SEPULTURA - Szöveges videóval az új dal: Under My Skin

Július 21-én koncert a Barba Negra Trackben

2015. június 11. (csütörtök) 05:19

Július 21-én a Barba Negra Trackben lép fel a Sepultura, amelynek múlt héten megjelent, vadonatúj Under My Skin dalát máris megismerheted egy szöveges videó segítségével.


A 30 éves fennállását ünneplő Sepultura koncertjén lesznek vendégbandák is, egyelőre az biztos, hogy a Cadaveres fellép a bulin.


A júniusi Hammerben nagy Sepultura cikket is találsz majd a jubileum kapcsán.

A koncert Facebook oldala



www.facebook.com/sepultura


"Írtunk egy új dalt, amellyel a rajongóink iránti tiszteletünket, szeretünket akarjuk kifejezni, egyben megköszönni azt a hihetetlen támogatást, amit a 30 év során kaptunk. Egyetlen zenekarnak sincsenek jobb rajongói! Miattatok tesszük ma is azt, amit teszünk. Mindannyian egy nagy család vagyunk, beleértve azokat, akik szeretnek és akik gyűlölnek. Köszönet nektek!"

 

SEPULTURA - Under My Skin (szöveges videóval a 2015-ös dal)

 


Az Under My Skin egy kislemezen jött ki június 5-én, B oldalán a Kairos tétel koncertverziójával.
A kislemez borítójához Andreasék valóban felhasználták a rajongók által beküldött Sepu-tetoválások fotóit, akárcsak a szöveges videóhoz, magáról a jubileumi turnéról pedig ezt mondják a srácok:

"Ahogy az oroszok, az amerikaiak és a kanadaiak már megtapasztalhatták ezek a 30 éves jubileumi koncertek igazán különlegesek. Olyan dalokat is játszunk, amelyek általában nem kerülnek be a programba. Az igazán komoly európai rajongóknak is nagyon be fognak jönni ezek a bulik, ebben biztosak vagyunk! Már várjuk, hogy újra találkozhassunk!"
 



 








SEPULTURA - Vatican (a 2013-as The Mediator... albumhoz)


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ARTILLERY - Májusban jön a dánok új albuma, új dal és klip: Turn Up the Rage
2021. április 14. (szerda) 15:03

X címmel május 7-én lát napvilágot a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, második előzetesként pedig a klippel kísért Turn Up the Rage dallal lehet ismerkedni. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019 őszén elhunyt alapító gitáros, Morten Stützer helyére Kræn Meier állt be, aki a dalszerzésből is kivette a részét. Michael Stützer gitáros (Morten tesója): "A jellegzetes Artillery-védjegyeket meg akartuk tartani, a riffeket és a fogós témákat, kombinálni az agressziót és a dallamokat. Mindig is a melodikus thrash metalt kevertük a 70-es és a 80-as évek súlyos hangzásaival, ezúttal pedig új elemek is vannak néhány nótában. Nem kell különösebben erőlködnünk, amikor megírunk egy új lemezt, mert szeretjük, amit csinálunk."   www.facebook.com/ARTILLERY.DK   ARTILLERY - Turn Up the Rage (a 2021-es X albumhoz) ARTILLERY - In...

DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void
DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void

Churches Without Saints címmel június 4-én jelenik meg a veterán teuton black/thrash alakulat, az 1988-ban alakult Desaster kilencedik albuma. A 2016-os The Oath Of An Iron Ritual lemez...

AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes
AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes

Október végén egy önéletrajzi könyvvel jelentkezik az AC/DC frontembere, Brian Johnson. A The Lives Of Brian: AC/DC, Me, And The Making Of Back In Black című könyv október 26-án...

H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban
H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban

Még október végén jött a hír, hogy énekest cserélt a svéd dallamrocker H.E.A.T.: elbúcsúztatták Erik Grönwall énekest, akivel 2020 februárjában hozták ki a hatodik albumukat, a...

MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy
MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy

A Rolling Stones frontembere egy vadonatúj klipes dallal ünepelte meg a brit lezárások feloldását. Az Eazy Sleazy dalban Mick Jagger énekel és gitározik, Dave Grolh pedig dobok, gitározik...

VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains
VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains

Wild North West címmel április 30-án jelenik meg a black metal egy dallamosabb vonalát képviselő norvég Vreid kielncedik albuma, és a 2018-as Lifehunger lemez utódjáról pedig már itt...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS