SCORPIONS - James Kottak dobos visszatért a csapatba!

Jövőre új album és turné jön

2014. november 30. (vasárnap) 11:02

A Rotterdamban adott csütörtöki Scorpions bulin már ismét az amerikai James Kottak (ex-Kingdom Come) dobos ült a cucc mögött, aki ittasan okozott galibát még április elején Dubaiban, és az iszlám megsértése miatt 30 napos elzárást is kapott.


A bahreini Forma-1-es verseny alkalmából rendezett Scorpions bulin Mark Cross (Tainted Nation, ex-Helloween, ex-Firewind, ex-Metallium stb.) helyettesítette a rács mögé pakolt Kottakot, azóta pedig egy svéd dobos, Johan Franzon játszott Kottak helyén, aki úgy tűnik, sikeresen kezeltette szeszproblémáját.

"Jamesnek időt kell találnia arra, hogy rendbehozza a problémáit" - mindössze ennyit közölt korábban a legendás német csapat.

Októberben egy interjú során Klaus Meine énekes már így fogalmazott:

"...természetesen azt akarjuk, hogy James visszatérjen közénk. Mondtuk is neki, hogy 'az ajtó nyitva áll előtted, de először is, ez rajtad áll, rendbe kell hoznod magad, komolyan kell ezt venned, komoly elvonón kell résztvenned, és akkor az ajtó nyitva lesz előtted'. És erről is van szó. És most már úgy áll, hogy James játszik majd az új lemezen (régen félrerakott dalötleteket vettek elő ehhez), a felvételek nagyon gamarosan el is indulnak Stockholmban. Úgy gondolom, hogy James mindent el is követ annak érdekében, hogy jó formában legyen és hogy a jövő évi turnéra is velünk tartson."
 


SCORPIONS - Is There Anybody There? (Rotterdam, 14/11/27)




SCORPIONS - Kottak dobszólója (Rotterdam, 14/11/27)




SCORPIONS - Rock You Like A Hurricane (Rotterdam, 14/11/27)



"Éveken át tartó szeszfogyasztás után április 3-án a függőségem végül kifogott rajtam - fogamazott Kottak a júniusi közleményében. - A Jekatyerinburgból Dubaion át Bahrainbe vezető 5 órás repülőutam során 5-6 pohár bort ittam meg, majd a Dubai repülőterén az átszállásommal kapcsolatban kezdtem érdeklődni, és miután az alkalmazott közölte, hogy eltévedtem, azt válaszoltam, hogy "WRF" (What the fuck). Erre ő kihívta a rendőröket, jelentve nekik, hogy részeg vagyok (az is voltam), és hogy durván bemutattam neki.

Az egyik rendőr felismert, tudta, hogy a Scorpions dobosa vagyok, de amikor igazoltatni akartak, a hátamon levő Rock & Roll Forever tetkót mutattam meg nekik az útlevél helyett, az ugyanis a hátizsákomban volt a barátomnál. A rendőrök ezt nem tartották viccesnek, és eljárást indítottak ellenem engedély nélküli szeszfogyasztás miatt. Elismertem bűnösségemet, 30 napos elzárást kaptam és pénzbüntetést is. Megvádoltak az iszlám megsértésével is, de ebben nem ismertem el bűnösségemet, és nem is tettem ilyesmit.

Május 6-án érkeztem vissza az Államokba, ahol azonnal felkeresem egy szakembert, Bob Forrestet, aki jól ismert a Celebrity Rehab műsor, valamint annak kapcsán, hogy sikerrel kezelte számos zenész függőségét. Rendszeresen találkoztam is vele azóta, és a MusiCares szervezettől segítséget kaptam, hogy megszabaduljak a függőségemtől."

James Kottak azt mondja, hogy elszánt módon meg akar szabadulni alkoholizmusától.

"Itt az ideje, hogy végérvényesen leálljak a piálással, hogy az az apa, zenész és barát lehessek, akit korábban megismertek az emberek."


Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KATLA - Új dal és videoklip az ex-Sólstafir dobos projektjétől: Sálarsvefn
2020. október 28. (szerda) 08:59

Allt þetta Helvítis Myrkur (All This Damn Darkness) címmel november 13-án jelenik meg az izlandi Katla második albuma, harmadik előzetesként pedig már lehet ismerkedni a videoklippel kísért Sálarsvefn dallal. A Katla az izlandi Sólstafirból 2015-ben kitett alapító dobos, Guðmundur Óli Pálmason projektje, amely 2017-ben adta ki a Móðurástin című debütáló albumát. "A Sálarsvefn úgy fordítható le angolra, hogy Sleep Of The Soul, maga a dal pedig a színtiszta gyűlöletről és utálatról szól. Eredetileg egy három részből álló hosszú dal harmadik darabja volt, a korábban bemutatott Villuljós pedig az első rész. Aztán ahogy haladtunk előre a felvételekkel, végül öt dalt kötöttünk össze egy pokoli komplikált mixben, amelyben végül a Sálarsvefn a sötét világba tett utazás negyedik állomását képviseli. A klipben a The Witcher 3 videójáték The Nithing részéből is ismert ősi skandináv átok-rituálé jelenik...

LEANDER KILLS - Pénteken új album jön, dalpremier: Ronthatatlan
LEANDER KILLS - Pénteken új album jön, dalpremier: Ronthatatlan

Október 30-án, pénteken jelenik meg a negyedik Leander Kills album, amelynek legfrissebb előzetes dala a 'Ronthatatlan' címet viseli. Ismerkedj meg vele! "Leander Kills IV! Október...

METALLICA - "Az a legundorítóbb dal, amit a zenekar valaha felvett."
METALLICA - "Az a legundorítóbb dal, amit a zenekar valaha felvett."

A közösségi médiában posztolt arról a korai Metallica basszusgitárosa, Ron McGovney, hogy melyik a legundorítóbb dal, amit a Metallica valaha felvett. Ron McGovney 1982-ben játszott a...

VISIONS OF ATLANTIS - Szimfonikus zenekarral a színpadon, friss videó a hamarosan érkező különleges DVD-ről: Wanderers
VISIONS OF ATLANTIS - Szimfonikus zenekarral a színpadon, friss videó a hamarosan érkező különleges DVD-ről: Wanderers

A Symphonic Journey To Remember címmel október 30-án egy nagyszabású koncertfelvétellel jelentkezik a szimfo-metalos osztrák-francia-olasz Visions Of Atlantis, a legfrissebb, harmadik...

DAVID HASSELHOFF - Heavy metal nótát rögzített a CueStack duóval
DAVID HASSELHOFF - Heavy metal nótát rögzített a CueStack duóval

Through The Night címmel egy metal nótát rögzített a Baywatch és a Knight Rider sorozatok szupersztárja, David Hasselhoff, mégpedig a CueStack nevű projekttel, és most egy...

NAHI - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásával: Őszintén
NAHI - Ismerkedj meg a Kalapács feldolgozásával: Őszintén

Világvégre címmel november 6-án jön majd ki az új Kalapács stúdióalbum, de lesz mellé jó néhány nagyon érdekes meglepetés is, amelyekről kicsit bővebben is olvashatsz, ha lejjebb...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS