VAZUL VÉRE ROCKOPERA - Vikidál Gyula is igent mondott

Az "idős" István szerepét alakítja az egykori Koppány

2015. február 10. (kedd) 19:04

Vikidál Gyula is szerepelni fog a Vazul Vére rockoperában, ezúttal azonban nem Koppányként, hanem az "idős" Istvánként lép majd fel április 12-én a Csepel Munkásotthonban.




"Hosszas tárgyalások, egyeztetések után végre megszületett a jó hír, miszerint Vikidál Gyula is tagja lett a Vazul Vére rockopera produkciónak. A szervezők ezzel a lépéssel óriásit húztak, hiszen az István, a király legnépszerűbb és legelismertebb Koppánya, azaz Vikidál Gyula, most az 'idős' Istvánként tér vissza április 12-én a Csepel Munkásotthonban.


vazulvere.hu

www.facebook.com/VazulVere



A Vazul Vére... A történet 1038 és 1046, I. István halála előtti és a német báb, Orseolo Péter uralkodásának utolsó évei közötti időszakban játszódik. Vazul fiai visszatérnek, és az Ősvallásban hívők támogatásával, kezdetét veszi a Vata-féle pogánylázadás.

A történet a magyarok ősi gyökereiről, szakrális tudásáról és egységtudatáról szól. A színpad hátterében egy hatalmas vetített vászon előtt, kilenc ismert előadóművész, valamint sok táncos jeleníti meg mindazt, amit Vörösmarty 'Ermi' Imre (ex-Rómeó Vérzik) megálmodott.

Ermi közel két év alatt dolgozta ki a történet dalainak mind a szövegét, mind a zenéjét. Igyekezett minél hitelesebben tolmácsolni a mai nemzedék felé az adott időszak történetét. Ermi tervei közt szerepel, hogy a színpadi produkció alapjául szolgáljon majd egy olvasmányos, bővebb, érdekes regény, valamint még az idén megjelenik az előadáson hallható dalokat tartalmazó dupla CD is.

A Vazul Vére 29 dalból áll össze, ezek a színpadi bemutatón rövidebb változatban hangzanak el, a darab bemutatóját követően, a megjelenő hanghordozón viszont teljes hosszukban szerepelnek. Az ősbemutatót követően a darabot a határon túl, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban is bemutatják majd.




 


Vikidál Gyula
1965-ben indult zenei pályája, először az Iris, majd a Gemler, Pop, Recorder, Gesarol és Pannónia zenekarok tagja volt. 1974-ben csatlakozott a P. Mobilhoz (a Gesarol utódjához), ez az együttes hozta meg számára az országos hírnevet. Később a Dinamit, a P. Box és az MHV együttesekben is énekelt. Színészként első szerepét, a Városmajorban bemutatott, Máté Péter - S. Nagy István: Krízis című produkciójában kapta. A darab megbukott, őt viszont felfedezték a színház számára.

A következő szerepet az István, a király című rockoperában kapta, ő alakította Koppányt. 1992-től a Madách Színház társulatának tagja. Színészi munkája mellett 2008-ig a Boxer, 2008-2009-ben pedig a Mobilmánia együttesben énekelt, utóbbiban 2010-től alkalmanként vendégszerepel, csak úgy, mint a Triász (Kálmán György, Jankai Béla, Sipos Péter) együttes esetében.


A szereplők:
István - Vikidál Gyula (előadóművész) a P.Mobil, Dinamit, a Pandora’s Box, és az MHV frontembere volt, számos színházi főszerep tulajdonosa, legismertebb szerepe István a király - Koppány
Vazul - Molnár Péter „Stula”, jelenleg a Mobilmánia frontembere
Orseolo Péter - Juhász „Kicsi” Attila, a Dirty Dance énekese volt
Levente - Schrott Péter, a Tűzmadár együttes alapító tagja, önálló pályafutása 2013-ban kezdődött egy nagylemezzel
Hajnal - Kosik Anita színész, a Móricz Zsigmond Színház tagja
Torda - Jósa Tamás, az Invader zenekar frontembere
Zerind - Király Tibor, a Nonsense zenekar énekese
Solt - Vörösmarty „Ermi” Imre, a Rómeó Vérzik zenekar gitárosa volt
Vata - Kálmán György, a Triász, valamint a B-52 együttesek frontembere


Rendező - Silló Sándor
Koreográfus - Barna István
Producer - Daw DiSanti
Grafikus - Nergal GFX
Szervező - Kovács Tak Péter

 

Hozzászólások

[014976]
Beavis
melinda mint az erkölcs védelmezője, nyihhiiiihhhiii, nevet a vakbelem.
[014970]
Csabika
Nyomorékocska Melindácska Melkórka! Majompöcs!
[014969]
Melkor
Levadászol? Én és a rendőrök sok szeretettel várunk! Aztán egy kis nyomozati eljárás meg bírósági, s már mehetsz is Baracskára v. Sátoraljaújhelyre v. Szegedre egy rövidebb-hosszabb ideig tartó pihenőre, ahol aztán már nem lesz internet!

Egyébként méltatlan ez a vergődésed ebben a topicban, de neked semmi sem szent!
[014968]
TrollKiller
Mit aggódsz, pubi, félsz, hogy levadászlak, mi? Amúgy mondtam már, hogy nem vagyok Szilvia, de nyomasd csak a rizsát, úgyis megtalállak egyszer, és a töpörödött faszoddal verem el a csalánt. Már ha férfi vagy, bár ebben kételkedem...
[014967]
Melkor
Ha már meg lettem szólítva (Melkor), bár nem értem miért, de ha már így alakult és a középkor, meg hazugság, meg királyok, királynők stb. Trollkiller anno még Pandeamóniumként trollkodott itt, de amióta csúfosan meg, illetve lebukott felvette ezt az álszent nevet, pedig a Trollqueen jobban illene hozzá, vagy ha már trollkiller akkor kezdhetné saját magán. :) Nem értem ezt a Melindázást sem, hiszen ő a csaj kettőnk közül, egy Szilvia nevű ribanc! Úgyhogy nehogy azt higgye már valaki, hogy a hazugságok csak a középkorra jellemző dolgok. Egy jó példa erre Trollkiller, aki belém van zúgva, mert állandóan velem foglalkozik. Na mindegy leszarom.
[014966]
TrollKiller
"Amióta Trónok Harcát nézek, nem is olyan nehéz átlátni a középkor rendszerén..."

Jó, akkor eddig vettelek komolyan. Remélem, az Egri csillagokat meg képregényben olvasod, hisz úgy az igazi! Bezzeg az óvodásmódon halmozott írásjelek és CapsLock-os fuck you-zás...! Ajaj, a szellemi szint nincs túl magasra téve, úgy látom, de mindjárt jön Melinda (= Melkor), és megmondja a tutit! :)
[014965]
sgflying
Sokat mondó a Szent Koronás Vikidál fotó. A Szent Korona egy beavató korona. Tehát az uralkodó, életében egyszer viselheti: a megkoronázásakor. Soha többet. A fenti kép szerepeltetése, történelmi ismeretek és hitelesség szempontjából, hozzá nemértésről tanúskodik. Ettől függetlenül szurkolok az alkotó gárdának.
[014963]
Winternight
Nincs elcsalva, sőt, igazából azzal, hogy Vazul leszármazottai kerültek trónra, állt helyre a rend.
A Trónok harcát szerintem olvasd el könyvben is. Én utólag kezdtem csak olvasni, és most már kicsit ferde szemmel nézek a filmsorozat néhány jelenetére, gondolok itt elsősorban az amúgy is hányingerkeltő buzulásokra, amelyekről kiderült, hogy csak a forgatókönyvíró ferde hajlamának kivetülései, mert a könyvben semmi ilyen nem szerepel. Szerencsére, teszem hozzá.
Mindettől függetlenül persze várom a tavaszi ötödik évadot.
[014962]
dripOne
Talán nem egy sorozat alapján kellene megítélned a kort...jézusom...
[014961]
Selkath
De akkor sem volt törvényes uralkodó. Akkor most az egész Árpád-ház el van csalva? Bár mit lepődök meg ezen? Amióta Trónok Harcát nézek, nem is olyan nehéz átlátni a középkor rendszerén. Hazugságok, ármánykodás, rokongyilkosságok, vérfertőzés, maga a színtiszta anus nundi. Még véletlenül sem a becsület, a jog, vagy a tisztesség korszaka. Mi, magyarok, miért lennénk épp ebben kivételek? Na, ILYEN témáról már szívesen megnéznék egy "középkoros" rockoperát!
[014957]
Winternight
A dühkitörésedre inkább nem írok semmit. Vazulról meg annyit érdemes tudnod, hogy azért fontos személy, mert az ő fiai, unokái, dédunokái stb. uralkodtak egészen 1301-ig.
[014956]
Selkath
Vazul vére, jesszuskrisztus (pedig nem is vagyok vallásos)!!! Ja, hogy most Szent István, a gonosz és ama Vazul a főszereplő valaki (akinek amúgy FORRÓ ÓLMOT öntöztek a hallójárataiba, just remember!). Érdekes, ha rokkopera szagra gyűlik a kibaszott éji vad (bár ne tennék...), nem képesek kilépni az Árpád-ház véres/röhejes bűvköréből. Mátyás királyunkról miért nem írtok rokkoperát? Vagy Kossuthról?
Akik TÉNYLEG nemzetünk nagyjai voltak!!! És ki a fasz volt az az Ólmos hallású vazul??!?!?!?!?!? FUCK YOU!!!!!
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS