CSILLAG ENDRE - "Ezek mellettem úgy be voltak állva, hogy az elképesztő"

Csillagok és gyémántok címmel jelent meg Csuka szerzői albuma

2015. május 11. (hétfő) 16:55 | utoljára módosítva: 2015. június 24. (szerda) 04:24

Csillagok és gyémántok címmel jelent meg az év elején az egykori Edda, Bikini (HBB, Kormorán stb.), ma Zártosztály gitáros Csillag Endre önálló albuma.


Horváth Roland barátunk nemcsak az első szerzői albummal kapcsolatban faggatta ki Csukát, hanem egy brutálisan hosszú életmű interjút is készített vele, tele klasszikus sztorikkal. Ezt több részletben olvashatod el itt, a Hammer-honlapon. Ez itt a harmadik rész, a második részt ide kattintva, az elsőt pedig ide kattintva tudod elolvasni.


A Csillagok és gyémántok lemez hat dalát Pataky Attila énekli, de van Deák Bill Gyulával készült nóta is, sőt, igazi különlegesség gyanánt egy Pataky-Bill duett is hallható az albumon. És még egy jó nagy rakásnyi érdekesség, zenei csemege, valamint jó sok zenész barát (D. Nagy Lajos és Németh Lojzi a Bikiniből, Göme az Eddából, Sipi az Irigy Mirigyből és a Zártosztályból, Hirleman Berci), akik ugyanúgy szívügyüknek tekintették Csuka lemezét, mint maga a főhős.



 


Csuka 11 dallamos, klasszikus rock nótát vonultatott fel az albumán, melyekbe azért blues-os hangulat is vegyül. A zenét a gitáros írta, szerzőtársként-énekesként pedig olyan nagyágyúk segítették Csukát, mint Deák Bill Gyula, D. Nagy Lajos, Németh Alajos és Pataky Attila. A CD záródala egy instrumentális szerzemény, mellyel Gary Moore emléke előtt tiszteleg Csillag Endre.


www.facebook.com/csillagendrecsuka


www.facebook.com/zartosztalyzenekar



CSILLAG ENDRE / SIPOS PÉTER - Nem várok (a 2015-ös Csillagok és gyémántok albumhoz)



 


És a Találkozás az ígéret földjén dallal mi volt a helyzet? Azt 1985 vége óta játszottátok az Eddával, mégsem került rá a lemezre.

"Az egy nagyon régi témám volt, maga a riff már megvolt a Dózis korszakban. Aztán valahogy behoztuk azt is a koncerteken, mert kellett egy instrumentális dal, hogy Attila ki tudja fújni magát. Bercivel csináltuk, ő dobolt hozzá kurva jókat, Göme pedig behozta a H-mollos részt, azt ő találta ki rá. Aztán egy jó kis koncertnóta lett, dobszólóval, gitárszólóval, mindennel.

A Lisztománia meg úgy született, hogy mentünk egy turnéra Svájcba, 7 előadásunk volt, ha jól emlékszem. És valamit ki kellett találni, mert csak 4 dalunk volt meg angolul, és mit csinálunk utána?

Ott próbáltunk épp a Sportcsarnokban, közben ment valami jégrevü, és egyszer csak megszólalt Liszt Ferenc Magyar rapszódiája. És akkor arra gondoltam, hogy ezt meg kell csinálni! Egyrészt lehet is belőle vonatkoztatni Magyarországra, másrészt lehet egy jó rocktémát csinálni. Ennek aztán akkora sikere lett, amikor játszottuk, hogy eljött az egyik legnagyobb európai menedzsmentnek az igazgatója Magyarországra egyetlen egy estére, és meg akart minket venni. Ki akart adni Nyugat-Európában egy kislemezt, aminek egyik oldalán lesz a Lisztománia, a másik oldalán a volt és most már ismét Europe gitáros, John Norum dala.

Így indultunk volna, csak egy probléma volt, Attila angol tudása. És akkor arra gondoltunk négyen, Attila nélkül összeülve, hogy legyen két Edda. Egy itthon és egy külföldön. Takáts Tamást akartuk, mert azt hittük, hogy ő tud angolul, aztán kiderült, hogy ő sem. Aztán mikor Attila megtudta, akkor volt egy veszekedés, de én akkor már kezdtem kifelé kandikálni. Jött az a lány, akit négy nap alatt elvettem feleségül. "



Milyen volt 1987-ben a Deep Purple előtt játszani?

"Hát az csoda volt! Tényleg nem hiszed el, hogy odajön hozzád Ritchie Blackmore és tapogatja a gitárodat. Azt mondta nekem, hogy 'nagyon jó vagy, de ez engem idegessé tesz'. Komolyan mondom, az elképesztő volt!

Nekik ezek amolyan bejátszó bulik voltak, és igazából nem játszottak jól. Az első napon csapkodtak össze-vissza. Blackmore lement a színpadról. Elkezdték a Smoke On The Watert Blackmore nélkül. Már akkor is meg voltak ezek a Blackmore - Gillan problémák. De az csoda volt, amikor Blackmore odajött, és kérdezte, hogy milyen húrokat használok. Csodálkozott, hogy milyen hülye húrjaim vannak. Ő még ilyet nem látott. 24-es citera húrom volt az E helyett. És tetszettünk nekik, mert mi nagyon együtt voltunk akkor. Ők meg nem, mert akkor kezdték bejátszani a nótákat. Blackmore meg hisztizett.

Behívtak minket az öltözőbe, együtt buliztunk, iszogattunk, aláírták a gitáromat. Valami csajok ráakaszkodtak Gillanre, én meg mondtam nekik, hogy Gillan nem fogja a feleségét megcsalni, és próbáltam lebeszélni a csajokat róla. De szerintem Gillan megharagudott rám, mert ő meg csajozni akart. Gyorsan el is köszöntek tőlünk. Csajok bent maradtak, mi meg ki lettünk dobva.

Blackmore behívott az öltözőjébe, hogy szeretne velem beszélgetni, de volt ott egy testőr, aki nem engedett be. Blackmore-nak külön öltözője volt a zenekartól. Gillannel már szinte egy színpadon sem volt hajlandó állni."



CSILLAG ENDRE / PATAKY ATTILA - Csak néhány perc
(a 2015-ös Csillagok és gyémántok albumhoz)


 



Az igaz, hogy egy komplett turnéra tettek ajánlatot, miután játszottatok előttük?

"Igen! De nekünk ez nem volt ilyen egyszerű. Akkor még ilyen engedély, olyan engedély kellett, még nem úgy volt, hogy mész. Be kellett nyújtani egy kérvényt, amit esetleg elfogadtak, és esetleg egy hónap múlva kaptál visszajelzést. Mennyi zenekar lemaradt a sikerről, mert menni kellett volna, és nem volt meg a kimenő engedélye! Mert nem úgy volt, hogy nem utazhattál be egy országba, hanem kimenni nem tudtál.

Volt az útlevélben egy betétlap, amit a határőr elvett, mikor visszajöttél. Ha ez a betétlap nem volt meg, akkor nem mehettél ki, hiába volt útleveled otthon. De már ez is egy enyhülés volt, mert először egyáltalán nem lehetett nálad útlevél! Be kellett adni egy kérelmet, azt elbírálták, és ha megkaptad az útlevelet, 3 évenként egyszer mehettél nyugatra. Az akkori kommunista országokba lehetett menni, ahhoz nem kellett betétlap, de ehhez egy piros útlevelünk volt. Nyugatra kék kellett.

Ma meg már nincs határ, a mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy milyen világban éltünk. Volt egy barátnőm Győrben, akihez vonattal jártam, és már Győr előtt jöttek a civilruhás rendőrök, meg a határőrök, és kérdezték, hogy hova megyek. Nemhogy a határhoz nem tudtál eljutni, de már a közelébe sem volt egyszerű. Ezért aztán nem lehetett elintézni azt sem, hogy erre a turnéra kijussunk.

A Deep Purple menedzsmentje nem gondolt arra, hogy ilyen komplikációk lehetnek. És ugyanezért nagyon sok tehetség elbukott. A svájci turnénk már sokkal korábban el lett intézve. Le kellett adni a Belügyminisztériumnak, hogy hol alszunk, kihez megyünk. Ők meg jóváhagyták pecséttel, hogy mehetünk."



Mivel ez számít nagyobb szenzációnak, ezért mindenhol a Deep Purple-lel közös koncertek merülnek fel, de az Edda játszott Rod Stewart előtt is. Vele is buliztatok?

"Nem, ott csak egy úgynevezett „small talk” volt. Ez azt jelentette, hogy vittünk neki ajándékokat, megköszöntük a lehetőséget. Próbáltunk beszélgetni velük, de ők nem nagyon akartak. Fotókat csináltunk, de szerintem 10 percet sem voltunk együtt.

De az nagyon nagy dolog volt, hogy amikor a Veled vagyok-kal beálltunk, és Göme elkezdte játszani az intróját, akkor Rod Stewart billentyűsei kijöttek az öltözőből, és elismerően bólogattak. Csak nézték, hogy amit mások sequencerrel játszanak, azt Göme két kézzel eljátszotta!"



EDDA MŰVEK - Ausztriában (1987)




A Változó idők album mennyire volt készen, mikor Ausztriába költöztél?

"Szinte mindent megírtunk addigra, talán 1-2 dal volt félig kész. És volt egy dal, ami lemaradt, nekem az volt az egyik kedvencem. De az sem volt teljesen készen még.

Egyébként Attilának volt egy olyan ötlete először, hogy játsszuk fel ketten a lemezt, Alapival együtt. Tetszett is az ötlet, meg nem is. De ha akarom, akkor sem tudtam volna megcsinálni, mert én ultimátumszerűen megkaptam, hogy menni kell, mivel osztrák lányt vettem feleségül. Beadtam egy kivándorlási engedélyt, amihez az állam hozzájárult, de azt mondták, hogy egy hetem van, hogy elhagyjam az országot, és nem is jöhetek vissza három hónapig. Aztán meg, ha hazajöttem, be kellett menni a rendőrségre bejelenteni, hogy itthon vagyok és egy hónapig lehettem itthon.

És akkor még nem lehetett tudni, hogy jön a rendszerváltás. Senki nem gondolta. Felvinczy Attila már '87 végén mondogatta, hogy „baj lesz, baj lesz”. Mert ő benne volt, azt hiszem, ebben a KISZ-világban. De mi ezeket abszolút elleneztük, mi nem voltunk benne. 2000 körül egyébként, mikor a Disco Expressz nevű zenekarnak forgattunk klipet Miskolcon, odajött hozzám egy ember, félrehívott, bemutatkozott, és megkérdezte, hogy tudom-e, hogy rólam információkat kértek. Először azt hittem, valami volt csajom.

De aztán mondta, hogy Attilát meg engem lehallgattak, mert mi voltunk ketten hosszabb ideig külföldön. És tudták, hogy mi nem szimpatizálunk a rendszerrel. Igazából semmiféle felforgató tevékenységet nem végeztünk, nevetséges volt az egész. De Felvinczy néha elszólta magát, hogy 'Basszus, Csuka, most mehetek haza és írhatom meg éjjel, hogy miket mondtál'. Neki le kellett adni úgynevezett hangulatjelentéseket. Én meg mondtam, hogy írja meg, hogy megittam ennyi piát, megdugtam ennyi csajt, jól érzem magam. Nem vettük komolyan.

De gyakorlatilag mindenkire rá volt állítva valaki. D.Nagyot is megfigyelték a Rolls miatt. De azt nem tudom, hogy engem ki, mert nem mentem utána. Akkor kezdett Attila a szövegekben erőteljesebben a politikai témákkal foglalkozni. Azokkal már nem biztos, hogy tudtak azonosulni a gyerekek. De a Fohász az gyönyörű!

Attila néha tudott olyan szövegeket írni, amikben nem voltunk biztosak, hogy jók lesznek. Mint mondjuk a Gyere őrültben ott van a 'tapétával megpróbálok összebújni'. Amúgy ez egy Whitesnake dalszövegből jött. Fordítottam neki a Crying In The Raint, abban van a 'lonely tapestry', magányos tapéta kifejezés, és ez nagyon megtetszett neki. Ebből lett aztán az ominózus sor.

Tőle valahogy elfogadják ezeket a dolgokat. Volt olyan sor is, amiben melléknevet csinált egy főnévből, 'Foglyánál az őr a foglyabb'. Ilyet nem lehet, de ő kreált egyet, mint Arany János a Walesi bárdokban: 'hogy nézni is tereh'. Ez a költői szabadság."

 



Attilát mindig nagyon sokan szidták a régi zenésztársai és a régi rajongók is.


"Attilával a mai napig nagyon jóban vagyunk. Ha felhív, hogy 'Gyere Csuka! Játsszuk már el a Gyere őrültet!', akkor persze, hogy elmegyek. Manapság egyre több 'ellensége' van az UFO-sztori miatt, de ezek ugye azért vannak, mert egyébként ő sem kap sehol helyet, így tud csak bejutni a sajtóba. Ha csak azt mondja, hogy megcsináljuk a 32. lemezt, azzal senki nem foglalkozik. De ha jön egy új UFO, akkor ezt a hírt is be lehet fűzni, hogy megtudják az emberek. Csak ez rosszul jön le sok embernél, mert ezt nem tudják.

Az idő őt igazolta, és ki merem jelenteni, ha ő nincs, akkor nem vagyok annyira ismert zenész. Ha nincs egy olyan ember a zenekarban, aki nyomja a dolgokat, aki megszervezi, hogy legyen próbahely, aki elintézi, hogy legyen reggelire pénz, akkor nem biztos, hogy messzire lehet jutni. Ha ő nincs, akkor nincs az Edda. Mert az ő üzleti húzásaiból lett az a zenekar, ami. Slamóék ezt felejtették el.

Ez így működik külföldön is, csak ott van egy menedzser, meg egy menedzsment. Régebben úgy volt, hogy leszerződtél mondjuk a Sony Music-hoz, akkor ők fizettek Neked, hogy Te meg tudj élni akkor is, ha nincs koncert. Itthon úgy van, hogy ha játszottunk, volt pénz, ha nem játszottunk, nem volt. Ez egy üzlet, és most nem pejoratív értelemben mondom ezt, csak nálunk nem így működött. Nem hiszem, hogy a Scorpions gitárosának el kellett menni haknizni, hogy legyen akkor is pénze, amikor nincs turné."



Ausztriában mibe fogtál bele?

"Nekem az nagy lehetőség volt. Az volt az álmom, hogy stúdióm legyen, hogy a saját zenémet úgy tudjam megcsinálni, ahogy megálmodtam. Itthon nem volt meg a felszereléshez sem a pénz, sem a lehetőség. Ausztriában akkor már lehetett hiteleket felvenni, egyből fel is vettem egy jó nagyot, amatőrként belementem. Vettem egy jó nagy stúdiót, amit 5-6 évig fizettem vissza. Azt hittem, hogy ott majd lábra tudok állni.

Aztán persze nem ment, mert ott is le voltak osztva a posztok. Nem nagyon örültek, hogy jön valami jött-ment keletről. Nem sokkal később el akartak vinni a Krokus-ba. Oda azért nem mentem, mert megmondom őszintén, megijedtem. Ott volt egy egész jó gitáros! Németül sem tudtam még annyira, és kicsit megijedtem.

Akkor lett volna ott énekes Björn Lodin. És milyen a sors, 20 évvel később találkoztunk, és elkezdtünk egy lemezt közösen felvenni, ami aztán nem velem fejeződött be. De a Krokus menedzserével voltam Budapesten, meg Chris von Rohr basszusgitárossal. Lett volna egy Krokus - Bonfire turné Magyarországon, és én lettem volna az egy gitáros a Krokusban, de nem mertem elvállalni. "



Az osztrák állampolgárságot nem akartad felvenni?

"Az elején, a házasságom miatt járt volna. Mivel én nem disszidensként mentem Ausztriába, kaptam egy olyan útlevelet, ami külföldön élő magyar állampolgárok részére szólt. Ez egy konzulátusi útlevél volt. De, ha jöttünk haza, vagy mentünk Bécsbe, akkor kerülni kellett miattam, Németországon keresztül egyszerűbb lett volna az út, csak oda akkor nekem még kellett vízum.

Egyszer mentünk be vízumért a német követségre, elkérték az útlevelemet, sutyorogtak valamit, aztán behívott a rendőrség, és azt akarták megtudni, hogy nem vagyok-e kém. Miért van nekem ilyen útlevelem? Mondtam, hogy én nem disszidáltam, engem kiengedtek. Erre még gyanúsabb lettem! Meg is kérdezte, hogy be kell-e jelentkeznem, ha hazamegyek. Én meg elmondtam őszintén, hogy persze, le kell adni, hogy hova megyek, kinél leszek. A manus akkora szemekkel nézett rám, azt hitte, hogy megfogott valami nagy halat! Végül aztán nem vettem fel, mert azt mondták, hogy akkor le kell mondanom a magyar állampolgárságról, azt meg nem akartam."



EDDA MŰVEK - Megmondtam (1987/12 - PeCsa)

 




Az Edda turnék, a többezres közönségek, a bulizások után nem volt furcsa, hogy ez egyszer csak mind megszűnt?

"Először nem, először nagyon jó volt a nyugalom. Aztán elkezdett persze hiányozni. Elkezdtem különböző zenekarokkal játszani, de a többiek igazából nem értették, miről beszélek, mert nem élték meg azt, amit én megéltem. Annak ellenére, hogy én egy szegény, lepusztult, komcsi országból jöttem, komolyabb dolgokat éltem át, mint ők. Az ottani jómódú, helyi rockzenészek másodállásban zenéltek.

El sem tudták képzelni, hogy eladnak 500 ezer lemezt! Nekik ez felfoghatatlan volt! Még azt sem tudták elképzelni, hogy az országos tv-ben szerepeltem, nem csak a helyi médiában. Később dolgoztam Peter Wolffal, aki Frank Zappa billentyűse volt. Az egyik legnagyobb producer lett Amerikában. Ő csinálta a Pretty Woman soundtrackjét, amiért Oscar-díjat kapott.

De ő írta a Starship egyik slágerét, a We Built This City-t is. Amúgy osztrák, és amikor visszament Ausztriába, csinált egy óriási stúdiót Vorarlbergben, ahol éltem. Be is hívott egy lemezre gitározni. Egy amerikai énekes lemezén gitároztam, akivel egyébként nem is találkoztam. Vinnie Colaiuta volt a dobos, és Abraham Laboriel volt a basszusgitáros.

Egyébként az nagyon érdekes volt, hogy amikor felhívott, hogy szeretne velem találkozni, akkor egyből bejutottam hozzá, de amikor én akartam vele beszélni, akkor nem sikerült, mert nincs direkt telefonlehetőség, csak titkárnőkig lehet eljutni. Nekik meg nem mond az semmit, hogy én vagyok Csillag Endre, és nemrég a legnagyobb barátságban beszélgettem Peter Wolffal a felvételek alatt.

Amikor fizetni akart, akkor mondtam neki, hogy pénz helyett inkább árulja el azokat a titkokat, hogy mitől lesz jó egy digitális stúdiófelvétel. Ő pedig elmondta, hogy hogyan kell maszterelni, hogy ő analóg, 1 collos szalagra maszterel, meg hasonló titkokat mondott el, hogy mitől szólnak jól a lemezek. De ma már ez teljesen tárgytalan, mert senki nem maszterel analóg szalagra, pedig akkor már ő is digitálisan rögzített."




Hogyan kerültél össze az egykori Rainbow billentyűs Tony Carey-vel?

"Ez egy hosszabb történet. Endorsere voltam a Gallien-Kruegernek, az Ovationnek, a Hamer gitároknak, és a Levinson Blade gitároknak. Ez azt jelentette, hogy el kellett menni mondjuk Münchenbe, vagy Innsbruckba, és felraktak egy kis dobogóra két lámpával, mint egy pojácát. Amikor rám szóltak, hogy most gitározz 15 percet, akkor gitároztam 15 percet, utána pedig beszélni kellett a gitárokról, meg a cuccokról, meg kellett mutatni és rá kellett beszélni az embereket, hogy olyat akarjanak.

Egyik alkalommal mellettem mutatott be basszusgitárokat Angus Bangus Thomas, aki Miles Davis-szel és John Mayall-lal is játszott korábban, és ő odajött, és mondta, hogy nagyon tetszik neki, ahogy játszom. Neki amúgy tanítványa volt az a srác, aki most a Rolling Stones-ban basszusgitározik! Gyakorlatilag mindenkit ismert a szakmában! De ez neki olyan, mint az, hogy én ismerem itthon a szakmában a sztárokat. Elkezdtünk aztán vele beszélgetni, és mondtam neki, hogy én szerveznék neki Vorarlbergben bulikat. Ő pedig mondta, hogy oké jön, de csak velem.

Nekem eszembe nem jutott, hogy ő velem akar játszani! Ő hozta még a Bécsben élő, de szintén amerikai Rick Toldon-t dobolni, aki szintén egy elképesztő egy ember! Ez a trió lett a Culture Kings. Később egy osztrák ismerősöm szállt be dobolni, ő ismerte Tony Carey-t, akit el is hozott egy koncertre. Onnantól kezdve több bulit is játszottunk így, de Tony akkora ego, és annyira domináns, hogy amikor látja, hogy Téged valamiért nagyon tapsolnak, annak nem nagyon örül. Azt mondta, hogy ne lopjam el az ő show-ját, pedig eredetileg az nem is az ő együttese volt.

De ahogy megjelent, elképesztő éneklés lett, elképesztő Hammondozás, elképesztő ivás és elképesztő drogok, amiket ők lenyomtak. Nem hitték el, hogy van olyan zenész, aki nem drogozik, mert én nem drogoztam és nem is dohányoztam soha. A piát nem úsztam meg, de a drogot igen. Ezek mellettem úgy be voltak állva, hogy az elképesztő. Viszont olyan koncertjeink voltak, amiket nem felejtek el! Ez kb. 2-3 évig ment.

Aztán elkezdtünk felvenni egy lemezt Münchenben, Tony Carey stúdiójában. Hívtak Amerikából egy énekest, aki felénekelte az egyik blues dalt, és elkezdett gitározni rá. És úgy játszott, pedig nem egy szólógitárosról beszélünk, mint Stevie Ray Vaughn! Olyan pici lettem mellette, mint egy kukac! Azt éreztem, én ezt nem tudom megcsinálni. Ezeknek az amerikaiaknak még a hangszerek is másképp szólnak a kezükben. Azt éreztem, hogy kilógok a dologból, és annyira megijedtem, hogy azt mondtam, elmegyek wc-re, és beültem az autómba és hazamentem. 2 és fél óra alatt értem haza, csörgött a telefonom, és mondtam nekik, hogy ne haragudjanak, de nem érzem úgy, hogy képes vagyok megcsinálni velük ezt a lemezt. Kisebbségi komplexusom volt.

De nekik, mint kiderült, pont az tetszett, hogy más vagyok. Volt bennem valami szerintük, ami meg az amerikaiakban nincs meg. Ez volt a második menekülésem. Először a Krokus, aztán ez. Én vagyok a saját sikertelenségem kovácsa. Persze ez viszonylagos, mert ha úgy vesszük, hogy lehetnék más is, akkor sikeres vagyok. Szerintem itt rontottam el a sorsom ennél a két lehetőségnél. Ott álltam a világhír kapujában.

Bár ennek a lemeznek nem lett semmilyen nagy nemzetközi visszhangja. Egy Ken Rose nevű gitárost vettek be a helyemre, és amikor végül meghallgattam a lemezt, akkor úgy gondoltam, hogy nála jobban gitároztam. Csak benne megvolt az az amerikai íz, amit én nem tudtam reprodukálni, mert nem vagyok amerikai.

Egyébként sokan esnek bele fiatalon abba a csapdába, hogy amerikaibbak akarnak lenni az amerikaiaknál. Olyanok akarnak lenni, amilyenek soha nem lehetnek. Ugyanakkor egy amerikai sem fog soha úgy hegedülni, mint nálunk a cigány a sarokban. Ez a mi zenénk, az meg az ő zenéjük."


Folyt. köv. hamarosan!

 

 

CSILLAG ENDRE - Csillagok és gyémántok (2015, a teljes album)

 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától
2021. január 15. (péntek) 18:52

Alchemical Warfare címmel megjelent és végig is hallgatható a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapatának új albuma. A harmadik Dread Sovereign lemez She Wolves Of The Savage Season egyúttal egy klip is született. A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt, azt követte a 2014-es All Hell's Martyrs album, 2017-es tavaszán pedig a For Doom The Bell Tolls lemez.   www.facebook.com/DreadSovereign   "Az ír Dread Sovereignt nem kisebb név alapította, mint Alan Averill Nemtheanga, a Primordial énekese. Nemtheanga itt nem csupán frontember, de basszusgitáros és fő dalszerző is egyben, a stílus pedig saját bevallása szerint a doom és a jelzők nélküli metal között mozog valahol, olyan zenekarok hatásait vegyítve, mint a Venom, a Saint Vitus, a Cirith Ungol. Az új banda megvalósításában egyrészt a Primordial-béli kollégája, a dobos Simon O’ Laoghaire segítette, valamint egy fiatal rockgitáros,...

TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light
TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light

Hét év után egy új albummal jelentkezik a Mike Portnoy dobos, Neal Morse énekes, billentyűs, gitáros (ex-Spock's Beard), Roine Stolt gitáros, énekes (The Flower Kings) és Pete...

SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től
SAXON - Jön az Inspirations album, videóval a Speed King a Deep Purple-től

Pár hete jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók előtt,...

WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear
WITHERFALL - Dal- és klippremier a prog-power brigád márciusi lemezéről: The Other Side Of Fear

Curse Of Autumn címmel március 5-én jelenik meg a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez utódja....

WARDRUNA - Egy hét múlva új album, dalpremier: Skugge
WARDRUNA - Egy hét múlva új album, dalpremier: Skugge

A koronajárvány globálissá válása előtt még úgy volt, hogy 2020 nyarán kijön a folk/ambient vonalas norvég Wardruna ötödik albuma, a Kvitravn (White Raven, Fehér holló), a lemez...

ANNEKE VAN GIERSBERGEN - Videoklippel a februári szólóalbum második dala: Hurricane
ANNEKE VAN GIERSBERGEN - Videoklippel a februári szólóalbum második dala: Hurricane

The Darkest Skies Are The Brightest címmel egy személyes hangulatú szólólemezzel jelentkezik 2021. február 26-án az egykori The Gathering énekesnő, Anneke Van Giersbergen. A 11 dalos album...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS