ORIENT FALL - Megjelent a Fractals album

"Három különleges vendégénekes is színesíti az új dalokat"

2015. november 24. (kedd) 08:10

Fractals címmel megjelent a modern prog/brutál metalos budapesti Orient Fall első nagylemeze, a 2011-es EP folytatása.



 



"Hosszas várakozást követően a napokban debütált végre a fővárosi Orient Fall bemutatkozó nagylemeze, a Fractals. A tizenhárom számból álló anyag továbbmegy a 2011-es Where the Pressure of Duty Leaves Off / The Challenge of Excellence Begins EP által kijelölt összetett, progresszív ösvényen és egy érett, bátran kísérletező, de továbbra is kifejezetten komplex metal zenekar képét mutatja.

A lemez keverése és felvételeinek legnagyobb része a gitáros, Erdőhegyi Bálint keze munkáját dicséri, de a hangzás mellett is a zenekar igyekezett szinte mindent maga irányítani és koordinálni.

Három különleges vendégénekes is színesíti az új dalokat, így hallható Csongor Bálint a feloszlott Subscribe soraiból, Kovács Gábor az Orion Dawnból és Földes Anett, akit YouTube csatornája révén ismerhettetek meg az utóbbi években. A zenekari fotók Damokos Attila által készültek, a vizuális megjelenés és az artwork pedig Buzás Dániel és Buzás Krisztián munkája.

A mondanivalóra is nagy hangsúlyt fektető zenekar dalszövegeit is érdemes figyelmesen átolvasni, ugyanis a srácok saját elmondása szerint, bár szigorúan véve a Fractals nem konceptlemez, mégis felfűzhetők a szövegek egy gondolati láncra és a lemezcíméhez illeszkedve összeállnak egy nagyobb egésszé. A jövő héten kezdődő digitális terjesztést a GarageLive Records vállalta magára, akihez a napokban szerződött le a fiatal formáció.”


www.facebook.com/orientfall



ORIENT FALL - Fractals (a 2015-ös album)








ORIENT FALL - Malthusian Protocol (a 2015-ös Fractals albumhoz)


 

Hammer TV

 
FLESHCRAWL - Budapesten találta meg új énekesét a német death metal horda
2021. október 15. (péntek) 18:19

44 évesen hunyt el júniusban a death metal veterán Fleshcrawl frontembere, Sven "Svenson" Gross; a 80-as évek vége óta aktív német death metal banda Budapesten találta meg a rákban elhunyt Svenson utódját. Borisz Sarafutgyinov olyan hazai csapatok éléről ismerheted, mint a Deprived of Salvation vagy a Dusty Chopper, de korábban a Symmetry of the Void gitáros/énekeseként is zenélt. "Már egy ideje eldöntöttük, hogy folytatjuk a zenekart, és most úgy érezzük, itt az ideje, hogy betöltsük a megüresedett énekesi posztot. Oroszország fagyos pusztaságaiból érkezett, és jó ideje Budapest sötét alvilágában bujkál... üdvözöljétek Borisz Sarafutgyinovot!   Rettentő és erőteljes hanggal, félelmetes ivóképességgel és minden egyébbel rendelkezik, már bizonyította is, hogy ő a megfelelő ember a feladatra. Az Obscene Extreme Fesztiválon és a Tombstoned fesztiválon adott két gyilkos koncert után...

EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: The Years of Death and Dying
EXODUS - Dalpremier szöveges videóval: The Years of Death and Dying

November 19-én jön majd ki a Bay Area thrash veterán Exodus új albuma, a Persona Non Grata, és máris itt a harmadik előzetes dal, a szöveges videóval kísért The Years of Death and Dying....

BEHEMOTH - Videópremier a masszív livestream koncertről: Bartzabel
BEHEMOTH - Videópremier a masszív livestream koncertről: Bartzabel

In Absentia Dei címmel december 17-én jelenik meg a Behemoth új élő anyaga, amit 2020-ban rögzítettek Nergalék a globális streambulijukon. Második előzetesként itt a Bartzabel...

NITA STRAUSS - Közös klipes dalban Alice Cooper gitárosa és a Disturbed énekese: Dead Inside
NITA STRAUSS - Közös klipes dalban Alice Cooper gitárosa és a Disturbed énekese: Dead Inside

Az Alice Cooper gitárosaként is ismert Nita Strauss egy videóval kísért, Dead Inside című dallak jelentkezett, amelyet a Disturbed frontemberével, David Draimannel közösen készített....

BONDED - Jön az ex-Sodom zenészek második albuma, klipes új dal: Lillith
BONDED - Jön az ex-Sodom zenészek második albuma, klipes új dal: Lillith

Még 2020 elején jelent meg a Bonded debütáló albuma, a Rest In Violence, az utódja pedig november 12-én lát majd napvilágot Into Blackness. Második előzetesként már itt is van a...

RHAPSODY OF FIRE - Dalpremier a november végi albumról: Terial The Hawk
RHAPSODY OF FIRE - Dalpremier a november végi albumról: Terial The Hawk

Júniusban egy I'll Be Your Hero című, 8 tételes EP-vel jelentkezett az Alex Staropoli billentyűs vezette Rhapsody Of Fire, ami egyfajta felvezetése volt az új albumnak. A nagylemez majd...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS