MORS SILENS - Dal- és klippremier: Son Of The Burning Sky

Hamarosan érkezik a 2014-es album folytatása

2015. április 27. (hétfő) 07:04

Új klippel jelentkezett a melodikus death vonalas mezőberényi Mors Silens, méghozzá egy Son Of The Burning Sky című friss nótához forgott a videó, a csapat ugyanis egy új album kiadására készül.


A 2005-ben alakult Békés megyei brigád legutóbbi anyaga a 2014 elején megjelent Mors Certa, Hora Incerta volt.


www.facebook.com/morssilens



"A szövegeink elég sokrétűek, de a dalaink mindig mély mondanivalóval bírnak - mondták a srácok nemrég egy beol.hu-nak adott interjú során. - Kivétel nélkül olyan témákról van szó, amelyek az életünk részei, mégsem szokványosak. Talán mert valamelyest ezek tabu témák, vagy mert az ember egyszerűen képtelen arra, hogy elfogadja, ezek a dolgok bizony jelen vannak minden nap, csak nem vagyunk hajlandóak, nem akarunk ezzel szembesülni.

Ilyen témakörök például a halál, az önpusztítás, az apokalipszis, az elnyomás vagy az emberi gonoszság. Úgy éreztük, hogy valakiknek ezekről is beszélni kell , hiszen legalább olyan fontosak ezek is, mint a pozitív dolgok. Természetesen ennek ellenére - félreértés ne essék - nem depressziós egyikünk sem, nem vagyunk ördögimádók vagy tömeggyilkosok... (nevet) Csupán olyan hétköznapi emberek akik merik kimondani a valóságot, akik nem riadnak vissza az igazságtól."



MORS SILENS - Son Of The Burning Sky (a készülő 2015-ös lemezhez)




MORS SILENS - Gates Of Hell (a 2014-es albumhoz)



 

 

Hammer TV

 
THE CRAZY ROGUES - Új album a veszprémi zsiványoktól: Advanced Roguery
2021. október 27. (szerda) 18:35

Advanced Roguery címmel megjelent és végig is hallgatható a "keltapunk" vonalas veszprémi The Crazy Rogues új lemeze. "Az új lemezünket egy négyéves munka előzte meg, hiszen a legutóbbi, még 2017-ben kiadott kislemezünk idején elhatároztuk, hogy a következő anyagunk már a nagylemez lesz. A dalok lassan álltak össze, sokat csúszott a projekt, de nem akartuk elkapkodni. 2019-ben a Grenma stúdióban, Botlik Matyinál felvettünk kísérleti jelleggel három dalt, ezeket egyenként ki is hoztuk. A közös munka annyira bejött, hogy végül idén tavasszal a nagylemez többi dalát is nála rögzítettük. A három korábbi dalt újra maszterelve tettük fel az albumra. A lemezbemutató koncertünk október 29-én lesz az Analog Music Hall kistermében, ahol a Weinkillers (ethno-punk) és a debütáló Visszaesők (folk punk) lesz a két vendégünk."     www.facebook.com/TheCrazyRoguesBand “A 12 dal jól bemutatja a zenekar...

CARCASS - "Túl butának éreztem a szokásos sátános, belezős szövegeket"
CARCASS - "Túl butának éreztem a szokásos sátános, belezős szövegeket"

Ha azt vesszük, hogy 17 évet vártunk a Carcass visszatérő albumára, nem is tűnik olyan soknak az a nyolc év, ami a Surgical Steel lemez óta eltelt. Az egykori goregrind-úttörők a...

K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"
K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"

Sermons Of The Sinner címmel a hónap elején jelent meg a debütáló albuma annak az új metal bandának, a K.K.'s Priestnek, amit az ex-Judas Priest gitáros, K.K. Downing az utóbbi években...

AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone
AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone

A Dream Of Wilderness címmel november 19-én jelenik meg a szimfonikus, melodikus death metalt játszó francia Aephanemer harmadik albuma, a 2019-es Prokopton lemezük (kritika itt) utódja,...

THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur
THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur

A Dying Wish címmel pénteken jelenik meg a melodikus black/death vonalas Thulcandra negyedik nagylemeze, a 2015 elején kiadott Ascension Lost album utódja, harmadik előzetesként pedig már...

STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában
STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában

Arjen Lucassen (Ayreon) prog metal projektje, Star One egy új albummal jelentkezik február 18-án, a Revel In Time lemez első előzeteseként pedig már itt is van a Lost Children Of The...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS