk metalt híresen bizarr formában, balkáni hatásokkal játszó norvég Trollfest, ebből az alkalomból pedig egy új videóval is jelentkeztek. A Der...

GHOST - Leghamarabb jövő ősszel érkezik az új album, a felvételek januárban indulnak majd
GHOST - Leghamarabb jövő ősszel érkezik az új album, a felvételek januárban indulnak majd

Eddig úgy tudtuk, hogy a svéd Ghost új albuma, a 2019-es Prequelle lemez utódja, valamikor 2021 elején jön majd ki, most azonban egy friss interjúból, amit a Sweden Rock magazin október...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS