WAYNE STATIC - A 48 évesen elhunyt énekes halálának hivatalos oka

Recepre felírt nyugtatók és komoly mennyiségű alkohol

2015. március 13. (péntek) 08:45

A halottkém jelentéséből az derült ki, amit eddig is sejtettünk: a november elsején elhunyt Wayne Static halálát alkohol és receptre kapható gyógyszerek halálos keveréke okozta. Az indusztriális metal vonalon jól ismert amerikai Static-X frontembere 48 éves volt.


"A jelentésből az derül ki, hogy november elsején, nagyjából reggel 7 körül Wayne és felesége lefeküdni készült, előbb azonban az énekes - a felesége elmondása szerint - kettétört egy 30 mg-os Oxikodon tablettát (szorongás-csökkentő), és az egyik felét lenyelte. A gyógyszert a feleség nevére írta fel az orvos.

Wayne alkoholt is fogyasztott, ennek mennyisége azonban nem ismert. Délután fél négykor felébredt Wayne felesége, aki holtan találta a férjét, ekkor hívta ki a mentőket, ők azonban már csak a halál tényét tudták megállapítani, négy óra tájban.

Wayne felesége azt mondta, hogy a pánikrohamai miatt az énekes Oxikodont és Xanaxot szedett, valamint rendszeresen alkoholt fogyasztott. Napi Xanax-adagja megfelelt az előírtaknak. Néha a saját magának felírt Oxikodont szedte, de rendszerint a feleségének felírt gyógyszerre járt rá. Wayne-t korábban gynecomastiával is kezelték (mell megnagyobbodás, amit hormonális zavar, de szteroid-fogyasztás is okozhat).

Wayne felesége elismerte azt is, hogy korábban mindketten használtak drogokat, kokaint és ecstasyt, de 2009 óta már nem éltek illegális drogokkal. Az elhunyt édesanyja azt mondta, hogy Wayne a saját bevallása szerint is alkoholista volt. Szerinte a fiánál már úgy két éve okozott problémát a szeszfogyasztás. Wayne felesége és anyja is határozottan állította, hogy az énekesnek nem voltak öngyilkos hajlamai.

A halottkém szerint Wayne halálát a receptre felírt gyógyszerek (Oxikodon, Hidromorfon és Alprazolam) keveréke és az alkoholmérgezés együttes hatása okozta, a halál bekövetkeztében pedig annak is nagy szerepe volt, hogy az elhunyt éveken át nagy mennyiségben szedett gyógyszereket és fogyasztott alkoholt.


Wayne halálát követően mind az özvegy, Tera Wray, mind az énekes publicistája cáfolta, hogy a halálesetnek köze lenne a drogokhoz.
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS