ABBATH - Megint kiszállt egy zenész, ezúttal Per Valla session-gitáros

Abbath interjú és lemezkritika a decemberi-januári Hammerben

2015. december 15. (kedd) 13:57 | utoljára módosítva: 2016. január 5. (kedd) 17:37

Az Immortal belső jogi csatározásai miatt a frontember Abbath Doom Occulta a saját neve alatt indított el egy új bandát, az Abbath zenekar bemutatkozó albuma január 22-én jelenik meg. A csapat dobcucca mögül pár napja szállt ki a második dobos, Kevin Foley, most pedig a koncerteken eddig kisegítő gitáros, Per Valla lécelt le Abbath mellől.


Per Valla indoklása:

"Miután idén május óta session-gitáros voltam az Abbath zenekarnál, nemrég úgy döntöttem, hogy személyes okokból itt az ideje a távozásomnak.

Köszönet a srácoknak, hogy magukkal vittek egy ilyen remek utazásra, és köszönet az útközben megismert új barátoknak is. A legjobbakat kívánom a srácoknak a továbbiakban."


Per Valla továbbra is tagja a Vredehammer zenekarnak, amelynek Violator című új albuma február 5-én jelenik meg.
 

 


Creature dobos pár nappal ezelőtti kilépéséről:

Eredetileg úgy tudtuk, hogy az Abbath dobosa Baard Koldstad (Borknagar, Leprous, God Seed stb.), de az első videókban már nem ő szerepelt Creature álarca mögött, hanem Kevin Foley (Benighted stb.), de most ő is kiszállt. Váratlan távozását a Facebook oldalán jelentette be, és a történtek kapcsán így fogalmazott Kevin:


"Ahogy páran talán tudjátok, idén eléggé lekötött, hogy a norvég Abbath zenekarral játszottam, mint a Creature névre hallgató misztikus karakter (sajnálom, ha kiábrándítottalak, mert azt hitted, hogy a bámulatos Baard Koldstad dobol az álarc mögött :-) ). Bizonyos személyes okok miatt úgy döntöttem, hogy kilépek a csapatból.

Ennek ellenére óriási élmény és megtiszteltetés volt, hogy az Abbath összes eddigi koncertjén dobolhattam és hogy feljátszhattam a januárban érkező album dalait Svédországban Daniel Bergstrand producerrel. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Szeretem ezeket a dalokat, a hangzást is, és büszke vagyok arra, ahogy doboltam a nótákban. Köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben a projektben!

Ami a közeljövőt illeti, januárban és februárban utoljára turnézom majd a Benighted-beli tesóimmal, Európában fogunk nyitni a The Black Dahlia Murdernek. Ez abszolút a legjobb módja lesz annak, hogy lezárjam az életem egy 10 éven át tartó, csodás szakaszát. Ezek a srácok a legjobb barátaim, és semmi kétség, remekül fogjuk érezni magunkat a turnén!

Utána a továbblépés ideje következik, várom az új projekteket, és mindent meg fogok tenni azért, hogy a zenélésből élhessek. Alig várom 2016-ot!"


Az Abbath trióban a főnök mellett a God Seedből is ismert King Ov Hell a basszer (Tom Cato Visnes - ex-Gorgoroth, ex-Audrey Horne stb.), azt viszont még nem tudni, hogy ki lesz az új Creature.


A januárban érkező Abbath lemezről elsőként a Winter Bane című dalt mutathattuk be, azóta pedig már a második nóta, a Count The Dead is meghallgatható.



www.facebook.com/abbathband


December 11.-én egy limitált példányos kislemezzel jelentkezett az Abbath, amelyre a Count The Dead című új dal került fel, a B oldalra pedig egy Judas Priest feldolgozás, a Riding On The Wind.

Az Abbath 2016 elején turnézni fog, az Europa Blasfemia körúton a Behemoth, az Entombed A.D. és az Inquisition is részt vesz.



ABBATH - Count The Dead (a 2016-os Abbath albumról)




ABBATH - Winter Bane (a 2016-os Abbath albumról)

 



Az elsőként közzétett Abbath dal a Fenrir Hunts volt, amit élő verzióban mutattak be, azaz a lemezen egy másik változat szerepel majd. .

"A finn Tuska fesztiválon játszottuk el először a Fenrir Hunts nótát, majd úgy döntöttünk, hogy rendesen, de élőben felveszünk pár tételt - mondja Abbath. - Egy kamerás stáb segítségével rögzítettünk is három tételt szeptember elején - élőben. A Fenrir Hunts után még két feldolgozás is várható tőlünk hamarosan. Addig is itt a Fenrir Hunts, ami bepillantást enged a debütáló lemezünk világába!"

"Eredetileg egyáltalán nem akartam szólópályára lépni - mondta korábban Abbath. - A legjobbat akartam az Immortalnak, nem akartam, hogy így legyen vége. Először is, csupán ki akartam hozni a friss zenéimet, lemezt akartam felvenni, hiszen annyi év telt már el az All Shall Fall album (2009) óta. És Demonaznak meg Horghnak is, akiknek családjuk van már, gyerekeik is... szóval kiderült, hogy én már nem tudok úgy dolgozni, ahogy ők azt elképzelték. A saját terveim, beosztásom szerint akartam zenélni, ahogy ők is, és ez baromi megnehezítette a dolgainkat. Nem jöttek próbára vagy éppen hosszabb szünetet akartak tartani... Muszáj volt tennem valamit.

Legalább heti három próbát szerettem volna, de sokszor csak heti egy jött össze, úgy meg nagyon lassan haladtunk. Ott ültem a rengeteg friss témámmal, az általam fenntartott próbahelyen és igyekeztem felvenni a dalokat egy dobgéppel... Feszült volt a helyzet. Legutoljára tavaly júniusban volt közös próbánk.

Rákényszerültem, hogy új zenésztársakat keressek. Azt akartam, hogy az Immortal menjen tovább, de ne úgy, ahogy korábban. Nem volt azonban párbeszéd köztünk, és ez az én hibám is. Már jóval korábban fel kellett volna hoznom ezt az egész szarságot., de az Immortal, azután, hogy Demonaznak problémái lettek a karjával, már sosem működött igazi zenekarként. Az Immortal egy nagyon speciális helyzetben volt.

Demonaz nem volt a bandában, de mindig is azon voltam, hogy mindenkinek a legjobb legyen, hogy legyen zenekari szellem, és ezért döntöttünk úgy, hogy amikor újra beindult az Immortal, elvittük a turnéra is, mindent megosztottunk vele. Szimplán csak jól akartuk érezni magunkat, újra zenekart akartunk, egységet.

De ez sosem működött. Hiányzott az a bizonyos kémia, és már jó ideje így volt ez. Hiszek a zenémben, abban, ahogy kifejezem önmagam, de az idő csak száll, és valahogy eltávolodtunk egymástól. Talán egyszer majd újra összejövünk, ezt nem tudhatom, de jelenleg a saját dolgomat akarom csinálni, szimplán Abbathként és olyan arcokkal, akik támogatnak ebben.



ABBATH - Nebular Ravens Winter (Immortal feldolgozás, élő verzió, 2015)





ABBATH - Warriors (I projekt feldolgozás, élő verzió, 2015)




ABBATH - Fenrir Hunts (új dal, élő, azaz nem az albumos verzió, 2015)

 


Kinggel már az I projektben is zenéltem együtt, a 23 éves Baard pedig egy hihetetlenül jó dobos. Nagyon tehetséges, nagyon képzett és elkötelezett társaim vannak, tele ambíciókkal. Szeretnek próbálni és nagyon jól kijövünk egymással. Már a teljes albumot összepróbáltuk.

Okés, a banda neve az, hogy Abbath, de ez épp olyan, mint amikor Ozzy beindította a szólókarrierjét, akkor is egy komplett zenekar volt vele. A koncerteken egyelőre 3-4 új dalt fogunk játszani, valamint 3 I nótát és néhány Immortal klasszikust."


Az Abbath 2016 februárjában headlinerként játszik a bergeni Blastfesten. Természetesen a koncerteken Immortal dalok is előkerülnek majd, de nem csupán a kihagyhatatlan klasszikusok, hanem ritkán, vagy talán még sosem játszott nóták is.
 




Abbath, London 2015 (Ester Segarra képei)




















 

 







ABBATH - Abbath
(01/22 - Season Of Mist)

01. To War
02. Winter Bane
03. Ashes Of The Damned
04. Ocean Of Wounds
05. Count The Dead
06. Fenrir Hunts
07. Root Of The Mountain
08. Eternal
09. Nebular Ravens Winter (bónuszdal, Immortal)
















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
LEAVES' EYES - Viking Spirit címmel dokufilm született az új album mellé, itt az első rész
2020. október 22. (csütörtök) 08:37

The Last Viking címmel holnap jelenik meg a szimfo-metalos Leaves' Eyes új stúdióalbuma, amely már a második nagylemezük lesz a finn Elina Siirala énekesnővel (EnkElination). 2016 tavaszán váratlanul megváltak Liv Kristinétől, Elinával pedig már 2016 őszén kiadtak egy Fire In The North című EP-t. 2018-ban-jött ki a Sign Of The Dragonhead album, tavaly decemberben kihozták a Black Butterfly EP-t, amelynek három friss dala is felkerül majd az új lemezre. Az új lemez mellé készült egy Viking Spirit című 3-részes, 95 perces dokufilm is a vikingek világáról és az északi mitológiáról. A teljes doku az új CD limitált Artbook kiadására is felkerül, de idővel a Youtube-ra is kiteszik majd, részenként. Az első epizód már meg is nézhető. Az új nagylemez producere Alexander Krull énekes volt, a borítót Stefan Heilemann (Lindemann, Epica, Kamelot stb.) készítette.     www.facebook.com/leaveseyesofficial...

THE DAMNED - A legendás punk rockerek az eredeti felállásban lépnek színpadra jövő nyáron
THE DAMNED - A legendás punk rockerek az eredeti felállásban lépnek színpadra jövő nyáron

Eredeti felállásában tér vissza a színpadra a legendás brit punk banda, a The Damned. Dave Vanian énekes, Brian James gitáros, Captain Sensible basszer és a dobos Rat Scabies négy...

ROTOR - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásukkal: Jekyll és Hyde
ROTOR - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásukkal: Jekyll és Hyde

Világvégre címmel november 6-án jön majd ki az új Kalapács stúdióalbum, de lesz mellé jó néhány nagyon érdekes meglepetés is, amelyekről kicsit bővebben is olvashatsz, ha lejjebb...

TOMBS - Vámpíros klippel kísért új dal a brooklyni banda novemberi albumáról: The Hunger
TOMBS - Vámpíros klippel kísért új dal a brooklyni banda novemberi albumáról: The Hunger

Under Sullen Skies címmel november 20-án jelenik meg a black metalos brooklyni Tombs új albuma, a klippel kísért harmadik előzetes dallal, a The Hungerrel pedig már lehet is ismerkedni. A...

TROLLFEST - A Napalmhoz szerződött a norvég bulibrigád, új videó: Der Jegermeister
TROLLFEST - A Napalmhoz szerződött a norvég bulibrigád, új videó: Der Jegermeister

A Napalm kiadóhoz szerződött a folk metalt híresen bizarr formában, balkáni hatásokkal játszó norvég Trollfest, ebből az alkalomból pedig egy új videóval is jelentkeztek. A Der...

GHOST - Leghamarabb jövő ősszel érkezik az új album, a felvételek januárban indulnak majd
GHOST - Leghamarabb jövő ősszel érkezik az új album, a felvételek januárban indulnak majd

Eddig úgy tudtuk, hogy a svéd Ghost új albuma, a 2019-es Prequelle lemez utódja, valamikor 2021 elején jön majd ki, most azonban egy friss interjúból, amit a Sweden Rock magazin október...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS