OCTOBER - "Ha valami fáj, nagyon fájjon, és ha valami jó, az égig emeljen"

Április 10-én Szegeden játszik a zenekar

2015. március 26. (csütörtök) 14:06

Még az év elején derült ki, hogy az egykori Árnyak énekes Molnár Robi fémjelezte darkos, gótos October zenekar újjáéledt, méghozzá nem csupán egy-két koncertre, hanem rendesen, egy felfrissített felállásban.
 



 


A 2009-ben egy Mélységi mámor című második albummal jelentkezett a 2006-ban alakult szolnoki csapat, annak nagyon jó volt a fogadtatása, de aztán nyomtalanul eltűnt az October. Most viszont újra léteznek és április 10-én fel is lépnek a szegedi Kárhozottak Éjszakája fesztivál első napján.


Az olyan kérdésekre, hogy miért éppen most tértek vissza, kik alkotják a bandát, és hogy mi is várható az Octobertől, Molnár Robitól és a gitáros Lázár Zoltántól kaptuk meg a válaszokat.



www.facebook.com/octoberzenekar


"A tavaly októberi mulatság után ismét megrendezésre kerül a Kárhozottak Éjszakája a szegedi Live Music Clubban. A kétnapos rendezvény első napján a martfűi Idill Of Chaos, a szolnoki October és a budapesti Clue szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Éjfélkor pedig kezdetét veszi a Dark Wave Gothic Night!

A második nap programja se kutya, hiszen a budapesti Rebel Yeah (Billy Idol Tribute), a szintén budapesti Lies Of The Machine és a szegedi Athame lép majd színpadra. Akik ezután a kemény program után még állják a sarat, azokra a Kárhozottak Éjszakája vár majd éjféltől. A kezdés minkét napon 21 óra, a belépő egy napra 1000, ha pedig mindkét napot ott szeretnétek tölteni, akkor az 1500 forintba kerül majd."

A Kárhozottak Éjszakája a Facebookon
 


Újra October! Belső indíttatás vagy külső nyomás miatt? Netán valami egész másnak köszönhetően?

Robi: "Számomra egyértelműen külső nyomás volt az újrakezdés. Az Árnyakkal és az Octoberrel megkaptam mindent, amit a rockzenéléstől kapni lehetett. Az Árnyaktól az országos sikert, nagy színpadokat, fesztiválozást. Oké, hogy csak városszerte voltam világhírű, de azért csak megélhettem a B kategóriás rock sztárok sokat ivós, csajozós, pisálni is nagyterpeszben járós fílingjét (nevet) Bitang jó volt, szó se róla.

Az Octobertől meg a felnőttesebb rockzenélést kaptam meg, sokkal kevesebb hiúsággal, sokkal több barátsággal, erdélyi csodaturnékkal. És hogy az érettebb, nem csak az elmúlásról szóló szövegeimet énekelhettem el. Aztán jött a gyermek, a színházi éneklés, a sok munka, a család, a sport, eltávolodtam a zenéléstől. Hiányzott persze, de nem éreztem magamban azt, hogy megfojtok valakit, ha nem mehetek fel a színpadra.

Ám jött Zoli (Lázár Zoltán zeneszerző, gitáros - a szerk.) és a maga csendes terrorista stílusában annyit mondott: 'Robi, összeraktam a zenekart, elkezdünk próbálni, ha kész vagyunk, hallgasd meg, ha lesz kedved énekelni, akkor csináljuk, ha nem, akkor nem...' Aztán szólt, hogy kész, mehetek. Lementem a próbaterembe, és elemi erővel vágott homlokon, hogy ez mennyire kell nekem és mennyire akarom.

Egyszerűen el kellett távolodnom a szeretetem tárgyától, hogy újra szeretni tudjam. És szeretem, és akarom. Felnőtt módon, de a felnőttség mindent elsöprő erejével. Szóval külső nyomás kellett, hogy belül szárba szökkenjen a zenélni akarás."


Zoli: "Az October zenekar 6 évvel ezelőtti megszűnését követően én még két évet lehúztam egy másik bandában, aztán eladtam minden hangszerem. Egy évig bírtam ki zenélés nélkül. Előbb csak egy kis félig családi formációval prüntyögtem, aztán 2 éve csináltunk egy October újjáalakulós koncertet, mely várakozásainkon felül jól sikerült. Ezt követően viszont egy újabb évnek kellett eltelnie, hogy elkezdjem felépíteni újra a bandát. Lassan egy éve indult ez a munka. Nagyon óvatosan, tapogatózva, több tagcserén átmenve. Aztán most hogy úgy tűnik, mindenki a helyére került a bandában, felgyorsultak az események..."



Nézzük a jelenlegi October zenekart! Kik maradtak és kik az új tagok?


Robi: "Minden tag mindig nagyon fontos egy csapatban és itt hadd fejezzem ki hálámat minden zenésznek, aki megtisztelt valaha is a bizalmával és mellettem, velem muzsikált. De azért - és bár ez kegyetlenül és beképzelt módon hangzik, tudom - ez a csapat mindig arról szólt, hogy Zoli ír dalokat, gitározik, én meg szövegeket írok és énekelek.

Ha mi ketten nem vagyunk együtt, nincs October. A ritmusszekció pedig néha változott. Jelenleg, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sokáig így lesz, egy pompás csapat állt össze. Nem akarom a korábbi tagokat azzal megbántani, hogy a mostani a legjobb felállás, így nem is mondok ilyet. Csak gondolom, de azt is halkan... (nevet)

Simon Robi gitáros az első albumon és sok- sok koncerten gitározott, ő visszatért, óriási örömömre. Nagyon szeretem Robit, aki egy végtelenül mély érzelmű, nagyon finom lelkű srác, zsigeri őszinteséggel és kérlelhetetlen igazságérzettel. Ráadásul olyan fílinggel nyúl a gitárhoz, hogy öröm minden egyes megpengetett hangja.




 


Molnár Balázs dobos személyében pedig egy zenei zseni került a csapatba, vele már Németországot is megjártam egy akusztikus formációval, ezer éve a barátom. Kiváló gitáros, pompás dobos, egy rakoncátlan rossz gyerek, aki mindent tud a zenéről, amit tudni érdemes. És olyan pusztító a humora, hogy ha kinyitja a száját, halott vagy! (nevet)

A bőgőnél pedig egy kevés szavú srácot láthatsz, Diós Dávidot. Nyílt, egyenes mint a vasszög, amit ő megígér, az akkor is úgy lesz, ha atomtámadás éri a várost. Molnár Bianka személyében pedig egy olyan billentyűsünk van, akiben a végtelen zenei alázat és zenei tudás ötvöződik humorral. A csaj egyik fele zene, másik fele röhögés. És akkora a lelke, mint egy uszály! Nem kis inci-finci gyerek uszály, hanem giga nagy. Na, akkora. Szóval a csapat nem csak kiváló muzsikusokból, barátokból áll, hanem igazán és igazi jó emberekből. Egy őszinte, sosem sumákoló csapat. Büszke vagyok arra, hogy velük zenélhetek."

 

OCTOBER - Októberi szél (a 2009-es Mélységi mámor albumról)

 



Azt olvastam a dalok.hu zenekari ajánlójában, hogy az October másfél év alatt számukra is meglepő eredményeket ért el. Te hogy látod ezt? Mik voltak ezek az eredmények?


Robi: "Nézd, magában már az, hogy albumokat tudtunk megjelentetni, klipet forgattunk, mellénk állt a Hammer Records, többször végigturnéztuk Erdélyt és baromi sok koncertet adtunk itthon, már önmagában hatalmas dolog. Én annak élem meg. A kritikák pedig mindig jók voltak. Az, hogy én korábban is zenéltem, és a nevem valamelyest ismert ilyen körökben, az a kutyát sem érdekli, rá kellett, hogy jöjjek.

Azt hittem, hogy az October zenekarral ott folytathatom, ahol az Árnyakkal abbahagytam. Egy frászt. Ez egy nagyképű, beképzelt hülyeség volt. És persze óriási pofon, amit sokáig tartott kiheverni. De tudomásul vettem, hogy elölről, az aljáról kell újra elkezdeni nekem is, nekünk is. Most pedig, az újraalakulással megint szinte a nulláról. De ez nem baj, erőben, hitben, akaratban nincs hiány, szóval gyere világ, bekaplak!" (nevet)



Az online rocksajtó mindenesetre elkényeztetett benneteket. A 2009-ben megjelent Mélységi Mámor megjelenésével kapcsolatban a legnagyobbak rendesen odatették magukat, legalábbis ami a lemezkritikákat, a pozitív lemezkritikákat illeti. Ti ezt hogyan éltétek meg?

Robi: "Szerinted? Bitang jó kritikákat kapott a lemez. Az első is, de a második, a Mélységi mámor meg nagyon. Nyilván, nem szabad elfelejteni, hogy a kritika akkor is csak egy ember véleménye, ha hozzáértő, jó tollú zsurnaliszta írja. Lehet attól más az ízlése, lehet rossz napja. Én is mondtam már őrületes marhaságokat zenekarokról, például egyszer kiskoromban Debrecenben mászkálva megláttam egy zsírkrétával rajzolt Tankcsapda plakátot. Na mondom, ilyen névvel ezek se’ viszik sokra. Aztán nézd meg, mi lett belőle! (nevet)

De a viccet félretéve, nagyon jó kritikákat kaptunk és nagyon sokat lendített a magunkba vetett hitünkön a kritikusok véleménye. Innen is köszönöm nekik és remélem, ízlett a disznótoros meg a pálinka, amit mindig az albummal együtt küldtem!" (nevet)

 

OCTOBER - Gyémánt út (a 2009-es Mélységi mámor albumhoz)

 



Zoli: "Szakmai téren mindig sikeresek voltunk, és ha úgy vesszük a közönséget tekintve is. Tudni kell azonban, hogy az általunk megcélzott közönség finoman szólva sem a legnagyobb létszámú csapat. Kevesen vannak a magába fordulós, tépelődős, szentimentális zenét szeretők manapság. Ez amúgy kortünet is egyben. A felületesség és kiüresedett emberi kapcsolatok korszakát éljük. Mi ezzel totálisan szemben állunk.

Szeretjük az erős szavakat, a lélekig hatoló dallamokat, értékeljük a szomorúságot és a fájdalmat amellett, hogy természetesen szeretünk élni, és mi is boldogságra törekszünk. Viszont vonz bennünket a végletesség. Ha valami fáj, nagyon fájjon, és ha valami jó, az égig emeljen."



Nézzünk egy rövid zenekari történelmet! Megalakulás, lemezek, fontosabb események.


Robi:
"Ez már megint Zoli és a szelíd erőszak... (nevet) Ő hozott össze egy zenekart, mikor én abbahagytam az Árnyakat. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem énekelni a csapatban. Lementem a próbára, nagyon megtetszett a kifejezetten The Edge (U2 gitáros - a szerk.) stílusú játéka, és Simon Robi, a jelenlegi gitárosunk Guns N'Roses-jellegű hangzása, meg persze a ritmusszekció is. Azon melegében megtanultunk pár Mission, New Model Army, F.O. System, The Cure, U2 dalt, hogy meghallgassuk, hogy áll nekünk a stílus. Mert hiába is szeret valaki egy zenei vonalat, ha nem jól játssza… Jól állt, megszólalt a kezünkben. Innen meg már történelem..."


Zoli: "Robi kapcsolatai sokat segítettek, ugyanakkor folyamatosan küzdenünk kellett az elején az Árnyak árnyékával! (nevet) Úgy gondolom azonban, hogy a két elkészült albumunkra igazán büszkék lehetünk. Saját zenei világot alakítottunk ki a hazai dark/goth színtéren. Évek alatt azonban elfáradtunk, így szükségszerű volt a leállás, ami akkor még véglegesnek tűnt. Hál'istennek újra fellobbant bennünk a tűz."



Legyünk realisták. A rockzenészek élete most nehezebb, mint valaha. Mit vártok az újrakezdéstől?


Robi: "Egy frászt! Egy nagy büdös fenét leszek realista! Soha! Az kiöli az emberből a lelket pikk-pakk. Idealista álmodozó voltam egész életemben, és ebből jottányit sem engedek! Legyenek realisták az atomfizikusok meg a bányaépítő mérnökök, de ők is csak munkaidőben. Az élet értelme és lényege szerintem ugyanis a boldogság. Az meg úgy működik, hogy álmodozunk, vágyakozunk, tervezgetünk, minden realitás nélkül, bele a világba. Aztán veszünk egy jó mély levegőt és megvalósítjuk. Ha meg elértük, akkor meg veszünk sört és boldogan lessük a naplementét.

Az újra zenéléstől is boldogságot várok. A kérdés az, hogy miről álmodom, miről álmodunk… Dalokról, lemezről, klipről, koncertekről, Erdélyről, fesztiválokról, sok nevetésről, visszatapsolásról. Nagy levegőt már vettünk, most épp megvalósítjuk. Rengeteget próbálunk, írjuk a dalokat, koncertezünk, a Hammer mellettünk áll, Boltsek Andi és az Accord Management, Accord Produkció egyengeti utunkat. Én pedig már ettől boldog vagyok. Azt hiszem, meg is veszem azt a sört, éppen megy le a nap..." (nevet)


Zoli: "Én személy szerint azt várom, hogy élvezzük a zenélést. Mások már a céljaink, mint 10 éve, de azért az változatlan, hogy ha valamit csinálunk, akkor azt a lehető legnagyobb vehemenciával tesszük. Éppen ezért azt garantálhatom, hogy ha valaki a közeljövőben egy October koncertre téved, ugyanazt a lendületet és odaadást fogja kapni, mint 10 éve. Mert vannak dolgok, amik nem változnak..."



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Klippel az első angol nyelvű daluk: Comin' Around
2020. június 3. (szerda) 14:40

Comin' Around címmel elkészült a Fatal Error első angol nyelvű dala, és az is különleges, hogy az új nótát Balázs Mihály billentyűs énekli. A Dal 2020-ból is ismert banda klipet is forgatott a nótához, mégpedig a veresegyházi főhadiszállásukon, ahol a dalt is rögzítették. A klip operatőre Bikali Sándor volt, a vágást pedig maga Balázs Mihály végezte. "A Comin' Around a mondanivalóját és az atmoszféráját tekintve is agresszívebb a megszokottnál; kitörés, kiugrás a komfortzónából. Az embert néha, a sok átgondolt koncepció közepette elkapja az érzés, hogy 'azt csinálok, amit akarok', és ezt ösztönös formában ki kell adnia magából, akár az árral szemben is úszva."   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   FATAL ERROR - Comin' Around (2020)  

WARKINGS - Klippel a maszkos power metalosok első új dala: Warriors
WARKINGS - Klippel a maszkos power metalosok első új dala: Warriors

Revenge címmel jelenik meg július 31-én az epikus power metalt játszó Warkings második albuma. A 2018-as Reborn lemez folytatásának első előzetes dala a Warriors címet viseli, és máris...

WARKINGS - Jön a maszkos power metalosok új albuma, dalpremier: Warriors
WARKINGS - Jön a maszkos power metalosok új albuma, dalpremier: Warriors

Revenge címmel jelenik meg július 31-én az epikus power metalt játszó Warkings második albuma. A 2018-as Reborn lemez folytatásának első előzetes dala a Warriors címet viseli, és máris...

MORDRED - Új dallal jelentkezett a thrash/funk kult csapat: Not For You
MORDRED - Új dallal jelentkezett a thrash/funk kult csapat: Not For You

Legutoljára 2015-ben lehetett hallani a San Francisco-i Mordredről, akkor egy The Baroness című új dalt tettek közzé, amely szintén felkerül majd a június 18-án megjelenő Volition...

CANNIBAL CORPSE - Már a stúdióban vannak, készül az új album
CANNIBAL CORPSE - Már a stúdióban vannak, készül az új album

Azt már az idei év legelején bejelentette a Cannibal Corpse, hogy készülnek egy új lemez felvételére, George "Corpsegrinder" Fisher énekes legfrissebb posztjából pedig az derült ki,...

ANTHRAX - Így nyomják a Skid Row gitárosával a Transylvania dalt az Iron Maidentől
ANTHRAX - Így nyomják a Skid Row gitárosával a Transylvania dalt az Iron Maidentől

Miközben az Anthrax a 40 éves jubileumát egy új stúdióalbummal készül megünnepelni, és már 6-7 nótát meg is írtak a lemezhez, Charlie Benante dobos fáradhatatlanul készíti az...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS