DEPRESSZIÓ - A folyamat zárása, jön a finálé

A Barba Negrában december 20-án lesz a lemezbemutató buli

2014. december 15. (hétfő) 13:08

December 20-án a budapesti Barba Negra klubban tartja turnézáró buliját a Depresszió, amely egyben a hivatalos lemezbemutató koncertjük is lesz.

Az október elsején megjelent A folyamat zajlik... album az előrendeléseknek köszönhetően már a megjelenés napján aranylemez státuszt ért el, és a Mahasz lista első helyén nyitott.


Vendégek tekintetében is extra produkcióra lehet számítani. Különleges vendégként fellép a 20 éves jubileumi turnéjára készülő, aranylemezes Rómeó Vérzik, a 15 éves jubileumát ünneplő Insane, valamint a Burnout.



A koncert Facebook oldala


www.facebook.com/depressziomusic



"Egy nagyszabású lemezbemutató koncert mindig fontos mérföldkő egy zenekar életében, tehát igyekszünk ehhez méltó produkcióval előrukkolni. Aki ismer minket, az tudja, hogy minden fellépésünket nagyon komolyan vesszük, de itt még több lehetőségünk lesz a minőségi szórakoztatásra.


A helyszín is speciális, hiszen a Barba Negra színpada és nézőtere egy kisebb Sportcsarnok méreteivel vetekszik, mégis meg van benne a klubbokra jellemző bensőséges hangulat. Ehhez igazodva, egy látványos, hangos, és forró hangulatú koncertre készülünk.


A szokásosnál hosszabb műsorra lehet tőlünk számítani, amiben az új lemez dalainak bemutatása mellett, az elmúlt 14 évünkről is igyekszünk átfogó képet adni. Ez lesz egyben az évzáró koncertünk is, ami után hónapokig nem lépünk színpadra, tehát alaposan kitomboljuk majd magunkat, és minden energiánkat rázúdítjuk a közönségre.


Mivel a budapesti koncertjeinkre az ország minden részéről érkeznek látogatók, továbbá mi is szeretnénk megünnepelni a rajongókkal ezt a sikeres évet, ezért a koncertek után hajnalig lehet majd bulizni a helyszínen, és dedikálni is fogunk."

depressziomusic.hu
 



DEPRESSZIÓ - A legjobb ellenfél (a 2014-es A folyamat zajlik... albumhoz)





DEPRESSZIÓ - A folyamat zajlik... (a 2014-es album)




Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THIS CALLING - Gyors, ultradallamos HC/punk, itt az első album az új hazai csapattól
2020. május 31. (vasárnap) 10:33

Methods Of Protest címmel megjelent a 2018-ban alakult This Calling zenekar első nagylemeze. A tempós és dallamos hardcore punkot játszó bandában Bödecs András énekes (The Idoru, Poison Alley), Fellegi Ádám gitáros/dobos/basszer (Newborn, Bridge To Solace) és Herczeg László (Sedative Bang, Magma Rise, Penalty Kick) egyesítette erőit. A lemez limitált példányszámban színes bakeliten is előrendelhető, a rendeléseket a nyár folyamán postázzák. A vásárláshoz természetesen letöltő kód is jár. De a csapat Bandcamp-oldalán is letölthető az album, és minden vásárló jó ügyet támogat, mert a Bandcamp-értékesítésekből befolyt teljes összeget, illetve minden előrendelésből 1000 forintot jótékony célra fordít a This Calling.   www.facebook.com/thiscallingpunk   Fellegi Ádám: "A dalaink első hallásra egyértelműen magukban hordozzák a kötelező, definitív hardcore-elemeket, rövidek,...

HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható
HYPOCRITES BREED - Új lemez jön a budapesti groove metal csapattól, öt dal már meg is hallgatható

Bő egy évvel ezelőtt mutatta be Fekete nap című második EP-jét a groove metalos budapesti Hypocrites Breed, most azonban már a 205 címet viselő új lemez dalait teszik közzé - szép...

SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner
SOILWORK - Új klipes dal, a trilógia záró tétele: Death Diviner

Feverish címmel még tavaly októberben tett közzé egy klippel kísért vadonatúj dalt a Soilwork, márciusban aztán jött az újabb klipes szám, a Desperado, most pedig itt a trilógia...

XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS