NÉMETH LOJZI - Klippremier az első szerzői lemezhez: Menj, ha menni kell

Novemberben jelent meg a Sóhajok lépcsőháza album

2015. december 13. (vasárnap) 09:08

Sóhajok lépcsőháza címmel november elején jelent meg a Bikini alapító basszusgitárosaként, vezetőjeként is jól ismert Németh Lojzi, azaz Németh Alajos (ex-Mini, ex-Dinamit) szerzői albuma, amelyen többek között Keresztes Ildikó, Sipos Péter és Nagy Feró is közreműködik.


A lemez dalai közül elsőként a Keresztes Ildikó előadásában felvett Menj, ha menni kell című dalhoz készült videóklip, és azt máris megnézheted.



Lojzi írta a Sóhajok lépcsőháza album mind a kilenc dalát (az egyiknél társ-szövegíró Nagy Feró), továbbá szintetizátoron és basszusgitáron játszik a dalokban, a hangszeres segítői pedig a Bikini tagjai: Lukács Peta gitáros, Mihalik Viktor dobos és Makovics Dénes szaxofonos.

Három számot a marosvásárhelyi születésű Keresztes Ildikó, ötöt az Irigy Hónaljmirigyből ismert Sipos Péter énekel, egyben pedig egymás után hangzik fel a Bikini első énekese, Nagy Feró, a Bikini vokalistája, Pacziga Linda, valamint a Spanyolországban élő, szintén erdélyi Huszti Béci (ex-Southern Special) hangja.



"Németh Alajos 'Lojzi' negyven évvel ezelőtt, szinte még gyerekfejjel írta meg első dalát a Mini együttesben. A már csak a Rádió archívumában fellelhető, Az óceán szeme címet viselő szerzeményt azóta több száz követte. Első számú zeneszerzője volt a Dinamit együttesnek, 1982 óta pedig a Bikini világát határozza meg muzsikájával és dalszövegeivel. Itt volt tehát az ideje, hogy szerzői lemezzel jelentkezzen.

'A négy évtizedes jubileum önmagában kevés lett volna az album elkészítéséhez - mondja Lojzi. - A Sóhajok lépcsőháza fő témája régóta bennem bujkált. Székely lányt vettem feleségül, a székelykeresztúri lakodalom olyan hatással volt rám, hogy úgy éreztem, meg kell zenésítenem. Egy dal őrzi az emlékét a lemezen, s még több másik szól Erdélyről, leginkább Székelyföldről.

Nagy öröm számomra, hogy mindenki azonnal vállalta a vendégszereplést. Keresztes Ildivel hosszú ideje kerülgetjük egymást, egy időben még arról is szó volt, hogy lemezt írok neki, most ő énekli gyönyörűen a reménybeli slágert, a Menj, ha menni kell című dalt.
 


KERESZTES ILDIKÓ - Menj, ha menni kell (a 2015-ös Sóhajok lépcsőháza albumhoz)


 

Sipos Peti helyettesítette már a Bikiniben D. Nagy Lajost egy-egy jótékonysági rendezvényen, jó barát és remek énekes. Huszti Béci rövid időre tért haza, de ez elég volt arra, hogy a konyhámban rappelje el a maga részét a Nem az a dal című számban. Feróval ugyanebben a nótában egy régen írt, akkor lemezre nem kerülhetett szövegrészletet elevenítünk fel, ami ma sajnos még aktuálisabb, mint 1983-ban volt.'

 



A Sóhajok lépcsőházát a könnyűzenei lemezkiadással már csak nagyon indokolt esetben foglalkozó Hungaroton jelentette meg. Ha kedvező lesz a fogadtatása, Lojzi élőben is bemutatja a dalokat, saját zenekarral. A pályája egyik legsikeresebb turnéját épp most záró Bikini jövőre természetesen újra színpadra áll – az a történet folytatódik, csak most elindul mellette egy másik is.

'1981-ben a Dinamittal jártam először Erdélyben. Koncert után indultunk volna haza, de a nagy hóesésben ráfeküdt valaki a motorháztetőre széttárt karral és azt kiáltotta: Ne menjetek haza, magyarok! Ettől kezdve minden híradást figyeltem, tévében kellett látnom a szégyenteljes falurombolást és a felemelő forradalmat. Még ment a tudósítás, amikor szervezőnket arra kértem, azonnal kössön le erdélyi fellépéseket.

Az 1990-es, temesvári csodálatos koncertek emlékét szerencsére lemez is őrzi. Azóta is gyakran járunk a Bikinivel Erdélyben, mindig nagy élmény, úgy érzem, tartoztam is az ottaniaknak ezzel a lemezzel. Persze tudom, néhány dal nem sokat tehet, de ha képes sebeket gyógyítani és szeretet adni, már megérte megcsinálni.'
 

A dalok mp3 és flac formátumban: Sóhajok lépcsőháza



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS