OL DRAKE - Új dal az ex-Evile gitáros első szólóalbumáról: Han Valen

Június 21-én jön ki az instrumentális lemez

2015. június 11. (csütörtök) 18:48

A brit thrasher Evile-ből 2013-ban kiszállt Ol Drake gitáros első szólóalbuma Old Rake címmel jelenik meg június 21-én, és most már az album nyitódalát, a Han Valent is meghallgathatod.


A lemezről elsőként a Guitarists Playing Guitars dalt tette közzé Ol Drake, amelyben vendégként Gary Holt (Exodus, Slayer), James Murphy (Death, Testament, Obituary) és Josh Middleton (Sylosis) is teker egy egészségeset.


Az egész albumon Mike Heller (Fear Factory, Malignancy) dobol, maga a felvétel pedig a gitáros házi stúdiójában készült James Murphy producerkedésével.


www.facebook.com/theoldrake




OL DRAKE - Han Valen (a 2015-ös Old Rake albumról)




OL DRAKE - Alapos előzetes a 2015-ös Old Rake albumhoz




OL DRAKE - Guitarist Playing Guitars (a 2015-ös Old Rake albumról)



"Íme az első kislemezdal az albumomról. Ez a nóta úgy született, hogy megpróbáltam megírni a létező legcikisebb riffet, majd abból kiindulni.

Éppen amikor a nóta szólórészéhez értem, beszéltem Gary Holttal, aki azt mondta, hogy szívesen szólózna a lemezen. Erre úgy beindultam, hogy Jamest is felkértem egy szólóra. Alig akartam elhinni, hogy két régi nagy ideálom is gitározik a dalomban! Utána még felkértem Josh barátomat is a Sylosisból, aki kegyetlenül tud tekerni, valamint egy másik barátot is, Amitot. Ő is óriási tekerős!

De ne hidd azt a nóta alapján, hogy az egész lemez ilyen lesz, ugyanis minden tétel más és más."


Szólók a dalban:
2:00 - Ol Drake
2:17 - Gary Holt (Exodus/Slayer)
2:34 - James Murphy (Testament/Death)
2:55 - Amit Sharma
3:12 - Josh Middleton (Sylosis)
3:29-től - Ol Drake
 








OL DRAKE - Old Rake
(06/21 - Earache)

01. Han Valen
02. Onions
03. Spaceship Janitor
04. Emperor
05. I'll Be Bach (Get It?)
06. Guitarists Playing Guitars
07. Karma
08. The Rake Waltz
09. An Absence










 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chymera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS