FIVE FINGER DEATH PUNCH - "Egyértelműen ott van a bakancslistámon egy magyar buli.."

A Bathory Zolival készült exkluzív interjúnk folytatása a márcisi Hammerben olvasható

2015. március 8. (vasárnap) 18:09

Bizonyára nem most hallod először, hogy a jelenkor egyik legsikeresebb amerikai metal bandáját egy Magyarországon született és itt felnőtt gitáros, Bathory Zoli alapította, aki a zenei érvényesülés érdekében hagyta el az országot még a '90-es évek közepén.


Zoli 2005-ben alapította meg a zenekart, kereken 10 éve, és ennyi éppen elegendő volt számukra, hogy a Five Finger Death Punch meghatározó, vezető zenekarrá váljon, az 5-10 év múlva megrendezésre kerülő nagy metal fesztiválok egyik potenciális főbandájává.


A FFDP első három albuma aranylemez az USA-ban, ahol összesen már jóval több mint 2 és fél millió albumot adtak el. 2013-ban két lemezt is megjelentettek, egyet tavasszal, egyet ősszel, és mindkettő a Billboard lista 2. helyén debütált.


www.facebook.com/fivefingerdeathpunch


Az új Death Punch nagylemez várhatóan még a nyár beköszönte előtt megjelenik, a csapat 10 éves jubileuma pedig kiváló apropót szolgáltatott Lénárd Lászlónak, hogy egy masszív, exkluzív interjút készítsen a főnökkel, aki azt is elárulta, hogy 2015-ös bakancslistáján egy magyarországi koncert is szerepel.

Az interjú első fele a HammerWorld magazin Bathory Zoli címlapos februári számában jelent meg, ezt most el is olvashatod, a márciusi Hammerben pedig megtalálod a beszélgetés folytatását.


Kereken 10 évvel ezelőtt alapítottad meg a Death Punchot. Aranylemezek arénabulik, világsiker... Szerinted leginkább minek volt szerepe abban, hogy ilyen sikerbanda lett belőletek?

"Én abban hiszek, hogy bármit elérhetsz, ha hajlandó vagy tényleges áldozatot hozni érte. Tudom, hogy az ilyen kijelentésektől sokan agyf...t kapnak, de akkor is nagyon igaz. Tudtuk, hogy mi a célunk, és hogy az elérhető, de azt is, hogy mindezért meg kell fizetni az árat. A siker első és legfontosabb eleme az, hogy bízz abban, amit csinálsz. Ha nem bízol abban, hogy meg tudod csinálni, akkor akár lottózhatsz is, az esélyed épp ugyanannyi. Szóval az az első, hogy nagyot álmodj.

De az álmok maguktól nem válnak valóra, ezért dolgoznod is kell. Az ember sokkal teherbíróbb annál, mint amilyennek gondolja magát. Amikor azt hiszed, hogy menten kipurcansz, akkor még mindig képes vagy lefutni pár kilométert. Ez elhatározás kérdése, a fejben dől el. Mindig tovább kell futni, mert a siker pár kilométerrel odébb vár rád. És ez már tulajdonképpen a másik fontos szabály. Ha horgászol, mindig evezz beljebb, mint a többiek... Ez egyszerű matek. Kevesebb horgász, több hal."



2014-ben mi volt a legnagyobb élményed a csapattal?

"Egyértelműen a globális áttörés. Egy kisebb, független kiadónál indultunk, amúgy ma is velük vagyunk, de eleinte nem volt elég erejük ahhoz, hogy az USA-n kívül is megjelentessék a lemezünket. Emiatt komoly hátránnyal indultunk. Még évekkel később is olyan aránytalan volt a helyzet, hogy az USA-ban már arénaturnékat csináltunk, míg Európában csak a kisebb klubokban tudtunk játszani, a fesztiválokon meg kora délutánra soroltak be minket. Rettentő kemény meló volt, mire helyrehoztuk az arányokat, de végre bekövetkezett!"



És neked személyesen mi volt 2014 legnagyobb élménye?


"A zenekaron túl is voltak igazi csúcspontok. Például lila öves ju jitsus lettem. Ehhez tudni kell, hogy a ju jitsu-ban a lilát megszerezni nagyon kemény. Más önvédelmi sportban felér egy feketével. Ha tiéd a lila öv, az azt jelenti, hogy egy életre elkötelezted magad. A legtöbben már előtte kiszállnak.

De attól is elszállt az agyam, hogy a MARSOC-srácoktól (az amerikai tengerészgyalogosok speciális egysége - direkt akciók ellenséges területen - a szerk.) kaptam egy evezőt. Ez náluk tradíció, és ilyet csak néhányan kapnak, csupa olyan figura, akik Rambókat zabálnak reggelire! (nevet) Amikor valaki jelölést kap, a többiek saját kezűleg készítik el neki az evezőt. Ez hetekbe telik, és ennél nagyobb megtiszteltetés nem létezik. Nem is tudom, hogy van-e rajtam kívül olyan civil, aki ilyet kapott volna."
 



 



Leszámítva az új Death Punch lemezt, 2015-re mi szerepel a bakancslistádon?

"Természetesen még nagyobb, még jobb, még hangosabb bulik! (nevet) Mint mindig. De annyi őrült ötletem van, hogy folyton sokkolom a stábtagokat, akik a színpadi produkciónkat, illetve a pénzügyeinket intézik! (nevet) Amikor jövök valami újjal, már látom a félelmet az arcukon. Általában csak az elképzeléseim 10 %-át tudom áterőlteti rajtuk! (nevet) És mindezt persze globálisan akarom megvalósítani. Beleértve Magyarországot, de az egész kelet-európai régiót."



Hú, ez nagyon jó hír! Mert egyelőre csak azt látjuk, hogy a Judas Priesttel közös júniusi turnétok sem jut el hozzánk. És megint itt játszotok majd a szomszédban is, a Nova Rockon...

„Te is tudod, hogy az ilyesmi nem rajtunk múlik. Ennek a Judas turnénak egyszerűen nincs magyar állomása. Noha baráti viszonyban vagyunk Rob Halforddal, azt azért nem szabhatjuk meg a Judas Priestnek, hogy hova kössenek le bulikat. Eddig akárhányszor átjöttünk Európába, ezért vagy azért, de nem jött össze a budapesti koncert.



FIVE FINGER DEATH PUNCH feat. ROB HALFORD - Lift Me Up
(a 2013-as The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1 albumhoz)


 


Legfőképpen az időpont nem stimmelt, de annyi más szempont is van. Például, hogy milyen beosztásra szól egy ajánlat. Mert annak semmi értelme, hogy korai időpontban lépjünk fel egy fesztiválon. Nem várhatom el sem a zenekartól, sem a stábtól, hogy egy magyar koncert miatt belemenjünk egy stratégiailag rossz helyzetbe. De egyértelműen ott van a bakancslistámon egy magyar buli. Ezt nem is szükséges magyaráznom."

 



 




És mi van még a személyes bakancslistádon?

"Szeretnék egy orosz MIG-29-essel repülni. Már folyik is a papírmunka, az engedélyeztetés. Ez egy szuperszonikus vadászgép, ami felmegy a sztratoszférába, jóval 25 kilométer felett van a dinamikus csúcsmagassága. De a tengerészeti légierővel is tárgyalok, a Kék Angyalokkal, hogy repülhessek egy F-18-assal.

Továbbá szeretném befejezni az új Monster Truckom megépítését, aztán csinálni vele egy hátraszaltót. Szeretnék hajóskapitány papírt, különleges pilotajogsit, de az is a céljaim közé tartozik, hogy a hadsereg hivatalosan elismerjen 4-es szintű kézitusa kiképzőként. Annál nincs feljebb. Ha megkapod, akkor már te képzed a különleges egység tagjait."



A ju jitsut, az önvédelmi sportokat már Magyaror­szá­gon is űzted?


"Igen, még az általánosban kezdtem el judózni. Olimpiai sportág volt, szóval mindenfelé voltak edzések. Ellentétben a ju jitsu-val. Az utóbbit már az USA-ban kezdtem, úgy 7 éve, miután alkalmam nyílt együtt edzeni Royce Gracie-vel, aki legendás alakja volt az Ultimate Fighting Championshipnek. Lazán szét is rúgta a seggemet! (nevet) Úgyhogy muszáj volt mindent megtanulnom.

Tökéletes társa a judónak, lényegében abból fejlődött ki. Mindkettőre igaz, de különösen a ju jitsu-ra, hogy egy ünnepélyes önvédelmi forma. Valójában egy sakkjátszma, és durván technikás. Nagyon bírom benne, hogy az agyat is lefárasztja. De nemcsak edzésre járok, hanem versenyekre is, már ha az időbeosztásunk engedi. Az MWC-n 3. helyezett lettem, de remélem, hogy idén visszatérhetek, és kiegyenlíthetem a számlát!" (nevet)



Jeremy Spencer dobos, akivel 10 éve együtt alapítottad meg a bandát, tavaly egy önéletrajzot adott ki. Még nem gondolkodtál azon, hogy te is könyvet írj az életedről? Én biztosan megvenném!

"Jeremy az egyik legjobb barátom, szóval ne értsd félre, amit mondok, de ha valaki teljes életet él, akkor nincs ideje könyvet írni róla. Jeremy korábban mindkét végén égette a gyertyát, olyan szinten nyomta a rock'n'rollt meg a csajozást, hogy még a Mötley Crüe tagjai is csak csóválták volna a fejüket! (nevet) Párszor csaknem elpatkolt, úgyhogy végül behúzta a féket, elment rehabra, és így adódott lehetősége a könyvírásra.

Mivel én folyamatosan padlógázzal megyek előre, és ha éppen nem valami olyan őrült jármű ülésébe vagyok beszíjazva, amiben simán meghalhatok, akkor én viszem a banda ügyeinek javát, de vannak egyéb vállalkozásaim is. Szóval, egyhamar nem lesz időm könyvet írni, noha már arra is kaptam ajánlatot, hogy csináljunk az életemről egy TV-showt. Ez mondjuk akár valóra is válhat."



A frontemberetekről, Ivanről tudni a legkevesebbet. Amikor nincs turné vagy stúdió, ő mit csinál?


„Ivan egyszerre vadember és remete. Az egyik pillanatban még félmeztelenül és mezítláb üvöltözik arról, hogy mindjárt porig égeti a sztriptízbárt, vagy éppen Molotov-koktélt hajít az autópályán a fizetőkapura, majd a következő pillanatban eltűnik a hegyekben, elmegy horgászni, vagy golflabdákat ütöget át valami tavak felett.

Két teljesen eltérő személyiség lakozik benne, és sosem tudni, hogy épp melyik bújik elő. Mi sem tudjuk soha, hogy éppen merre jár, mit csinál. Általában akkor derül ki, amikor hívnak a rendőrök, hogy ki kéne fizetni érte az óvadékot... Se szeri, se száma annak, hogy ez hányszor megtörtént már."



FIVE FINGER DEATH PUNCH - A Slipknot 2014-es Knotfest buliján


 



Egy nagyon fontos témát nem érintettünk még, az új FFDP albumot. Hogy álltok vele?


"Öt teljesen kész és négy félkész dalnál tartunk jelenleg. Várhatóan 11-12 szám lesz az albumon, és ezúttal is Kevin meg Kane Churko alkotja a produceri stábot. Még a nyár előtt szeretnénk megjelentetni. A lemezcímről és a koncepcióról korai lenne bármit is mondanom, de az biztos, hogy a szokásosnál sokkal gyorsabban haladunk.

Mindenki nagyon egyben van, szellemileg, testileg - jót tett nekünk a turnék utáni pihenő. Az új dalokról annyit azért elárulhatok, hogy robusztusabbak, masszívabbak és tempósabbak is. Megint egy új szintre fogunk eljutni, az evolúciós fejlődésünk következő szintjére. Az irány pedig nem is lehetne jobb."



Tudom, hogy épp a Charlie Hebdo merénylet idején voltál Párizsban. Te hogy látod az ott történteket? Elkerülhetetlen a nyugat és a kelet összecsapása? "War is the answer" - ahogy a kettes lemezetek címe mondja?

"Szemtanúja lehettem a kommunizmus összeomlásának, ott voltam Irakban, amikor kirobbant az erőszak, mert a zenekarral épp az amerikai csapatokat látogattuk meg, de ott voltam Ukrajnában is a balhé idején, most pedig Párizsban, pont a lövöldözéskor.

De annak is szemtanúja lehettem, amikor fellőtték az első magán űrrepülőgépet, és annak is, amikor landolt. De még sorolhatnám ezeket az átélt, meghatározó eseményeket. Néha úgy érzem magam, mintha én lennék Forrest Gump! (nevet) De ha meghalok, ez a sok emlék mind eltűnik. És most ültesd át ezt az emberiségre.

Az egész történelmünk, a komplett kollektív memóriánk semmivé lesz, amikor már nem lesz, aki emlékezzen. Néhány milliárd év múlva a Nap elpusztít minden földi életet. Garantáltan ki fogunk halni. De ahogy most haladunk, már a 3000-es évet sem fogja megélni az emberiség... A lényeg, hogy nem lesz egyetlen élő ember sem. És akkor sem a vallás, sem az összes más vita nem számít majd. Semmi, amit emberi fajként tettünk.

Tényleg ennyire gyorsan el akarjuk érni ezt az állapotot? Képzeljük el, hogy már mindössze két ember él a Földön, a két utolsó. Vajon legyilkolják egymást a vallási nézeteltérés miatt? Ami valójában puszta véleménykülönbség. Vagy akkor és ott végre felfogják, hogy milyen értéke van az emberi életnek? Ha már senki sem fog élni, akkor nem lesz vallás, nem lesz isteni tapasztalás, akkor már nem lesz semmi. Ténylegesen a háború a válasz, de a küzdelemnek a fajok fennmaradásáért kell folynia."


A Zolival készült interjúnk második részét a márciusi HammerWorld magazinban olvashatod el.


FIVE FINGER DEATH PUNCH - Battle Born
(a 2013-as The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 2 albumhoz)



 

Hozzászólások

[015147]
zotyo68
Már nagyon időszerű lenne egy hazai koncert.A próféta szóljon Zoliból.
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS