ROAD - Egy igazán különleges új klip: Aki szabad

Április 10-én a Barba Negrában az AWS és a Magor társaságában

2015. április 2. (csütörtök) 08:03

Tavaly szeptember 26-án egy igazán különleges koncertet adott a Road zenekar a szolnoki Dísz téren, ahol Akusztikai Hadművelet jeligével a Szolnoki Légierő zenekarával zajongtak egy nagyot. Az előadásról most egy hivatalos klip is elkészült, méghozzá az Aki szabad dalhoz.

Máris megnézheted!


"2014 szeptemberében eddigi életünk talán legizgalmasabb, legkomolyabb és egyben legegyedibb koncertjét adtuk a Szolnoki Főiskola előtti téren.

A legizgalmasabb azért volt, mert úgy - olyan komplexen, mégis egész más ízzel, hangulattal, elemi erővel - szólaltak meg a dalaink, ahogyan sosem gondoltuk volna, hogy hallhatjuk és megmutathatjuk.

A legkomolyabban azért volt, mert hosszú hónapok előkészülete, embert próbáló hangszerelése, több közös, fárasztó próba után álltunk csak színpadra.

A legegyedibb pedig azért volt, mert egy-egy dalunkat egy 25 szólamra megírt partitúra által keltette életre a színpadon egyszerre 30 zenész, melyet a felvételek során közel 80 sávra rögzítettünk!

Az Aki szabad című - mondjuk úgy, nagyzenekari - tétel így, ebben a formában több mint 18 ezer hangból állt!

Ez kétségtelenül egy mérföldkő volt ez életünkben! Örülünk, hogy részesei lehettünk és örülünk, hogy aznap este ilyen sokan velünk tartottatok és részesei lehettetek ennek a zenei csodának, ami megtörtént velünk!

Innen is köszönet és üdvözlet Dr. Szabó Attilának, a Szolnoki Főiskolának, Válóczi Gyula zenekarvezetőnek és Márki Sándor Szabolcs hangszerelőnek, valamint a szolnoki MH Légierő Zenekar teljes legénységének! Köszönet Csernovszky Kálmánnak éa a GPro Sound&Light csapatának a kiváló koncerthangért, Hajnal Ádámnak ezért a videóért és Varga Zolinak a teljes körű produceri munkáért!

Imádtuk az egészet srácok! Köszönjük!" - Road.


ROAD - Aki szabad (a Szolnoki Légierő zenekarával, 14/09/26, Szolnok)




Jövő pénteken, április 10-én ér Budapestre a Road tavaszi turnéja, a Barba Negra Klubban fellép velük az AWS és a Hammer-mellékletes Magor is, április 11-én pedig a szolnoki Metal Liget fesztivál következik a Road számára.



www.facebook.com/roadzenekar


 

 

Hammer TV

 
CARCASS - "Túl butának éreztem a szokásos sátános, belezős szövegeket"
2021. október 27. (szerda) 18:13

Ha azt vesszük, hogy 17 évet vártunk a Carcass visszatérő albumára, nem is tűnik olyan soknak az a nyolc év, ami a Surgical Steel lemez óta eltelt. Az egykori goregrind-úttörők a Torn Arteries című új albumon is azt a sajátosan carcassos death metalt nyomják, amely az első éra végét és a visszatérő anyagot jellemezte, de a cinikus-ironikus megközelítésük talán még nyilvánvalóbb, mint eddig. A cinizmus nagymesterének, Jeff Walkernek tettük fel kérdéseinket. Részlet az októberi HammerWorld magazinban megtalálható interjúból.       www.facebook.com/OfficialCarcass    Amikor először végighallgattam az új anyagot, az volt a benyomásom, hogy a Carcass minden korszakából van benne ez-az, a grindtól a Heartwork-féle melodikus death metalon át egészen az inkább death’n’rollos későbbi vonalig. Tudom, hogy a Surgical lemeznél előástatok néhány régi témát is. Most is vannak ilyen...

K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"
K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"

Sermons Of The Sinner címmel a hónap elején jelent meg a debütáló albuma annak az új metal bandának, a K.K.'s Priestnek, amit az ex-Judas Priest gitáros, K.K. Downing az utóbbi években...

AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone
AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone

A Dream Of Wilderness címmel november 19-én jelenik meg a szimfonikus, melodikus death metalt játszó francia Aephanemer harmadik albuma, a 2019-es Prokopton lemezük (kritika itt) utódja,...

THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur
THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur

A Dying Wish címmel pénteken jelenik meg a melodikus black/death vonalas Thulcandra negyedik nagylemeze, a 2015 elején kiadott Ascension Lost album utódja, harmadik előzetesként pedig már...

STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában
STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában

Arjen Lucassen (Ayreon) prog metal projektje, Star One egy új albummal jelentkezik február 18-án, a Revel In Time lemez első előzeteseként pedig már itt is van a Lost Children Of The...

RIVERSIDE - Új klipes dallal jelentkezett a lengyel prog rock csapat: Story Of My Dream
RIVERSIDE - Új klipes dallal jelentkezett a lengyel prog rock csapat: Story Of My Dream

Story Of My Dreams címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a a lengyel prog rock mester Riverside, mégpedig a zenekar húsz éves jubileuma alkalmából. A születésnapra két...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS