TANKCSAPDA - Klippremier: Lélekhangokból

Február 20-án indul a 2015-ös turné Dunakeszin

2015. január 20. (kedd) 20:11

Máris megnézheted az új Tankcsapda klipet, ami a tavalyi album Lélekhangokból dalához készült, és amelyben Lukácsék a februárban bemutatásra kerülő új magyar animációs film, a Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja rajzolt tojásainak "bőrébe bújnak".


Pontosan egy hónap múlva, február 20-án indul az új turné Dunakeszin, és a már biztos dátumok között 4 osztrák és 1 német buli is van, de már az is konkrét, hogy április 18-án Budapesten, a SYMA Csarnokban fognak játszani.


www.facebook.com/Tankcsapda

 

TANKCSAPDA - Lélekhangokból (a 2014-es Urai vagyunk a helyzetnek albumhoz)







 


A Manieggs filmről:

"Elsősorban a 15-40 év közötti, a South Park és Family Guy típusú szókimondó, erős társadalomkritikát gyakorló sorozatokon nevelkedett közönséget célozza meg Miklósy Zoltán elsőfilmes rendező Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja című egészestés animációja.

A történet szerint a két hét börtön után frissen szabadult főszereplő barátja segítségével kezd nyomozásba, hogy kiderítse, ki miatt kellett ártatlanul ülnie. A keménytojások a Kínai sárkány klánnal való összetűzéstől kezdve az illegális ketrecharcokon keresztül egészen a bankrablásig számtalan rendkívüli kalandba keverednek a film során.

Miklósy Zoltán, a film rendezője az MTI-nek elmondta, hogy a szereplők megalkotásához olyan egyszerű, stilizált formát keresett, amely a közönség számára befogadhatóvá teszi a történetet és a karaktereket. Így lettek a szereplők tojások.

A 90 perces produkció a magyar animáció hagyományait és a nemzetközi trendek jellegzetességeit ötvözi, szarkasztikusan és humorral figurázza ki a kor társadalmát.

"Az amerikai kasszasikerfilmeket akartuk kiparodizálni úgy, hogy a film mégis jellegzetesen európai és magyar maradjon" - hangsúlyozta a rendező.



Manieggs: Egy kemény tojás bosszúja - Első magyar előzetes
 


 

 

 

Hozzászólások

[014802]
Beavis
Pont ez az, hogy a zene már közel sem az, mint ami az első néhány albumukon hallható. Nyilván nem azt mondom, hogy másolják pl a legjobb mérget, de amit az agyarország óta művelnek, az gáz(szövegileg és zeneileg is).
[014801]
Capsule
Szerintem ez az animáció kurvajó :D
A zene meg hát...olyan amilyen...tankcsapda.
[014797]
Beavis
Hogy ez mennyire egy igénytelen f*s...
[014795]
Detomasso
Hoppá, ezek nem tojások, hanem metal minionok :-)
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PAUL GILBERT - Új dal a júniusi lemezről: A Thunderous Ovation Shook The Columns
2021. április 16. (péntek) 09:32

Werewolves Of Portland címmel június 4-én jelenik meg Paul Gilbert gitáros (Mr. Big, Racer X) új szólóalbuma, második előzetesként pedig az A Thunderous Ovation Shook The Columns dallal lehet ismerkedni. Mivel a járvány alatt született meg az album, a lezárások miatt Paul Gilbert játszik az összes hangszeren, a gitár mellett dobokon, basszuson, de ő is billentyűzik. "Nem is csak egy, hanem egyenesen két dalt írtam Dmitrij Sosztakovicsról, az orosz zeneszerzőről. Az egyik ez, az A Thunderous Ovation Shook The Columns, amelynek címét egy beszámolóban olvastam. Ilyen volt a közönség reakciója, amikor bemutatták Sosztakovics V. szimfóniáját. Bejött nekik! Szerencsére Sztálinnak is, ő ugyanis nem titkolta, hogy Sosztakovics néhány korábbi műve nem tetszett neki. Azt mondta, hogy jobban tenné, ha rendszerbarátabb műveket alkotna, különben szibériai munkatáborba megy. A jelenkorban is zajlik a kultúrharc, de úgy gondolom, hogy...

LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3
LIQUID TENSION EXPERIMENT - Új album Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: LT3

Az még decemberben derült ki, hogy 22 év után egy új albummal jelentkezik a a Liquid Tension Experiment, azaz John Petrucci (Dream Theater), Mike Portnoy (Transatlantic, Sons Of Apollo),...

THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll
THE OFFSPRING - 9 év után új album, már végig is hallgatható a Let The Bad Times Roll

Kilenc év után végre egy új stúdióalbummal jelentkezett a kaliforniai pop-punk hullám egykori éllovasa, a The Offspring: a Let The Bad Times Roll című lemez már végig is hallgatható....

WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society
WHILE SHE SLEEPS - Végighallgatható a modern metalosok új albuma: Sleep Society

Sleeps Society címmel megjelent és végig is hallgatható a modern metalos brit While She Sleeps ötödik albuma, a 2019-es So What? lemez utódja. A lemezen két vendég is hallható: Simon...

PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem
PESTILENCE - Új felállással érkezik a friss album, klippel az első dal: Morbvs Propagationem

Exitivm címmel június 25-én jelenik meg a Patrick Mameli vezette holland death metal legenda Pestilence új albuma, a 2018-as Hadeon  lemez utódja. Első előzetesként a videoklippel...

FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor
FEAR FACTORY - Júniusban jön ki az új album, itt az első dal: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS